Délmagyarország, 2009. december (99. évfolyam, 281-305. szám)

2009-12-15 / 293. szám

Megpakolni a buszt A kiírt 12 óra 30 perc helyett jóval később áll be a Szentesre induló járat a csongrádi buszállomásra. Nagy tömeg várja: rengeteg diák és néhány felnőtt. Nagyon dühösek. Halljuk, arról beszélgetnek, hogy inkább megvárják a következő buszt, mert a diákok táskákkal vannak: ha föl is nyomakodnának velük, úgysem tudnának leszállni ott, ahol akarnak és ez így megy minden pénteken. Ha így van, miért nem szólnak be a forgalmi irodába? És vajon ha előfordul ilyesmi a buszokon, mi történik majd, ha a vasúti szárnyvonalak megszűnésével még több utas lesz? A kérdések bennem merülnek föl, de én sem megyek megkérdezni, mert szerencsém van: fölférek a diákokkal együtt. A lépcsőnél állunk. A gyerekek, fiatalok nem méltatlankodnak, tudomásul veszik, hogy szűk a hely. Csak akkor nézünk zavartan egymásra, amikor a vezető félhangosan megjegyzi, azért nem szereti így „megpakolni" a buszt, mert nem lát ki oldalra. Nem szólunk, figyelünk és tanulunk. A lecke még mindig a régi: aki busszal jár, az lúzer. BAKOS ANDRÁS MEGYEI TÜKÖR 2009. DECEMBER 15., KEDD A MAROKTELEFON EGYSZERRE ÁLDÁS ÉS ÁTOK - A TINIK NEM TUDNAK LÉTEZNI NÉLKÜLE Szerény az ünnepi Van-e elet mobil nelkul? programkínálat Frank Sándornak munkaeszköz a mobil. FOTÓ: FRANK YVETTE Ki emlékszik már arra az időre, amikor aprópénz kellett ahhoz, hogy valakit felhívjunk, és kézzel írtuk fel a számokat noteszba? Mára a mobiltelefon annyira hozzánk nőtt, hogy elképzelhetetlen lenne az élet nélküle. SZEGED BOBKÓ ANNA Míg néhány évtizeddel ezelőtt kuriózumnak számított a mobiltelefon, 2007-ben már 100 lakosra több mint 100 készülék jutott. Mára elképzelhetetlen lenne az élet nélküle. Hiányára sokan akkor eszméltek rá, amikor a közelmúltban szoftverprobléma miatt elnémultak a 30-asok - a T-Mobile-előfizetők azt tapasztalták, hogy a hálózaton belüli hívott fél nem elérhető, ki van kapcsolva, vagy a hangposta jelentkezik. - Úgy éltük meg az üzemzavart, mintha visszazuttyantunk volna a középkorba. Elképzelhetetlen az élet mobiltelefon nélkül - hallottuk Frank Sándor mesterszakácstól, aki Szegeden az elsők között vásárolt mobil„Nem vagyok én ilyenhez szokva" - mentegetőzött, amikor egyik beszélgetésünkkor észrevette, a magnót is bekapcsoltam. Somogyi Károlyné, a Délmagyarországnál 45 éven át dolgozó fotóriporter szerénysége tiltja, hogy vele és róla „riport" készüljön. Beszélnek helyette a képei és most megjelent riportkötete. SZEGED ÚJSZÁSZI ILONA Riportkönyv, nem életrajz a Holtszezon a krematóriumban. Nem csak azért, mert Somogyi Károlyné 136 oldalas kötetében mindössze húszegynéhány oldalt tesz ki a visszaemlékezés az újvidéki kislány időszakra vagy a szegedi családalapításra, a többi a délmagyaros 45 év riportútjainak esszenciája. Nem saját magáról, hanem másokról, az EMBEREKRŐL írt, az EMBERT fotózta. - Nem a fényképeimre, hanem a riportjaimra vagyok a készüléket a 90-es évek elején. - Akkoriban még sorszámmal látták el a mobilokat, az enyém volt a harmincnyolcadik. Emlékszem, akkora volt, mint egy diplomatatáska - hallottuk a mesterszakácstól, aki az évek