Délmagyarország, 2009. december (99. évfolyam, 281-305. szám)
2009-12-14 / 292. szám
10 2009. DECEMBER 17., CSÜTÖRTÖK /I RKÍ SZTI FÁBIÁN GYÖRGY Az orchideáknak általában rendkívül tartós a viráguk (akár több hónap), ez cáfolja azt, bogv drágák lennének, mivel ezért a pénzért akár több hónapig friss virág lehet otthonunkban. Téli álmot alvó állatok A téli hideg, a kevés táplálék nagy próbatételt jelent az itthon maradó állatok, különösen az úgynevezett változó testhőmérsékletűek számára. A kifejlett rovarok zöme ősszel elpusztul, de közülük is vannak olyanok, amelyek imágó alakban képesek áttelelni - velük találkozunk elsőként kora tavasszal. Ilyen a citromlepke vagy a nappali pávaszem stb. A többi rovarpete vagy lárva, illetve báb állapotban vészeli át a kedvezőtlen időszakot. A lehűlés és a nappalok rövidülésének hatására alakul ki az úgynevezett diapauza (nyugalmi állapot), amikor az életműködések rendkívüli módon lelassulnak, megnő a testfolyadék glicerintartalma, lecsökken a víztartalma, így alacsonyabb lesz a fagyáspont. Érdekes jelenséget tapasztaltam az elmúlt évek során, amely az idén is észlelhető - a közismert piros-fekete mintázatú verőköltő bodobácsok nem bújnak el a fák kérgének repedéseibe, az avarba, mint a többi nyugalmi állapotba kerülő rovar, hanem a fák törzsén szorosan egymás mellé húzódnak és még a nagy hidegekben is így találhatók. A házas csigák a diapauza kezdetén egy mészlemezkével zárják le a házuk bejáratát, így várják a tavaszt. A változó testhőmérsékletű gerincesek, mint a halak, kétéltűek és hüllők a levegő lehúlé sekor szintén téli álomra vonulnak (a változó hőmérséklet azt jelenti, hogy a testhőmérsékletük a mindenkori külső hőmérséklettől függ, mivel nincs hőszabályozó képességük, ami ettől függetlenítené őket). A halak a tél kezdetén a nád között, a meder mélyebb részein „elvermelnek", ilyenkor nem táplálkoznak, az életműködéseikhez a tartalékaikat használják fel (ezért káros, ha a pézsmapocok többször is megzavarja őket, mert akkor az élénk mozgáshoz sok energiát használnak fel és tavaszra legyengülnek). A békák az iszapba fúródva „takarékon" működve telelnek át, a gyíkok, kígyók az avarban, faodvakban, fűcsomók alá bújnak, szinte élettelennek tűnő állapotban aluszszák téli álmukat. Az viszont érdekes, hogy a fejlett hőszabályozással rendelkezők, állandó testhőmérséklettel rendelkezők közül is vannak olyanok, amelyek a telet ún. anabiotikus vagy letargikus állapotban töltik, mint pl. a sünök, a pelék, az ürgék, a mókusok. A téli álom alatt testhőmérsékletük lecsökken, szívverésük, légzésük szinte alig észlelhető, így az ősszel felhalmozott tartalék tápanyagok elegendőek lesznek tavaszig. Ezeknél az állatoknál a téli álom alatt a hőszabályozó rendszer nem működik. Vannak köztük hétalvók, mint a pelék, sünök, mások - pl. a mókusok, ürgék - többször felébrednek, esznek az ősszel elraktározott tartalékokból és tovább alszanak. 99 Dr. Alexay Zoltán, a rovat szakértője várja kérdéseiket zoldrovat @lapcom.hu 99 Nagykutasi Viktor kertész továbbra is várja kérdéseiket: kertesz@lapcom.hu A békák az iszapba fúródva „takarékon" működve telelnek át, a gyíkok, kígyók az avarban, faodvakban, fűcsomók alá bújnak, szinte élettelennek tűnő állapotban alusszák téli álmukat. Ön macska- vagy kutyapárti? Ha kutyus, akkor az igen, ha macska, akkor a nem szócskát küldje el nekünk! Véleményközelben A Pannon véleményalkotó SMS-rovata Írja meg heti kérdésünkre válaszát SMS-ben a 06-20/554-2444 es telefonszámra! A hét kérdése: 55% Aludna szívesen Ön is téli álmot? 