Délmagyarország, 2009. november (99. évfolyam, 256-280. szám)

2009-11-07 / 261. szám

BELFÖLD-KÜLFÖLD 2009. NOVEMBER 7., SZOMBAT ITTHON Bajnai: A szegénység sokszor leküzdhetetlen Sok százezer gyermek számára jelent ma Magyarországon sok­szor leküzdhetetlen akadályt a szegénység, a kilátástalanság, valamint a hazulról hozott hát­rány - jelentette ki Bajnai Gor­don kormányfő pénteken Bakta­lórántházán a kistérségi Gyerek­eséty Iroda átadásakor. Az iroda első állomása a Legyen jobb a gyermekeknek elnevezésű nem­zeti stratégia rövid távú prog­ramjának, amely megalapozza, hogy egy generáció alatt jelentő­sen, a jelenleginek a töredékére csökkenjen a gyermekek és csa­ládjuk szegénységi aránya. Sólyom László a Nemzeti Sírkertről Sólyom László szerint helye len­ne a Nemzeti Sírkertben határon túli magyarok sírjainak is, hiszen ez nemzeti, és nem állami sír­kert. A magyar nemzet nem kor­látozódik a Magyar Köztársaság határai közé, emlékezetünk sincs az államhatárok közé zárva ­mondta a köztársasági elnök a VIII. kegyeleti konferenciát meg­nyitó beszédében pénteken Bu­dapesten. Az államfő kijelentette: meg kellene gondolni, mit tehe­tünk a történelmi családok krip­táiért, nagyjaink sírjaiért, a '48-as és világháborús sírokért és emlékhelyekért a szomszédos országokban. Állampolgárság: a Fidesz­KDNP visszavonta A Fidesz-KDNP visszavonta a magyar állampolgárság könnyí­tett megadására vonatkozó tör­vényjavaslatát - mondta el az MTI-nek Simicskó István, a KDNP partamenti frakcióvezető-helyet­tese pénteken. Simicskó István az előterjesztés visszavonását az MSZP „időhúzásával" indokolta. „További garanciális elemeket akartak, majd azt közölték, hogy ilyen tonnában nem tudják meg­szavazni a javaslatot" - jelentet­te ki az ellenzéki politikus. Szécsi Gábor: Ki fogok lépni az SZDSZ-ből Szécsi Gábor, az MDF 2010-es országgyűlési képviselőjelöltje, Kecskemét volt polgármestere pénteken az MTI-nek azt mond­ta: kilép az SZDSZ-ből, nem tart­ja meg párttagságát. Hozzátette: kilépését már bejelentette Ret­kes Attilának, az SZDSZ elnöké­nek, és a jövő héten le is zárul­hat a procedúra. Mint mondta, az SZDSZ-nél elfogadták, tudomásul vették kilépését. Közölte: amennyiben megkapja a bizal­mat az MDF-tőL akkor lehetsé­ges, hogy a jövőben belép a kon­zervatív pártba, (mti) COS._fsJ ELÍ2L lénz váltó lénz váltó Szeged, Kölcsey u. 5. • Tel.: 62/319-347 Nyitva: mindennap 8-21 óráig. VÉTEL ELADÁS EUR 270,00 278,99 y uso 180,00 188,00 CHF 177,50 185,50 p RON 61,20 66,60 2009.11.06. Közületeket is kiszolgálunk. Napközbeni árkorrekció lehetséges. NINCS OLYAN INFORMACIO, HOGY A TETTESEK A RABOLT AUTÓVAL SZERBIABA MENTEK VOLNA Többen követték el a rémtettet Péntek este is tartott a bűncse­lekmény nyomainak rögzítése a Tompán két nappal korábban történt hármas gyilkosság hely­színén - közölte pénteken a rendőrség. TOMPA-KECSKEMÉT MTI Szerdán délután talált rá Tompa külterületén, a zöldhatárhoz kö­zeli, egykor lovastanya céljára épített kétszintes házban lánya a holtan fekvő 65 éves édesapjára. A kiérkező háziorvos az elhuny­ton bántalmazás nyomait talál­ta, ezért értesítette a rendőrsé­get. A rendőrök elkezdték keres­ni az elhunyt hozzátartozóit. Az ingatlan egyik melléképületé­ben, egy személygépkocsi