Délmagyarország, 2009. október (99. évfolyam, 230-255. szám)
2009-10-16 / 243. szám
6 MEGYEI TÜKÖR 2009 2009. OKTÓBER 16., PÉNTEK Borúlátóak az őstermelők y™nták.a 40 milliós ajandekat A rendszerváltás óta nem zártak ennyire rossz évet a Csongrád megyei őstermelők, mint idén. Alacsonyak a felvásárlási árak, beszűkült a piac. A helyzeten az extrém időjárás is ront. DOMASZÉK, BALÁSTYA, SZENTES BOBKÓ ANNA - A gazdasági válság minket is elért. A felvásárlási árak jóval alatta maradtak a tavalyiaknak. Míg 2008-ban 80 forintért adtuk el a paradicsomot, idén már csak 50-60 forintot kaptunk kilójáért - mondta el lapunknak Dobó Tamás. A domaszéki őstermelő szerint ilyen rossz évet még soha nem zárt, holott 11 éve dolgozik a földeken. A felvásárlási árak csökkentek, az önköltségük nőtt. Drágult ugyanis a műtrágya és a növényvédő szerek ára is. Emellett pedig még az időjárás sem kedvezett nekik: az aszályos időszak miatt sokkal többet kellett öntözniük. - Az extrém időjárás miatt művészet termelni! A forróság „Míg 2008-ban 80 forintért adtuk el a paradicsomot, idén már csak 50-60 forintot kaptunk kilójáért." Dobó Tamás nem tesz jót a növényeknek sem - panaszolta az őstermelő, aki - a többi szakmabelihez hasonlóan - kifogásolja, hogy a multik szemérmetlenül magas haszonnal dolgoznak. Azt a paradicsomot, amit tőlük 80 A zöldséges standokon nem látszik a nyomott ár A Szentesen kertészkedő Bárányi István bevételei 40 százalékkal csökkentek a tavalyi évhez képest, FOTÓ: TÉSIK ATTILA forintért vesznek meg, háromszáz forintos kilónkénti áron kínálják. Pozitívumként csak azt tudta megemlíteni, hogy a dorozsmai nagybani piacon a románok egész nyáron lanka datlan érdeklődéssel vásárolták fel a magyar zöldségeket. A terményeit exportőröknek értékesítő balástyai őstermelő, Halász Roland is hasonlóan borúsan látja a helyzetet. - A tészek botladozásai miatt már oda sem szívesen vittük a terményeket, így azonban még inkább szűkültek az értékesítési lehetőségek - magyarázta Halász Roland, aki arról számolt be, hogy sok őstermelő épphogy csak annyi bevételre tesz szert, hogy költségeit fedezni tudja. A fejes káposztát, kelkáposztát, paprikát termelő férfi elárulta: előfordult, hogy A zöldségfélék felvásárlási ára megfeleződött, de ez a zöldséges standokon nem látszik mondta lapunknak Bárányi István. A szentesi kertész fólia alatt és szabadföldön is termel zöldséget. Kiadásai jelentősen nőttek idén: az aszály miatt többet kellett locsolni, a kártevők is elszaporodtak a csapadékmentes időben, az ellenük alkalmazott növényvédő szerek ára pedig emelkedett. Bevételei számításai szerint 40 százalékkal csökkentek a tavalyi évhez képest. - Ilyen árak 10-15 éve voltak az ágazatban. A kereskedők akkora árréssel dolgoznak, hogy a vásárlók inkább lemondanak a zöldségről, így viszont nem pörög ki az ám, alig van kereslet a nagybani piacokon - tette hozzá Bárányi István. Szerinte vízválasztó lesz a 2009-es év a kertészetek számára. Sokan be fognak dőlni, a napszámból élők pedig sokkal nehezebben találnak munkát. az állatok takarmányaként végezték a terményei. - A magyar mezőgazdaság helyzete a rendszerváltás óta egyre rosszabb. Aki nem tud hitelt felvenni, az vagy tönkremegy, vagy még idejében kilép, és más foglalkozást választ - hallottuk Halász Rolandtól. A jövőről a balástyai és a domaszéki őstermelő is hasonlóan vélekedett: mivel az elmúlt tíz évben nem