Délmagyarország, 2009. október (99. évfolyam, 230-255. szám)

2009-10-31 / 255. szám

2009. OKTÓBER 31., SZOMBAT Három perc alatt eldőlt Nagyszerű kezdés után már a második negyed közepére el­döntötte a Cegléd elleni NB I A csoportos bajnokiját a Szevi­ép-Szeged kosárlabdacsapata. tEGLÉD MUNKATÁRSUNKTÓL Már az elején nem sok kétséget hagyott a Cegléd elleni bajnoki találkozó végeredményét ille­tően a Szeviép-Szeged kosár­labdacsapata: Lacziék az NB I A csoportos találkozón a har­madik percben 16-5-re, majd a második negyedben 35-15-re és 50-18-ra is vezettek a még nyeretlen hazaiak ellen. A térdproblémákkal bajló­dó Németh Bernadett nélkül játszó Szeviépen (az irányító tegnap már Szegeden vizsgál­tatta ki a sérülését) nem lát­szott meg a fárasztó franciaor­szági utazás, frissebben ko­sárlabdázott a hazaiaknál, mind védekezésben, mind tá­madásban megvalósították az elképzeléseket. A csapat programjában hol­nap még a pihenő szerepel, a játékosok az Anna Fürdőben rehabilitálódnak, míg vasár­naptól teljes gőzzel készülnek a kontinens legjobb csapata, az Euroliga-meccsen jövő szer­dán Szegedre látogató orosz Szpartak Moszkva ellen. Bencze Tamás: Fárasztó napokon vagyunk túl, ennek el­lenére kellő komolysággal áll­tunk a bajnokihoz, így nem le­hetett kérdéses a végeredmény. A második félidőben a fiatalok­nak is lehetőséget tudtam adni. További eredmények: Szekszárd-Szolnok 70-49, Sop­ron-Baja 109-43. Cegléd-Szeviép-Szeged 42-82 (11-25, 5-23,14-18,12-16) NB I A csoportos női kosárlab­da-mérkőzés, 7. forduló. Ceg­léd, 200 néző. Vezette: Szilas, Farkas J. Cegléd: Baksa 5, Halmi 9/3, Lukács, Kobolák 3, LICINA 14/3. Csere: Földi 7/3, Zvo­lenszki, Szabó B. 2, Nagy 2, Jó­zan. Vezetőedző: Földi-Sándor. Szeviép: Ciglar 7, LACZ112/3, FÜRÉSZ 11, Sipaviciute 10, Zserzserunova 8. Csere: Len­gyel 6/6, HORVÁTH ZS. 10/3, Russai 10, Vincze 8, Kováts, Tóth, Kmézics. Vezetőedző: Bencze Tamás. Russai Petra tíz pontot dobott Cegléden, FOTÓ: SCHMIDT ANDREA HOLNAP 13.30-K0R: MAKÓ FC-MEZ0KÖVESD Pontvesztés? Szóba se jöhet! Magyarék (zöldben) győzelemre készülnek a Mezőkövesd ellen. FOTÓ: SEGESVÁRI CSABA A labdarúgó NB II Keleti cso­portjában a Makó FC vasárnap 13.30-tól a Mezőkövesd gárdá­ját fogadja az Erdei Ferenc téri sporttelepen. MAKÓ MÁDI JÓZSEF Éppen két hete, a Békéscsaba ellen játszott legutóbb bajnoki mérkőzést a Makó FC NB Il-es labdarúgócsapata. Az eltelt időszakban edzettek és pihen­hettek is a Maros-parti játéko­sok. Nem úgy a holnapi ellen­fél, a Mezőkövesd. A borsodiak ugyanis a Makó-Békéscsaba meccsel párhuzamosan bajno­kit játszottak, aztán hét közben fogadták mk-mérkőzésen a Debrecent, majd megint bajno­ki következett, a sort pedig szerdán a debreceni kupavisz­szavágó követte. Melyik a jobb: végigjátszani a két hetet vagy pihenni? - tettük fel a kérdést Kolozsvári Jánosnak, a Makó edzőjének, aki így válaszolt: - Nem sajnálom a mezőkö­vesdi csapatot, mert profik al­kotják a keretét, és csak a lab­darúgással foglalkoznak, így szívesen cserélnék is velük. El­jönnek már ma Makóra, hogy ne kelljen a meccs napján több mint kétszáz kilométert utazni­uk. Jó passzban