Délmagyarország, 2009. december (99. évfolyam, 281-305. szám)

2009-12-11 / 290. szám

AKTUALIS 2009. DECEMBER 11., PÉNTEK KÖRKÉP Nem lesz kártalanítás a 43-as mentén MAKÓ. Mágori Józsefné. a Fi­desz makói választókerületi el­nöke két költségvetési módo­sító indítványt is eljuttatott a Parlamentbe Bodó Imre fide­szes honatya közbenjárásával. Az egyikben 1 milliárdos pá­lyázati alapot javasolt a 43-as mentén megrongálódott házak helyreállítására, a másikban a Makó és Királyhegyes közötti 5 kilométeres földút aszfalto­zására kért 100 millió forintot - a tervek már készen vannak a beruházáshoz. Mindkét ja­vaslatot leszavazta a kormány­többség. Mágoriné különösen azt tartja sajnálatosnak, hogy Búzás Péter makói polgármes­ter is nemmel szavazott a ja­vaslatra. - Egy 52 éves helybeli hajlék­talan férfi ellopott Makón egy lezáratlan kerékpárt, mert sa­ját biciklijének egyik kerékgu­mija kilyukadt. A férfi elismer­te a lopást, sőt azt is bevallot­ta, hogy az utóbbi időben jó néhány kétkerekűt lovasított meg a Maros-parti városban. A Makói Rendőrkapitányság lopás miatt indított ellene büntetőeljárást. Bakács Tibor ajándékot osztott CSONGRÁD. Bakács Tibor publicista, a Megasztár egyko­ri zsűritagja és a jóban Rossz­ban sorozat sztárjai, Végh Ju­dit, Nóvák Heni és Brózik Klá­ri egy - a Bonbonetti Csoport által szervezett - jótékonysá­gi akció keretében tegnap meglátogatták a Kozmutza Flóra Gyermekotthon csongrá-, di tagintézményét, ahol 170 ajándékcsomagot osztottak szét óvodások és iskolások között. A gyerekek is készül­tek: Mikulás-versekkel igye­keztek meghálálni a figyel­mességet. Az eseményen Ma­gyar Anna Csongrád megyei elnök mellett Vincze László országgyűlési képviselő is részt vett. Könyvbemutató, bloggerek az Emlékpontban HÓDMEZŐVÁSÁRHELY. Fe ledy Balázs Fodor József, a krónikás festő című művészeti albumát mutatják be ma dél­után 3 órától a városháza dísztermében. Köszöntőt mond Lázár János polgármes­ter, a kötetet ajánlja az író, valamint Gyula józsef akadé­mikus, Makovecz Imre építész, Makiári László karmester, Nagy Imre művészettörténész, Osváth László újságíró és Sza­bó Tamás képzőművész. - Tíz francia blogger látogat ma délután fél 5-kor az Em­lékpont múzeumba. Az online szakemberek arra kíváncsiak, hogy a közgyűjtemény miként dolgozza fel Hódmezővásár­hely kommunista diktatúra alatti történelmét. A bloggere­ket, akik ellátogatnak az edénygyárba is, a múzeum­ban Lázár János polgármester fogadja. KARÁCSONYIG TUCATNYI JÁRŐR VIGYÁZZA A SZEGEDI BELVÁROS NYUGALMÁT Reszkessetek, tolvajok! Hangoskodó hajléktalanokra és tolvajokra vadásznak karácso­nyig Szeged belvárosában a rendőrök. Tegnap egy bolti szarkát csíptek nyakon a Mars téren, idézést adtak át a Ká­rász utcán, de jó szóval is szol­gáltak egy hajléktalannak. m+ s >il SZEGED KISS GÁBOR GERGŐ Kis túlzással ugyan, de szinte el­lepték a szegedi belvárost teg­nap délelőtt a rendőrök. A Szé­chenyi téri karácsonyi vásár és a Dugonics tér között összesen 12 egyenruhás sétált fel és alá. Nem karácsonyfa alá valót néztek családjuknak, sokkal inkább a tolvajokat, és az ünnepek