Délmagyarország, 2009. október (99. évfolyam, 230-255. szám)

2009-10-12 / 239. szám

www.delmagyar.hu NISSAN QASHQAI VÁROSÁLLÓ • HATALMAS VÁLASZTÉK A NISSAN HOVÁNY 89dbos KÉSZLETÉBŐL! NISSAN QASHQAI már 4.490.000 Ft-tól NI SAN HOVÁNY S/< •< jod, Algyői ót 44/9. Tol.: 62/559 ' i2Q www.nissanhovany.hu \HCH//IMU Karsai ott volt, Hídvégi nem beszélhetett. Az MSZP-s Karsai Jó­zsef is megjelent a demonstráción, a battonyai polgármester szerint ez nemcsak politikai, hanem lelkiismereti kérdés is. Lapunkhoz eljuttatott közleménye szerint nem engedték beszélni a Magyar Szociális Fórum szónokát, pedig az előzetes megállapodás szerint öt perc illette volna meg. A közleményben az áll: a szervezők a helyszínen elkérték Hídvégi Tibortól beszédének szövegét, majd annak ismeretében úgy döntöttek, hogy nem adnak neki szót. Költségvetés PANEK SÁNDOR panek@delmagyar.hu A készülő költségvetés a következő évre a önkormány­zatok által fenntartott rendszerektől mintegy 90 milli­árd forintot von el. Bár készül egy lista is a feladatokról, amelyeket a jövőben nem az önkormányzat finanszíroz majd, senkinek nincsenek kétségei, hogy a települések­nek kétszer is meg kell nézniük, működtetik-e tovább intézményeiket, költenek-e nem uniós társfinanszíro­zású fejlesztésekre, és megtartják-e alkalmazottaikat. A hétvégi, Fidesz által szervezett polgármesteri de­monstráció is jelzi, az önkormányzati elvonások kap­csán egy másik csata is megy. Erről a területről ugyanis politikailag kényelmesebb az elvonás a kormánypárt számára, hiszen a vá­jj Egyenes beszed lasztók a települési volt Bajnaitól, hogy vezetés tevékenysé­a jogos igényekre is nemet kell majd ján. Mivel jelenleg a mondaniuk. jobboldal vezeti a leg­több önkormányza­tot, az amúgy semmi újat mondó tüntetés arra szolgált, hogy a választókban tudatosodjék: honnan is szárma­zik az elvonás. Nemrég Hiller István oktatási miniszter kommentálta úgy az oktatásra szánt pénzek csökkené­sét, hogy nem a minisztérium, hanem az önkormány­zatok bocsátják el a tanárokat, Bajnai Gordon pedig egyenesen a költségvetés nyertesei közé sorolta az ön­kormányzatokat, mert az eredetileg megszellőztetett 120 milliárd helyett csak 90-et vesznek el onnan. Az viszont már egyenes beszéd volt Bajnaitól, hogy a jogos igényekre is nemet kell majd mondaniuk a 2010-es költségvetésben. Erre a legjobb példa az idei költségvetés, amely már szeptemberben átlépte az IMF-kölcsön feltételeként év végére vállalt hiánycélt, vagyis 68 milliárddal még ennél a 992 milliárdnál is több hiányt hozott össze az állam. Abszolút értelemben az állam idén szeptemberig mintegy 1060 milliárddal költött többet, mint amennyi bevétele volt. Ilyen elkép­zelhetetlenül magas hiányzó összeggel él együtt min­den magyar polgár. Amíg az államhoz befolyt pénz nem kezd el az embe­rek saját munkájából, az országban működő vállalatok tevékenységéből növekedni, addig a hiány ezen a szin­ten marad. Az említett növekedéshez nem lesz elegen­dő a megszorítás és a takarékosság, amelyekkel tartalé­kokat lehet ugyan képezni, de munkahelyek megszűné­séhez is vezetnek. A kiutat valószínűleg az jelenti, hogy Magyarország 2010-ben a rendszerváltozás óta legfon­tosabb választásait tartja majd, ahol arra kell közös vá­laszt találni: milyen áldozatokkal emelkedhet felül a nemzet