Délmagyarország, 2009. szeptember (99. évfolyam, 204-229. szám)

2009-09-16 / 217. szám

2009. SZEPTEMBER 16., SZERDA 5 Jó fényt, Zoli! Hétfő este, lapzárta előtt pár perccel kaptuk a fájdalmas hírt: meghalt Enyedi Zoltán fotóriporter, egykori kollé­gánk. Zoli is így diktálta vol­na a tempót: előbb adjátok le a hírt, aztán majd ráértek holnap megkönnyezni. Ezt próbáljuk most tenni a magunk esetlen módján. Arra a több ezerszer is­métlődő jelenetre gondolunk, amikor Zoli fogai közé akaszt­ja szemüvege szárát, szeméhez emeli fényképezőgépét, és katt, és katt, fordul jobbra, fordul balra, exponál. Aztán visz­szatér a szerkesztőségbe, hangtalanul eltűnik a sötétkamra magányába. Aztán egyszer csak kidugja a fejét a vegyszer­szagú, nagyítólámpa-fényes, szárítómeleg kuckóból, fülig ér a szája, s kezében egy csomó jól sikerült papírképpel elindul a szerkesztői szoba felé megdicsőülni. Enyedi Zoli élete tényleg a Csongrád Megyei Hírlap és a Délvilág volt. Akik együtt dolgoztak vele, tanúsíthatják: Csongrád megyében nincs olyan település, de talán utca sem, ahol ne forgatta volna körbe objektívját. 1990-ben együtt indultunk az új parlament alakuló ülésé­re. Úgy készült rá, mint egy királyi vadászatra. Egy órával ko­rábban érkeztünk a Kossuth térre, mint mindenki más, nem akart lemaradni semmiről és senkiről. Nem is maradtunk le. Antall Józseftől Göncz Árpádig, Orbán Viktortól Habsburg Ottóig minden skalpot begyűjtöttünk, villáminterjúinkból másnap kétoldalas összeállítást közölt az újság. Dagadt is a melle tőle mindkettőnknek. A nyugalomba vonulást - csikó természetéhez hűen ­nem jól élte meg, esze ágában sem volt élvezni a megérde­melt pihenést. Idegesítette, hogy nem lehet ott minden ese­ményen. így hát amikor csak alkalma nyílt rá, munkára adta a fejét. Dolgozott helyi és országos lapoknak, önkormányza­toknak. Pár hónapja is ő segítette ki lapunkat, amikor rendszer­váltó sorozatunkhoz kerestünk képeket. Olyan magabizto­san emelte ki több tízezer negatív és papírkép közül ezeket a fotókat, mint nyulat a bűvész a varázskalapból. Pontos­ságból, igényességből, szakmai alázatból, és sok-sok mun­kából összerakott archívuma felbecsülhetetlen értékű doku­mentumtára Csongrád megye legújabb kori történetének. Most rá villant a vaku. Végleg arcához szorította a fotó­masinát, örökre fogai közé fogta szemüvege szárát. Jó fényt, Zolikám! ŐRFI FERENC LAPZARTANKIG A 21 VÁROSI TARSASÁGBÓL CSAK 12 HOZTA NYILVÁNOSSÁGRA A FIZETÉSEKET Hiányos a céges üvegzseb ml legtöbbször látogatott Q> A ftefox frfcstése megtörtént Hasznos oldalak Szial Gazdit korcsunk Galéria ^ Oldaltérkép Impresszum SZEGED FOLYTATÁS AZ 1. OLDALRÓL A város többségi tulajdonában 7 gazdasági társaság van - az önkormányzat honlapja sze­rint. Mégsem az önkormányzat hivatalos weblapjára, a sze­gedvaros.hu-ra kerültek fel az adatok. „Ez valóban egysze­rűbb lett volna, lehet, hogy ké­sőbb együtt, egy helyen szere­pelnek majd az adatok, de a rendelet szerint a cégeknek sa­ját honlapjukon kell közzéten­niük az adatokat" - mondta érdeklődésünkre Mózes Ervin. Szeged címzetes főjegyzője hangsúlyozta: minden városi cégvezetőnek felhívták a fi­gyelmét az adatszolgáltatásra, ma ellenőrzik, hogy teljesítet­ték-e a kötelezettségüket. A stratégiailag legfonto­sabb önkormányzati gazdasá­gi társaságok - IKV, Szegedi Környezetgazdálkodási Non­profit Kft. és az SZKT - hon­lapján már tegnap délelőtt ol­vasható volt a vezető beosztá­sú tisztségviselők és felügye­lőbizottsági tagok javadalma­zási listája. Igaz, mindhárom ff A név kiírása sértené a munka törvénykönyvét és a személyiségi jogokat. cégnél csak az első embert ne­vesítették. Eszerint Németh István