Délmagyarország, 2009. október (99. évfolyam, 230-255. szám)

2009-10-22 / 248. szám

8 2009. OKTÓBER 22., CSÜTÖRTÖK MEGÚJULVA, 6. ALKALOMMAL, 8 DÍJAT ÍTÉLÜNK ODA Indulhat a verseny az idei Presztízs díjakért Rugalmasan alkalmazkodott a válsághoz az Euronics Kft. Az új üzlet a vásárhelyi Tescóban. Több látogató - több vevő. FOTÓ: TÉSIK ATTILA Míg a műszaki termékek piacán az idén 27,6 százalékos volt a visszaesés, a Vöröskő és a vásárhelyi Elektro Quality Kft. által alapított Euronics Kft.-nél eddig ez csak 9 százalékot jelentett. A sikeres vállalkozás rugalmasan alkalmazkodott a pénzügyi vál­sághoz, s idén is nyereségre számít, még ha kevesebbre is, mint a tavalyi 2 milliárd forint. HÓDMEZŐVÁSÁRHELY KOROM ANDRÁS Rugalmasan alkalmazkodott a pénzügyi válság, illetve az ezzel összefüggő kereslet­csökkenés negatív hatásai­hoz a Vöröskő és vásárhelyi Elektro Quality Kft. által lét­rehozott Euronics Kft., mely a forgalom arányában csök­kentette dolgozói létszámát, optimalizálta a marketing­költségeket, csökkentette az üzletek bérleti díját, s a me­nedzsment bérét is 10 száza­lékkal mérsékelte. Azokat a boltokat pedig, ahol a fenti intézkedéseket nem tudták végrehajtani, vagy ennek el­lenére is veszteségesek let­tek volna, bezárták. így an­nak ellenére, hogy a műsza­ki termékek piacán 27,6 szá­zalékos a visszaesés, mégis nyereséget vár a cégcsoport erre az esztendőre is, még ha az nem éri is el a tavalyi több mint 2 milliárd forintot. A visszaesés számukra az el­ső háromnegyed évben a ta­valyi hasonló időszakhoz ké­pest ugyanis csak 9 százalé­kot jelent. - A cég előre tervez és ha­lad, ennek jele, hogy nemré­giben a vásárhelyi üzlete a Dr. Rapcsák András utcáról egy jóval forgalmasabb és nagyobb helyre, a Tesco üz­letsorra költözött. Tapaszta­latunk szerint a hipermarket látogatói nálunk is megáll­nak nézelődni, s belőlük előbb vagy utóbb vásárló vá­lik - mondta Deák Szabolcs, az Euronics Kft. kereskedel­mi igazgatója. Hozzátette: eredményességük titka az, hogy elsősorban vidéken vannak jelen üzleteikkel, ahol kisebbek a költségek, így a boltok üzemeltetése is kevesebbe kerül. Ráadásul szakkereskedőként az olcsók mellett inkább a középkate­góriás termékek értékesítését végzik, ezeknél pedig kisebb az árverseny. Mosógépben és hűtő­szekrényben piacvezetők Húzóerőnek az Euronicsnál a hagyományosan is erős ház­tartási gép termékkört tartják, mosógép- és hűtőszekrény-el­adásban piacvezetőnek számí­tanak hazánkban. A cég biza­kodó, hiszen a válság ellenére 10 százalékkal több laptopot adtak el, mint tavaly, s hatal­masat fejlődtek a lapos televí­ziók piacán is. Lapjaink kiadója, a Lapcom Kft. idén is meghirdeti a Délma­gyarország és a Szegedi Tudo­mányegyetem Gazdasági Presztízs Díját, az elismerést 8 kategóriában adjuk át a legjob­baknak. Hatodik alkalommal mérettethetik meg magukat a térség sikeres vállalkozói. CSONGRÁD MEGYE FEKETE KLÁRA A hagyományokat megőrizte, ugyanakkor meg is újult a Dél­magyarország és a Szegedi Tu­dományegyetem Gazdasági Presztízs Díja. 2009-ben - iga­zodva az új piaci körülmények­hez - az alapítók kuratóriuma új kritériumokat is figyelembe vesz a nemes versengésben. A díjak közül megmaradt ko­rábbi 6 elismerés: az év vállal­kozása, az év középvállalkozá­sa és az év kisvállalkozása díj, továbbra is meghirdetjük az üz­„A nevezés feltételeiben lényeges különbség a korábbi évek gyakorlatához képest, hogy elegendő e-mailben jelentkezni." leti innovációs díjat, valamint megnevezzük - a jelölt vállala­tok vezetői közül - az év üzlet­emberét is. Az év környezetvé­delmi díja idén - kibővített for­mában - Arany Levél díjként je­lenik meg. Az összefoglalóan „az év vállalkozása" díjaknak elnevezett kitüntető címek odaítélésénél az értékelők azt is figyelembe veszik, hogy a vállalkozás mennyire növelte piaci potenciálját és nyeresé­gét az elmúlt év során, tevé­kenysége milyen pozitív ha­tást gyakorolt a régió gazdasá­gára. Változás, hogy 2009-ben a kritériumok közé bekerült a cég által képviselt társadalmi felelősségvállalás, az adott év­ben mutatott vállalati „zöldü­lés", illetve a karitatív tevé­kenység mértékének vizsgála­ta. Az elbírálás során előnyt je­lent a cégen belüli rugalmas, interaktív, személyre szabott ügyintézésre törekvés is. Két új díjat alapítunk 2009-ben. Az egyik az e-díj, amely a korábbi évek legszín­vonalasabb üzleti weboldal