köze­ledtével egyre hangosabb és ré­szegebb hajléktalanokat próbál­ták kiszűrni a tömegből. Az em­berek többsége furcsa szemmel figyelte a szokatlan látványt, ahogy öt rendőr, egymástól mé­ternyi távolságra korzózott vé­gig a sétálóutcán. - A tolvajok elrémisztése az elsődleges feladat - fogalmazta meg az országos akció célját Szenti Szabolcs rendőrségi szó­vivő. A leckét egy Mars téri szarka biztos megtanulta. Pálfi Tibor törzsőrmesterrel a Kárász utca közepén találkoz­tunk, aki nem sokkal azelőtt ér­kezett vissza a Mars térről. Az egyik ruhásboltban kaptak el egy nőt, amint az 23 női fehér­neművel a hóna alatt próbált A karácsonyi ünnepekig tucatnyi járőr ügyel a rendre Szeged belvárosá­ban. FOTÓ: KARNOK CSABA meg kereket oldani. A tolvajt még az üzletben elkapták, majd eljárást indítottak ellene. - Még soha nem mentem oda senkihez koldulni. Ráadásul mi nem eldobáljuk, hanem össze­szedjük a szemetet - nehezmé­nyezte az igazoltatást a sétálóut­ca közepén, egy padon ülő haj­léktalan. Társa okkal látta jobb­A temetés alatt fosztották ki a gyászoló család otthonát Apátfalva gyászol és háborog: a napokban temették el a pol­gármesteri hivatal egyik várat­lanul elhunyt, köztiszteletben álló munkatársát, s amíg a te­metés tartott, valaki kifosztot­ta a gyászoló család otthonát. APÁTFALVA SZABÓ IMRE - Túlzás nélkül állítható, hogy Apátfalván mindenkit megren­dített az anyakönyvvezetőnk, Bakainé Kádár Irén váratlan halála. És az sem túlzás, hogy most mindenki fel van hábo­rodva - mondta lapunknak Varga Péter polgármester an­nak kapcsán, hogy a gyászoló család otthonába éppen a te­metés alatt tört be valaki. Leg­utóbb 10 éve történt hasonló eset - akkor halottak napján fosztottak ki több házat. A temetésen egyébként leg­alább 500-an voltak. Minden bizonnyal éppen ezt használta ki a tettes, aki a család otthonát feldúlta. A gyászolók és a szom­szédok a szertartás végeztével szembesültek azzal, hogy vala­ki felfeszitette a kaput, betört a házba, kiforgatta a szekrénye­ket és fiókokat. A tettes egy pénztárcát is elvitt néhány tíz­ezer forinttal, de ami a hozzá­tartozóknak különösen fáj, hogy olyan arany ékszereket is ellopott a betörő, amelyeket az elhunyt viselt, és amelyek már személyes emlékek voltak. - Ember egyáltalán, aki ilyet csinál? Még az állatnál is aláva­lóbb - mondta lapunknak az egyik rokon, aki, akár a többi hozzátartozó, fél, ezért csak név nélkül nyilatkozott nekünk. La­punkat ennek ellenére azért ke­reste meg, hogy felhívja a figyel­met arra: úgy látszik, már egy te­metés idejére sem szabad őrizet­lenül hagyni a házat. Szenti Szabolcs, a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője az esettel kapcsolatban el­mondta: folyik a nyomozás is­meretlen tettes ellen. A betörő 150 ezer forint értékben vitt el ékszereket és készpénzt. Családias ebéd a szeretetsátorban Gyereknevetés és jóízű beszélgetés. A Délmagyarország és a Rádió 88 által szervezett, valamint a Szeged megyei jogú város által támogatott szeretetsátorban a Fészek Nagycsaládosok Egyesületet látta vendégül a szegedi városi önkor­mányzat. Miután Ványai