alatt jó néhány készüléket „elfogyasztott", azonban a régieket nem dobta ki, a bennük lévő információk miatt. Az adatokról biztonsági másolatot is készít, hiszen a technika ördöge bármikor megviccelheü az embert. Pataki András, a Szegedi Kortárs Balett igazgatója szinte már nem is emlékszik, milyen volt az élet mobil nélkül, húszforintosokkal telefonálni, és éveket várni a vonalra. - Akkoriban talán jobban megszerveztük a dolgainkat. A távolságok érezhetőbbek voltak, mint most - hallottuk Patakitól, aki korábban telefonos notesz helyett papírcetlikre írta fel a számokat, amiket aztán rendszeresen el is hagyott. Az első készülékét 1995-ben vásárolta meg, ezt legalább harminc másik követte - a telefonok elhasználódtak, vagy egyszerűen megunta őket. Szentes-Bíró Ferenc, a MÁV Zrt. területi kommunikációs vezetője azonban mindössze má" X* ÁwJH „Régen a vasúti telefonrendszer sokkal fejlettebb volt, mint az állami." Szentes Bíró Ferenc területi kommunikációs vezető Kétségbeesett kísérleti alanyok Brit kutatók arra keresték a választ, tud-e az ifjúság élni mobiltelefon nélkül. A15-24 év közötti korcsoportban, önkéntesekkel végrehajtott vizsgálat során a résztvevőktől két hétre elvették mobiltelefonjukat. Ennek következtében a készüléküktől megfosztott fiatalok társadalmi élete teljesen szétesett. Kétségbeesve kapkodtak, hiszen nem tudták kezelni azt a helyzetet, hogy előre meg kell szervezni programjaikat, végig kell gondolniuk tennivalóik fontossági sorrendjét. Nem tudták elérni barátaikat és rokonaikat, tanácstalanul latolgatták, hogyan lehetne kapcsolatba lépni például a mamájukkal. Elveszettségük csak akkor szűnt meg, amikor végre magukhoz szoríthatták készüléküket. sodik mobiljánál tart, igaz, már akkor szolgálati készüléket kapott, amikor mások még csak ácsingóztak a maroktelefon után. - A vasúti telefonrendszer sokkal fejlettebb volt, mint az állami. Előfordult, hogy az üzemi vonalról intéztük el a magánéleti dolgainkat. Míg nem volt mobil, a belső hálózaton felhívtuk azt a kollégát, akinek az asztalán volt városi hálózatos telefon, ő tárcsázta azt a számot, amit szerettünk volna, összefordította a két készüléket, így el tudtuk intézni a dolgainkat. Viszont üvölteni kellett a kagylóba - azóta sem tudok leszokni a hangos telefonálásról - mesélte nevetve a MÁV sajtosa, aki szerint a mobiltelefon egyszerre áldás és átok, éppen azért, mert ezen keresztül mindenhol el lehet érni az embert. Nemcsak a színházban, más szegedi kulturális intézményekben is szerényebb az idei kínálat az ünnepek idejére. Míg olvasóink hiányolják a családi programokat, a döntéshozók szerint csökkent az érdeklődés. SZEGED HOLLÓSI ZSOLT A színház ünnepi műsorával kapcsolatos cikkünkre reagálva több olvasónk jelezte: nemcsak a teátrumban szerény az év végi programkínálat, hanem a város más kulturális intézményei is „csökkentett üzemmódban" dolgoznak. Kisgyermekes szülők arra hívták fel a figyelmet: sokan a két ünnep között mennek szabadságra, ilyenkor lenne lehetősége a családnak együtt megnézni a színház vagy a Kövér Béla Bábszínház produkcióit - ha lennének előadások. - December 26-án, már régóta, minden évben játszunk, most