Délmagyarország, 2009. október (99. évfolyam, 230-255. szám)

2009-10-31 / 255. szám

A Dél-alföldi Regionális Fejlesztési Tanács információs kiadványa - 2009. A 2007 óta zajló és 2013-ig tartó időszakban 207 milliárd 592 millió forint jut a Bács­Kiskun. Békés és Csongrád megyei fejlesztésekre. A Dél­alföldi Regionális Fejlesztési Tanács által három év alatt meghirdetett pályázatokra eddig 1353 terv érkezett he: vállalkozások, önkormányzat­ok. civilek elképzelései. Mos­tanában hónapról hónapra mil­liárdok épülnek he Csongrád megyébe. Csak a közelmúltban több mint 700 munkahely léte­sítését vállalták a magyar és uniós forrósért pályázó vállal­kozók. Kiadványunkban - a teljesség igénye nélkül - ízelítőt kívánunk nyújtani a Csongrád megyében futó fejlesztésekről, építkezésekről. Az infrastruktúrafejlesztések középpontjában a közlekedés áll, 2010 végéig 31,6 kilomé­ternyi autópálya épül meg Tisza­híddal az M43-ason, 2012-ig 29,5 milliárdból újjászületik Sze­ged elektromos közösségi közle­kedése, közben falvakban, városokban belterületi utak, kerékpárutak, buszmegállók, pólyaudvarok épülnek, újulnak meg. Nagy a mozgás a turiz­musban is, e terület zászlósha­jója Közép-Európa egyik legna­gyobb fürdője, a 2010 elején megnyíló szegedi Napfényfürdő Aquapolis a négycsillagossá áta­lakuló Forrás Szállóval. Rene­szánszukat élik az iskolafelújí­tások, a korszerű, 21. századi oktatási feltételek megvalósítá­sához nagy segítséget kaptak a térségi iskolák a DAOP-pályá­zatokból; több mint másfél mil­liárd forintból Szegeden, Desz­ken, Szatyniazon is jelentős fel­újítások kezdődtek. Algyőn pedig új iskola épül. Az egyete­mi kutatói közösség, a város és az ipar együttműködésének köszönhetően a biopoliszprog­ram égisze alatt az elmúlt hat évben több száz munkahely jött létre, és 10 milliárd forintos nagyságrendben sikerült pályá­zati pénzhez jutnia az élet- és környezettudományok, a bioló­gia, a biotechnológia területén együttműködő konzorciumok­nak, tudásközpontoknak. Átad­ták a Pharma Parkot, az első üzleti alapon működő kutatás­fejlesztési és innovációs szolgál­tatóközpontot (science-parkot) Szegeden, lassan benépesülnek a megye ipari parkjai. Szóval építkezik Csongrád megye.

Next

/
Thumbnails
Contents