IKV-vezérigazgató havi alapbére bruttó 413 ezer fo­rint, prémiumként alapbére 80 százalékát kaphatja, egyéb juttatása pedig évi 600 ezer forint. Dózsa Gábor G Szegedi Környc7etgA7ddö«>dási Nonprofit Kft. Moriiia rirefox £41 SpSTtoHtií üteet BSiQények KönyvieWk £atoztSk Súgó C X i (T ' Ktp/fwww uWK hu/page fc0>x-8«»n-8ryelv-hu4rarMMraffiJ-ICI3Mw> ff Ingyenes Hotmaí Window Meda Windows HSjMJgfó MyStuff Zoort . - X •'I - j úaogte ttvattoiafoktwtres,.. Szegedi KtfrnyezetgazdMcodásI [ > (9P<reKre S^qgJ' '^'•"TgretgéKfa wftfe' Nappra"! Kft, A V«r» tű* ur-vüeb adatai I Hm Sxsbó Feienc 2 Tuzteéf? Üsyvr*e*ő lí^z^to 3 Jo^Tsxohyjeüege \ M WÍMAMI^M* u l»atstoi:o*t idejű raunksvmoiry 2010 juwus 30 $ 4 Személyi &Upb«e cmiHo 4J30Ö3 H/Hó wtto 2^0 IŐ4Fl/Ho * tnérteVjí) f'.rs ehpber 8CV"«-s Tel^síltr^bybetípiénuuK^tiliiojti Ltvetehnények Kgy HaKioztil jzeiwt A Szegedi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft. honlapja - Szabó Ferenc igazgató adataival. SZKT-igazgató és Szabó Fe­renc, a környezetgazdák főnö­ke is 413 ezer forintot keres, mindketten 80 százalékos prémiummal számolhatnak, ám míg Dózsa 276 ezer forin­tot, addig Szabó egy fillért sem kap egyéb juttatásként. Vezető beosztású kollégáikról minden szerepel a listán ­mennyit keresnek, mennyi a cafetériakeretük és a prémiu­muk -, csak a nevük nem. Hogy miért? Erről egybe­hangzóan vé­lekedtek: mert az sértené a munka tör­vénykönyvét és a személyisé­gi jogokat. Más városi cégeknél, pél­dául a Szegedi Hőszolgáltató Kft.-nél és a Ritek Zrt.-nél eb­ből nem csináltak problémát. A távfűtő cég vezetője, Básthy Gábor bruttó 473 ezer, Ficzere László műszaki vezető 470 ezer, Tóth Károly MSZP-s ön­kormányzati képviselő pedig fb-tagként 70 ezer forintot ke­res havonta. A neve feltűnt a Városkép Kft.-nél is, ahol szintén fb-tagként bruttó 27 ezer forintot kap havonta. Ér­dekesség, hogy míg a Riteknél Kojedzinszky Richárd vezér­igazgató bruttó 315 ezer, ad­dig Balogh Zsolt fejlesztési igazgató 504 ezer, Maróti Gá­bor kereskedelmi igazgató pe­dig 342 ezer forintot keres ha­vonta. És még egy érdekesség: Molnár Tamás július l-jétől vette át a stafétabotot Hódi Lajostól a Szegedi Testamen­tum Kft.-nél. Molnár fizetése bruttó 319 ezer forint, de Hódi sem maradt pénz nélkül, ta­nácsadóként 120 ezer forintot keres. Lapzártánkig 9 önkor­mányzati tulajdonú szegedi cégnél - köztük a szabadtéri­nél, a fürdőknél és a Szeged Pólus Kft.-nél - nem találtuk az adatokat az interneten. Szentes késik, a többiek megmondták A megye nagyobb városai kö­zül tegnapig egyedül Szentes nem hozta nyilvánosságra az önkormányzati cégvezetők bé­rét. Vásárhelyen két héttel ez­előtt tájékoztatták a sajtót, az adatokat pedig feltették a honlapra. Ezek szerint a leg­többet, bruttó 450 ezer forin­tot a Hód-Menza vezetője kap. Makón a víziközmű-társaság vezérigazgatója keres a leg­többet, 570 ezret, Csongrádon pedig a víz és kommunális kft. ügyvezetője bruttó 480 ezret kap havonta. NAGYLAK ÉS SZEGED KÖZÖTT ÖT ÉTTEREM VÁRJA AZ UTAZÓKAT - TÖBB VENDÉGLŐ BEZÁRT Gulyástól a köftéig a 43-as mellett A magyar-román határtól Sze­gedig összesen öt működő ét­terem van közvetlenül a 43-as főút mentén. Ebből három Apátfalván várja a vendégeket, egy Makón, egy pedig Deszken. Az egyik a török kamionosokra specializálódott: kebabot, köf­tét és műszakát kínál. CSONGRÁD MEGYE KORMOS TAMÁS A nagylaki határtól Szeged fe­lé indulva először Magyarcsa­nádon találtunk éttermet. A Csanád nevű egység ajtaján rács, az itallap helyén egy kézzel írt papír: Zárva! Meg­tudtuk, egy éve volt nyitva utoljára - már több tulajdo­nos is próbálkozott a vendég­lő üzemeltetésével, de nem járt sikerrel. A községben