Délmagyarország, 2009. október (99. évfolyam, 230-255. szám)

2009-10-02 / 231. szám

20 A népszerű holland popsztárnak azonnal megtetszett a város. FOTÓ: TÉSIK ATTILA A holland Tessa Sunniva Vásárhelyen énekel HÓDMEZŐVÁSÁRHELY KOROM ANDRÁS Vásárhelyen vendégeskedik a legutóbbi holland Megasztár 2. helyezettje, a 17 esztendős, odahaza rendkívül népszerű Tessa Sunniva, aki hétvégén fellép a holland Haarlemmer­meer és Hódmezővásárhely testvérvárosi szerződésének 20. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségsoroza­ton. A popsztár a szombat délelőtt 10 órakor kezdődő díszközgyűlésen, majd a va­sárnap délelőtti ökumenikus istentiszteleten is énekel, délután 5-től pedig a Kossuth téren ad koncertet. A fiatal énekesnő, akit elkísért édes­anyja, tegnap a várossal és az Alföldi Galéria kiállításával ismerkedett, majd a reformá­tus ótemplomi próbáján meg­indítóan énekelte az Ave Má­riát ifj. Tóth Imre kántor orgo­nakíséretében. Tessa odaha­za a Muzsika hangja című musicalben tűnt fel még 10 éves korában, majd számos fellépés után egy tehetségku­tató versenyen vált hazai sztárrá. Koldus polgármester ÚJDELHL Koldust választottak polgármesternek egy indiai vá­roskában, aki azonban nem ad­ja fel ezután sem foglalkozását, mivel jól jövedelmez a kérege­tés, és a befolyt pénzből akar fi­nanszírozni több közösségi be­ruházást. Az 56 éves férfi heten­te akár 100 ezer forintnyi össze­get is ösSzekéreget. A pénzből nemcsak családját tudja eltar­tani, de jut településének is. a Ja o UJ N •Ji KOVÁCS MQDT?(o) Castrol Edge 5W-30 | 41 motorolaj: 1 ~ ^ 3 most csak f _ • Alkatrész és Szerviz Szeged. Kossuth L. sgt. 87. 'Tel.: 62/468-444 Szeged, Kossuth L. sgt. 83. >761.: 62/554-013 bruttó 10.990 Ft I£s9 ú Akció időtartama ., ana i 2009. október 20-ig. mmmm* j A napos oldalról A19 éves Fehérvári Bettina a vásárhelyi Kalmár Zsigmond Tagin­tézmény diákja. Nemzetközi karatebajnok, hét éve lovagol. Mottója: „Ne félj a kudarctól, játszd végig a játékot." FOTÓ. RÁCZ ZOLTÁN - Kicsi korom óta szeretek énekelni, az volt az álmom, hogy egész nap daloljak, tán­coljak az emberek és a kame­rák előtt. Ezért nagyon nagy élményt jelentett nekem a ver­seny, amelyet adásonként 2-3 millióan követtek - mondta, hozzátéve, reméli, bennünket is meghódít hangjával. A fia­tal énekesnő elárulta, tánco­saival sokat gyakorolt a vasár­napi koncertre, amelyen 11-12 dallal kedveskedik a közön­ségnek, köztük a youtube-on is látható legújabb slágerével, a Love-val. H0R0SZK0P KALENDÁRIUM A Nap kél: 4.48 A Nap nyugszik: 20.46 A Hold kél: 14.19 A Hold nyugszik: 0.10 ISTEN ÉLTESSE! PETRA A Petra név egyik magyaráza­ta: héber, görög, latin eredetű, jelentése kőszikla. Másik ma­gyarázat szerint a Petronella önállósult becézője. Harmadik feltevés szerint a Péter férfi­név női párja. Ma ünnepel még: TAMÁS. EZT IRTUK 1 ÉVE: Kétszer törtek be egy szatymazi házba ugyanazon a hajnalon, a tettesek megkí­nozták az otthon tartózkodó 15 éves fiút. 5 ÉVE: A Pick Szeged Zrt. rendkívüli közgyűlésén dön­töttek: szűkítik a termékská­lát, és eladják a Szegedi Papri­ka és a Herz Rt.