Éva, a szegedi önkormányzat egészségügyi és szociális bizottságának elnöke kirakós játékkal kedveskedett a gyerekeknek, mindenki teletömte a hasát a finom ebéddel. Szabó Norbi ezúttal kicsiknek és nagyoknak szóló produkcióval érkezett - ahogyan Frank Yvette fotóján is látható, mindenki nagyon jól szórakozott. nak lapítani, hiszen okmányai­nak ellenőrzésekor kiderült, hogy a bíróság keresi. Az idézést a Szegedi Rendőrkapitányságról szállították ki a férfinak, akit ko­rábbi közterületen való hangos­kodása miatt kerestek. - Egyenruhában nem túl feltűnő tolvajokra vadászni? ­tettük fel a kérdést Szenti Sza­bolcsnak. A válasz: az ünne­pek előtt civil ruhás nyomo­zók is járják a várost, akiknek a tettenérés a dolguk. Padon ülő szegediektől ér­deklődtünk: a sok rendőr jelen­léte mellett nagyobb biztonság­ban érzik magukat? Egyedül Pászti Ágnes nehezményezte a túlzott rendőri jelenlétet. A volt szegedi tanácsnok az egyik jár­őrhöz sétálva adott hangot nemtetszésének: miért állják körül az egyenruhások'a haj­léktalanokat, talán meg akar­ják félemlíteni őket? Pedig nem csak idézést adtak át a rendőrök a fedél nélkül élőknek. Az egyik hajléktalanról kiderült, hogy testvére eltűnt­ként keresteti. A szegedi férfi nyár óta nem beszélt bátyjával, eddig Szarvason volt, és csak a napokban tért vissza Szegedre. Azt mondta, hogy nincs jó vi­szonyban a testvéreivel. - Jönnek az ünnepek, békül­jenek ki - tanácsolta neki az egyik járőr. A férfi táskáját a hó­na alá csapta, és elindult a Du­gonics tér felé, de még válaszolt: - Karácsonyra hazamegyek. REGIONÁLIS HÍREK Homo Hungaricus a Regiórában A MAGYAR TELEVÍZIÓ 1-ES CSATORNÁIÁN ma 13.55-kor is­mét jelentkezik a szegedi stú­dió körzeti magazinja, a Regió­ra. A műsor tartalmából: Mit kezdjünk a magyar cigányzené­vel? Egy alternatív alternatíva: a Budapest Bár Szegeden. Ho­gyan bújik ki a földkupacból egy szarmata cserépedény? Hamar Edina restaurátor most megmutatja. És mi mindent rejt a mesebeli kisgömböc? A Szegedi Kortárs Balett legújabb produkciója: a Homo Hungari­cus. Szerkesztő: Kocsor Erika. Szerződést kötött a város a 2-es villamosvonal építőjével SZERZŐDÉST KÖTÖTT AZ ÖN­KORMÁNYZATaz új, rókusi 2-es villamosvonal kivitelezőjével, a Szeged Villamos 2 Konzorcium­mal. A nyílt nemzetközi tender nyertese azt vállalta, hogy 2,1 milliárd forintból jövő júliusra megépít 1,9 kilométer villamos­pályát, 5 akadálymentes és fe­dett megállót, valamint a vértói végállomáson hurokfordulót, állomásépületet. A cégtársulást a brnói OHL a. s. cég vezeti, tag­jai a budapesti Középszolg Kft. és a nyíregyházi Kelet-Út Kft. Az új, 2-es villamos az Indóház tér­től a rókusi csomópontigaz 1-es villamossal közös pályán fog járni, a Rókusi körút Kossuth Lajos sugárút és a Rókus II. Ál­talános Iskola közötti szaka­szán az úttest közepén halad környezetbarát füves pályán. mmmmmmmmmmmm Bérlakást osztottak SZEGED. Eredményt hirdetett tegnap az IKV Zrt. a szociális alapú bérlakáspályázat szoká­sos második félévi fordulóján. 