Délmagyarország, 2009. szeptember (99. évfolyam, 204-229. szám)
2009-09-08 / 210. szám
BELFÖLD-KÜLFÖLD • *<*. 2009. SZEPTEMBÉ> 8., KEDD ITTHON MDF: Megelőzhető lett volna a hitelfelvétel Ésszerű gazdaságpolitikával megelőzhető lett volna a hitelfelvétel - áll a Magyar Demokrata Fórum (MDF) elnökének hétfői közleményében, amely a forint stabilitását és az államháztartás rendbetételét nevezi a legfontosabbnak. „A szocialisták felelőtlen, Magyarországot a csőd szélére kormányzó gazdaságpolitikája tehet arról, hogy a ma elköltött forintjainkért unokáinknak is fizetnie kell majd" - fogalmaz Dávid Ibolya, aki szerint a „populista nagykoalíció", vagyis az MSZP, a Fidesz és az SZDSZ által is megszavazott kétszer 100 napos program letéritette az országot a növekedési pályájáról. Fidesz: Az IMF túl optimistán látja Túl optimistán látja Magyarország helyzetét a Nemzetközi Valutaalap (IMF) - áll Domokos László fideszes képviselő hétfői közleményében. „A magyar kormány totális alkalmatlansága miatt az ország helyzete továbbra is súlyos - írta a politikus. - Az IMF-fel egyetértve aggodalmunkat fejezzük ki, hogy az átgondolt szakmai tervezés hiánya miatt a további megszoritások nem érik el a céljukat: az államháztartási hiány csökkentését, vagyis teljesen hiábavalóak lesznek" fogalmazott Domokos László. KDNP: Sok a kockázat A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) szerint nagyon sok a kockázat az idei és a jövő évi költségvetés hiánycéljának teljesülését illetően, a KDNP jóval pesszimistábban látja a helyzetet, mint a kormány - mondta Latorcai jános kereszténydemokrata országgyűlési képviselő, miután Oszkó Péter pénzügyminiszter tájékoztatta a parlamenti pártok képviselőit az IMF-hitel átütemezéséről. A szakpolitikus nem osztotta a miniszternek a találkozón hangoztatott optimizmusát és több szempontból is aggodalmának adott hangot. Kiemelte: tavalytól mostanáig 25 százalékkal nőtt a munkanélküliség Magyarországon. Hitler: Kiemelt támogatást! A legkiválóbb felsőoktatási intézmények, műhelyek kiemelt támogatására minőségalapú pályázati rendszer kialakítását kezdeményezte Hiller István; az oktatási miniszter erről a Budapesti Gazdasági Főiskola tanévnyitó ünnepségén szólt hétfőn a fővárosban. „Meg kell teremteni azokat a pénzügyi eszközöket, amelyek lehetővé teszik, hogy ezeket az intézményeket három-öt évig kiemelten és preferáltan finanszírozzák" - mondta. A YEPP a nyelvtörvényről A szlovákiai államnyelvtörvényt elítélő állásfoglalást hozott az Európai Néppárt ifjúsági szervezete (YEPP) szombati hágai tanácsülésén - közölte Ágh Péter, a Fidelitas elnöke és Dömötör Csaba, a YEPP alelnöke. A sajtótájékoztatón is kiosztott határozat szerint a szervezet úgy látja: a nyelvtörvény jelenlegi formájában ellentmond az európai normáknak csakúgy, mint az Európa Tanács és az EBESZ témára vonatkozó dokumentumainak. (mti) TIZ PONT - LETSZAMNÖVELES, FOKOZOTT TAMOGATAS, TELEPÜLES- ES POLGARORÖK, KAMERAK Program a közbiztonságért Rend és biztonság néven tízpontos közbiztonsági programot hirdetett meg Bajnai Gordon miniszterelnök a Rendőrtiszti Főiskola hétfői budapesti tanévnyitóján. BUDAPEST MTI A Kormányszóvivői Iroda közleménye szerint a tízpontos program első eleme a „szerződéses rendőrök" szolgálatba állítása. Mint írták: a kormány viszszavárja a még „életük teljében" lévő volt rendőröket, számít tudásukra, hogy elsősorban helyben, a kisebb településeken, falvakban szolgáljanak tovább. A program második eleme, hogy növelik a rendészeti szakközépiskolások számát: idén 200-zal, jövő év elején, keresztféléves képzéssel pedig újabb 200-zal emeli meg a kormány a szakközépiskolában tanulók számát. A harmadik pont, hogy a jövőben több szerep juthat az önkormányzatok rendészeti tevékenységének. Lehetővé válik, hogy az önkormányzatok saját településrendészetet hozzanak létre. A