Délmagyarország, 2009. szeptember (99. évfolyam, 204-229. szám)
2009-09-10 / 212. szám
SPORT 2009. SZEPTEMBER 10., CSÜTÖRTÖK A SVÉDEK UTÁN A PORTUGÁLOKTÓL IS EGY GÓLLAL KAPOTT KI A MAGYAR VÁLOGATOTT Megint „lefejeltek" bennünket Svédország után Portugáliától is hazai pályán szenvedett vereséget a magyar labdarúgó-válogatott világbajnoki selejtezőn. Ezzel a Koeman-legénység gyakorlatilag elbúcsúzott a vébészerepléstöl. BUDAPEST, SZEGED SZÉLPÁL LÁSZLÓ Sorsdöntő világbajnoki selejtező várt tegnap este a magyar labdarúgó-válogatottra, Erwin Koeman együttese a portugál nemzeti csapattal mérkőzött. A felek tisztában voltak vele, amelyik csapat veszít, az búcsút mondhat dél-afrikai álmainak. Szombaton mindkét gárda a balszerencsét emlegette előszeretettel: mi a 94. percben kapott, ritkán látható potyagóllal vesztettünk a svédek ellen (1-2), míg a portugálok ugyan pontot szereztek (l-l) Dánia vendégeként, de ha csak a tiszta helyzeteket vesszük figyelembe, legalább négy góllal nyerniük kellett volna. A találkozó előtt már le kellett nyelnünk egy keserű pirulát: Svédország a 81. percben szerzett öngóllal győzött Máltán. Ahogy azt várni lehetett, Portugália kezdett valamivel agilisabban, és amit nem vártunk, akárcsak a svédek, a luzitánok is a 9. percben, és a szombati meccshez hasonlóan megint fejesgóllal szereztek vezetést. Az elmúlt héten Mellberg, most Pepe (Vadócz lemaradt. Babos pedig rossz A Real Madrid klasszisa, Pepe döntött a három pont sorsáról, amit Erwin Koeman kapitány nagyon sajnált. FOTÓK MTI ütemben mozdult ki a kapujából) bólintott pontosan. Vezetéshez jutottak a vendégek, akiket még soha nem sikerült a magyaroknak legyőznie. A nagy kérdés az volt, hogy van-e innen visszaút? A drukkerek annak ellenére, hogy nem akartak hinni a szemüknek, nem bántották a fiúkat, űzték, hajtották, biztatták őket. Akik természetesen nem is adták fel, csúsztak, másztak, harcoltak, és néha még fociztak is. Sokkal jobban, bátrabban, mint a svédek ellen az első félidőben. EgyenA vb-selejtezők eredményei. 1. csoport: Málta-Svédország 0-1, Albánia-Dánia 1-1,2. csoport: Izrael-Luxemburg 7-0, Lettország-Svájc 2-2, Moldova-Görögország 1-1.3. csoport: Csehország-San Marino 7-0, Észak-írország-Szlovákia 0-2, Szlovénia-Lengyelország 3-0.4 csoport: Liechtenstein-Finnország 1-1, Wales-Oroszország 1-3, Németország-Azerbajdzsán 4-0. 5. csoport: Örményország-Belgium 2-1, Bosznia-Hercegovina-Törökország 1-1.6. csoport: Fehéroroszország-Ukrajna 0-0, Andorra-Kazahsztán 1-3, Anglia-Horvátország 5-1.7. csoport: Feröer-szigetek-Litvánia 2-1, Románia-Ausztria 1-1, Szerbia-Franciaország 1-1.8. csoport: Montenegró-Ciprus 1-1, Olaszország-Bulgária 2-0.9. csoport: Skócia-Hollandia 0-1, Norvégia-Macedónia 2-1. iackpot r Club asir Mindenkit szeretettel varunk a Szeged, Fekete sas u. 23.-ban (a T-Mobile üzlet mellett)! 