Délmagyarország, 2009. november (99. évfolyam, 256-280. szám)

2009-11-20 / 272. szám

» NAPRÓL NAPRA MINDIG MAS Hétfő Kalendárium, A hét témája Kedd Gyógy-ír Szerda Gasztrománia Csütörtök Bizalmasan Szombat Szieszta Hétköznap Humor és receptek m 2 <UI LT) Bt «< cö O ISI ~CÖ P M l/l UJ n Cd UJ M LT) l/l , _ ESZTER DÍJA 1988-ban Vfeveyben Arany Sétapálca díjat hozott a film Garas Dezsőnek, Törőcsik Marinak, Hernádi Juditnak, Kárász Eszternek és Tóth Marcellnek. MADE IN CHINA: DIVATHÉT PEKINGBEN Ezekben a napokban a kínai fővárosra, Pekingre figyel a világ szeme: a hatalmas ország legjobb tervezői mutatták be jövő évi kollekcióikat. A világ harmadik kereskedelmi nagyhatalma ugyanis ebben az iparágban is megpróbálja utolérni Európát és Amerikát. Divatszakértők kissé fanyalogva jegyzik meg: a világhatalomra ácsingózó kínai tervezők ruhái nem praktikusak és bizarrak. Ami — hordható, az pedig inkább sportos vagy bolondos, mint elegáns. A pekingi divatiskola növendékeinek láthatóan vannak elképzeléseik, de ezek megvalósítására még ráfér a tökéletesítés. A kifutón geometrikus tárgyakat magukon hurcoló, inkább Darth Vaderre, mint nőre emlékeztető manökenek vonultak végig: ők talán még nem tudták, hogy Halloween már elmúlt. A legjobb szándékkal sem lehetett túl sok olyan ruhát találni, amit egy nő szívesen látna a gardróbjában, és az órákkal megspékelt darabot a kritikusok az állandóan elkésők figyelmébe sem mernék ajánlani... megtalálni az egyensúlyt a nemzeti sajátosságok és a nemzetközi trendek között. Azt a fotók alapján bárki eldöntheti, sikerült vagy sem. GERE MÉG A HANGYÁNAK SEM TUDNA ÁRTANI Még a hangyáknak is van életenergiájuk, amelynek valahonnan érkeznie kell. Ezért Richárd Gere amerikai filmszínész még ezekre az apró állatokra is ügyel, nehogy akár csak véletlenül is agyontaposson egyet. A buddhista és pacifista Gere legújabb mozifilmje, a Hachiko: egy kutya története kapcsán nyilatkozott az In magazinnak. A film a színész világképének tökéletesen megfelel, hiszen a főszerepben különleges kapcsolatot alakít ki egy japán, akita fajtájú ebbel. Gere kifejtette: amikor először olvasta a forgatókönyvet, annak hatására nagyon elérzékenyült. A spiritualitás és a szeretet az a két dolog az életben, amelyek meghatják és hajtják őt - mondta el a hollywoodi sztár. Szilárd meggyőződése szerint minden ember egy titokzatos életerő része, ezt az erőt pedig nem más, mint a szeretet hajtja. A DÉLMAGYARORSZÁG/DÉLVILÁG MELLÉKLETE BOHÓCDOKTOR LETT KÁRÁSZ ESZTER, A SZAMÁRKÖHÖGÉS GYEREKHŐSE Annamari felnőttként is nevettet KÁRÁSZ ESZTER PIAFRÓL: m Piafnak gyerekkoromtól Az ország elsősorban az 1956-ban játszódó Szamárköhögés című film örökmozgó Annamarijaként ismeri. Kárász Eszter gyerekszínészként még több filmben, sorozatban, rádiójátékban szerepelt, ma színészként, előadóként, bohócdoktorként dolgozik. Megkerestük. interjú LACZÓ BALÁZS - Az interjú előtt azt mondtam, hogy önt elsősorban a Szamárköhögésből ismeri az ország, még ha sok egyéb szerep is kötődik a nevéhez. Egyetért ezzel vagy haragszik rám érte? - Egyáltalán nem haragszom, és azt hiszem, hogy ez igaz. Meg őszintén szólva nem is bánom, mert talán az volt az utolsó olyan teljesítményem, amiben igazán magamat adtam. Remélem, lesz még ilyen. - Magyarul nem szerepet játszott, hanem az akkor nyolcéves Kárász Esztert? - így van, én pontosan olyan voltam akkor, mint a filmbeli Annamari: nagyszájú, belekérdezős, néha ráhibázós. Gárdos, a rendező nagyon ráérzett erre. Volt például az a jelenet, amikor a filmbeli Tomi bátyámmal fürdünk a kádban és én mindenáron meg akarom nevettetni. Engem akkor tényleg zavart, sőt emlékszem az érzésre -, rettenetesen idegesített, ha valaki szomorú. Az anyukám mesélte, hogy hároméves korom körül odamentem a járókelőkhöz, megráztam a kabátjukat és nyaggattam őket, hogy „most nevetünk!". - Ez aztán az ön programjává