tapasztaltak pozitív változást, ezután sem számítanak csodára. Kivárnak, fő. céljuk most a talpon maradás. Mégsem kap 40 milliós ajándékot a fenntartó megyei önkormányzattói a szentesi Horváth Mihály gimnázium. Az okot mindenki mással magyarázza. SZENTES BÍRÓ DÁNIEL A pénz megvan a kasszában, döntöttek is a beruházás elindításáról, ajánlatokat is kértek, mégsem kap 40 milliós ajándékot a fenntartó megyei önkormányzattól a 150 éves szentesi Horváth Mihály gimnázium. A megyén 146 millió forintot különítettek el az idei költségvetésből a felújításra. Ebből - Halmai László kezdeményezésére - 40 milliót a lepusztult és üresen álló szolgálati lakások, valamint a szűk tanári terem átalakítására szántak. Tavasszal arról tartottak sajtótájékoztatót, hogy az ünnepi tanév megkezdéséig, vagyis szeptemberre elkészül a fejlesztés. Az elképzelést az épületet tulajdonló szentesi önkormányzat is támogatta, sőt 8 milliós hozzájárulásról is döntött. Július elején arról adtunk hírt, hogy csak év végére fejeződhetnek be a munkák a közbeszerzés elhúzódása miatt. A minap viszont arról értesültünk, a megyei vezetés eláll a tervektől. Felhívtuk az intézmény júliusban kinevezett igazgatóját, de H. Szabó Réka nem kívánta kommentálni értesülésünket. Ezután a fenntartóhoz fordultunk: Poór Csaba sajtókapcsolati vezető azt mondta, jóval drágább ajánlatok érkeztek be a munkára, mint amekkora kerete van erre a megyének. Hogy kiírnak-e egy új közbeszerzést, arról a közgyűlés dönt. A tulajdonosi bizottság által már tárgyalt tájékoztatóban az is szerepel: a szolgálati lakások tanteremmé alakítása nem indokolt a csökkenő tanulólétszám miatt. Csakhogy a közbeszerzés megindításakor - júliusban - már ismert volt a tanulólétszám. - Ellenlobbi indult, többen irigylik Szentestől ezt a beruházást - nyilatkozta Halmai László. - Ami késik, nem múlik. Egy biztos, én nem adom fel - tette hozzá a fideszes megyei képviselő, akit megkérdeztünk annak a 100 milliós tételnek a sorsáról is, amelyet önerőnek különítettek el a gimnázium felújítási pályázatához. Erre Halmai azt felelte, csak sorjában a fejlesztésekkel, a kisebbel kezdik. Szűcs Lajos: Legalább ezt csinálják meg! - A megye 40, Szentes 8 milliót szánt erre a beruházásra, vagyis 48 millió forint állt rendelkezésre, ennek elégnek kellett volna lennie, ha a fenntartó valóban tenni akar a HMG érdekében - nyilatkozta lapunknak Szűcs Lajos. A szentesi alpolgármester megjegyezte, nem ők kérték, hanem a megye ígérte a fejlesztést, és ha már a 100 millióról hallgatnak, legalább ezt csinálják meg. Szűcs szerint csak mese, hogy csökkent a tanulólétszám, inkább egy túlpolitizált felnőttjáték lehet a háttérben, amelynek résztvevői figyelmen kívül hagyják a diákság érdekeit. NYÍLT HET A NISSAN HOVANYNAL - QASHQAI-JAL, NAGY KEDVEZMENYEKKEL ES GYÖNYÖRŰ GYERMEKRAJZOKKAL Középpontban a világ legbiztonságosabb autója, a Qashqai Vasárnapig még tart a nyílt hét a szegedi Nissannál! Csak ízelítőül: a Qashqaiok árát erre az időszakra félmillió forinttal még barátságosabbá tették, így a világ legbiztonságosabb családi autójához már 4 490 000 forintért is hozzájuthatunk. A nyílt hét záróakkordjaként vasárnap az általános iskolások rajzpályázatát is értékelik az Algyői út 44/9. szám alatti márkakereskedésben. „A Nissan és én" rajzpályázat Szegeden és térségében több száz kisiskolás várja, hogy a Nissan Hovány márkaképviseletén kiállított