Délmagyarország, 2009. november (99. évfolyam, 256-280. szám)

2009-11-05 / 259. szám

2009. NOVEMBER 5., CSÜTÖRTÖK AKTUÁLIS 3 2 Zwfzd^ Körforgalom, Bajai út 18. km Ö i — fíiidiaff tr iü dm-grafika Fórrá* DM/DV-gyüjtés 30 milliárd forintból 2012-re megújul a Bajai út. Lehet, hogy néhány szakaszon négysávos­sá bővítik. Körforgalom épül Domaszéknél és Mórahalom előtt is. A városban megszűnik az átmenő forgalom nagy ré­sze: 2,1 milliárdból 7 kilométe­res elkerülő út készül. MÓRAHALOM R. TÓTH GÁBOR A szegedi Széchenyi tértől a szerbiai palicsi tóig lehet majd kerekezni, ha 2012-re megvalósul a Bajai út re­konstrukciója - a Közlekedés Operatív Program (Közop) forrásaiból, 30 milliárd fo­rintból létrejövő beruházás­ról tegnap sajtótájékoztatón számolt be Mórahalmon Sza­lóki Flórián, a Nemzeti Fej­lesztési Ügynökség Közleke­dési Programok Irányító Ha­tóságának főosztályvezetője és Nógrádi Zoltán, a város polgármestere. - Megújul a Baja-Szeged közötti, 98 kilométeres út, hogy a 11,5 tonna tengelyter­helésű járművek is bizton­sággal használhassák. Do­maszéknél körforgalom épül ott, ahol a főutca csatlakozik a Bajai úthoz. A másik két bekötőútnál terelősávot ala­kítanak ki. Mórahalomnál pedig elkészül a terelőút, amely tehermentesíti a vá­rost az átmenő forgalomtól ­ismertette a projekt fő eleme­it Szalóki Flórián. Szerinte a beruházás 2012-ben készül­het el. Nagyprojektről van szó, ezért Brüsszelben is en­gedélyeztetni kell. Most kez­dődik a tervezés, még nin­csenek konkrétumok, de el­képzelhetőnek tartja, hogy néhol négysávosra bővülhet a Bajai út. - Főleg az éjszakai forga­lomra panaszkodnak a móra­halmiak. Ha nyáron vásár van, és telt ház a fürdőben, a teherautók pedig dübörögnek Tompa felé, elviselhetetlen a tumultus - fogalmazott Nóg­rádi Zoltán. Bejelentette: 2,1 milliárd forintból 7 kilométer hosszú elkerülő út épül. Az új szakasz a Bajai út 18-as kilométerénél kezdő­dik, itt is körforgalmat alakí­tanak ki - a teherforgalom lekanyarodik a Bajairól, majd keresztezve a zákány­széki utat, kikerülve a ho­mokháti várost, a Masa-ka­nyarnál tér vissza az 55-ösre. - Az átmenő forgalomra is építő kereskedelem talán ki­csit visszaesik, de turisztikai és környezetvédelmi szem­pontból jobb lesz - mondta a polgármester. Két keréken a sztráda felett. Tavasszal folytatódik a kerékpárút-épí­tés: a domaszéki temetőig és Ásotthalomig hosszabbodik a jelenleg meglévő, nyáron átadott Domaszék-Mórahalom szakasz. Szerb-ma­gyar pályázattal építenék meg 2012-re a biciklisek átkelését szolgáló hidat az M5-ös autópálya fölé. CSAK A FÖLDEÁK-1 JELŰ KÚTNÁL ÁLLT LE A KUTATÁS Nincs vége a makói gázálomnak Holt telkek R. TÓTH GÁBOR toth.gabor@delmagyar.hu Más a csokoládé csomagolása - erről veszi észre az álta­lam néhány éve, egy benzinkúton megszólított derék belga állampolgár, ha áttéved Luxemburgba. Jó neki, hogy nem járt még mifelénk - biztosan a szo­cializmus hatásvadász módon kialakított múzeumának gondolná a madárürülékkel, üvegszilánkokkal borított régi röszkei határátkelőt. Más okból, de bőven maradtak hasonló torzók az or­szágban: miután 2007-ben a schengeni övezet tagja let­tünk. Az osztrák, szlovák és szlovén határszakaszon például benzinkút, étterem, parkoló, pihenőhely is vált feleslegessé. Az ingatlanok becsült összértéke 7 milli­árd forint. Nem tudok 99 Nem tudok meg- megkönnyebbülni, könnyebbülni, amikor amikor olvasom, kör olvasom, korvonala- —h zodnak elképzelések sukra - ennél tán kis a hasznosításukra. sé előrébb kellene 'ár ni erre az időre. Holt telkek - számos ilyen van Csongrád megyében: az egyiken félbemaradt, rozsdálló benzinkút, amely au­tók tankja helyett a néhol zöldellő parlagfüvet táplálja csupán; a másikon, a régi 5-ös út mentén magára ha­gyott fogadó, vagy büfékocsi. De nem is kell kitenni a lábunkat Szegedről. Elég, ha bepillantunk a néhai nagypolgári báloknak, nyüzsgő kávéháznak és előkelő szállodának otthont adó Régi Hungáriába, esetleg a Há­gi avarral borított udvarára vagy a Centrum-gödörbe. Előbbiről többször elmondták a befektetők: hamaro­san régi fényében pompázik majd. De ott van az egykori szovjet laktanyák példája is: a Szegedi Tudományegye­tem például közel félmilliárd