a válságon, és milyen program űtján irányíthat­ja erőfeszítéseit a gyarapodásra. AKTUÁLIS j 17 éve keresnek egy szegedi nőt Bontás után építhetnek a Petőfi Szállónál 2009. OKTÓBER 12., HÉTFŐ A MEGYE MOST CSAK NÉZŐ VOLT, DE KORÁBBAN MÁR BESZÉLT Csongrád a Parlament előtt Ezen a héten nyújtja be a szen­tesi Petőfi Szálló felújításáról szóló építésiengedély-kérelmét a Pendola-Szentes Kft. SZENTES BÍRÓ DÁNIEL A Petőfi Szálló körül halmok­ban álló építési törmelék még egy ideig a helyén marad, de a többmilliárdosra tervezett be­ruházás újabb lendületet ve­het, mivel ezen a héten a Pen­dola-Szentes Kft. benyújtja az építésiengedély-kérelmét. Ah­hoz, hogy idáig eljusson a Kurca-parti város emblemati­kus fejlesztése, egyrészt jelen­tős bontásra és feltárásra volt szükség az épületnél: erre 270 millió forintot áldozott a Pen­dola cégcsoport. Másrészt kel­lett az országos tervtanács jó­váhagyása is, amely július 16-i döntésével adott zöld utat a beruházásnak. A Pendo­la-Szentes Kft. többségi tulaj­donosától, Zsohár Árpádtól megtudtuk: a kért tervmódo­sításokat elvégezték, így az udvari üvegtető kialakítása is megoldhatóvá válik. Hogy a közművesítés miatt ne kelljen a több mint százéves falakat Hamarosan elkezdődhet a Petőfi Szálló felújítása. FOTÓ: TÉSIK ATTILA tovább fúrni-faragni, közmű­alagutat építenek ki az épület körül. Az ötlet a műemlékvé­delemnek is tetszett, és felte­hetően más épületrekonstruk­cióknál is elő fogják írni ezt a megoldást. Az utóbbi hetekben egy, a Pendola által indított per is a figyelem középpontjába ke­rült Szentesen. Beszámoltunk róla, hogy a legutóbbi képvi­selő-testületi ülésen a polgári frakció arra kérte a város első emberét, járjon el annak érde­kében, hogy a Szentes résztu­lajdonában lévő társaság má­sik tagja ne folytasson eljárá­sokat a testület ellenzéki tag­jai ellen, és ezzel ne korlátoz­za a szabad véleménynyilvá­nítást, a tulajdonosi jogok gyakorlását. Zsohár Árpád la­punknak elmondta, rágalma­zás miatt perelte be Kozák Já­nost és Kálmán Jánost. Szerin­te ugyanis valótlant állítottak a fideszes városatyák, amikor azt hangoztatták több fóru­mon, hogy a Pendola engedé­lyek nélkül bontotta a Petőfit. A dokumentumok elérhetők a cég honlapján, ráadásul kép­viselőként a városházi példá­nyokba is bármikor betekint­hettek volna. Zsohár elárulta, Kálmán a bíróság előtt bocsá­natot kért tőle, s ő ezt elfogad­ta, Kozák ugyanilyen gesztu­sát viszont nem. Hogy miért nem, arra azt felelte a vállal­kozó, hogy intelligens ember­nek tudni kell megválogatni a szavait. A rágalmazási per te­hát folytatódik a bíróságon. Évente 200-270 ember tűnik el Csongrád megyében. Egy szegedi nőt 1992 óta keresnek. CSONGRÁD MEGYE MUNKATÁRSUNKTÓL Évente a szegedi körzetből 170-220, Csongrád megye többi részéről, vásárhelyi do­minanciával pedig 30-50 em­ber eltűnését jelentik be hoz­zátartozók - mondta Szenti Szabolcs, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtó­referense. A nyomozók azon­ban jó munkát végeznek, il­letve az elkódorgók is több­nyire meggondolják magu­kat, és jelentkeznek, ezért csak 3-5 ember nem kerül elő egy éven belül. A szegedi ka­pitányság a kilencvenes éve­kig visszamenőleg még 46 el­tűntet keres. Egy nőnek pél­dául 1992-ben veszett nyoma. Az eltűntek jelentős része fia­talkorú, illetve