Délmagyarország, 2009. december (99. évfolyam, 281-305. szám)
2009-12-17 / 295. szám
BELFÖLD-KÜLFÖLD 2009. DECEMBER 17., CSÜTÖRTÖK ITTHON Karácsonyi sztrájkkal fenyegetnek a pilóták Határozatlan idejű sztrájkot kezdenek a Malév pilótái december 24-én reggel, ha 24,3 százalékos bérkövetelésüket a munkáltató nem teljesíti - közölte a légitársaság tegnap. A Malév-pilótákat képviselő HUNALPA szerdán jelentette be sztrájkfenyegetését a munkáltatónak. A Malév számításai szerint bérkövetelésük az átlagos pilótabéren számolva félmillió forintot jelentene. Megszületett a bérmegállapodás Megszületett a 2010. évi bérmegállapodás a Magyar Postánál. így biztosítva van a munkabér és a folyamatos szolgáltatás - jelentette be Szüts Ildikó, a Magyar Posta Zrt. vezérigazgatója. Társasági szinten nem lesz reálkereset-csökkenés, nominális béremelés pedig a havi 160 ezer forint alatti jövedelemmel rendelkező dolgozóknál valósul meg sávosan. A garantált bér és a minimálbér-megállapodás végrehajtása 2600 postás dolgozó javadalmazását növeli. Elhajtott a pénzzel Míg a társai a patikában időztek, addig elhajtott az autóban található pénzzel egy pénzszállító cég sofőrje tegnap délután Budapesten. A járművet később nem messze megtalálták, de sem a sofőr, sem a pénz nem volt benne. A rendőrség lopás miatt nyomoz. Fidesz: gazdasági vészhelyzet lehet A Fidesz szerint ha a jelenlegi gazdaságpolitika folytatódik tovább, akkor a következő kormánynak gazdasági vészhelyzetben kell átvennie az ország irányítását, és megtalálnia az abból kivezető utat. Szijjártó Péter, az ellenzéki párt elnöki stábjának vezetője tegnap közölte: ha folyamatosan nő a munkanélküliség, folyamatosan, nagymértékben esik vissza a gazdaság és folyamatosan, érezhető mértékben csökken az emberek fizetésének értéke, az azt jelenti, hogy hamarosan gazdasági vészhelyzet fog előállni. OCÖ-kttltségvotés Elfogadta a 2010-es költségvetését és az idei év második felének pénzügyi beszámolóját az Országos Cigány Önkormányzat tegnapi budapesti közgyűlése; a roma érdekképviselet jövőre is 235 millió forintból gazdálkodhat, amelyhez 80 millió forint intézménytámogatás járul, (mti) pénzváltó Szeged, Kölcsey u. 5. • Tel.: 62/319-347 Nyitva: mindennap 8-21 óráig. 273,00 279,99| 180,00 187,501 k RON 64,00 68,00 [Érvényes: 2009.12.16. Közületeket is kiszolgálunk. Napközbeni árkorrekció lehetséges BAJNAI GORDON: „A MAGYAR KORMÁNY HATÁROZOTTAN KÉRI A BÜNTETÉSEK FELFÜGGESZTÉSÉT A TÁRGYALÁSOK IDEJÉRE?' Végrehajtható a szlovák nyelvtörvény A miniszterelnök a szécsényi megállapodás megszegésének értékeli a módosított szlovák államnyelvtörvény irányelveinek pozsonyi elfogadását. A szlovák kormány tegnap hagyta jóvá a módosított államnyelvtörvény végrehajtási utasításait. BUDAPEST-POZSONY MTI Bajnai Gordon miniszterelnök a szeptember 10-i magyar-szlovák miniszterelnöki találkozón elfogadott szécsényi megállapodás megszegésének értékeli, hogy a pozsonyi kormány jóváhagyta a módosított szlovák államnyelvtörvény irányelveit - közölte Szollár Domokos kormányszóvivő. - Az irányelvek nemcsak a szécsényi megállapodással mennek szembe, hanem az EBESZ ajánlásaival is, amelyeket Róbert Fico elfogadott - mutatott rá. - A magyar kormány határozottan azt kéri, hogy Szlovákia függeszsze fel a büntetések alkalmazását a folytatódó tárgyalások időtartamára. Ha a büntetéseket mégsem függeszti fel, a magyar