cso­magtartójában találtak rá az el­hunyt férfi 62 éves feleségének és másik, 41 éves lányának a holttestére, akin szintén bántal­mazás nyomait találták. Egyelő­re semmi nem mutat arra, hogy a szerdán történt gyilkosságokat elkövető tettesek a házból elvitt személygépkocsival Szerbiába mentek volna - mondta a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-fő­kapitányság sajtószóvivője. A gyilkosság helyszíne közel van a szerb-magyar zöldhatár­hoz, valamint a tompái határát­kelőhöz is. A határátkelőn ke­resztül senki sem tudja elhagyni az országot megfelelő okmá­nyok nélkül, a zöldhatáron sem lehet személygépkocsival át­menni, mert árkok vannak. Mihályné Bornemisza Eleo­nóra őrnagy hozzátette: a nyo­mozás iránya nagymértékben függ attól, hogy a helyszíni szemle alapján talált nyomok­ból és bűnjelekből milyen kö­vetkeztetéseket tudnak levonni. Az MTI tudósítója telefonon megkeresett egy helyi lakost, aki jól ismerte a családot. A ne­ve elhallgatását kérő tompái la­kos véleménye szerint nagy a valószínűsége annak, hogy rab­lógyilkosság történt, mert az egykor lovaspanziót és kertésze­tet is működtető tulajdonos köz­tiszteletben álló személy volt, akiről nem tudták, hogy ellen­sége vagy haragosa lett volna. A család korábban komoly bevé­tellel rendelkezett. A tulajdonos korábban Kelebia alpolgármestere volt, majd utána Tompára költözött és a vállalkozását építette. A férfi az utóbbi évek­ben szinte teljesen visszavonultan élt, megromlott egészsége miatt ne­hezen tudott közlekedni. Szinte kizártnak tartják a településen, hogy üzleti elszámolás áldozatává vált volna a család. A faluban elterjedt, hogy brutális kegyetlenséggel végeztek az áldozatokkal, ami a falube­liek szerint nem profi gyilkosokra vall. A családfő meggyilkolt lányának a férje dolgozott, két gyereke iskolában volt a bűncselekmény idején, ezért menekültek meg. Az ingatlanról eltűnt egy HYP-860 forgalmi rendszámú, 290E típusú, szürke színű Mercedes személyautó is, mely­nek körözését elrendelte a rendőrség. 12 katonatársát ölte meg az ámokfutó amerikai muszlim pszichiáter Biztonsági kamera által rögzített felvételről készült fotó a Fort Hood-i amerikai katonai bázis elleni támadás elkövetőjéről, Malik Nadal Hasan pszi­chiáterből, katonaorvosról, aki egy üzletben vásárol 2009. november 5-én kora reggel. Az őrnagyi rangban szolgálatot teljesítő, 39 éves Malik Na­dal Hasan később 12 személyt lelőtt és 31 embert megsebesített a bázis úgynevezett készenléti központjánál, ahol a háborús bevetésre, Irakba vagy Afganisztánba utazó vagy onnan visszatérő katonák egészségügyi ellenőrzésen esnek át. (MTI/AP) mbittimmm&mflmttcnmmltimttmmmi Mikóczy: első fokon letöltendő börtön Börtönbüntetésre ítélték első fokon Mikóczy Zoltánt, a híres versenyló, Overdose tulajdono­sát, szlovák állampolgárt és magyar állampolgárságú üzlet­társát pénteken Romániában. BUKAREST MTI Cristian Monenci, a nagyváradi törvényszék szóvivője elmondta: Mikóczyt egy év és hét hónap le­töltendő börtönbüntetésre ítél­ték csődbűntett miatt, üzlettár­sára pedig két év és két hónapot szabtak ki. Az üzlettársat csőd­bűntett mellett magánokirat-ha­misításra való felbujtásban is vétkesnek találták. A két elítélt és jogi képviselői közvetlenül az ítélethirdetés