nevelőotthon­ban élő, akik között vannak, akik egy évben többször is út­ra kelnek. Az eltűntek 70 szá­zaléka férfi. Az esetek közül kevés hozható összefüggésbe bűncselekménnyel. Idén ed­dig 150-en tűntek el Csong­rád megyében. ••••••••^•••••••••^••••••••••HMHHHHMBHBHBBi Az ajánlat 2009 október 12-161 október 18+g vagy a készlet erejéig tart. A tájékoztatás nem teljeskörű, a hirdetésben szereplő adatok nem minősülnek szerző­déskötési ajánlatnak részletek márkakereskedésünkben. A kép illusztráció. A Qashqai indulóara 1.6 Penzines, alapfelszereltségü modellre érvényes. A feltünte­tett bruttó ár az ÁFA és a regisztrációs díj változása esetén módosulhat Vegyes állagfogyasztás 5,4-8.4 1/100 km. kombinált C02-kibocsátás 145-208 g/km. BUDAPEST FOLYTATÁS AZ 1. OLDALRÓL - Nálunk nincsenek gyerekek, akik lepofozzák a tanárokat, mert nincsen már iskolánk sem, bezártuk! - beszélt a sze­gedi származású Halász Gá­Vita barátok közt A békésen zajló demonstráció nem volt feszültség- és érzelem­mentes, mögöttem két barátnő, Olga és Edit veszett össze fél perc alatt. Edit: Csak addig békés a demonstráció, amíg nem jön egy rendőr, és nem lő a tömeg­be. Olga: Ugyan már, ne fesd az ördögöt a falra, addig mondod amíg megtörténik. Edit: Szerin­ted amiatt történik, hogy mon­dom? Olga: Igen, és mert mások is mondják, akik olyan kergék, mint te! Edit: Ostobaságokat be­szélsz! Később kibékültek. bor, Kiskutas polgármestere, a rendezvény moderátora, a Ba­rátok közt egykori szereplője. Magyar Annától, a Csong­rád megyei önkormányzat el­nökétől a helyszínen megtud­tuk: csongrádi szónok nem lesz, de ez nem is fontos, hi­szen a megye már felszólalt: 15 független polgármester nyílt levélben fordult a miniszterel­nökhöz, október 2-án Szege­den, a magyar megyék napján pedig elfogadtak egy tiltakozó nyilatkozatot, amely a megyék önvédelméről szól. Magyar Anna egyébként Kása Lajos felszólalásán kívül Kovács Jó­zsefnek, a gyulai kórház igaz­gatójának beszédét várta leg­inkább, mert mint mondta, az „egészségügy területén szorít leginkább a cipő". A transzparenseken hely­ségneveken túl ilyeneket le­hetett olvasni: „új magyar Gyimesi László szegedi önkormányzati képviselő is részt vett a fővárosi demonstráción. FOTÓ: SEGESVÁRI CSABA szimfonikusok: egy gordonka, millió bőgő", „Árpád-háziak­tól a szarháziakig?", „Gyulá­ról üzenik a mamák és a nagy­családosok: elég volt". Töb­ben elhozták a gyerekeiket, néhányan a járdára rajzolták Bajnai libáját - az ideologizált aszfaltrajz műfaját teremtve meg ezzel. Kósa Lajos 12.20-kor kez­dett beszélni. A Fidesz-alel­nök láttán sokan felálltak a hordozható horgászszékből, eltették a perecet és a kolbá­szos szendvicset. Kósa - aki Halász Gábornak is az egyik példaképe - „Abszurdisztán­nak" nevezte Magyarországot, amelyre Ionesco is irigyked­ne, és ahol a Monty Python is szívesen forgatna. Kósa figyelmeztetett, hogy sosem szabad olyan politikus­ra szavazni, aki meghatározott időre vállal politikai szerep­lést, aztán le akar lépni, majd ismertetett egy 12 pontból álló kiáltványt. A jelenlévők felha­talmazását kérte ahhoz, hogy ezt hétfőn a Parlamentben is elmondhassa. Megkapta. 23 percet beszélt, szónokla­ta után a Szózat következett, majd békésen véget ért a ren­dezvény. PQtoovábbi FOTÓK L J a neten!

Next

/
Thumbnails
Contents