Délmagyarország, 2009. szeptember (99. évfolyam, 204-229. szám)
2009-09-10 / 212. szám
Csütörtök, 2009. szeptember 10. Autós Piac I II. 50 éves a 3 pontos öv • Egy életet könnyen megmenthetünk: meg kell fogni, ki kell húzni, és a helyére kell kattintani! Idén ötvenéves a hárompontos biztonsági öv. MUNKATÁRSUNKTÓL Az 1959-es esztendő mérföldkő volt, nemcsak a Volvo, hanem az egész világ életében. Ebben az évben ugyanis a svéd gyár megváltoztatta az autók világát, amikor bevezette a házon belül, Nils Bohlin által feltalált hárompontos biztonsági övet. A legfontosabb, hogy az utas az ülésben maradjon, és az öv ezt biztosítja - balesetek során az autóból kirepülő emberek 75 százaléka életét veszti. Nem lehet felmérni, hogy hány emberéletet mentett meg a hárompontos öv az 1960-as évek óta, de valószínűleg több mint egymilliót. Megdöbbentő adat, hogy Magyarországon 2007-ben a személygépkocsiban utazó, s közúti baleset következtében életét vesztő 555 személyből 306 mellőzte a biztonsági öv bekapcsolását, ez 55 százalék. A biztonsági öv használatának szokásai eltérnek a világ egyes területein. Az oroszországi Szahalin-szigeten például alig 3,8 százalékos. A legmagasabb a nagyobb jövedelemmel rendelkező országokra jellemző, például Franciaországra, Németországra, Svédországra, Ausztráliára és Kanadára. Ezekben az első ülésen ülők 90-99 százaléka és a hátsón utazók 80-89 százaléka használja a biztonsági övet. Nehéz arra magyarázatot találni arra, hogy míg Svédországban 95 százalék az általános övhasználat aránya, addig Magyarországon a járművezetők és utasaik csupán 70 százaléka csatolja be a biztonsági övet. NAVARA A SIKERES VÁLLALKOZÓK PARTNERE L ii aNISSAN PR1MASTAR Klímával már 4.190.000 Ft+Áfa-tól (bruttó: 5.237.500 Ft-tól) 4.744.000 Ft+Afa-tÓI (bruttó: 5.930.000 Ft-tól) NISSAN HOVANY Szeged, Algyői út 44/9. Tel: 62/559-520 www.ri issan hovany.h u UJ HELYEN NISSAN CABSTAR Hosszú alvázas kivitelben már 3.390.000 Ft+Áfa-tól (bruttó: 4.237.500 Ft-tól) ff/ SHIFT íh» way you move A hirdetésben feltüntetett indulóárak a kővetkező felszereltségekre érvényesek. Navara: 2.5dCi King Cab. Cabstar 2.5dCi hosszú alváz. Primastar 2.0dCi Confort LE. A képek Husztráaók Az ajánlat 2009. augusztus 15-től szeptember 30-tg vagy a késztet erejéig érvényes. A tájékoztatás nem teljes körű, részletek márkakereskedésünkben. Vegyes átlagfogyasztás (V100 km): Navara: 9.1-10.2; Cabstar 7,9: Primastar. 7,7-8.6: C02-kibocsátás (g/km): Navara: 245-267; Cabstar 214, Primastar 205-228. Frankfurtban az Astra • Az idei Frankfurti Autószalonon (szeptember 17-27.) az új Astra bemutatásával az Opel alacsony fogyasztású, hatékony motorjai is megjelennek a kompakt kategóriában. KOVÁCS ANDRÁS Az Opel kompakt autóinak tizedik generációját képviselő új Astra nyolcféle, 95-180 lőerős motorral kerül forgalomba, várhatóan még ez év végén. Az új Astra valamivel nagyobb lett, így belül is tágasabb, de emellett üzemanyagtakarékosságból és a teljesítményt javító műszaki megoldásokból is jelest érdemel. A mostani generációhoz képest több mint 12 százalékkal csökken a fogyasztás és a széndioxid-kibocsátás. A négy, 95-160 lóerős dízelmotor várhatóan az európai eladások majdnem felét teszi majd ki - csekély, 4,6 liter/100 kilométeres fogyasztással. A CDTI turbódízel motorok közül az 1.3, az 1.7 és a kétliteres változatok mind közös nyomócsövesek, a részecskeszűrő is minden esetben alapfelszereltség. A 2.0 CDTI beéri átlagosan 4,9 liter gázolajjal 100 kilométerenként, de szén-dioxid-kibocsátása is csupán 129 gramm/kilométer. Nagyteljesítményű, 