5.000 Ft, free ticket! & rangú ellenfelei voltak Európa braziljainak, annyi volt a különbség, hogy a látogatóknál csak úgy hemzsegtek a klaszszisok. Apropó, világsztár! Természetesen a világ legdrágább labdarúgóját, Cristiano Ronaldót kell illetni a jelzővel, aki húzogatott jobbra, aztán balra, biciklicselek özönét mutatta be, mégsem volt igazán hatékony. A fordulást követően már nem szaggatták annyira az istrángot a portugálok, ha rajtuk múlt volna, már az 50. perc táján befejezték volna a találkozót. Győzni jöttek Budapestre, nekik az 1-0 remek eredménynek számított. Olyannak, amely tovább élteti reményeiket a csoportmásodik hely megszerzésére. Természetesen a magyarok is nyerési szándékkal léptek pályára, de be kellett látni, nagy falat még nekünk ez a portugál gárda (jókora mezőnyfölényben futballoztak), a mieink elvétve kerültek még csak a 16-osukon belülre is. Nem voltak a magyar támadások felépítve, a hosszan előrevágott labdákkal semmire sem tudtunk menni. A 65. percben hiába cserélt kettőt is Koeman, ugyan már nem volt esé; lyünk a pontszerzésre, de azt legalább el lehetett mondani, hogy emelt fővel veszítettek. így igenis lehet. A vereséggel a magyar válogatott visszacsúszott a csoport negyedik helyére, oda, ahova a papírforma alapján előzetesen várni lehetett. Egészen eddig lehetett álmodni Dél-Afrikáról, a 2010-es világbajnokságról. Erwin Koeman: - Nem játszottunk rosszul, motiváltak voltunk, de ilyen szinten nem lehet ekkora hibákat elkövetni, mert azt az ilyen jó csapat, mint a portugál, könyörtelenül kihasználja. Az 1. csoport állása Magyarország-Portugália 0-1 (0-1) 1 Dánia 8 5 3 0 15-418 2 Svédország 8 4 3 1 9315 3 Portugália 8 3 4 1 10-513 4 Magyarország 8 4 1 3 9-513 5 Albánia 9 1 4 4 5 9 7 6 Málta 9 0 1 8 0-22 1 Labdarúgó világbajnoki selejtező, 1. csoport: Puskás Ferenc Stadion, 42 ezer néző. Vezette: Stéphane Lannoy (francia). Magyarország: Babos - Bodnár, Gyepes, Juhász, Halmosi Vadócz, Dárdai (Priskin, 65.) Dzsudzsák, Tóth B„ Huszti (Hajnal, 65.) - Torghelle. Szövetségi kapitány: Erwin Koeman. Portugália: Eduardo - Bosingwa, Ricardo Carvalho, Pepe, Bruno Alves - Duda, Tiago Mendes (Rolando, 90.), Deco (Simeo Sabrosa, 49.), Raul Meireles - Liedson (Nani, 82.), C. Ronaldo. Szövetségi kapitány: Carios Queiroz. Gólszerző: Pepe (9.). Visszalépés az NB lll-bót Az Algyő SK elnöksége visszaléptette az NB lll-as labdarúgócsapatot a bajnokság további küzdelmeitől. ALGYŐ MUNKATÁRSUNKTÓL Tegnap az Algyő SK sokat és sokak által támadott elnöke, Bakai László hivatalos közleményben tudatta lapunkkal a következőket: „Az Algyő SK elnöksége kedden játékosértekezletet tartott az NB Ill-as labdarúgócsapatnak, amelyen a már fegyelmi eljárás alá vont három játékos - Kothencz Péter, Krucsó Ákos, Pálinkó Máté - kivételével részt vett az NB Ill-as keret további tizenhét labdarúgója. A Piri József polgármester által feltett kérdésre, miszerint kívánnak-e a továbbiakban az Algyő SK NB Ill-as felnőtt labdarúgócsapatában szerepelni, egy tartózkodás kivételével egyöntetű nemleges válasz érkezett. Az összejövetel után az egyesület elnöksége úgy döntött, hogy a felnőtt NB III-as csapatot visszalépteti a 2009-2010-es bajnokság további küzdelmeitől. ÉrtelemVajon mikor rendeznek megint NB lll-as meccset Algyőn? FOTÓ: SCHMIDT osztályban szereplő második csapat további szereplése sem forog veszélyben. Kormányos Gábor, a CSLSZ főtitkára-lapunk kérdésére válaszolva elmondta, mivel az egyesület nem szűnt meg, a játékosoknak nincs lehetőségük az átigazolási időszak előtt (2010. február) klubot váltani. Addig vagy az Algyő II.