Délmagyarország, 2009. október (99. évfolyam, 230-255. szám)
2009-10-29 / 253. szám
5 400-an dolgoztak a segély helyett HÓDMEZŐVÁSÁRHELY. 10 bői 4 embert sikerült bevonni az idei közfoglalkoztatási programba Vásárhelyen. Az önkormányzat azt tervezte, hogy azokat, akik korábban segélyt kaptak, bevonják a közcélú munkába. A nyilvántartás alapján 1085 embert kerestek meg, közvetítettek ki, közülük 178 el sem ment az orvosi vizsgálatra, míg a 907 megjelent 37 százaléka, 337 fő alkalmatlannak bizonyult a munkavégzésre - hangzott el Ambrus Norbert tegnapi sajtótájékoztatóján. A jogi iroda vezetője még elmondta: az 570 munkára alkalmasból 162-en nem vállalták a Nobel-díjasok emlékparkja SZEGED. A magyar származású Nobel-díjasok emlékparkjának létrehozását kezdeményezi a következő közgyűlésen a szegedi Fidesz-frakció. A 13 magyar származású tudós munkásságát elismerő szobrok a Fekete Ház melíetti téren állnának Péter Szilveszter, az előterjesztést benyújtó képviselő elképzelése szerint. Hangsúlyozta: az ország, a város gazdasági helyzete nem teszi lehetővé az emlékpark azonnali megvalósítását, ez több évet, akár több ciklust is igényelhet. „De a szándék és az akarat nehéz időkben is testet ölthet." Kiosztották a vándordíjakat A Délmagyarország Kiadó Vándordíját a Szabadkai úti szerkesztőségünkben rendezett ünnepségen vehették át tegnap kollégáink. Ezt azok a munkatársak kapják, akik az elmúlt negyedévben legjobban teljesítettek. A lúdtollat ábrázoló kisplasztikát Sulyok Erzsébet, lapunk főszerkesztő-helyettese adta át Nyemcsok Éva újságírónak. Kóti Zoltán kiadóigazgató Tóth Éva adminisztrációs munkatársnak nyújtotta át az elismerést. Győző-Molnár András hirdetési tanácsadó pedig Szabó Péter értékesítési vezetőtől vette át a jutalmat, FOTÓ. SCHMIDT ANDREA Őzzel karambolozott CSONGRÁD. Válltörést szenvedett az a tömörkényi motoros, aki egy őzzel ütközött kedd este Csongrádtól 5 kilométerre, a bokrosi úton. Információnk szerint a megengedett sebességgel közlekedett a 28 éves férfi, amikor eléugrott a vad. Utasát, egy 23 éves nőt bokatörés gyanújával szállították kórházba. A hatályos jogszabályok szerint ilyen esetben mindenki a saját káráért felel, vagyis az érintett vadásztársaságnak és a balesetet szenvedett személynek nincs kötelezettsége egymással szemben. A motoros kárát csak casco biztosítással térítik meg, illetve akkor igényelhet kártérítést, ha bizonyítani tudja, hogy szándékosan űzték elé az útra a vadat, vagy ha az út 300 méteres közelébe vadetetőt telepített a vadásztársaság. Utóbbira alig van példa az országban. Halálos ütközés DEREKEGYHÁZ. A helyszínen belehalt sérüléseibe az az ukrán férfi, aki gépkocsijával egy kisteherautónak ütközött tegnap délelőtt Derekegyház határában. A Saabot vezető ukrán sofőr Szentes felől Derekegyház irányába tartott, amikor egy jobbra ívelő kanyarban kisodródott, és áttért a szemközti sávba, ahol egy Renault kistehergépkocsival frontálisan ütközött. Utóbbi sofőrjéhez, egy magyar férfihoz mentőhelikoptert is riasztottak, de végül mentőautó szállította be a szentesi kórházba: ő súlyos sérüléseket szenvedett. munkát, vagyis összesen 340 fő egyáltalán nem akart dolgozni; 64 jogviszonya pedig a nem megfelelő munkavégzés miatt időközben megszűnt. Amint azt már többször