Délmagyarország, 2009. szeptember (99. évfolyam, 204-229. szám)
2009-09-29 / 228. szám
2009. SZEPTEMBER 28., HÉTFŐ AKTUÁLIS 3 BOTKA LÁSZLÓ INTERPELLÁLT AZ M43-AS CSUSZASA MIATT Szeged kárpótlást kér Az M43*as csúszása még sokba kerülhet a kivitelezőnek. FOTÓ: SEGESVÁRI CSABA Interpellált a parlamentben tegnap Botka László országgyűlési képviselő, Szeged polgármestere amiatt, hogy kár érte a várost, mert az M43-as első szakaszát nem adják át idén november végére. Kármentésként kérte, hogy legalább a Kossuth Lajos és a Csongrádi sugárút bevezető szakaszai közötti darab készüljön el egy lehajtóval együtt. CSONGRÁD MEGYE FEKETE KLÁRA Botka László, Szeged polgármestere tegnap délutáni interpellációjában a parlamentben azt kérte, hogy az M43-as sztráda első, 6,7 kilométeres szakaszát több ütemben adják át. Azt várja a kormánytól, hogy az autópálya-darab új, 2010. július 30-i átadási határideje miatt érvényesítse kötbérigényét, hiszen a kivitelezőnek nincs jogalapja a 8 hónapos csúszásra. A kötbérrel a szegedieket lehetne kárpótolni. Mint ismeretes: az épülő, Szegedet északról elkerülő M43-as első, az E75-ös úttól a 47-esig tartó szakaszát idén november végén már avatta volna a Swietelsky Kft. vezette konzorcium - az eredeti tervek szerint. Ez azért lett volna fontos, mert a villamosprojekt során az új 2-es pályát hamarosan építeni kezdik, emiatt leszűkül a Rókusi körút, és még jobban bedugulhat a város. Időközben kiderült: a kivitelező határidő-módosítást kért olyan műszaki problémák miatt, amelyek drágítják és megnehezítik az építkezést. A polgármester szerint nem érv az, hogy a várost ivóvízzel ellátó, 1 méter átmérőjű vízvezeték - amely a töltés alatt húzódik - „megvédése", a speciális támfal, védmű kiépítése miatt kérjenek határidő-módosítást a NIF Zrt.-től. A konzorcium ugyanis erre hivatkozik. Azért, mert nemcsak a kritikus 500-600 méteren állnak rosszul a munkákkal, hanem másutt is. Botka azt szeretné elérni, hogy darabolják az első szakaszt is, és jövő március végé• ig épüljön meg az a rész, amelyik a Kossuth Lajos sugárút bevezető szakaszától Csongrádi sugárútig útig tart, s azt egy lehajtóval együtt át is adják. A kormány nyújtsa be kötbérigényét is - érvelt Botka -, ami elegendő lenne a kivitelező többletköltségeire, valamint a szegedi és a város környéki állami utak felújítására. Az országgyűlési képviselő interpellációjára Oláh Lajos, a közlekedési minisztérium államtitkára válaszolt. Elismerte, hogy a NIF Zrt.-től határidő-módosítást kért a kiviteleA VIRÁG TERASZAN EGY FÉRFI MEGZAVARTA AZ IRODALMI ESTET Antiszemita inzultus érte Székhelyi Józsefet Antiszemita inzultus érte Székhelyi József színművészt, a Szegedi Nemzeti Színház korábbi direktorát szombat este a Virág cukrászda teraszán, ahol felolvasóestet tartott. A jelenlévő közönség egyértelműen elítélte a botrányokozót. SZEGED MUNKATÁRSUNKTÓL' Felolvasóest fellépő művésze volt szombat este a Virág cukrászda teraszán Székhelyi József színművész, a Szegedi Nemzeti Színház előző direktora, aki magyar költők és írók verseiből, novelláiból olvasott fel a nézők „rendelése" nyomán. - Miután elmondtam egy Faludy-balladát, és a közönség megtapsolt, felállt egy úr a nézők közül, és megkérdezte: „Nincs itt egy magyar ember, aki elmondaná ezeket a szép verseket? Miért pont egy zsidó?" Azt is