más étterem a főút mentén nincs. A Magyarcsanáddal össze­épült Apátfalván elsőként egy nagy kamionos parkolóra buk­kantunk, itt pedig egy étterem­re. Elsősorban a Törökország­ból érkező sofőrökre számíta­nak, mert az étlapon műszaka, kebab, köfte, vagyis húsgom­bócféleség szerepel. Emellett frissensülteket is készítenek, a rántott szelet sült burgonyával 1500 forint. Az ételek szinte egységáron vannak, az olcsób­bak ezer, a drágábbak ezeröt­száz forintba kerülnek, de eu­róval is fizethetünk. Továbbhaladva a község­ben egymás mellett két étte­rem is üzemel. A Pintérben 1100-1200 forintos áron ehe­tünk például gombás sertés­karajt vagy csirkemellet brok­kolival. Az árban már a köret is benne van. Csak egy fal vá­lasztja el a szomszédos Black Bull Pubot és Éttermet a Pin­tértől. A Bika üzletvezetője, Zöllei Takács Anna szerint egymásnak nem jelentenek Műszakács hirdeti a deszki 6 Puttony éttermet. Benn van igazi is. FOTÓ: SCHMIDT ANDREA Izmiri előétel. Az apátfalvi In­terkomplexben többek között Izmir köftét kínálnak. Ez egyfaj­ta meze, vagyis előétel. A török húsgombócot leginkább a mi fasírtunkhoz lehet hasonlítani, legalábbis ha a formáját néz­zük. Az apátfalvi köfte azért kapta az Izmir nevet, mert ha­sonlóan készítik itt is, mint a török nagyvárosban. konkurenciát, mert más a ve­vőkör. A pubban elsősorban az átutazók állnak meg enni. - A román sofőrök nagy ré­sze például meg se nézi az ét­lapot, hanem rögtön gulyást rendel. Ezt a 650 forintos készételt képesek akár dél­előtt 9-10 órakor is kérni ­árulta el az üzletvezető, aki hozzátette: frissensülteket kö­rettel együtt 900 és 1450 forin­tért árulnak, a legdrágább éte­lük pedig a marhahátszín kü­lönféle módon elkészítve, 2100 forinttól adagonként. Makón az egész városon át kell autózni, mire a Maros-híd előtt nem sokkal feltűnik az első út menti étterem, az Au­tós Csárda. Aki nagyon éhes, annak itt kell megállnia, mert a következő lehetőség csak Deszken adódik, a 6 Puttony étteremben. Ugyanis Klárafal­ván nincs, Ferencszálláson pedig már régóta nem üzemel melegkonyhás vendéglátó­hely közvetlenül az út mellett. Kevesebb a felszámolás CSONGRÁD MEGYE. A dél-alföldi régióról az országosnál lénye­gesen kedvezőbb képet fest egy nemrégiben kiadott felszámo­lási körkép, amelyet a cégin­formációs szolgáltató, az Op­ten Kft. állított össze. Csongrád megyében is kevesebb a felszá­molás, mint az országos átlag. A felszámolások száma egy év alatt 12 százalékkal emelkedett csupán, szemben az országos 31 százalékkal. A térségben 858 vállalkozás jutott erre a sorsra, míg tavaly ilyenkor még csak 766 céggel szemben indult fel­számolás. Ugyanakkor 6 száza­lékkal kevesebb céget jegyez­tek be idén, mint tavaly. Akkor 2823, idén pedig 2645 új cég kezdte el tevékenységét 8 hó­nap alatt a régióban. Pacalpiknik a Marson SZEGED. Az Együtt Szegedért Egyesület tavaly ősszel szervez­te meg először a pacalpikniket. A jól sikerült rendezvényen fel­buzdulva most másodjára hir­detik meg: október 10-én a Mars téren, az U pavilon előtti terüle­ten. Bővítik a főzési lehetőségek kínálatát, nemcsak pacalt főz­hetnek a jelentkezők, hanem gulyást, gulyáslevest is. A neve­zési díj jelképes, 1000 forint csapatonként. Jelentkezni a vá­sár- és piacigazgatóság prog­ramszervezőjénél, Pál Ildikónál lehet (20/388-3110). lllHfWWillffl^^ 4^RA0o< RENDKÍVÜLI UTAZASI AJANLATOK! j 6721 Szeged, Szent István tér 6. § r Tel.: 62/487-835 • info@tatradol.hu ­légkondicionált autóbusszal. 10.05-16. Ezerarcú Törökország - körutazás 169.800 Ft/fő*Ellátás:félpanzió. i 10.18-31. Spanyolország és Marokkó - nagy utazás 199.900 Ft/fő •Ellátás- félpanzió.

Next

/
Thumbnails
Contents