-t. 10 ÉVE: Fideszes képviselők azt javasolják: legyen munka­szüneti nap november elseje, mindenszentek napja. 0RV0SMETE0R0L0GIA A melegfronti hatást a késő délutáni óráktól hidegfront jel­legű változás követi. A frontra érzékenyeknél esetenként fej­fájás, nyugtalanság, rossz köz­érzet jelentkezhet. VÍZÁLLÁS A TISZA Szegednél 84 cm (hőfoka 18,6 °C), Csongrád­nál -154 cm, Mindszentnél -27 cm. A MAROS Makónál -88 cm. KOS (III. 21.—IV. 20.): Munka után találkozhat valakivel, aki jelentő­sen befolyásolhatja jövőjét. Hosz­szú, tartalmas beszélgetések elé­be nézhet. Élvezze a társalgást! BIKA (IV. 21.-V. 20.): Szerelmi vagy anyagi téren meghozandó döntéseit halassza el, kedves Bi­ka! Később más perspektívából láthatja a helyzetet. Várjon, ta­pasztaljon, majd cselekedjen! IKREK (V. 21.—VI. 21.): Hosszú tá­vú terveit illetően haladjon előre, kedves Ikrek! Egy rövid kirándulás hihetetlenül jól sikerülhet. Estéjét él­vezettel töltheti családjával az Ikrek. RÁK (VI. 22.—VII. 22.): Tegye vi­lágossá az ügyek állását azoknak, akikkel dolgozik vagy tárgyal a mai napon! így könnyedén elkerül­heti a félreértéseket. Tegyen meg mindent az elégedetlenségek elke­rüléséért! Nagyit vegyenek! LONDON. Egy 10 éves lányka a nagyanyját árulta az interne­ten, előtte az anyját próbálta elsózni. A nagyit zsémbes, de szeretnivaló portékaként mél­tatta, extraként gyors rejtvény­fejtő képességét írta be, és mindössze 99 pennyben szabta meg a 61 éves nagyi kikiáltási árát. „Tévéztem, de a nagyi ál­landóan kizökkentett, vagy inni kért, vagy mást. A lapto­pom épp be volt kapcsolva, gondoltam, elárverezem" ­nyilatkozta a kislány, aki ko­rábban az anyját akarta elad­ni, mert összezördült vele e kicsit. Az apját még nem bo­csátotta árverésre. na V At Orszay»j OROSZLÁN (VII. 23.—VIII. 23.): Minden téren, minden aktivitásban legyen lelkes, kedves Oroszlán! Ne egyen és ne igyon túl sokat, kerül­je a túlzásokat! SZŰZ (VIII. 24.-IX. 23.): A boly góátlás kedvez a hobbiknak, a szertartásokon való részvételnek, a telefonbeszélgetéseknek. Estéjét egyedül töltheti, így a legjobb. MÉRLEG (IX. 24.-X. 23.): Keres­se az önével hasonló ízléssel ren­delkezők társaságát! Az építő kri­tikák sokat érnek a mai napon. Ér­tékelje mások őszinteségét, élvez­ze a kedves emberek társaságát! SKORPIÓ (X. 24.