kiabálta: elege van már belőlem, börtönben akar látni. Megpróbáltam először békejobbot nyújtani neki, hogy üljünk le, beszéljük meg, de ezt o nem fogadta el. Elmérgesedett a helyzet, és el kellett az illetőt küldeni. Egy bátor idősebb hölgy sietett a segítségemre, kikérte magának a közönség nevében az inzultust, és szinte elzavarta a férfit, akiről később többen azt mondták, hogy egykor ÁVÓ-s volt.. Amikor visszatértem a pódiumra, a nézők megköszönték a bátorságomat, én pedig József Attila Ódájával folytattam az estet - mesélte lapunknak a történteket Székhelyi József, „A közeli jövőt illetően tanulságosnak és elemzésre méltónak tartom ezt a történetet." Székhelyi József aki azt is határozottan kijelentette: korábban sohasem találkozott az őt inzultáló férfival. - A közeli jövőt illetően tanulságosnak és elemzésre méltónak tartom ezt a történetet. Aggályosnak gondolom, hogy ilyesmi egyáltalán előfordulhat. Nem kellene asztal alá söpörni és marginális jelenségnek tekinteni, hanem komolyan kellene venni, hogy a politika sok közszereplőjétől bátorítást kapnak a szélsőségesek. Ennek véget kellene vetni, mert bebizonyosodott már, hogy ez az út sehova nem vezet - hangsúlyozta Székhelyi József. A jelenlévők elmondása szerint a művészt egy idős, pofaszakállas, bottal hadonászó úr zavarta meg, aki amolyan „városképi" figura, látásból sokan ismerik, mert már más nyilvános rendezvényeken is szélsőjobboldali, antiszemita szövegek bekiabálásával vétette észre magát. Tegnap megpróbáltuk megkeresni, hogy megismerjük a szombati történetet az ő eladásában is, de nem sikerült megtalálnunk. Egyik informátorunk szerint ő Cs. K., aki évtizedekkel ezelőtt a dorozsmai fürdő bejáratánál lévő vendéglátóhelyet működtette. Egy másik ismerőse szerint - aki úgy fél évvel ezelőtt találkozott vele utoljára Cs. K. „betegeskedik". ző. Elmondta, többe kerülne, ha a szakaszt több ütemben adnák át. Az államtitkár diplomatikusan fogalmazott: bízik benne, hogy az eredeti ütemezéshez közeli határidőben elkészül a sztrádaszaMennyi a kötbér? Úgy tudjuk, akár a kivitelezés árának 20 százalékát is elérheti a kötbér összege, ha annak megvan a jogalapja. A 6,7 kilométeres sztráda közel 13 milliárd forintba kerül, aminek 20 százaléka csaknem 3 milliárd. Azt is hallottuk, az összeg alku tárgya, hiszen a kivitelező is pénzt kér a többletköltségeire. kasz. Szerinte valószínűleg megvan a jogi alapja annak, hogy kötbért lehet kérni a késés miatt, amely futná a többletberuházásokat. Tiszta politika 3 BAKOS ANDRÁS bakos.andras@delmagyar.hu Nem jut messzire, aki azt kezdi el firtatni, így együtt melyik oldalhoz állnak közelebb azok a független polgármesterek, akik az újság tegnapi, 7. oldalán egész oldalas hirdetésben üzennek a miniszterelnöknek. Mert akad a tizenöt ember között olyan faluvezető, aki már az elmúlt rendszerben is tanácselnök volt, és azóta is mindig újraválasztották. Egyikük a megyei közgyűlésben gyakran szavaz együtt a polgári frakcióval, a másik meg az előző ciklusban volt megyei képviselő, ő a szocikkal szavazott, többnyire - de nem mindig. Másvalaki azért lépett ki a pártjából, mert szakmai természetű konfliktusba keveredett legközelebbi felettesével. Va... . jon akkor ő most el99 A falusi polgármesterek - más politikusokkal ellentétben - ismerik a szavak igazi súlyát. lenzéki vagy