kormány anyagi és jogi segítséget nyújt a szlovákiai magyarság számára, hogy jogi harcukat megvívhassák. A döntés ráadásul úgy született meg, hogy arról a szlovák kormány érdemben 99 Ha Szlovákia nem függeszti fel a büntetéseket, a magyar kormány segítséget nyújt a szlovákiai magyarság számára, hogy jogi harcukat megvívhassák. nem tárgyalt a szlovákiai magyarok képviselőivel. Célszerű lett volna a végrehajtási rendelet elfogadásával megvárni a Velencei Bizottság véleményét, amelyet maga a szlovák kormány kért fel a törvény véleményezésére. A kormányszóvivő szerint a magyar diplomácia az Európa Tanács parlamenti közgyűlése, az Európai Parlament és más nemzetközi fórumok igénybevételével tovább fokozza a nyomást a kisebbségi közösségek védelméért. A szlovák kormány tegnap hagyta jóvá a módosított államnyelvtörvény végrehajtási utasításainak elveit tartalmazó javaslatot. A dokumentum szerint az államnyelv, a kisebbségi nyelv, illetve az idegen nyelv használatát a rendszeresen megjelenő sajtótermékekben és az időszaki kisebbségi, valamint idegen nyelvű kiadványokban nem ellenőrzik államilag. Az egészségügyi intézményekben a nyelvhasználatot szintén nem ellenőrzik. Túszokat ejtett a prágai bankrabló Elfogott bankrablót kísérnek rendőrautóhoz rendőrök Prágában, miután a pisztollyal felfegyverkezett férfi két túszt ejtett balul sikerült bankrablási kísérletekor. Mintegy másfél órás tárgyalás után a bankrabló a túszul ejtett két nő egyikét szabadon engedte. Újabb másfél óra után egy civilbe öltözött rendőrnőnek sikerült néhány pillanatra magára vonnia a rabló figyelmét, ami lehetőséget adott a kommandósoknak a közbelépésre. Speciális petárdát lőttek a terembe, s azonnal rátámadtak a meglepett rablóra, akinek nem volt ideje használnia fegyverét. Mindkét túsz sértetlen maradt, FOTÓ: MTI/AP/CTK/MICHAL KAMARYT Tiszai tragédia: hét embert őrizetbe vettek PRIST1NA. Őrizetbe vettek hét embert, akiket embercsempészettel gyanúsítanak és feltehetően érintettek a Tiszába fulladt koszovóiak ügyében. Valamennyi gyanúsítottat a koszovói rendőrség vette őrizetbe egy összehangolt művelet során. A gyanú szerint közük van húsz koszovói állampolgár eltűnéséhez. Utóbbiakról feltételezik, hogy október 14. és 16. között a Tiszába fulladtak. A szerb rendőrség közölte: a magyar rendőrség tájékoztatta őket, hogy egy vízbe fulladt férfi holttestét - a sajtó szerint egy újabb áldozatét - találták meg a Tiszában, (mti) Lövések a bíróságon AUSZTRIA MTI Lövések dördültek el az alsó-ausztriai Hollabrunn bíróságán szerdán, egy ember meghalt. A lövöldözés 57 éves gyanúsítottját letartóztatták, és miután pszichiátriai problémákkal küzd, rendőri felügyelettel kórházba szállították. A Vöröskereszt tájékoztatása szerint a halálos áldozat egy 42 éves nő, a bíróság alkalmazottja. Az áldozatot a fején érte a lövés. A rendőrség híradása szerint a férfi egy bírónőt keresett, de az alkalmazott feltartóztatta. A tettes azt állította, hogy a bírónő őt igazságtalanul érintő döntést hozott válása ügyében, a férfi korábban többször is kifogásolta a határozatot. Mint kiderült, a támadás napján akadálytalanul bejutott az épületbe, egészen a bírónő irodájáig. A bírónő éppen egy tárgyalást vezetett, és nem kizárt, hogy ez mentette meg az életét. Az osztrák felső bíróságokon már évekkel ezelőtt bevezették a fémdetektoros beléptetési rendszert, de az alacsonyabb