Délmagyarország, 2009. december (99. évfolyam, 281-305. szám)
2009-12-08 / 287. szám
14 KAPCSOLATOK MEGKÉRDEZTÜK MAKÓI OLVASÓINKAT - KAPCSOLÓDÓ ÍRÁSUNK A 7. OLDALON Adott már vért? RÁKÓCZI LÁSZLÓ kárpitos: - Már 1994 óta rendszeres véradó vagyok, évi 3-4 alkalommal megyek el a helyi véradó állomásra. Elsőként a honvédségnél döntöttem úgy, hogy vért adok. Sajnos az a tapasztalatom, hogy az emberek többsége nem segítőkész. kevés a véradó. BALÁZS SÁNDOR tűzoltó: - Már gondoltam rá, hogy adnom kellene, de eddig még nem tettem meg. Az ismerőseim között sincsenek véradók, ez is közrejátszik ebben. Egészséges vagyok, adhatnék, de bevallom, egy kicsi félsz is van bennem. Elég gyakori a vércsoportom, A pozitív. SÁRKÁNY ZSUZSANNA egyetemista: - Nem vonzódom a tűhöz, így még nem adtam vért. Számomra még a kötelező vérvétel is óriási tortúra, félek tőle. Emellett vérszegény is vagyok, ez pedig tudomásom szerint kizárja, hogy rendszeresen vért adjak. Pedig a vércsoportom igen jó: AB. DR. KÓCZIÁN ZSÓFIA, a véradó állomás vezetője: - Mikor a szegedi egyetem felnőtt hematológiai részlegén dolgozva láttam azt a sok szenvedő beteget, felmerült bennem, hogy a szakmai tudásom mellett mással is segíthetem őket. így lett belőlem rendszeres véradó, több mint tiz esztendeje. POSTABONTAS Udvari vécék Szegeden A napilap november 28-i számában a Nehéz szabadulni az udvari vécétői cimű cikk bemutatott egy szomorú tényt Szegeden. Bizony hol múlt, hol nem múlt ez a jelenség. A rendszerváltás utáni időkben érkezett külföldi vendégeink mondogatták, hogy „Cseged" egy régi város, az udvarias forma mögött tudtuk, hogy a házak leromlott állapotának is szólt ez a finom kritika. Bár mára szépül Szeged, átalakult a belváros, az Anna fürdő, és még sorolhatnánk a városszépítő megoldások sokaságát, ám mint annyiszor, most is bizonyítást nyert a mondás, miszerint az ördög a részletekben rejlik. Ki hinné, hogy a belvárosban múltidéző sétákat tehetünk a szocializmusba a ma divatos retró stilus jegyében. Sétánk egyik állomása lehetne a Kígyó utca egyik háza. Ebben az a szép, hogy a közelben a Klauzál tér és a Kárász utca, így kirándulásunk után gyorsan viszszazökkenhetünk a mába. A szóban forgó ház bejárati ajtaja szebb időket látott valaha, most betört a faborítása, ütött-kopott, málladozó. Az ajtón és környezetében hívogató reklámok csábítják az arra járókat. hiszen itt üzletek működnek - ki hinné. A nyitott ajtón át belépő kíváncsiskodó, egy lebetonozott gidres-gödrös átjáróban találja magát. Ha még nem riadt vissza a látványtól, hosszan nézegetheti a hámló falat miközben régi kék feliratot fedezhet fel rajta: „felvevőhely". A hozzáértők számára teljesen világos, hogy itt valamikor egy szocialista üzem működött. Tovább sétálva az átjáró végén, a széljárástól függően az udvari vécé átható szaga fogadja a látogatót. Az udvarra belépve aládúcolt függőfolyosókon, omladozó falakon siklik a tekintet, üde színfolt e szürkeségben az üzlethelyiségek vidám színe. Az udvaron néhány növény és kőkupac mutatja a környezetet szépíteni akaró emberi igyekezetet, aminek groteszk báját a földbe E-MAIL CÍMÜNK: KAPCSOLATOK@DELMAGYAR.HU SMS-SZÁMUNK: 30/303-0921 KERESZTREJTVÉNY - KÖRFORGÁS Rejtvényünk számozott soraiban Feleki László fura kérdése olvasható. tf n rtv ^ magyar ^ tlbor ^ "H szurkált télen-nyáron virító művirágok adják. Mint már annyiszor tapasztaltuk, az