kormánypárti? Van közöttük olyan is, aki németországi atomerőművek minőségbiztosításán dolgozott, amikor itthon épp alakult az új közélet. Bár ottani kollégái azt mondták neki, hogy butaságra készül, döntött, hazatért. Mert úgy látta, jó ötletekkel és jó szándékkal lehet javítani egy település életén. Vagy legalábbis lehetne. Nem vitte föl az Isten a dolgát azzal, hogy polgármesterré választották. Olyan politikusok kérik Bajnai Gordontól, hogy gondolja át még egyszer a költségvetést, akik ritkán dumálnak bele a nagypolitikába, mert megtanulták, hogy a jó önkormányzat lojális a mindenkori kormánnyal. Akkor is, ha az folyton csak feladatot ad, pénz elfelejt hozzárendelni. Most megszólaltak: romos ház, szomorkodó család, nyugdíjas, kisgyerek a fotón, a szöveg pedig mintha a választási kampányok nyelvén próbálna szólni, vagyis az érzelmekre hatva. Miben más ez, mint amikor az ellenzék embere eldarálja a tévében, hogy minden mennyire rossz? Abban, hogy a falusi polgármesterek - más politikusokkal ellentétben - ismerik a szavak igazi súlyát. Tényleg közelről látnak olyan embereket, akiknek családjában húszezer forint jut egy főre, akiknél kikapcsolták az áramot. Ők látják azt is, egy-egy ilyen csődért mennyire hibás az egyén, és mennyire „a körülmények sora". Ne akarjon a beszedésben találékonyabb lenni a kormány, ha közben nem próbál ügyesebb lenni az elosztásban - ennyi lenne az üzenet röviden, a polgármesterek mégis hosszan és illedelmesen mondják. Nyilván hiába, mert ha változik is valami a költségvetés tervezetében, az nem ennek a levélnek lesz köszönhető. Legföljebb annyi derül ki, hogy ma a politika mesterségét az ő szintjükön még tisztán és őszintén lehet művelni nem, nem űzni - Magyarországon. 27 ezer vakcina érkezik holnap CSONGRÁD MEGYE TOMBÁCZ RÓBERT Holnap érkezik meg az ÁNTSZ szegedi intézetébe az első szállítmány a H1N1 elleni „ingyenes" védőoltásokból, amelyet csütörtökön és pénteken osztanak szét Szeged és környéke háziorvosai között - tájékoztatott tegnap Tombácz Zsuzsanna régiós járványügyi osztályvezető. Ez azt jelenti, hogy jövő hétfőtől már elkezdődhet az elsődleges rizikócsoportba tartozók beoltása. Ilyenek a krónikus betegségben szenvedők, az egészségügyi, illetve a szociális dolgozók, a szociális intézmények lakói, az alapvefő lakossági infrastruktúra működtetői és a várandós nők. Csongrád megye első körben 27 ezer adag H1N1 elleni, és ugyanennyi „normál", szezonális vakcinát kap. A következő szállítmány várhatóan október 12-én érkezik. A két oltás egyszerre is felvehető karonként egy-egy -, de ez nem kötelező. Akiknek ingyen jár az oltás, a beadásért sem kell fizetniük a háziorvosnak. A H1N1 elleni oltásokból csak később kapnak a patikák. Ford Hovány Algyői út 39. Tel.: 62/556-300 - Szeged - Dorozsmai út 6. Tel.: 62/540-300 www.fordhovany.hu Az ajánlat 2009. szeptember 1 -tői szeptember 30-ig vagy a készlet erejéig érvényes. A kép illusztráció. A tájékoztatás nem teljes körű. részletek márkakereskedésünkben Ford Focus vegyes ágagfogyasztás: 4.3-9,4 1/100 km, C02-kibocsátás: 114-225 g/km Magyarországon kizárólag a Ford Hoványnál. B Élvonalbeli biztonság E5 Kényelmes és elegáns ES Kiemelkedő vezetési élmény E5 Minőség a legapróbb részletekig ^ Gazdaságos választás JÖJJÖN ÉS GYŐZŐDJÖN MEG RÓLA SZEMÉLYESEN! Feel the difference