Délmagyarország, 2009. december (99. évfolyam, 281-305. szám)

2009-12-23 / 300. szám

BELFÖLD-KÜLFÖLD ji (-."•[ rftmoKA A 2009. DECEMBER 23., SZERDA ITTHON Az államfő nem Irta alá Sólyom László köztársasági elnök nem írta alá a polgári törvény­könyv hatálybalépéséről és vég­rehajtásáról szóló törvényt - kö­zölte hivatala kedden. További négy, a polgári törvénykönyv ha­tálybalépéséhez kapcsolódó tör­vényt sem ellenjegyzett, és eze­ket megfontolásra visszaküldte az Országgyűlésnek. Az elnök általá­ban nem értett egyet azzal hogy a törvényhozó hatályba léptessen egy olyan polgári törvénykönyvet, mety átgondolatlansága és ellent­mondásai miatt nem alkalmas a mindennapi életben való alkalma­zásra. Aggályosnak tartotta a lép­csőzetes hatályba léptetést is, mert így a jogalkalmazóknak pár hónapon belül kétszer is igen ter­jedelmes jogszabályváltozásra kellene felkészülnie. MÁV-ügyek A tervezett 64 milliárd forint he­lyett várhatóan 40 milliárd forin­tot meghaladó veszteséggel zárja a Magyar Államvasutak csoport a 2009. évet. Az elnök-vezérigazga­tó elmondta: a pályaüzemettetés költségét közszolgálati szerződés hiányában az állam nem téritette —fVU I.KIVAn Illeg, ugyoikii\7\Uí SmL'Uri r.'JS^C­csökkentést elérni és rendezni egy áfa-visszatérítési ügyet is, ezek csökkentették a veszteséget a tervezetthez képest. Végső fázisban a Közlekedési és a Pénzügyminisztérium egyezteti a vasúti személyszállítási közszol­gáltatási szerződést, amelynek alapján a MÁV-Start Zrt. 148 mil­liárd forint költségtéritést kap 2010-ben a költségvetésből - je­lentette be továbbá Andrási Mik­lós. Tudatta, a 148 milliárd forint­ból ténylegesen 125 milliárdot kap meg jövőre a MÁV-Start 23 milliárd forint átutalása áthúzódik a következő évre. Közgazdászok jelentése Az MSZP szerint Orbán Viktor Fi­desz-elnök és közgazdászai egy szót sem ejtenek arról mit is ten­nének, ha kormányozhatnának. Nyakó István, az MSZP szóvivője kedden amiatt mondta ezt hogy a jövő évi költségvetést bíráló közgazdászok által készített kiad­vány szerint húsz olyan „költség­vetési trükköt" tartalmaz a jövő évi büdzsé, mely befolyásolja majd a hiány mértékét A 29 köz­gazdászt a Fidesz-elnök kérte fel a jelentés elkészítésére, járai Zsig­mond azt mondta: a jövő évi bü­dzsében a GDP-csökkenés alul az adóbevételek túl vannak tervez­ve, az idei kiadásokból pár tételt áttoltak jövőre, és az állami válla­latok veszteségei nem szerepel­nek benne. Kiemelte, nagy feladat vár a következő kormányra, mert nem 3,8 százalékos GDP-arányos hiányt kell majd levinnie az euró bevezetéséhez szükséges 3 szá­zalék alá, annál ugyanis jóval ma­gasabb lesz az induló szint (mii) pénzváltó- — Szeged. Kölcsey u. 5. • Tel: 62/319-347 Nyitva: mindennap 8-21 óráig. VÉTEL ELADÁS EUR 272,00 277,50 ^ USD 190,00 195,50 CHF 181,00 186,90 > RON 63,00 67,00 I Érvényes: 2009.12.22. Közületeket is kiszolgálunk. Napközbeni árkorrekció lehetséges. SZEKELY TAMÁS: A BEOLTOTTAK KEVESEBB MINT EGY EZRELÉKÉNÉL JELENTKEZETT MELLÉKHATÁS Járvány: második hullám februárban? Csökkent az influenzaszerű megbetegedéssel orvoshoz for­dulók száma az elmúlt héten a védőoltásoknak köszönhetően - közölte az egészségügyi mi­niszter kedden, aki továbbra is azt javasolja mindenkinek, hogy oltassa be magát. Az or­szágos tiszti főorvos közölte: számítani kell arra, hogy a jár­vány második hulláma február végétől jelentkezik. MAGYARORSZÁG MTI Székely Tamás elmondta: adataik szerint Magyarország a beoltot­tak arányát ítélve „dobogós he­lyezést ért el"; az itteninél jobb arányt csak Svédországban és Hollandiában mértek. A tárcave­zető jelezte, Magyarország 10 mil­lió lakosa közül minden negye­dik embert (26-27 százalék) már beoltottak az új influenza ellen. Az iskoláskorúak közül pedig minden harmadik (30 százalék) kapta meg eddig a vakcinát. Szepezdi Zsuzsanna, az Or­szágos Gyógyszerészeti Intézet főigazgatója a vakcina mellék­hatásaival összefüggésben el­mondta, hogy eddig 249 bejelen­tés érkezett egyedi mellékhatás­ról a hivatalhoz, ezekben össze­sen 586 nemkívánatos reakciót jelentettek, így például hőemel­kedést, lázat, rossz közérzetet, fejfájást, köhögést vagy gyomor­panaszokat. (Egy-egy bejelentés­ben több tünetet is bejelöltek.) Székely Tamás arra mutatott rá, hogy a beoltottak kevesebb mint 47 ezer embert költöztettek el Vulkánkitörés veszélye: A Mayon tűzhányó kitörésének veszélye miatt kiköltöztetett embereknek állítanak össze élelmiszer-szállítmányt a Fü­löp-szigeteki fővárostól, Mani­lától mintegy 500 km-re dél­keletre fekvő Legazpi rendőr­ségén 2009. december 22-én. A környéken élő 47 ezer em­ber csaknem mindegyikét biz­tonságos helyre költöztették, mert a szakemberek a vulkán erős kitörésére számítanak. FO­TÓ: MTI/AP/BULLIT MARQUEZ Hiteltörlesztés 2011-től MAGYARORSZÁG MTI A nemzetközi hitelcsomag lehí­vott, 12,8 milliárd eurós részleté­ből az Európai Bizottság által biztosított összeg törlesztését 2011-ben, az IMF-től származót azonban csak 2012-től kell meg­kezdenie Magyarországnak ­derül ki az Államadósság Kezelő Központ közleményéből. Emlé­keztetnek: az IMF a válságra te­kintettel még márciusban négy­ről öt évre hosszabbította hite­leinek átlagos futamidejét, és a törlesztés megkezdését is 2-ről 3 évre növelte valamennyi érintett ország esetében. Szennyezettebb a levegő MAGYARORSZÁG. Jelentősen megemelkedett a levegő szennye­zettsége az ország számos terüle­tén az elmúlt napokban tapasz­talható kedvezőtlen meteoroló­giai helyzet miatt. A Környezetvé­delmi és Vízügyi Minisztérium a forgalmas utak és csomópontok kerülésére kéri a lakosságot, a le­vegőminőség következő napok­ban várható javulásáig. Hangsú­lyozták: a szálló por koncentrá­ciója még a helyi szennyezéstől távolabb elhelyezett háttér-mérő­állomásokon is meghaladja az egészségügyi határértéket, (mti) Uniós pénzből bővül a körgyűrű? Európai uniós forrásból bővül­het az MO-s körgyűrű déli szaka­sza, miután az Európai Bizottság elfogadta a fejlesztésre vonatko­zó nagyprojektet. Az unió 95 mil­liárd forintot biztosít a fejlesztés­re, amely a 15 százalékos önrész­szel együtt több mint 120 milli­árd forintos összköltségből való­sulhat meg - tudatta a gazdasá­gi minisztérium. A fejlesztés ke­retében a körgyűrű 51-es út és M5-ös közötti szakasza újul meg várhatóan 2012-ig. (mti) egy ezrelékénél jelentkezett va­lamüyen mellékhatás, és a vak­cina ennek alapján biztonságos­nak tekinthető. Molnár Kornélia helyettes tiszti főorvos utalt arra, hogy no­vember 20-a óta 204 oltópont kezdte meg működését az or­szágban, ezeken a helyeken több mint 80 ezer oltást adtak be az­óta. Elmondta, hogy az oltópon­tok többsége - az ÁNTSZ-köz­pontok kivételével - kedden be­fejezte működését, ám január 4-től újabb oltópontokat jelölnek majd ki azokon a helyeken, ahol a legtöbb oltást végezték. A két ünnep között az ÁNTSZ oltó­pontjai naponta reggel 8-tól dél­után 2 óráig várják az oltást ké­rőket. Falus Ferenc országos tiszti főorvos arról beszélt: a világjár­vány addig tart, amíg a vírus ta­lál magának olyan szervezetet, amit meg tud fertőzni. „Matema­tikai modell" alapján addig tart, amíg a lakosság 70 százaléka át nem esik a fertőzésen, akár meg­betegedéssel, akár a védőoltás­sal. Hozzátette: 2,5 milüóan kap­ták meg az oltást Magyarorszá­gon, továbbá 500 ezren lehetnek azok, akik a becslések szerint a betegségen átestek, így „leg­alább még 4 millió potenciális jelöltje van a vírusnak". Közölte: számítani kell arra, hogy a jár­vány második hulláma és a szo­kásos szezonális influenza feb­ruár végétől jelentkezik, és arra is, hogy a jövő télen egy újabb, harmadik hulláma is lesz az új influenzának. KÜLFÖLD Újraindultak az Eurostarok PÁRIZS. Újraindultak kedden, de minden harmadik még kima­radt, az Eurostar szuperexpresz­szek a Csatorna-alagútban. Há­romnapos szünet után Párizsból gördült ki az első London felé. Várhatóan csak karácsony után fognak ismét a megszokott rend­ben közlekedni. Nemzetközi szál? KRAKKÓ. A lengyel rendőrség egy lehetséges nemzetközi kap­csolatot vizsgál az auschwitzi egykori náci haláltábor bejáratá­nál lévő német nyelvű felirat el­rablásának ügyében - közölte a rendőrség. Médiahírek szerint egy svéd gyűjtő keveredett az ügybe. A rendőrség ezt nem kommentálta, (mti) Szerbia hivatalosan jelentkezett EU-tagnak STOCKHOLM. Szerbia kedden hivatalosan benyújtotta csatla­kozási kérelmét az Európai Unióhoz. Az erről szóló ok­mánvt Boris Tadic szerb elnök az unió soros elnökségét az év végéig ellátó Svédország kor­mányfőjének, Fredrik Reinfeldt­nek adta át Stockholmban. A mai nap történelmi nap Szerbia számára - jelentette ki a szerb államfő a hivatalos aktus után újságíróknak, mondván, hogy a demokrácia megteremtése óta eltelt tíz évben a szerb de­mokratikus erők íö céiKíiUzese volt, hogy bevigyék az országot az Európai Unióba. „Szerbia most készen áll arra, hogy megvalósítsa ezt a célt, refor­mokat valósít meg és dolgozik rajta, hogy összehangolja jog­alkotását az EU-ban hatályos jogszabályokkal" - mondta Ta­dic, meggyőződését fejezve ki, • 1.U.—J.1 ? ..ÍJ.­nagy U ÍLOYCULCZU uenany ev­ben Szerbia teljesíteni fogja mindazon kötelezettségeit, amelyek az uniós tagság elnye­réséhez szükségesek, (mti) * A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a december 22-i kenószámok: 4,10,13,18,19, 21, 24,28, 33, 34, 35, 45, 48, 57, 64,69,70, 77, 78, 80. Főszerkesztő: SZETEY ANDRÁS • Főszerkesztő-helyettes: SULYOK ERZSÉBET • Vezető szerkesztő: V. FEKETE SÁNDOR • Kiadványszerkesztő: ŐREI FERENC • Mellékletszerkesztő: LÉVAY GIZELLA • Szerkesztők: GARAI SZAKACS LASZLO, KOVÁCS ANDRAS, TOMBACZ RÓBERT • Képszerkesztő: |AC0B GÁBOR • Rovatvezetők: SCHMIDT ANDREA (fotó), SÜLI RÓBERT (sport) • Délvilág részlegvezető: SZABÓ C. SZILÁRD (Csongrád, Makó, Szentes), SZÖGI ANDREA (Hódmezővásárhely) Kiadó és szerkesztőség: 6729 Szeged, Szabadkai út 20. Levélcím: 6740 Szeged. Pf.; 153. Telefon: 62/567-888. Titkárság: 62/567-800. Fax: 62/567-881. Sportrovat: 62/567-808. Interneteim: www.delmagyar.hu • E-mail: szerkesztoseg@delmagyar.hu. 6800 Hódmezővásárhely, Kinizsii u. 27. Tel/fax: 62/241-905. Hirdetési tel./fax: 62/242-419. 6900 Makó, Szegedi u. 9-13. Tel.: 62/213-391, hirdetésfelvétel és előfizetés: Tel/fax: 62/213-198. 6600 Szentes, Kossuth u. 8. Tel.: 63/401-024. Tel/fax: 63/314-838. KIADJA ES ELOFIZETESBEN TERJESZTI A DELMAGYARORSZAG KIADÓ • Kiadóigazgató: KÖTI ZOLTÁN. Kiadói titkárság: 62/567-870. • Hirdetésfelvétel: 6720 Szeged, Gutenberg u. 5. Tel.: 62/567-835. Fax: 62/567-885. • Nyomdavezető: BATA RÓBERT. Nyomás: 6729 Szeged. Szabadkai út 20. Telefon: 62/567-867. • Terjesztési vezető: OLAH ÉVA Terjesztés: 62/567-864 Előfizetés: 80/821-821 (ingyen hívható). Példányszámunkat a Matesz hitelesíti. Előfizetési díj egy hónapra 2095 Ft (Délmagyarország), 1995 Ft (Délvilág) • Árus terjesztés: Lapker Zrt. és Délmagyarország Kiadó • ISSN 0133-025X (Délmagyarország), ISSN 1416-0099 (Délvilág) • A Délmagyarország Kiadó a Lapcom Kft. tagja. Ügyvezető igazgató: SZAMMER ISTVÁN.

Next

/
Thumbnails
Contents