forintot fordított eddig a hattyasi épületegyüttes hasznosítására, s épített jól működő sportközpontot. Öthalmon jön létre a lézerköz­pont - jóllehet még így is marad jó néhány, hasznosí­tásra váró hektár mellette. Most már csak fantázia - és leginkább pénz kell. Az egykori nyugati átkelőkből kamionterminálok, élelmi­szerboltok lehetnek. Röszkén pedig szívesen vennék a gyalogosok, a biciklisek a régi-új átkelőt - s akarja a mi­niszter, akarja a település, akarja a vám- és pénzügyőr­ség is. Csak éppen három éve nem történik semmi. Pedig láthatjuk: az idő a legrosszabb gazda. MAKÓ. A Falconnak esze ágá­ban sincs lemondani arról, hogy a makói árokban lévő gázkincset a felszínre hozza - nyilatkozta lapunknak teg­nap Szabó György, a Falcon magyar leányvállalatának, a TXM Kft.-nek az ügyvezető igazgatója. A cégvezetőt kedden sze­rettük volna elérni telefonon, annak kapcsán, hogy az MTI közzé tette: az ExxonMobil után egyelőre a Falcon is fel­hagy a Földeák-1 jelű gázkút­nál a kutatással. Ez nem azt jelenti, hogy a makói árokban lévő gázkincsről mondtak vol­na le. Szabó tegnap ezt meg­erősítette, amikor felhívta szerkesztőségünket. Sajnálja, hogy a Földeák-1 kútnál tör­téntek miatt több újság is azt írta, vége a makói gázálom­nak. Ez szójátéknak jó, a tőzs­dére is hat, de nem fedi a va­lóságot. A munka a többi kút­nál folytatódik, és szerinte a Földeák-l-nél is lenne még mit keresni. Ford Hovány Algyői út 39. Tel.: 62/556-300 - Szeged - Dorozsmai út 6. Tel.: 62/540-300 www.fordhovany.hu A kép illusztráció. Vegyes átlagfogyasztás: 5,7-9,31/100 km, C02-kibocsátás: 151-224 g/km. AKÁR NÉGYSÁVOS IS LEHET EGYES SZAKASZOKON - MÓRAHALOMNÁL ELKERÜLŐ LESZ Harmincmilliárd forintból építik át a Bajai utat 2012-re fellélegezhetnek a mórahalmiak, elkerüli a kisvárost az átmenő forgalom. Alvázon utazott NAGYLAK. Egy megbújt sze­mélyt fogtak a nagylaki határ­rendészek az egyik kamion át­vizsgálása során kedden az esti órákban. Egy török férfi ka­paszkodott fel a török forgalmi rendszámú tehergépjármű al­vázára, hogy illegálisan bejus­son Magyarországra. A TAVALYI 95 FORINT HELYETT 55-ÖT FIZET A FELVÁSÁRLÓ Utcára mennek a tejtermelők Az élet mit sem ér izgalmak nélkül. Ezért minden Ford már a külsejével is a száguldás illúzióját kelti. Még álló helyzetben is. FordMondeo Feel the difference Veszélybe kerülnek a Csongrád megyei tehenészetek is, ha nem válto­zik a tej nyomott felvásárlási ára. fotó: tésik attila Ma 11 és 13 óra között tejter­melők demonstrálnak majd a Sole-MiZo, a Cora és a Metró előtt. Azért tiltakoznak, mert a tavalyi 90-95 forint helyett mindössze 55 forintot kapnak a felvásárlótól egy liter tejért. SZEGED FEKETE KLÁRA A 3 dél-alföldi megye tejter­melőit arra kéri a demonstrá­ciót szervező Csongrád me­gyei mezőgazdasági érdek­képviselet, hogy fehér kö­penyben vagy „fejőmun­kás-szerelésben" érkezzenek az 5-ös út szélső sávjába, a So­le-MiZo Zrt. elé. Onnan vonul­nak majd át a Cora és a Metró előtti területre. Aki tud, hoz­zon magával 5-10 liter tejet is - áll a felhívásban, hogy azt közös tartályba öntsék, gya­korlatilag megsemmisítsék. A termelők a hosszú hóna­pok óta tartó tejágazati válság­ban utolsó tartalékaikat élték fel, megcsömörlöttek a hazai és uniós agrárvezetés halogató ígéreteitől, letettek arról, hogy tárgyalóasztal mellett vigyék dűlőre sorsukat - mondta Stad­ler Ferenc, az érdekképviselet megyei titkára. Nem maradt más lehetőség, csak a demonst­ráció, egy utolsó segélykiáltás - tette hozzá. A termelők a fel­dolgozóüzemek és az áruház­láncok elé szervezett országos demonstrációjukkal meg akar­ják nevezni a felelősöket. Nem a fogyasztói árak meg­emelése a céljuk, hanem az értékesítés során keletkezett jövedelem arányos elosztása. Szerintük tűrhetetlen, hogy a termelő a tavalyi 90-95 forint helyett 55-öt kap a tejért, és a feldolgozótól 124 forintért át­vett UHT tej 250-ért jut el a fo­gyasztóhoz. A nyereség sze­rintük egyértelműen a keres­kedő zsebében landol. A töré­keny hazai piacot tovább rom­bolja az olcsó importtermékek beözönlése. A kereskedők ál­tal teremtett éles versenyben a hazai termékeket 45-90 szá­zalékkal drágábban teszik a polcokra.

Next

/
Thumbnails
Contents