11 meghirdetett lakásból a két komfort nélkülire nem érkezett értékelhető pályázat, a 3 kom­fortos és a 6 összkomfortos ön­kormányzati bérleménybe szer­ződéskötés és kauciófizetés után még az idén beköltözhet­nek a nyertes lakók. Összesen 159 pályázatot adott be 100 csa­lád, amiből 74 beadványt eleve ki kellett zárni. Legtöbbször az volt az elutasítás oka, hogy nem rendelkezett a kérelmező 5 éves szegedi munkaviszonnyal vagy nem volt 5 év folyamatos, beje­lentett szegedi lakhelye, de ta­láltak olyan jelentkezőt is, aki fiktív címet adott meg. Huszadik Pannon Példakép-díjátadó Pannon Példaképek a sport szolgálatában Huszadik alkalommal hirdette Id dljazot­tait a Pannon Példakép Alapítvány. 2009 negyedik negyedévében a dijak odaítélé­séhez olyan - széles körben még nem is­mert - jelölteket keresett a Pannon Példa­kép Alapítvány, akik a magyar sportélet és sporteredmények javításáért küzdenek. A jelöltek közül példaképpé választották Angyal Józsefnét (Erika nénit), a Hársfa Fo­gyatékos Egyesület vezetőjét, Dávid Géza kajak-kenu mesteredzőt és Pintér Tamás mo­untain bike magyar bajnokot. A 2004-ben indított Példakép Alapítvány negyedévente díjazza azokat, akiknek a te­vékenysége példaként állítható a magyar társadalom elé. A „hétköznapi hösök" csak annyiban különböznek az átlagembertől, hogy elhivatott­ságukkal, tenni akarásukkal cél­jaikat megvaló­sították. Az idén megújult díjazá­si rendszer sze­rint minden ne­gyedévben te­matikusán, meghatározott szempontrend­szer alapján vá­lasztják ki Ma­gyarország példaképeit. Az elismerés mellett az alapítvány a példaképek munkáját fejen­ként 1 millió forinttal is támogatja. „Hisszük, hogy fontos azon sport- és közös­ségi vezetők támogatása, akiknek az erőfe­szítései nincsenek rivaldafényben, ám telje­sítményük mégis legalább olyan értékes, mint az általunk is támogatott profi csapa­toké" - mondta el Anders lensen, a Pannon vezérigazgatója. „Kifejezetten örülök, hogy a kuratórium tagjai egy fogyatékos sporto­Jókkal foglalkozó szakembert és egy nagyon fiatal tehetséget is kiemeltek a sok jelentke­zőből. E két csoport kapja talán a legkevesebb támogatást és megbecsülést, így örülök, hogy a mai díjátadón ők kerültek a közép­pontba" - folytatta Anders jensen. Magyarország új példaképei: Angyal Józsefné (Erika néni), a Hársfa Fo­gyatékos (sport ) Egyesület vezetője. Angyal Józsefné, Erika néni elsősorban családi indíttatásra alapította meg a Hársfa Egyesületet, amely a fogyatékos sportolók­kal foglalkozik. Dávid Géza mesteredző, a Lágymányosi Spari Kajak-Kenu Egyesület vezetője. Dávid Géza bácsi úgy tartja, hogy a siker kulcsa az elhivatottság és a folyamatos edzés. Edzői munkájá­nak elismerése­ként 2008-ban megkapta a Ma­gyar Köztársasá­gi Érdemrend Lo­vagkeresztjét. Pintér Tamás gödöllői gimna­zista, mountain bike magyar kor­osztályos bajnok. Tamás a 2009­es szezonban há­rom világkupafutamra is kijutott, és meg­nyerte a Magyar Kupa-sorozat összetett első helyét. A Példakép-blogon az érdeklődők egész évben olvashatják a díjazottak beszámoló­it a http://blog.peldakep.hu címen. A Példa­kép Alapítványról bővebb információ a www.peldakep.hu honlapon található. pannon

Next

/
Thumbnails
Contents