után fellebbeztek. Az ügyet másodfokon a szintén nagyváradi székhelyű Bihar me­gyei ítélőtábla tárgyalja majd. A pénteki ítélet szerint a két üzlet­embemek vizsgálati fogságban kell maradnia a jogerős ítélet ki­hirdetéséig. A nagyváradi tör­vényszék emellett elrendelte a két elítélt Romániából való ki­utasítását is. Mikóczyékat azt kö­vetően tartóztatták le október­ben Nagyvárad határában, hogy kamionokban el akarták szállíta­ni a csődeljárás alatt álló élesdi (Alesd) húsüzemük 700 ezer lej (43 millió forint) értékű gépeit. A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a november 6-i kenószámok: 3, 4, 8,13,19, 21, 31, 32, 39, 40, 44, 46, 47,49, 52, 53, 55, 56, 62, 76. * Továbbra is jár Hunvald György alapilletménye BUDAPEST. Továbbra is jár az elő­zetes letartóztatásban lévő Hun­vald György (MSZP) erzsébetvá­rosi polgármesternek az alapil­letménye az önkormányzattól; a VII. kerületi képviselő-testület pénteki ülésén ugyanis 10 igen, 9 nem és 3 tartózkodás mellett el­utasította azt a fideszes indít­ványt, hogy a polgármester alap­ületményének kifizetését füg­gesszék fel, költségátalányát pe­BUDAPEST. Kaiser Ede nem bű­nös a nyolc halálos áldozatot kö­vetelő móri bankrablás ügyében, mégis 18 év fegyházra ítélte tu­catnyi más bűncselekmény miatt perújítási eljárásban a Fővárosi Bíróság (FB) első fokon pénte­ken. Kaiser perújítási tárgyalása dig vonják meg. Az indítvány el­len szavazók elsősorban a jog­szabályi háttér hiányosságával indokolták döntésüket. Mint mondták, nem tudni, ki jogosult megszüntetni, felfüggeszteni a kifizetést. A képviselők ugyan­ilyen arányban utasították el azt a fideszes módosító indítványt is, hogy a testület kérje fel Hunvald Györgyöt a mandátumáról való lemondásra, (mti) Mór: Kaiser Ede nem bűnös tavaly kezdődött el. A terhére rótt cselekmények többségét, a mi­nősített rablásokat, súlyos testi sértéseket, lőfegyverrel, okirat­tal, kábítószerrel visszaélést rég­óta elismerte a vádlott. Az ügyész súlyosításért, a vádlott enyhíté­sért fellebbezett, (mti) KÜLFÖLD Sólyom-ügy: Brüsszel a szabad mozgás mellett BRÜSSZEL. Minden európai uniós polgárnak joga van arra, hogy az EU-tagállamok terüle­tén szabadon mozogjon és tar­tózkodjon - erősítette meg jacques Barrot európai bizott­sági felelős abban a válaszle­vélben, amelyet Gál Kinga fide­szes európai parlamenti képvi­selő kérdéseire adott a Sólyom László köztársasági elnököt ért szlovák incidenssel kapcsolat­ban. A francia biztos is aláhúz­ta, hogy a tagállamok az uniós polgárok szabad mozgásához való jogát csak közrendi, köz­biztonsági vagy közegészség­ügyi okokból korlátozhatják. Rakétavédelem: Prága bekapcsolódna PRÁGA. Prága és Washington keresni fogja a módját annak, hogy miként tudna Csehország bekapcsolódni az új amerikai ra­kétavédelmi rendszerbe - közöl­te Jan Fulík cseh védelmi minisz­terhelyettes pénteken Prágában azt követően, hogy tárgyalt Ale­xander Vershbow amerikai vé­delmi államtitkár-helyettessel. A felek megállapodtak abban, hogy a csehek képviselőt küldenek az amerikai Rakétavédelmi Ügynök­séghez (MDA), akinek feladata lesz felkutatni a konkrét lehető­ségeket ez ügyben. Majtényi: Sikerre esélytelen üzleti tervek LONDON. „Sikerre esélytelen" üzleti tervekkel állt elő a