megírtuk: ez előbb említettek semmilyen támogatásra, segélyre, a 28 ezer 500 forintos rendelkezésre állási támogatásra sem | számíthatnak a várostól. Míg a munkával nettó 57 ezer 815 forintot kereshettek volna. A város szeptemberig mintegy 97 millió forintot költött a közcélú munkára, amiből közel 92 milliót visszanyert támogatásként. Az önkormányzat jövőre folytatni akarja a programot. A GAZCSAPOK ELZÁRÁSÁT EMLEGETI AZ EGAZ-DEGAZ MAKÓN Nyolcszáz lakás fűtése kerülhet veszélybe Nyolcszáz lakás maradhat távfűtés nélkül Makón, ha a Dégáz a távhöszotgáltató adóssága miatt nem szállít több földgázt a cégnek. A város ígéri: az érintett családok nem fognak fázni. MAKÓ MUNKATÁRSUNKTÓL Félő, hogy hamarosan nem lesz fűtés és meleg víz azokban a makói lakásokban, amelyeket a Makó-Therm Kft. lát el távhővel, mert a cég jelentős összeggel tartozik a gázszolgáltatónak. Ez a lénye99A gázszolgáltató fizetett hirdetésére egyébként az önkormányzat is közleménnyel reagált, méghozzá saját, ingyenesen terjesztett hetilapjában. ge annak a fizetett hirdetésnek, amely az Égáz-Dégáz Zrt. megbízásából a városi televízió képújságán fut, és naponta jó néhányszor látható. Makón nyolcszáz belvárosi lakásban van távfűtés, többségük panel. A szolgáltatást biztosító cég - amely az osztrák PS Kft. tulajdona, és konceszszióban működteti a távfűtést - pedig földgázt használ a rendszerben keringő víz melegítésére. A Makó-Therm Kft.-nél lapunk érdeklődésére elismerték, hogy csakugyan van hátralékuk a gázszolgáltató felé. Információink szerint ennek összege - bár a városban azt beszélik - nem haladja meg a százmillió forintot, de jelentős tartozásról van szó. Ez hosszú idő alatt halmozódott fel, és nagyjából harmadrészben magyarázható a fogyasztók kintlévőségeivel, kétharmad részben pedig gazdasági okokkal. Ugyanakkor az aktuális számlákat fizeti a társaság, és bár ezt a tartozást nem tudja rendezni, új hátraléka már nem keletkezik. A cég mindenesetre szeretne továbbra is fűtést és meleg vizet biztosítani az érintett lakások lakóinak. . A gázszolgáltató fizetett hirdetésére egyébként az önkormányzat is közleménnyel reagált, méghozzá saját, ingyenesen terjesztett hetilapjában. Ebben az olvasható, hogy bár az Égáz-Dégáz a több hónapos egyeztetés végén úgy látja, nincs lehetőség az adóssághelyzet rendezésére, a városnak van olyan javaslata, ami megoldást jelenthetne. Eszerint az önkormányzat saját cégén, a Kommunális Nonprofit Szolgáltató Kft.-n keresztül biztosítaná tovább a szolgáltatást - csakhogy ezt a gázszolgáltató nem hajlandó elfogadni. Hogy miért, azt megA lakók feje fölött egyezkednek, FOTÓ: SEGESVÁRI CSABA kérdeztük tőlük, Nith Julianna, a társaság kommunikációs főmunkatársa azonban kérdésünkre csak annyit válaszolt: egyelőre nem tudnak annál többet mondani, mint ami a tévés hirdetésben olvasható. A városházán lapunkat úgy tájékoztatták: mindent megtesznek azért, hogy a távfűtött lakások ne maradjanak hidegek. Ennek érdekében, ha kell, a szolgáltatást felügyelő hatóságok bevonásával követelik a lakosság által igényelt földgáz biztosítását. - Makón egyetlen család fűtése sem kerülhet veszélybe, minden jogorvoslati lehetőséggel élni fogunk, hogy fenntartsuk a lakossági távfűtés zavartalan működését nyilatkozta lapunknak a polgármester, Búzás