ember sokszor olyan kevéssel beérné. A kapu, az átjáró és az udvari burkolat renoválása sokat javítana a képen - de talán majd egyszer... Addig is reménykedünk, hogy a hozzánk látogató külföldi és országunk más településeiről ideérkező diák és turista a belváros apró részletei fölött elegánsan felülemelkedik, és összességében alkot egy pozitív képet, amit iskoláinak elvégzése után a lelkében megőriz. Kovács Géza, Szeged OLVASÓINKNAK Tisztelt olvasóink! A lapunk Kapcsolatok oldalán megjelent írások olvasóink nézeteit tükrözik, amelyek nem feltétlenül egyeznek meg a szerkesztőség véleményével. Postabontás rovatunkban maximum 2200 karakter hosszú olvasói leveleket áll módunkban közzétenni. Címünk: Kapcsolatok, 6729 Szeged, Szabadkai út 20. E-mail: kapcsolatok@delmagyar.hu. Csörög a telefon Közérdekű problémáikat, tapasztalataikat ma Nyemcsok Éva újságíróval oszthatják meg. f Sv... » J*> Az ügyeletes újságíró hétfőtől péntekig 9 és 21 óra között hívható a 06-30/218-1111-es mobiltelefonszámon. E-mail: kapcsolatok@delmagyar.hu SMS-számunk: 06-30/303-0921 Ha nem kapott újságot: hívja a 62/567-864-et, vagy jelezze a terjesztes@delmagyar.hu e-mail címen! MARS TÉR, BÓDÉK ÉS POLITIKUSOK Szegedi János olvasónk örül neki, hogy a város nem enged a Mars téri zsarolóknak. Nagyon nem tetszik neki - annak ellenére, hogy jobboldali politikai beállítottságú -, hogy a jobboldali politikusok az árusok mellé álltak, és politikai kérdést csináltak ebből az ügybőL Azok a bódék még | tűzre sem valók, csak pénzt, az adófizetők pénzét szeretnék kicsikami az érintettek. KAMPÁNY ÉS KORMÁNYZÁS Lapunk december 2-i számában érdeklődött egy olvasó a Fidesz programjáról. Szegedi olvasónk a 30/293-3767-es telefonszámról reagált a hozzászólásra. Elmondta: maga Orbán Viktor nyilatkozta, hogy a kampány és a kormányzás két különböző dolog, amit bizonyítottak is 1998 és 2002 között. A Bokros-csomagnak köszönhetően a Fidesz-kormány 5,6-os GDP-vel vette át az ország irányítását. Kormányzásuk alatt nem kaptak béremelést a pedagógusok, az egészségügyi dolgozók, nem volt családipótlék-emelés, pluszpénz a nyugdíjasoknak. Mégis 2,8 volt a GDP, amikor leköszöntek. Hiába volt jó állapotban, rontottak a helyzeten, és most is ugyanoda fogunk jutni. KENYÉRCÉDULA Péter László Szőregről e-mailben osztotta meg velünk panaszát: „Finom rozskenyeret vettem. Bosszant, hogy két ormótlan cédulát is le kell róla nyiszálnom, mielőtt megszelném. Olyan kenyeret is láttam a polcon, amelyen három ilyen díszelgett! Nem értem, hogy a miniatürizálás korában, amikor tenyérnyi telefonnal a világ végére is eljut a szavunk, miért nem lehet egyetlen, fele ekkora papíron, kisebb betűkkel közölni a nélkülözhetetlen adatokat a friss cipóról?" ELTŰNT NYUGDÍJ Kisnyugdíjas olvasónk Szegedről panaszolta a 30/675-5073-as telefonszámról, hogy november 12-én nem érkezett meg reggel a nyugdíja. Délelőtt próbált levenni automatából pénzt, de nem volt a számláján. Kiderült, hogy a bankjánál gond volt a rendszerrel, ami többeket érintett, ezért csak 15.43-kor könyvelték el az utalást. Ám úgy, mintha olvasónk már fel is vette volna a pénzt az automatából. A hibát sajnálják, olvasónk viszont januárig nem juthat a pénzéhez, pedig nem ő tehet a rendszer zavaráról. Felháborította az eljárás, figyelmezteti az olvasókat: ők is bármikor járhatnak úgy, hogy itt maradnak egy fillér nélkül. BOSSZANTÓ SZÓRÓLAPOK