érett később. Hiszen most bohócdoktor. - Igen, és nagyon nagy ajándék, hogy ez a pálya megtalált. Nekem két munkám van, sokáig konduktor voltam a Pető Intézetben, sérült gyerekekkel foglalkoztam. A másik énem a színészi. A bohócdoktori hivatás pedig egy kicsit ötvözete a kettőnek. Erős színészi jelenlétet követel, aminek az a legnagyobb jutalma, ha egy súlyosan sérült kisgyerek egy teljes, végigsírt nap után elmosolyodik. Heti két-három napot vállalok, többet nem is szabad, mert túlzott lelki terhet jelentene. - És akkor mi a közös önben és Edith Piaiban, akinek a dalaival fellép? - Piafnak gyerekkoromtól csodálója vagyok. Már otthon is sokat énekeltem a dalait, akkor még nem gondolhattam, hogy valaha ki is állhatok velük. De ez egy sanzonest - eljátszani egyelőre nem merném Piafot. Van bennünk közös: talán, hogy ő is mindig szeretetre vágyott. De távol is áll tőlem, az irgalmatlan és az önpusztító énjére gondolok. Én például még csak részeg sem voltam soha. - Visszatérve: azután sem kísértette a gyerekszínészi múlt, miután a pályára került? - Megtaláltam, amit szeretek csinálni, ezért nem. Azt hiszem, azoknak nehezebb, akik gyerekszínészként úgy képzelik, hogy csak ezen a pályán van helyük, kicsit még beképzeltek is lesznek, majd felnőttként nem rúghatnak labdába. Gárdossal, a rendezővel nemrég találkoztam, ő mindig megkérdezi, hogy megbántam-e. Neki is azt mondom, hogy boldog vagyok és elégedett. - Gárdos Péter önt felnőttként vagy gyerekként kezelte? - Igen, ez érdekes, ha a munkáról volt szó, akkor mindenki egyenrangú félként bánt velünk. - De gondolom, azért a szünetben csak az ölébe vette valaki, mondjuk Törőcsik Mari? - Persze, ez is benne volt, arra például emlékszem, hogy ő nagyon sokat mesélt nekünk. Hernádi Judit is közvetlen és kedves volt. De Garas Dezsőtől már egy kicsit tartottunk. Ő a maga módján barátságos, de precíz és munkamániás ember, tehát zavarta a gyerekzsivaj. Egyszer félre is hivott és egyébként igen normális hangnemben - mintha valóban felnőttel beszélne elmagyarázta, miért nem jó az, ha én sikoltozva rohangálok és leverem a lámpákat, amikor más a szerepre koncentrál. Ez a hozzáállás nagyon jólesett nekem gyerekként. - Hogyan magyarázták el önnek, hogy miről szól a film? Hiszen huszonhárom éve még a jóval nagyobb gyerekek se sokat tudhattak ötvenhatról. - Gárdos ezt is nagyon jól csinálta, mindig annyit mesélt, amennyit kellett, hiszen nyilván érdekelt, hogy miért kell például éjszaka titokban lopódzni az utcán. De a mi szerepünk szempontjából a családhoz való viszonyunk volt az érdekes, és főleg innen közelítette meg a rendező is, amikor instruált minket. - Ezt értem, de a filmnek épp a leghíresebb jelenete, amikor a mit sem értő Annamari feláll a tetőre és a maga megnyugtatására azt kántálja, hogy „Rákosi Mátyás, elvtárs, pajtás..." Nem kérdezte meg, hogy ki az a Rákosi? - Elég kérdezős voltam, mindenesetre erre nem emlékszem. Magát ötvenhatot, a film dramaturgiáját jóval később, tizenvalahány éves koromban értettem meg. Anyukám ott volt lányként a Bem téren, egy idő után elkezdett nekem mesélni. Október huszonhárom egyébként minden évben közel áll hozzám. Valahogy úgy érzem, hogy egy kicsit benne éltem. Hiszen maga a forgatás jó buli volt, de közben mégiscsak töltényt szedtünk, hajtányban ültünk és lőttek ránk. - Meg szokta még nézni a filmet? - Örülök, ha adják, majd egyszer a kislányaimnak is megmutatom. Janka még csak egyéves, de Dorka három múlt. Talán már értékelné, hogy én vagyok a képernyőn. csodálója vagyok. Már otthon is sokat énekeltem a dalait, akkor még nem gondolhattam, hogy valaha ki is állhatok velük. De ez egy sanzonest eljátszani egyelőre nem merném Piafot. Van bennünk közös: talán, hogy ő is mindig szeretetre vágyott. De távol is áll tőlem, az irgalmattan és az önpusztító énjére gondolok. Én például még csak részeg sem voltam soha.