különdíjából született meg. Ezt a díjat az a vállalkozás kaphat­ja meg, amely tevékenysége során az internet és vele az in­formációs társadalom által uralt korszakunk elvárásainak megfelelő, a megszokott gya­korlaton túlmutató infotechni­kai megoldásokat alkalmaz. A 8., idén először meghirdetett kategória az év pályázati kü­löndíja, amely az állami és uniós támogatások sikeres pá­lyázását ösztönzi az adott év­ben kiemelkedő eredményeket elért pályázati tevékenység be­mutatása, díjazása által. A nevezés feltételeiben lé­nyeges különbség a korábbi évek gyakorlatához képest, hogy nem kell komplett pá­lyázati anyagot benyújtani, hanem elegendő e-mailben je­lentkezni a megpályázott díj megnevezésével és a céges el­érhetőségekkel. A határidő: november 6. A pályázatokat az SZTE Gazdaságtudományi Karának oktatói értékelik, akik jelöltlistát adnak át a dí­jat alapító cégek képviselői­ből álló kuratóriumnak. Ez a kuratórium hozza meg a vég­ső döntést a díjazottakról. A Presztízs díjakat idén is színvonalas gálaműsor kere­tében az SZTE TIK Átriumá­ban adjuk át december 10-én. Az est bevételének egy részét hagyományosan karitatív cé­lokra ajánljuk fel. •••••• MŰSORRAL SZÍNESÍTETT TERMEKBEMUTATO tfJMercator Koktélshow, látvány­WGasztro konyha és üzletkötés Színes műsorral egybekötött ter­mékbemutatóval, látványkonyhával és koktélshow-val várta vevőpartne­reit a Mercator Kft. és az Unilever Magyarország Kft. tegnap. A részt­vevők szakmai kérdésekről beszél­gettek, bemutatták a termékeiket, végül megrendelések zárták a kel­lemes hangulatú rendezvényt. Látványkonyhával, őszi menüvel és hamburgerrel, valamint koktél­show-val várta vendégeit a Merca­tor Kft. és fő stratégiai partnere, az Unilever Magyarország Kft. tegnap délután Szegeden. Az évente egy­szer megrendezett műsorral színesí­tett termékbemutatót a vevőpartne­rek részére szervezik, lehetőséget adva arra, hogy megbeszéljék a szak­mai kérdéseket és bemutassák új ter­mékeiket - amit akár meg is kóstolhatnak a résztvevők. - A termékbemu­tatóval szeretnénk kedvet csinálni a vendéglátósoknak, konyhásoknak és élelmezésvezetők­nek ahhoz, hogy ve­lünk üzleteljenek. A bemutató megrende­lésekkel zárul - ma­gyarázta Mágori Zoltán, a Mercator Kft. ügyvezetője. Mindemellett a Mercator beszállí­tói is megjelentek a rendezvényen, a többek között a húsokat, tejtermé­ket, savanyúságokat szállító ügyfe­lek is megmutatták magukat. A kellemes hangulatú termék­bemutató egyik legnépszerűbb pont­ja a már említett koktélshow volt, talán itt kígyózott a leghosszabb sor, de a különböző hús- és sajtfalatkák tálcája is pillanatok alatt kiürült. A rendezvény meglepetésvendége Rok­ker Zsolti pedig humoros produkci­ójával tette még emlékezetesebbé a találkozót. Elérhetőség: Mercator Kft. 6725 Szeged, Kenyérgyári út 2. 62/465-262,30/548-40-78, www.mercator-szeged.hu Unilever foodsolutions (X) Válasszon kategóriáig 'indu\pna Jelentkezését küldje el e-mailben vagy postai levélben, írja meg cége pontos adatait, elérhetőségeit, a választott kategóriát, és pár mondatban jelentkezésének célját. IDEN MAR 8 KATEGÓRIA: Az év vállalkozása díj • Az év középvállalkozása díj Az év kisvállalkozása díj • Üzleti innovációs díj • Arany levél díj Az év üzletembere díj • Az év E-díja • Az év pályázati különdíja Minden kategóriában a díjazottak személyét az alapítók nevezik meg a díjátadó gálán december 10-én. Jelentkezési határidő: 2009. november 6. A kategóriák részletes ismertetése, szempontjai letölthetők a www.presztizs.delmagyar.hu oldalról. Bővebb információ: Pintér Melinda • Tel.: 62/567-857 E-mail: drpinter@lapcom.hu Postacím: Délmagyarország Kiadó 6720 Szeged, Szabadkai út 20. A borítékra írja rá: Presztízs 2009. Alapítók: COM £ o —/ i/irc: KE5Z MARS magyarország Allianz ® Névadó szponzor: UNIVERSITAS SCIENTIA^^^^ * DÉLMAGYARORSZÁG DÉLVILÁG --OTTHON VAN' 2008 Presztízs díjasai. Az év kisvállalkozása kategóriában a Mora 2000 Kft. nyert, az év középvállalkozása a Dorozsmai Nagybani Piac Kft., az év vállalkozása a Totál Szerviz és javító Kft. volt. A környezet­védelmi díjat a Roncs Autó és Alkatrész Kft., az innovációs díjat a Qua­liCont Kft., az év üzletembere díjat id. Török Tibor, a Texpack Interna­tional Kft. igazgatója kapta. A legszínvonalasabb üzleti weboldalért a Reál Érték Ingatlanközvetítő és Forgalmazó Kft.-nek járt a különdíj.

Next

/
Thumbnails
Contents