fokú igazságszolgáltatási szerveknél, mint amilyen a hollabrunni kerületi bíróság is, csak alkalmanként rendelik el a látogatók biztonsági ellenőrzését. A lövöldözés napján nem volt ellenőrzés és még portás sem volt szolgálatban az épületben. A Magyar Koalíció Pártja szerint a végrehajtási utasítások elfogadása körüli vita bebizonyította, hogy a törvény rossz. A szlovák kulturális miniszter szerint sem Európában, sem a világban nem hullt termékeny talajra a magyarok államnyelvtörvény-ellenes kampánya, mert azt a nemzetközi szervezetek nem támogatták. Marék Madaric szerint a törvény összhangban van a nemzetközi követelményekkel. • Knut Vollebaek, az EBESZ kisebbségügyi főbiztosa szeptemberi pozsonyi látogatásakor azt mondta: a szlovák nyelvtörvény összhangban van az európai normákkal, de ez nem jelenti azt, hogy jó. Ugyanakkor azt javasolta a szlovák kormánynak, hogy erősítse meg a kisebbségi nyelvek használatát szabályozó jogszabályokat is. Magyarország tegnap megkapta az Európai Bizottság válaszát a Sólyom László köztársasági elnök szlovákiai beutazásának megtagadása miatt indított kötelezettségszegési eljárásban benyújtott kérelmére. Az Európai Bizottság a tekintetben igazat ad Magyarországnak, hogy Szlovákia tévesen hivatkozott a 2004/38/EK-irányelvre, amikor a magyar államfő augusztus 21-i beutazását megtagadta. A bizottság válaszában továbbá megerősíti, hogy a szabad mozgáshoz való jog uniós alapjog. Szlovákia lezártnak tekinti Sólyom László meghiúsult révkomáromi látogatásának ügyét - közölte a szlovák külügyminiszter. Miroslav Lajcák szerint a Brüsszelnek küldött magyar beadvány ebben az ügyben kezdetektől fogva belpolitikai propagandacélokat szolgált. Több halott a csúszós utakon MAGYARORSZÁG. Több halottja és sérültje volt a havazás és a fagy miatt bekövetkező baleseteknek tegnap. Az utakon lelassult a közlekedés. Országszerte 59 balesethez riasztották a tűzoltókat, ezekben ketten meghaltak és 29-en megsérültek. „Nagyon sok autós még nem vette észre, hogy itt a tél és növelni kell a követési távolságot, csökkenteni kell a sebességet és fel kell szerelni a téli gumikat. Ennek megfelelően a közlekedési balesetek többsége ráfutás, árokba csúszás" mondta Szentes György, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője. Országszerte havazott szerdán, az utak azonban, ha lassan is, de járhatóak voltak. Nem volt fennakadás a közszolgáltatásokban sem. Nem voltak elzárt települések, az időjárás miatt nem volt szükség kitelepítésre vagy a katasztrófavédelem által szervezett ellátásra. A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a december 16-i kenószámok: 1, 2,11,13,17, 24,31. 34,41,42,45, 46,47, 51,60, 61, 62,71,74,79. 14 milliós kártérítés PÉCS-SZIGETVÁR. A Pécsi ítélő tábla jogerősen 14 millió forint nem vagyoni kártérítés és kamatai megfizetésére kötelezte a szigetvári önkormányzatot, mert az általa fenntartott kórház egyik orvosának mulasztása rontotta egy mandulaműtét után meghalt kisfiú életben maradási esélyeit. Az ötéves szentegáti gyermek manduláját 2005. február 24-én a pécsi gyermekkórházban távolították el és a fiút két nap múlva haza is engedték. A fiú torka március 3-án vérezni kezdett, ezért szülei bevitték a szigetvári kórházba. Az ügyeletes orvos a pécsi gyermekkórházba szállíttatta. A kisfiú az úton elhunyt. Halála miatt a Baranya Megyei Bíróság foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetésben bűnösnek találta az ügyeletes orvost, (mti) KÜLFÖLD Klímacsúcs: lemondás és „hadiállapot" DÁNIA. Minden jel arra mutat, hogy a világ két legnagyobb üvegházgáz-kibocsátója, Kína és az Egyesült Államok a koppenhágai klímacsúcs kétnapos zárószakaszába készül sűríteni az érdemi tárgyalásokat. Az Európai Unió kísérletei a patthelyzet megtörésére egyelőre sikertelennek bizonyultak. Egyes vélemények szerint ezzel magyarázható az is, hogy Connie Hedegaard, a klímacsúcs elnöke bejelentette lemondását. Eközben a klímacsúcsnak helyt adó Bella Center körül „hadiállapotok" alakultak ki, amikor több száz tüntető megpróbálta áttörni a konferencia-központot övező masszív rendőrségi kordonokat. A rendőrség végül könnygázzal és gumibotokkal verte vissza az eredetileg békésre tervezett megmozdulást. Zantai szabadlábon AUSZTRÁLIA. Az ausztráliai Perth szövetségi bíróságának egyik bírája óvadék ellenében ideiglenesen szabadlábra helyezte a kiadatási fogságból a háborús bűnökkel vádolt Charles Zentait (Zentai Károlyt). A 88 éves férfit azzal vádolják a magyar hatóságok, hogy 1944 novemberében részt vett egy zsidó fiatalember meggyilkolásában. Zentai tagadja a vádakat. A szövetségi kormány belügyminisztere novemberben jóváhagyta kiadatását Magyarországnak. A kiadatás azonban késik, mert Zentai ügyvédei fellebbezést nyújtottak be. Magyar hegymászókat mentettek SZLOVÁKIA. Három bajba jutott magyar hegymászónak nyújtott segítséget szerdára virradó éjjel a hegyi mentőszolgálat a szlovákiai Magas-Tátrában. A szolgálat közlése szerint a keddi túráról hazafelé tartó magyar hegymászókat a Téry-völgykatlanban meglepte a hirtelen leszálló est, ezért a sötétben telefonon kértek segítséget. (mti) Főszerkesztő: SZETEY ANDRÁS • Főszerkesztő-helyettes: SULYOK ERZSÉBET • Vezető szerkesztő: V. FEKETE SÁNDOR • Kiadványszerkesztő: ŐRFI FERENC • Mellékletszerkesztő: LÉVAY GIZELLA • Szerkesztők: GARAI SZAKÁCS LÁSZLÓ, KOVÁCS ANDRÁS, TOMBÁCZ RÓBERT • Képszerkesztő: IAC0B GÁBOR • Rovatvezetők: SCHMIDT ANDREA (fotó). SÜLI RÓBERT (sport) • Délvilág részlegvezető: SZABÓ C. SZILÁRD (Csongrád. Makó. Szentes), SZÖGI ANDREA (Hódmezővásárhely) Kiadó és szerkesztőség: 6729 Szeged. Szabadkai út 20. Levélcím: 6740 Szeged, Pf.: 153. Telefon: 62/567-888. Titkárság: 62/567-800. Fax: 62/567-881. Sportrovat: 62/567-808 Interneteim: www.delmagyar.hu • E-mail: szerkesztoseg@delmagyar.hu. 6800 Hódmezővásárhely, Kinizsi u. 27. Tel/fax: 62/241-905. Hirdetési tel./fax: 62/242-419. 6900 Makó, Szegedi u. 9-13. Tel.: 62/213-391, hirdetésfelvétel és előfizetés: Tel./fax: 62/213-198. 6600 Szentes, Kossuth u. 8. Tel.: 63/401-024. Tel/fax: 63/314-838. KIADJA ÉS ELŐFIZETÉSBEN TERJESZTI A DÉLMAGYARORSZÁG KIADÓ • Kiadóigazgató: KÓTI ZOLTÁN. Kiadói titkárság: 62/567-870. • Hirdetésfelvétel: 6720 Szeged, Gutenberg u. 5. Tel.: 62/567-835. Fax: 62/567-885. • Nyomdavezető: BATA RÓBERT. Nyomás. 6729 Szeged, Szabadkai út 20. Telefon: 62/567-867. • Terjesztési vezető: OLÁH ÉVA. Terjesztés: 62/567-864. Előfizetés: 80/821-821 (ingyen hívható). Példányszámunkat a Matesz hitelesíti. Előfizetési díj egy hónapra 2095 Ft (Délmagyarország), 1995 Ft (Délvilág) • Árus terjesztés: Lapker Zrt. és Délmagyarország Kiadó • ISSN 0133-025X (Délmagyarország), ISSN 1416-0099 (Délvilág) • A Délmagyarország Kiadó a Lapcom Kft. tagja. Ügyvezető igazgató: SZAMMER ISTVÁN.