-XI. 22.): Az élet egy nagy játék lesz önnek a hónap első napjaiban, amelyet ma ön nyerhet, kedves Skorpió. A nap végét egy eljegyzés bejelen­tése dobhatja fel. Sok dolog el­gondolkodtathatja. Kész Fészek Kft. Új társasházi lakások folyamatosan megvásárolhatók Szeged több pontján! ^KÉi Szeged, Kálvári sgt 22. • Tel.: 30/485-4524 kíszf eszek, www.keszfeszek.hu BORONGÓS, ESŐS IDŐ x\0W\\ \xw \x * Többnyire erősen felhős, vagy borult lesz az ég, többfelé számítani keli ismétlődő esőre, záporra. A hőmérséklet pár fokkal visszaesik. ö 18° Mórahalom C 19° &> 19° ÍS 21° gS, 20° Szeged w 18° Hódmező­vásárhely ft ír Szentes ft 1T Makó iCí. 18° Csongrád o 18° Kistelek Q 17° Békés, esaba 20° További kilátások A hétvégétől ismét szárazabb és délnyugatiétól melegebb levegő érkezik a térségbe. Ezért sok lesz a napsütés, csak időnként növekedhet meg a telhőzet. Csapadék nem valószínű. A hőmérséklet a sokévi átlagtelett alakul. Szombat Vasárnap Hétfő Kedd 0 Max:20° Max:23° Max:23° Max:23° Mln:10° Min:6° Mln:9° Min:10° NYILAS (XI. 23.-XII. 21.): Indivi­dualitása kerülhet előtérbe, amit javasolt szem előtt tartani. Hagy­ja, hogy igazi természete komo­lyan megnyilvánuljon! BAK (XII. 22.-I. 20.): Valaki talán a hónap elején jobban ura a hely­zetnek, mint ön. Legyen türelmes, és hallgasson másokra, kedves Bak! A tanácsokat fogadja meg. meglátja, jobban jár! VÍZÖNTŐ (I. 21.—II. 20.): A boly góállás kedvez a szociális aktivitá­soknak, olyanoknak, mint a temp­lomi szertartások, a szabadidős programok. Kis csoporttal töltheti idejét. Élvezze a pihenést! HALAK (II. 21.—III. 20.): Ha má sok véleményét kéri, számos el­lenkező állásponttal találkozhat. Talán még zavarodottabb lesz, mint korábban! Próbáljon saját maga dönteni! A NAP VICCE Egy fiatalember megszólít egy lányt: - Kisasszony, emlékszik rám? Az állatkertben találkoztunk. - Tényleg! Melyik ketrecben is volt? Bosszú PASADENA. Megsütötte és rész­ben megette korábbi élettársa aranyhalait egy nő az Egyesült Államokban. Már egy ideje kü­lön éltek, de heves vitájuk volt néhány ékszerről, amelyeket a férfi nem akart a nőnek odaadni. A nő bosszúból elrabolta a férfi otthonából azt a hét aranyhalat, amelyeket még közösen vettek. Megsütötte őket, és megevett belőlük hármat. A nő ellen nem indul rendőrségi eljárás. •••MMeNBHHNBMNeHBMMMMeMBIHHMM NAVARA A SIKERES VÁLLALKOZÓK PARTNERE NISSAN PRIMASTAR Klímával, már 4.190.000 Ft+Áfa-tól (bruttó: 5.237.500 Ft-tól) 4.490.000 R+Afa-tÓI (bruttó: 5.612.500 Ft-tól) NISSAN CABSTAR Hosszú alvázas kivitelben már 3.390.000 Ft+Áfa-tól (bruttó: 4.237.500 Ft-tól) NISSAN HOVANY Szeged, Algyői út 44/9. Tel: 62/559-520 Tktf58YW-nissanhovany.hu gUI'.IA'lj?! Jfti latta/nj tÓröWe SHIFT rhu i-uy r— rí,feltüntetett indulóárak a következő felszereltségekre érvényesek Navara: 2.5dCi FE, Cabslar 2.5dCi hosszú alváz, Phmastar ZOdCi Confort LE. A képek Óf augusztus 1S40I október 31-ig vagy a késztet erejéig érvényes. A tájékoztatás nem teljes körú. tesztetek márkakereskedésünkben (7100 km): Navara: 9,1-10,2; Cabslar 7.9; Pnmastar 7.7-8,6; C02-kibocsá!ás (gtam): Navara: 245-267: Cabslar 214; Primaslar 205-228.

Next

/
Thumbnails
Contents