Márkus Imre sándorfalvi olvasónk nem érti, hogy honnan van olyan sok pénzük a multiknak, hogy egy nap egy embernek akár tizenhárom szórólapot is kézbesítsenek. Ráadásul a kézbesítők eszetlenül tömködik be a lakosok postaládájába a papírt, miközben a saját hivatalos leveleik a földön hevernek. Jó lenne, ha az illetékesek végre felismernék ezt a problémát, és kezdenének vele valamit - mondta olvasónk. TÁMADNAK A KÓBOR KUTYÁK A 30/535-3497-es számról telefonáló olvasónk nagyon el van keseredve: reggel arra ment ki a Ballagitónál található kiskertjébe, hogy legalább 20 kóbor kutya széttépte 10 tyúkját és két kakasát. Alig tudta a megvadult ebeket kizavarni a kertjéből. Próbálta a gyepmesteri telep munkatársait felhívni, de nem tudott segítséget kérni, ezért arra kéri az illetékeseket, nézzenek szét a környéken, ne fordulhasson legközelebb elő ilyen szörnyűség! VIZES LEVELEK Bihari Gábor kéri, hogy Dorozsmán, a Gyuris utca sarkán legyen szíves az illetékes ott lakó család eltakarítani a levelet és a sövény levágott ágait! Mint írta, már nem lehet elmenni a járdán, és a vizes levelek balesetveszélyesek. ORVOSI ÜGYELETEK Baleseti sebészet, felnőtt: traumatológiai klinika (Semmelweis u. 6.). Járó betegek: traumatológiai szakrendelése (Tisza L. krt. 97.). Sebészet, nem baleseti: sebészeti klinika A részlege (Pécsi u. 4.). Urológia: sürgősségi betegellátó osztály (Kálvária sgt. 57). Sürgősségi betegellátás, felnőtt sürgősségi betegellátó osztály (Kálvária sgt. 57.) Baleseti sebészet, gyermek: traumatológiai klinika (Semmelweis u. 6.). Szemészet: szemészeti klinika (Korányi fasor 10-11.). Felnőtt sürgősségi orvosi ügyelet: hétköznap 16-tól reggel 7.30-ig, Kossuth Lajos sgt. 15-17. Tel.: 62/433-104 vagy 104. Sürgősségi gyermekgyógyászati ügyelet: hétköznap 16-tól reggel 7.30-ig, Kossuth Lajos sgt. 15-17. Tel.: 62/433-104 vagy 104. S. 0. S. Lelkisegély-szolgálat: Vásárhelyen 16-02 óráig: 62/249-529, Makón 16-02 óráig: 62/212-515. Gyógyszertár: Assisi Szent Ferenc Gyógyszertár (Debreceni u. 2., tel.: 62/543-180), hétfő-szombat 22-7-ig, vasárnap 20-7-ig. TÉRÍTÉSES FOGORVOSI ÜGYELET DENTHA FOGÁSZAT Osztrovszky u. 12. • 30/206-9532 H-p. 8-22, szo-v. 9-19 óráig. www.dentha.hu MEGJÖTTÜNK SZEGED TEMESVÁRI SZABOLCS December 4., 11 óra, 3780 g. Sz.: Bencző Eszter és Temesvári István (Szeged). JOÓ JÁZMIN December 4., 22 óra 35 perc, 3200 g. Sz.: Krisztin Beáta és Joó Tamás (Mórahalom). TÓTH VILLŐ December 5., 9 óra 20 perc, 3360 g. Sz.: Béres Ildikó és Tóth László (Szeged). SUTUS ANNA December 6., 16 óra 50 perc, 2930 g. Sz.: Ecsődi Tímea és Sutus Antal (Mélykút). HÓDMEZŐVÁSÁRHELY KARDOS ERVIN December 2., 11 óra 45 perc, 4050 g. Sz.: Dobóczki Mónika és Kardos Lóránt (Nagymágocs). SÁPI-NAGY PETRA December 4., 14 óra 56 perc, 3830 g. Sz.: Törökgyörgy Mária és Sápi-Nagy István (Székkutas). MARCZINKA ÁKOS December 5., 6 óra 20 perc, 3000 g. Sz.: Radics Ingrid és Marczinka László (Vásárhely). SZENTES LAKATOS MELISSZA NOÉMI December 4., 5 óra 45 perc, 2900 g. Sz.: Danyi Noémi Magdolna és Lakatos Milán (Csongrád). RÁCZ AMANDA JÁZMIN December 4., 10 óra 5 perc, 2110 g. Sz.: Petrovics Edina Ilona és Rácz Csaba (Szentes). MIZERE NÓRA LAURA December 5., 20 óra 25 perc, 4370 g. Sz.: Bognár Anita és Mizere György (Szentes). POZSÁR HUNOR December 5., 6 óra 28 perc, 3900 g. Sz.: Sipos Mariann és Pozsár Gábor Lajos (Szentes). GRATULÁLUNK!