1,4 literes turbómotorral demonstrálja az Opel elkötelezettségét a szén-dioxid-kibocsátás redukálására, a motortérfogat egyidejű csökkentése mellett. A Í40 lóerős teljesítmény mellé 200 newtonméteres nyomaték társul, amely 1850-4900-as fordulatszám tartományban áll a vezető rendelkezésre. Ez az erőforrás az 1,8 literes hasonló teljesítményű, de csupán 175 Nmes szívómotort váltja fel, 15 százalékkal nagyobb nyomatékot és csekély 5,9 literes átlagfogyasztást kínálva. Ez utóbbi érték közel 18 százalékos javulást jelent! Suzuki Sun Vásárhelyen • Mint két hónapja megírtuk, az Autószerviz 96 Kft. tovább bővíti a márkák sorát - a Suzukival. Teszi ezt Hódmezővásárhelyen, a Toyota Tmax telephelyén. MUNKATÁRSUNKTÓL - A szegedi és a vásárhelyi szalon összevonása komoly megtakarítást jelent, hiszen nem kell duplán tartani minden tesztautóból, és a rezsiköltség is kisebb lesz. Az összevont Toyota-szalonban egy helyen jelentkeznek az eladások, ez alapján magasabb kedvezménykategóriába kerülhet a kereskedés, és ezt a vevőknek továbbadhatja - hangsúlyozta korábban az Autós piacnak Ludescher Loránd ügyvezető. A szerviz zavartalanul üzemel tovább Vásárhelyen, így javításra, karbantartásra ezután sem kell Szegedre vinni az autókat. A gazdasági válság legjobban a Suzuki-eladásokat vetette vissza, ennek következtében előbb Makón, majd Hódmezővásárhelyen is megszűnt a Suzuki-szalon. Érthető hát, hogy ezt a márkát vették fel a Tmax palettájára, ami úgy lehetséges többletberuházás nélkül, hogy felszabadul a vásárhelyi szalon, amely jó környezetet biztosít a Suzuki-értékesítéshez. Az új vásárhelyi szalon megnyitásáról még nincs pontos információnk, arról azonban igen, hogy a szerviz már üzemel, s még szeptemberben elindul „a mi autónk" értékesítése. Gyászközlemények HÓDMEZŐVÁSÁRHELY • CSONGRÁD SZENTES GYÁSZHÍR KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS GYÁSZHÍR SZEGED GYÁSZHÍR Megrendülten, fájó szívvel tudatjuk, hogy a feleség, édesanya, nagymama, testvér, munkatárs, a Kábelgyár volt nyugdíjas dolgozója, CSÁDON GYUIÁNÉ ROZSNYIK MÁRIA 71 éves korában, méltósággal csendesen elhunyt. Búcsúztatása hamvasztás után 2009. szeptember 15én 15 órakor az Alsóvárosi temető ravatalozójában lesz. Gyászoló család Megrendülten tudatjuk, hogy szerettünk RÓZSA GYŐZŐ Hódmezővásárhely, Szabadság tér 84. szám alatti lakos, 82 éves korában elhunyt. Temetése szeptember 14-én 10.30 órakor lesz a hódmezővásárhelyi Kincses temetőben. Gyászoló család Hálás szívvel mondok köszönetet mindazon rokonoknak, a Kertbarát Kör tagjainak, szomszédoknak, barátoknak, akik férjem, PAPP ISTVÁN temetésén megjelentek, részvétükkel, virágaikkal fájdalmamon enyhíteni igyekeztek. 85058239 Szerető felesége MAKÓ GYÁSZHÍR Fájó szíwel tudatom, hogy édesanyám, SZEBENILÁSZLÓNÉ VESZELIN0V MÁRIA volt makói, vásárhelyi, szegedi lakos, 83 éves korában türelemmel viselt, hosszú betegség után elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása a Fogadalmi templom altemplomában szeptember 14-én 11 órakor lesz. Kérem, hogy kegyeletüketl szál virággal róják le. ««« Leánya Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szerettünk, SZEMENYEI FERENC 44 éves korában hirtelen elhunyt. Temetése 2009. szeptember 14-én 15 órakor lesz a Dugonics temetőben. Gyászoló családja KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Köszönetet mondunk mindazoknak a rokonoknak, ismerősöknek, szomszédoknak, akik drága szerettünk, LUTERÁNUS LÁSZLÓ temetésén megjelentek, sírjára virágot, koszorút helyeztek, fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Gyászoló család „Szívedben nem volt más csak jóság és szeretet, szorgalom és munka volt az egész életed." Fájó szíwel tudatjuk, hogy drága szerettünk, ÖZV. SZIK0RA DEZSŐNÉ MÓJZES ILONA Kiszombor, Pollner K. utca 46. szám alatti lakos, 77éves korában rövid, de súlyos betegségben elhunyt. Temetése szeptember 11-én 16 órakor lesz a Kiszombori temetőben. 