a Csipkerózsikát tűztük műsorra épp a családokra gondolva. A telefonos érdeklődésekből látva, hogy van igény, 28-án a Rest mesét adjuk elő. Az őszi szünetben is próbáltunk több előadást tartani, de akkor nem volt túl nagy a kereslet. Nálunk inkább bérletet vált, és szervezetten jár hozzánk a gyerekközönség mondja Kövér László, a szegedi bábszínház igazgatója, aki az idei ünnep tapasztalatai birtokában nem zárkózik el attól, hogy jövőre több előadást tervezzen december végére. - Nem szívesen küldünk el egyetlen nézőt sem, tehát a meghirdetett előadást akár pár perc szünet után megismételjük, ha akkora az érdeklődés. Az IH Rendezvényközpont a december 23-a és 31-e közötti időszakra nem kínál kulturális programot. Dömény Ágnes PR- és marketingmunkatárs szerint ilyenkor a művészek sem szívesen vállalnak fellépést, ráadásul a kereslet is érezhetően visszaesett az utóbbi időben. Az emberek az ilyen jellegű kiadásaikon spórolnak leghamarabb, emiatt egyre nehezebb a programszervezők dolga. - Az önkormányzati intézmények az év 365 napján nyitva állnak, az elmúlt évek tapasztalatai alapján az intézményvezetők felelőssége, hogy eldöntsék, milyen napokon milyen programokat kínálnak - mondja Solymos László, a város kultúráért felelős alpolgármestere. - Nyilvánvaló, hogy a karácsonyi, szilveszteri időszakban a kínálat szűkösebb, de azt gondolom, az emberek nem elsősorban a családi ünnepek idején vágynak kulturális programokra. Kollégáink: Horváth Dezső és a riportkönyv szerzője, Somogyi Károlyné. FOTÓ: KARNOK CSABA legbüszkébb - mondja Magdika. Példaként említi a fóti gyerekvárosról, a szentesi tévétoronyról írtakat. Újságírónak, nem pusztán fotóriporternek tartja magát a Szeged-szerte szeretettel „délmagyaros Magdikának" becézett Somogyiné. Újvidéki tanítói diplomája után évekkel - már mint a Dél-' magyarország munkatársa megszerezte az újságírói oklevelet. A fényképezést viszont iskolában sosem tanulta. - Fotózásban amatőr vagyok - jelenti ki szerényen, magyarázatképpen meg hozzáfűzi. Magamtól tanultam meg, hogyan kell nagyítani, ismeretlen előttem a fényképészet titka. Csak annyit tudok: jó szem kell a fotózáshoz. Az ezzel kapcsolatos történetek közül például a Fényképezni tilos megjelent az újságban is. De alkalmi verseket, családi és szerkesztőségi ünnepekre szólókat is költött. Egyéb redakcióbeli anekdotákat pedig most írt le egy spirálfüzetbe, az újságíró Horváth Dezső ösztökélésére. Műfaji sokoldalúságára példa, hogy 38 útjáról diaképes élménybeszámolót tartott különböző klubokban. Ám izgalmasak fotókiállításai is, amelyek közül az elsőt - így látom őket - valamikor a hatvanas években nyitotta meg az akkori főszerkesztő, Sz. Simon István. Könyvbemutató Családja - négy gyermeke, hat unokája és négy dédunokája ünnepelte novemberben a 83 éves Magdikát. Tisztelői pedig tegnap a Somogyi-könyvtárban könyvbemutatón köszöntötték az első kötetes szerzőt, Somogyi Károlynét, akit kötetének egyik ajánlója, Pálfy Katalin így jellemez: írásait és felvételeit átitatja „a szeretet és a torzításmentes tisztaság". Rest mese - jelenet a Kövér Béla Bábszínház december 28-án is látható produkciójából. FOTÓ: RÉVÉSZ RÓBERT