-ben futballoznak, vagy sehol. szerűen a szerdai mk-meccsen sem lépünk pályára, amelyért az érintettektől elnézését kérünk." Tegnap az Alföld csoport versenybizottsága is megkapta a hivatalos bejelentést tartalmazó papírt. Az Algyő SK-ban azért még egyáltalán nem szűnik meg a labdarúgás, hiszen az utánpótláscsapatokat továbbra is versenyezteti a klub, és a megyei II. MEGYEI FUTBALLHIREK Rajtoltak a veteránok MEGKEZDŐDÖTT a szegedi Kisstadionban a Török György veterán kispályás labdarúgótorna 2009-es őszi bajnoksága. Az új szezonra 14 csapat nevezett, és újítás, hogy döntetlen után büntetőkkel dől el, melyik csapat kapja meg a hetesekkel megnyert párharc után járó plusz egy pontot. Eredmények, 1. forduló: Metálpont-Együtt Szegedért 3-2, Bokafogó-SZAK 0-1, Piac Kft.-Dózsa 2-4, Altax-Lanerossi 4-0, Fit World-Lokomotív 2-1, Szegedi Vízmű-Tervezők 1-4, Pláza O'Neill-Első Beton 0-0, hetesekkel a Pláza nyert. Papírforma A LABDARÚGÓ MAGYAR KUPA 2. megyei fordulójában.- FK 1899 Szeged-Kiskundorozsma 1-3 (0-1), gólszerzők: Hűvös, ill. Marjanucz, Kőszegi, Szécsényi. Forráskút-Zsombó 3-4, gólszerzők: Zetkó N„ Palásti, Szépfalusi, ill. Busa G. (2), Pálinkó, Németh. Remek Pusztamérges A MEGYEI III. OSZTÁLYÚ labdarúgó-bajnoskág 4. fordulójának eredményei: CSONGRÁD ll.-PUSZTAMÉRGES 1-2 (0-0). Csongrád II.: Reinhardt F. Mucsi, Győri, Rácz, Pomázy, Zsigó (Meló), Reinhardt Cs„ Ormándi, Kovács R. (Leirer), Varga A. (Horváth T.), Bárdos. Edző: Kurucz János. Pusztamérges: Berkes - Kisfaludi, Szekeres, Király, Kővári (Talpai), Kispál, Oláh, Sztanojev, Csongrádi, Makra (Badényi), Nagyapáti (Horváth P.). Játékos-edző: Badényi János. Gólszerzők: Varga A. (47.), ill. Kispál (79. és 87.). IKV-Alsóváros-Öttömös 5-3 (3-1), gólszerzők: Polyák (10., 66.), Tóth G. (18., 38.), Nagypál (87.), ill. Horváth A. (5.), Bata T. (48.), Krisztin (58.). Kiállítva: Mulati, Horváth A. (mindkettő Öttömös). Domaszék-Zákányszék 2-1 (1-0), gólszerzők: Szekeres (11.), Tóthi. (82.), ill. Csabai (47.). Kiállítva: Tanács I. G. (Zákányszék). Földeák-Balástya II. 6-1 (2-0), gólszerzők: Kun Szabó (1„ 79.), Kopunovics (13.), Schneider (73.). Cseszkó (77.). Orosz (80.), ill. Antal (50). HFC lll.-Bercsényi-Károlyi II.-Tiszasziget 1-1 (1-1), gólszerzők: Hegyi (42.), ill. Buknicz Z. (8.). Kiállítva: Puskás (Tiszasziget II.). RuzsaKübekháza 5-3 (2-1), gólszerzők: Jakus (29., 83.). Horváth (14.), jáger D. (58.),Galvácsi (88.), ill. Zsarkó (27.), juhász (65.), Németh (90.). A bajnokság állása 1 Pusztamérges 4 4 0 0 12-212 2 IKV-Alsóváros 4 3 0 1 14-7 9 3 Csongrád II. 4 3 0 1 11-6 9 4 Károlyi ll.-T. 3 2 1 0 5-2 7 5 Ottömös 3 2 0 1 149 6 6 Zákányszék 4 2 0 2 9-5 6 7 Domaszék 4 2 0 2 6-11 6 8 Balástya II. 4 1 1 2 4-11 4 9 Rúzsa 4 1 0 3 8-10 3 10 Földeák 4 1 0 3 8-12 3 11 HFC lll.-Bercs. 4 0 2 2 16 2 12. Kübekháza 4 0 0 4 5-16 0 VÁROSI TV SZEGED BalatonfüredPICK Szeged férfikézilabda-mérkőzés közvetítése felvételről: szeptember 10., csütörtök 9.25 órától a VTV műsorán. Ismétlés: szept. 10., csütörtök 17.30 órakor.