8,„58598 Gyászoló család A gyászoló család tudatja mindazokkal, akik ismerték és tisztelték, hogy öttömösi GERÉBY JÓZSEF PÁL a Pankotai Állami Gazdaság nyugalmazott vezérigazgatója 78 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása szeptember 14-én, hétfőn 11 órakor lesz a Szeder temető ravatalozójából. Gyászoló családja KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Köszönetet mondunk mindazoknak a rokonoknak, barátoknak, ismerősöknek, szomszédoknak, volt munkatársaknak, akik drága szerettünk, LANTOS IMRE temetésén megjelentek, sírjára koszorút, virágot helyeztek, részvétükkel fájdalmunkon enyhíteni igyekeztek. Köszönetet mondunk a TKME, a Nagyothallók és a Mozgáskorlátozottak szentesi csoportjának. Esztikének a gyönyör koszorúért. 85057887 Gyászoló család B A DÉLMAGYARORSZÁG ÉS A DÉLVILÁG AJÁNLÁSÁVAL Tel.: 06-80/821-821 Tiszteli Hirdetőink! Gyászközleményeket a megjelenés előtti munkanapon 9 óráig tudunk eltagadni. Gyászközlemény megrendelésekor kérjük a személyi igazolvány bemutatását! Köszönjük! él, nagyon szerettünk, érted mindent elkövettünk. A tehetetlen fájdalom iszonyú, csak egy dolog szolgál vigaszul: talán csillagként ragyogsz felettünk, onnan is vigyázva minden lépésünk. ígérjük, míg élünk, rád emlékezünk, Édesanyánk, búcsúzunk, de soha nem feledünk." Mély fájdalommal tudatjuk, hogy drága szerettünk, ZSIGA MIHÁLYNÉ FŰZI ILONA Szentes, Bercsényi utcai lakos, 77 éves korában elhunyt. Temetése szeptember 11-én, pénteken 13 órakor lesz az alsó református temetőben. 85058591 Gyászoló családja Hálás szíwel mondunk köszönetet mindazoknak, akik drága szerettünk, ÖIVÖSNÉ SEBŐK ÉVA búcsúztatásán megjelentek, sírjára koszorút, virágot helyeztek, s ezzel mély gyászunkon enyhíteni igyekeztek. 85058571 Gyászoló családja GYÁSZKÖZLEMÉNYEK FELVÉTELE: AMBRUS JÓZSEF, 6762 Sándoríalva, Alkotmány krt. 24. Tel.: 62/252-515; BERG HENRIKNÉ, 6754 Újszentiván, Május 1. u. 31. Tel.: 62/277-382; CS. M.-l KEGYELETI KFT., 6791 Szeged, Széksósi út 6. Tel.: 62/461-039 6900 Makó, Verebes u. 2. Tel.: 62/212-840; 6786 Rúzsa, Határőr u. 2. Tel.: 62/285-197; 6800 Hódmezővásárhely, Dr. Imre József u. 1. Tei./fax: 62/534985,62/534-986 MÁRVÁNY KFT. 6760 Kistelek, Temető sor 1. Tel.: 62/597-360; ÉGISZ '90 TEMETKEZÉS! KFT., 6600 Szentes, Sima F. u. 45. Tel.: 63/400-162; TOURINFORM CSONGRÁD, Csongrád, Szentháromság tér 8. Tel.: 63/570-325,6640 Csongrád, Fő u. 17-19. Tel.: 63/483-975; ORHIDEA TEMETKEZÉS, Csongrád, Erzsébet u. 32.63/471-121; FLÓRA CENTER KFT., 6722 Szeged, Tisza L. krt. 55. Tel.: 62/423-869; PIETAS TEMETKEZÉSI VÁLLALKOZÁS, 6722 Szeged, Bartók tér 10.62/424-992; REKVIEM TEMETKEZÉSI VÁLLALKOZÁS, 6724 Szeged, Pulz u. 2/A. Tel.: 62/425-864 6722 Szeged, Török u. 9/B. Tel.: 62/420-414; REKVIUM TEMETKEZÉS, 6900 Makó, Kórház u. 13. Tel.: 62/213-514 SZEGEDI TEMETKEZÉSI KFT., 6722 Szeged, Attila u. Tel.: 62/543-747; SZÖGI ÉS TÁRSA TEMETKEZÉSI IRODA Szeged, Török u. 11/B Tel.: 62/425-847; GYEVIÉP KHT. Algyő, Kastélykert u. 16. Tel.; 267-567, BOROSTYÁN TEMETKEZÉSI SZOLGÁLAT, 6800 Hódmezővásárhely, Dr. Imre József u. 11. Tel.: 62/238866; MÉCSES 2001. TEMETKEZÉSI BT. 6600 Szentes, Sima F. u. 31. Tei./fax: 63/400-889.