rádiós­frekvencia-pályázaton győztes két cég - mondta Majtényi Lász­ló, az Országos Rádió és Televí­zió Testület (ORTT) távozó elnö­ke a Financial Timesnak. Az ügy­ről szintén beszámoló The Eco­nomist szerint Budapesten dol­gozó amerikai diplomaták „hábo­rognak" a Sláger Rádió miatt. A Financial Times pénteken közölt cikkében felidézi, hogy az ORTT MSZP- és Fidesz-delegáltjai nem szavazták meg a Sláger és a Da­nubius Rádiók műsorszolgáltatási engedélyének meghosszabbítá­sát. A lap szerint az ügy aggá­lyokat vet fel azzal kapcsolatban, hogy Magyarországon erősödhet a politikai beavatkozás az üzleti szférában, ahogy „a pártok igye­keznek pénzhez jutni a jövő évi általános választások előtt". Az engedélyeket két olyan új pályá­zó kapta, amelyeknek Majtényi László szerint jogosultságuk sem tett volna a pályázati részvételre. Az új típusú influenza 40 ezer emberrel végezhet STOCKHOLM. Az új típusú inf­luenza járványa akár negyven­ezer halálos áldozatot is köve­telhet Európában, az ezt követő szezonális influenzajárvány pe­dig szintén ugyanennyit - véle­kedtek pénteken európai egész­ségügyi szakértők. A stockholmi székhelyű Európai Betegség­megelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDC) szerint az új tí­pusú influenza járványa mára az Európai Unió csaknem minden tagországát elérte, de nehezen megjósolható, hogy mennyire lesz intenzív a fertőzés terjedé­se. Annyi biztosnak tűnik, hogy a betegséget okozó H1N1-vírus továbbra is ezreket öl meg és sok beteg szorul intenzív ápo­lásra, ahogy beáll a tél az északi féltekén, (mti) Főszerkesztő: SZETEY ANDRÁS • Főszerkesztő-helyettes: SULYOK ERZSÉBET, KUNSTÁR CSABA (online) • Vezető szerkesztő: V. FEKETE SÁNDOR • Kiadványszerkesztő: ŐRFI FERENC • Meliékletszerkesztő: LEVAY GIZELLA • Szerkesztők: GARAI SZAKACS LASZLO, HEGEDŰS SZABOLCS, KOVÁCS ANDRÁS • Képszerkesztő: )AC0B GÁBOR • Rovatvezetők: SCHMIDT ANDREA (fotó), SÜLI RÓBERT (sport) • Délvilág részlegvezető: SZABÓ C. SZILÁRD (Csongrád, Makó, Szentes), SZÖGI ANDREA (Hódmezővásárhely) Kiadó és szerkesztőség: 6729 Szeged, Szabadkai út 20 Levélcím: 6740 Szeged, PL: 153 Telefon: 62/567-888. Titkárság: 62/567-800 Fax: 62/567-881. Sportrovat: 62/567-808 Interneteim: www.delmagyar.hu • E-mail: szerkesztoseg@delmagyar.hu 6800 Hódmezővásárhely, Kinizsi u. 27. Tel/fax: 62/241-905. Hirdetési tel./fax: 62/242-419. 6900 Makó, Szegedi u. 9-13. Tel.. 62/213-391, hirdetésfelvétel és előfizetés: Tel/fax: 62/213-198. 6600 Szentes, Kossuth u. 8. Tel.: 63/401-024. TeL/fax: 63/314-838. KIADIA ÉS ELŐFIZETÉSBEN TERJESZTI A DELMAGYARORSZÁG KIADÓ • Kiadóigazgató: KÓTI ZOLTÁN. Kiadói titkárság: 62/567-870. • Hirdetésfelvétel: 6720 Szeged, Gutenberg u. 5. Tel.: 62/567-835. Fax: 62/567-885. • Nyomdavezető: BATA RÓBERT. Nyomás: 6729 Szeged, Szabadkai út 20. Telefon: 62/567-867. • Terjesztési vezető: OLÁH ÉVA. Terjesztés: 62/567-864. Előfizetés: 80/821-821 (ingyen hívható). Példányszámunkat a Matesz hitelesíti. Előfizetési díj egy hónapra 1900 Ft (Délmagyarország), 1800 Ft (Délvilág) • Árus terjesztés: Lapker Zrt. és Délmagyarország Kiadó • ISSN 0133-025X (Délmagyarország), ISSN 1416-0099 (Délvilág) • A Délmagyarország Kiadó a Lapcom Kft. tagja. Ügyvezető igazgató: SZAMMER ISTVÁN.

Next

/
Thumbnails
Contents