vannak, jó csa­pat - legalább olyan jó, mint amilyen a Makó FC. Megint csak azon múlik majd a győze­lem, melyik együttesből kerül­nek ki azok a kulcsjátékosok, akik eldöntik a meccset. A hát­ralévő három mérkőzésből hét, de minimum hat pont szüksé­ges, így nem készülünk pont­vesztésre - vélte Kolozsvári. Varga Róbertre nem szá­míthat a mester, a középpá­lyás sárga lapjai miatt eltil­tását tölti. A két kiváló ka­pus közül a héten Halász bajlódott kisebb problémák­kal, így Czirbus kezd. A vár­ható csapat: Czirbus - Ra­konczai, Szamosszegi, Tóth /., Puskás - Ngalle, Magyar, Nagy A. - Kulacsik, Bány ­Maróti. NB III: pihenő A labdarúgó NB lll-ban - így a Csongrád megyét is érintő Al­föld csoportban - a hétvégén nem lesz forduló, mivel ismét a régiós válogatottakban sze­repelnek a csapatok játékosai. A következő fordulót novem­ber 7-8-án rendezik. TÉVÉMŰSOR Sima vereség BALATONFÜRED. Meglepően si­ma vereséget szenvedett a ma­gyar féfi kézilabda-válogatott Szerbia ellen a Pannon-kupa második fordulójában. A három Pick Szeged-játé­kossal, Katzirzcal, Krivoka­piccsal és Zubaival felálló nemzeti együttes nem tudott mit kezdeni a vendégek kapu­jában parádézó veszprémi De­jan Periccsel, és védekezésben sem nyújtották azt a teljesít­ményt, amit Csoknyai István szövetségi kapitány elvárt vol­na tőlük, így végül öt góllal el­veszítették a találkozót. A magyar válogatott utolsó mérkőzését ma délben játssza Románia ellen Veszprémben. Magyarország-Szerbia 25-30 (13-16) Új edző a Fradinál MAGYARORSZÁG. Bár a pénteki nap egyetlen NB l-es labdarú­gómérkőzésén a Debrecen és az Újpest találkozott (a két baj­nokesélyes összecsapásán a mindkét tizenegyesét értékesí­tő lila-fehérek nyertek), a leg­nagyobb hír mégis a Ferencvá­roshoz kapcsolódott. A zöld-fehér gárda menesz­tette angol vezetőedzőjét, Bobby Davisont, helyére az év végéig a szintén szigetországi Craig Short került, segítője pe­dig Csató Sándor lesz. Az duó a mai, Diósgyőr elleni össze­csapáson debütál. DVSC-TEVA-Újpest 1-2 (l-l), gólszerzők: Rudolf (17. ­11-esből), ill. Kabát (40., 91. ­mindkettőt 11-esből). ••••••••••••••••••ii Álláshirdetés A Magyar Telekom Nyrt. Műszaki Szolgáltatások Igazgatósága: ze makói és hódmezővásárhelyi telephelyére lozzá sítő s x ; í munkatársakat keres. Feladatok: • Infokommunikációs létesítési és hibaelhárítási feladatok ellátása (IP TV, SAT TV, Internet, Kábel-TV, telefon, adatkommunikáció) • Optikai hálózatok szerelése • Munkavégzés föld feletti hálózaton • Szolgáltatás értékesítés Elvárások: • Közép- vagy felsőfokú informatikai vagy villamosipari-távközlési iskolai végzettség • „B" kategóriájú jogosítvány • Jó kommunikációs készség • Ügyfélközpontúság • Jó problémamegoldó képesség Elvárás a magasban végzett munkára való alkalmasság. Az angol vagy német nyelvtudás előnyt jelent. Kérjük, mellékeljen korábbi munkahelyéről származó ^ műszaki referenciát. Pályakezdők jelentkezését is várjuk! Jelentkezését 2009. november 5-ig várjuk itt: karrier.telekom.hu/?action=hird&id=4001977 m CSALÁDBARÁT MUNKAHtLY T • -Home/ Együtt. Veled ma Mobile Systems T

Next

/
Thumbnails
Contents