alkotások melyike nyeri el a „Nissan és én" rajzpályázat fődíját, egy Xbox játékkonzolt vagy az értékes nissanos ajándékokat. A szavazás vasárnap zárul, az interneten a www.nissanhovany.hu-n, a helyszínen pedig az Algyői út 44/9. alatti márkaképviseleten lehet még addig voksolni a gyermekek képeire. A kategóriateremtő Qashqai Ezzel a programmal zárul a Nissan Hovány nyílt hete, ahol a márka széles modellpalettáján ezúttal a Qashqai áll a középpontban. Személyautó-kategóriában ez a legsikeresebb Nissanmodell, ami a tökéletes adottságainak és annak köszönhető, hogy új kategóriát teremtett az autópiacon: megszületett képében a családi crossover. Belső tere rendkívül tágas és ergonomikus, anyagfelhasználása a magasabb kategóriákat idézi. Igazi újítás a rendelhető Nissan Connect fedélzeti multimédiás központ, amely egy egész Európában méterpontossággal működő, tolatókameraként is funkcionáló, érintőképernyős navigációs rendszer - a korábbi DVD-alapú navigációs rendszerek árának töredékéért. Tökéletes családi autó, így legfontosabb erénye a biztonság. Már két éve birtokolja a világ legbiztonságosabb autója címet az Euró NCAP szeAAA Az elképesztően sikerült Qashqai- és Nissan-gyermekrajzok egyike rint. Ez megfizethetetlen előny, és mégis: akár egy középkategóriás autó áráért, 4 490 000 forintért Qashqaitulajdonossá válhatunk. Qashqai +2 - két üléssel több a jóból Az öt- és hétüléses Qashqai legfontosabb különbsége a plusz két ülés miatt 21 centivel megnövelt karosszéria. A magasság, az ajtók és az üvegfelületek is növekedtek/ az eddig is hatalmas üvegtető például 14 centiméterrel. Feltűnő még a tetősín, amely a Qashqai +2-höz immár szériában hozzátartozik. Qashqai l-WAY - limitált élmény A Qashqai I-WAY limitált széria legfontosabb jellemzői a 18 colos felnik, a különleges fényezés, a hatalmas napfénytető, a Nissan Connect multimédiás központ és sok egyéb pluszextra. Minden eddigi Qashqainál látványosabb megjelenéssel ruházták fel az I-WAY-t. Ilyen valóban nem lesz mindenkinek. A Rádió Plusz vezetője is Qashqait vezet Konkoly Béla, a Rádió Plusz szegedi médiacentrum-vezetője egy éve választotta a Qashqait. „Ha nagyon keresném a hibát, akkor sem tudnék rosszat mondani a Qashqaira - mondta Konkoly Béla a Délmagyarország kérdésére. - Rendszeres használatban van az autó, városban, ill. városon kívül is, és rendkívül jól bírja a strapát. Kiválasztása, megmondom őszintén, nagyon egyszerű döntés volt: amikor megláttuk a szalonban, tudtuk, hogy már nem kell mást Konkoly Béla, a Rádió Plusz médiacentrum-vezetője teljesen elégedett a Qashqai-jal Új helyen a Nissan Hovány: 6728 Szeged, Algyői út 44/9. Telefon: (62) 559-520, (62) 557-300. keresnünk. Nagyon tetszetős volt, és láttuk, hogy a két gyerekünket is figyelembe véve kiváló családi autó lesz - bíztunk a japán minőségben. Azután megkérdeztük az ismerőseinket, akik már vettek Qashqait, és ők is csak jót mondtak róla. így hát megvettük azóta igazolta is a bizalmunkat, mind a kényelem, mind a használhatóság területén. Kiválóan alkalmas a magyar városi utakra, de elmehetek vele síelni is: az autópályán könnyedén, személyautósán viselkedik, és a hegyi utakon is otthon érzi magát. Bejártuk már vele Görögországot, és kiváló útitársnak bizonyult. Jó döntés volt a Qashqai. HOÍ/J9NSJ www.nissanhovany.hu Nyitva tartás a nyílt hétvégén: péntek: 8-18, szombat: 8-17, vasárnap: 9-16 óráig.