Péter. JANUARTOL SZIGORÍTJÁK A FEMFELVASARLAST Végleg KRESZ-táblát is próbálnak eladni eltűnhet a Tisza-parti szemét A felvásárlók szerint nem szorítja vissza a fémlopást az új törvény, amely szerint 6 napig külön kell majd tárolniuk a fémhulladékot. Az eladók olykor KRESZ-táblával és temetői kegytárgyakkal is próbálkoznak. HÓDMEZŐVÁSÁRHELY KOROMANDRÁS - Eddig is kértünk személyi igazolványt a fémgyűjtőktől, és a rendőrség is gyakran ellenőriz nálunk - tudtuk meg Borbás Lajostól. A Méh-Fész Bt. Csomorkányi úti telepének vezetője szerint háromszor akkora területre lenne szükségük, ha életbe lép a törvény, amely szerint a fémhulladékot hat napig elkülönítve kell tárolniuk, de nincs helyük. Van, aki csak egy kilót, de olyan is akad, aki 2 tonnát hoz be egyszerre. Próbálkoztak már olyan KRESZ-táblával, amelyről leégették a festéket, de arra is volt példa, hogy temetőből származó fémtárgyakat akartak eladni nekünk. Az ilyeneket nem vesszük át, nem érdekünk, hogy lopott holmival kereskedjünk - tette hozzá. Szerinte az illegális felvásárlókat kellene inkább megfogni. Szántó Jenő, a Kaptár utcán működő Szev-Fém-telep tulajdonosa úgy véli, a törvényt olyanok hozták, akiknek fogalmuk sincs a valós helyzetről. A felvásárló szerint olyan A Kaptár utcai telepen egy talpalatnyi üres hely sincs. Szántó Jenő hatósági árat vezetne be. FOTÓ: TÉSIK ATTILA alacsony hatósági árat kellene bevezetni a magánszemélyektől származó fémhulladékra, amely miatt nem éri meg fémtárgyakat lopkodni. Elárulta: náluk is próbálkozott a KRESZ-táblás eladó, de hiába. - Egy alkalommal egy vadonatúj alumíniumlétrával állított be egy férfi, illetve nekünk próbálták eladni a közeli temetőből lopott, a kripták fedelét nyitó bronzgyűrűket. Azonnal szóltunk a rendőrségnek, amely mindkét lopás tetteseit elfogta. Azóta nálunk ilyesmivel nem próbálkoztak - mondta. Ismét emelkedtek a fémárak. Tavaly év végétől estek a felvásárlási árak, a világméretű pénzügyi válság miatt. Azóta ismét emelkedtek, bár nem érték el a korábbi szintet. A vas kilója ma 25-30, a vörösrézé 7-800, a sárgarézé 4-500, míg az alumíniumé 100-200 forint körül van. SZEGED. Sikerült végleges, közős megoldást találni a szegedi Tisza-part tisztán tartására az ezért felelős állami hivatalnak és az önkormányzatnak - jelentette be tegnap Botka László polgármester, Szabó Ferenc, a Szegedi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft. igazgatója és Dobi László, az Atikövizig vezetője. A turisták által is közkedvelt szegedi Tisza-part szinte állandósult szeméttengere régi szégyenfoltja a városnak, a közös és egyéni szervezésű szemétszedési akciók ellenére mondták el a vezetők. Jövő tavasszal azonban, az áradás levonulása után elvégzik a teljes hullámtér-rehabilitációt, azaz rendbe teszik a növényzetet, helyreállítják a járdákat, sétányokat. Ennek több tízmilliós költségét a vízügyi igazgatóság és az önkormányzat közösen állja. Emellett 1-2 hónapon belül egy állandó, 20 fős, hivatásos és közmunkásokból szervezett „brigádot" állítanak fel, amelynek a Tisza-part folyamatos tisztán tartása lesz az egyetlen feladata. A vezetők hangsúlyozták: a megoldás csak akkor lehet sikeres, ha a lakosság, a fiatalok és a turisták is környezettudatosán viselkednek - azaz nem szemetelnek.