45% nem Várjuk olvasóink SMS-szavazatait! Küldjenek frappáns választ vagy egy egyszerű igent nemet a kérdésre! A legjobb válaszokat megjelentetjük! Szívesen vesszük, ha kérdést is javasolnak miről tud|uk meg a kőz véleményét? - • ^^pannon 1 99 Karácsonyra nem csupán kisállatot érdemes ajándékozni. Akiknek már van kutyusuk, macskájuk, azok nagyon örülnek a kedvencüknek szóló játékoknak is. Orchideák 2. Egy héttel ezelőtt egy különleges növény titkait kezdtük el felfedni olvasóink előtt. Mivel nemcsak szép és izgalmas, de nagyon népszerű növényről van szó, érdemes még néhány dolgot leírni a csodás orchideákról, a legkönnyebben tartható és virágoztatható orchideafajokról. NÖVÉNYHATÁROZÓ NAGYKUTASI VIKTOR KOSBORFÜRT: származási hely elsősorban Dél-Amerika. A kevés szórt fényt kedveli, és ezért az elhelyezését az északi ablakba javaslom. A hőigénye nyáron 16-24 fok, télen 10-18 fok. Fontos, hogy nyáron ne hevüljön túl, ezért párásítással hűtsük, télen pedig hűvösebb helyen tartsuk. A tápanyag-utánpótlásról csak nyáron gondoskodjunk. Ez a fajta nyáron efős, ősszel mérsékelt öntözést igényel. Télen elegendő a folyamatos párásítás is. A növény hajtásai ősszel fejezik be a növekedést, ilyenkor kevesebbet öntözzük, mert így a virágzást is serkentjük. A kosborfürt virágában ősszel, télen és kora tavasszal gyönyörködhetünk. Átültetéséről tavasszal, az elvirágzást követően gondoskodjunk. LEPKEKOSBOR: származási helye Közép- és Dél-Amerika. Ennek a fajnak a fényigénye nagy, ezért helyválasztás szempontjából a keleti vagy nyugati, világos ablakokat javaslom. Hőigénye nyáron 15-25 fok, télen 12-18 fok. A vízigénye nagy, de a pangó vizet nem kedveli. Tápanyagot nyáron, a növekedési időben igényel. Virágaiban egész évben gyönyörködhetünk. Átültetéséről legalább háromévente, tavasszal gondoskodjunk. VÉNUSZPAPUCS: származási helye Dél-, Kelet-Ázsia. Hőigénye fajonként változó, de általában nyáron . 20-25 fok, télen 18-22 fok. Ez a virág alapos öntözést igényel, de a két öntözés között hagyjuk kicsit kiszáradni a talaját. A tápanyag-utánpótlásról főleg nyáron gondoskodjunk. Fényigényük nem túl nagy, a tarka levelű és a többvirágú fajtáknak félárnyék, míg a zöld levelűeknek árnyék (északi ablak). Ebből is látjuk, hogy a zöld levelűek sokkal igénytelenebbek, mint a tarkák. Átültetése egész évben lehetséges. Ha a virágszár megjelenik, alig öntözzük, inkább párásítsunk, mert ellenkező esetben a virágját ledobja. GONDOZÁSI TANÁCSOK Sok fény, tűző nap hatására a levélen sárga, kóros esetben barna égési foltok jelennek meg. Kevés fény esetén a levelek haragoszölddé válnak és a bimbóit is ledobja. Huzatra vagy hideg levegőre a bimbók, levelek hullással reagálnak. A rendszertelen öntözés hatására a levelek gyűrötté válnak. Vízhiány esetén a levelek vége megbarnul és leszárad. Ha túl nedvesen tartjuk a növényt, akkor baktériumos és penészbetegségek is fenyegetik virágunkat, ezért csak kimondottan orchidea-földkeveréket használjunk. A fürdetést azonban szereti, de csak egy-két órát tartsuk a gyökereket a víz alatt. A szívó kártevőkre is nagyon oda kell figyelni, mert ha nagyon elszaporodnak a növényen, akkor már szinte lehetetlen megmenteni, és ez könnyen kedvencünk pusztulását okozhatja, de általános rovarölő szerekkel megvédhetjük őket. Ne féljünk eme különleges és dekoratív növényektől. Egy kis odafigyeléssel sok örömünk lehet bennük. Karácsonyi meglepetésállatok Előző héten végigvettük, mire kell figyelni, ha valaki kisállatot szeretne karácsonyra venni. Most folytatjuk annak elemzését, mit is jelent, ha állat költözik ajándékként a családhoz. JÓTANÁCS KÁNTOR KRISZTA Ha kitartunk az eredeti, karácsonyestére szóló meglepetésünk mellett, időben gondoskodnunk kell a szükséges kellékek beszerzéséről és körülmények biztosításáról, mint fekhely, póráz, játékok, megfelelő táplálék, macs•Efc.. kák ese•ájmfc tében macskaI alom, kaj parófa és ezeken túl elegendő mennyiségű ráfordított idő. Szükségünk lesz teljes értékű, előre gyártott eledelre. Ha kizárólag ezzel etetjük a kedvencünket, biztosak lehetünk benne, hogy megkap minden számára nélkülözhetetlen tápanyagot, ami alapfeltétele a kiegyensúlyozott fejlődésnek. Kényelmes, puha fekhely, szabadban való tartáshoz meleg, szélvédett, megfelelően bélelt és szigetelt kutyaház. Macskák esetében inkább bújóhelynek is megfelelő ágyikót válasszunk, ha nem lakásban tartjuk is, szüksége van valami melegedőre. Macskaalom, cicatoalett. Tálkák a mindig friss ivóvízhez és táplálékhoz. Játékok terén ma már rengeteg gyártó által készített, ötletes termékkel találkozhatunk. Ezek a játékok biztonságosak, némelyiknek egyéb pozitív tulajdonsága is van, például fejleszti a reflexeket, masszírozza a fogínyt, segít a fogkő kialakulásának megelőzésében. Póráz, nyakörv. Ha lehet, vásárláskor vigyük magunkkal az alanyt is próbálni. Ha rutintalanok vagyunk, az ott dolgozók sokat segíthetnek a választásban, hasznos tanácsokat adhatnak. Ha kiskutyánk van, számíthatunk 2-3 nyakörv „elfogyasztására" a növekedéssel arányosan, és még a legminőségibb póráz sem szolgál ki egy kutyát élete végéig. A társállattartás népszerűsége még napjainkban is egyre növekszik. Egyre több ritka és egzotikus állatfajt is tartanak kedvencként, azonban a kutya iránti lelkesedés még mindig a legkimagaslóbb. Ha nem szeretnénk akkora kockázatot és felelősséget vállalni, ami a kutya-, macskatartással jár, vagy belátjuk a korlátainkat ezen a téren, akadnak egyéb ötletek, melyek kevesebb energia- és anyagi ráfordítással járnak, mégis hasznos ajándékok lehetnek kisállatfronton: - Rágcsálók: tengerimalac, hörcsögök, egerek, patkány, mókus, törpenyúl, degu, csincsilla. - Akváriumlakók: halak, békák, rákok. - Kalitkába: madarak. - Terráriumba: leguán, kígyók, Karácsonyi vásárláskor nem árt előre tesztelni azt, akinek állatot szándékozunk venni. A legjobb, ha a családtagjait kérdezzük ki, örülne-e a mi meglepetésünknek. Csak ezután válasszunk meglepit. siklók, skorpiók, gyíkok, szalamandrák. - Egyéb, divatos állatok: afrikai fehér hasú törpesün, halálfejes csótány. Azt azonban ne felejtsük el, hogy minden állatnak, legyen az a legegyszerűbb tartású, legprimitívebb is, gondoskodnunk kell a hosszú és minőségi élet és a megfelelő gondozás feltételeiről. Minden esetben tájékozódjunk, mit jelent ezen állatok tartása. Az internet bőséges lehetőséget ad erre;