településőrök munkájuk során szorosan együttműködnek a rendőrséggel, tevékenységüket az önkormányzatok irányítják. A program negyedik pontja, hogy a kormány hatékonyabbá teszi az eljárásokat a kis értékű lopások ügyében és „megerősítik" a jegyzőket. A program ötödik pontja a polgárőrség megerősítése: 2010-ben háromszorosára növeli a kormány az országosan mintegy 80 ezer polgárőr támogatását és jövőre további jelentős központi támogatást kap a polgárőrség. A hatodik pont, hogy a kormány hazai és uniós forrásokból megduplázza a térfigyelő kamerák számát, az ehhez szükséges, mintegy másfél milliárd forintnyi uniós forrás már az ősszel az önkormányzatok rendelkezésére áll. A hetedik pont, hogy a szélsőségek elleni hatékonyabb fellépés érdekében idén és jövőre összesen 600 millió forinttal megerősíti a kormány a Nemzeti Nyomozó Iroda „személyi és technikai kapacitását". A program nyolcadik eleme, hogy a kormány a mainak az ötszörösére, 300-ra emeli a roma rendőrösztöndíjasok számát. A kilencedik pont, hogy a tiszthelyettesi állomány konfliktust megelőző és kezelő szerepének tanítására új képzési programok indulnak a rendőrségen. A közbiztonsági program tizedik elemeként kezdeményezik, hogy a rendőrök közbiztonsági tanácsot is adjanak a hozzájuk fordulóknak, nem csak és kizárólag vagyonvédelmi kérdésekben. Kijelentései miatt lemondásra szólították fel a romák a polgármestert Roma tüntetők demonstrálnak az edelényi városháza előtt Molnár Oszkár polgármester, a Fidesz országgyűlési képviselője ellen, a polgármester cigányokat sértő kijelentései miatt, s azt követelik, hogy mondjon le posztjáról és országgyűlési képviselői mandátumáról. Molnár Oszkár egy kereskedelmi televízió híradása szerint egy képviselő-testületi ülésén azt állította: Lakon és Szendrőládon szándékosan ártanak születendő gyereküknek a roma nők azért, hogy emelt szintű családi pótlékot kaphassanak. A polgármester a szocialisták választási kampánya részének nevezte a demonstrációt, amit a szervezők cáfoltak. Az MSZP esti közleményében minden tisztségéről lemondásra szólította fel Molnárt. MTL-FOTÓ: VAJDA JÁNOS „Megmutatta erejét az új influenza" A csepeli iskolában történt tömeges H1N1-fertőzés is bizonyítja, hogy tényleg szükség lesz a lakosság 40-60 százalékának beoltására a vírus terjedésének lassítása érdekében. PILISVÖRÖSVÁR MTI A vírusról hétfőn Tamás Ferenc pilisvörösvári háziorvos nyilatkozott, aki augusztus 14-től kezGyilkos áram Egy 59 éves férfit és 17 éves fiát érte halálos áramütés a Szolnok megyei Tiszaföldváron, a Béke-telepen. Az áldozatok szombat este lovas kocsijukkal nekihajtottak egy belógó húsz kilovoltos, nagyfeszültségű, lelógó vezetéknek, (mti) dődően elsőként oltott be több mint 200 önkéntest az Omninvest által gyártott új vakcinával. Tamás Ferenc elmondta, hogy a csepeli tömeges megbetegedés csak részben okozott meglepetést számára. A jelek szerint a H1N1 igen virulens, vagyis az új vírust ugyanolyan könnyen átadhatja a vírushordozó a vele érintkezőknek, mint ahogy a bárányhimlő kórokozója is pülanatok alatt megbetegítheti azt, aki még nem volt bárányhimlős. A meglepő inkább az a tény, hogy a valóságban is igazolva láttuk a H1N1 ebbéli természetét - tette hozzá a háziorvos, aki szerint megnyugtató, hogy a diáikok zöme 3-4 nap alatt meggyógyult. A háziorvos beszámolt róla, hogy rendelőjében is jelentkezett egy, a csepeli iskolába járó diák, aki kizárólag tüneti terápiával szintén túlesett már a betegségen. Életveszélyben a polgármester Életveszélyes állapotban, mentőhelikopterrel szállították kórházba Tiszaalpár polgármesterét, aki egy motokrosszpályán kerékpározott és elesett - közölte hétfőn a rendőrség. Bodor Ferenc polgármester vasárnap este egy Tiszaalpár határában lévő dombos pályán nagy sebességgel kerékpározott, amikor arccal a földre esett és eszméletét vesztette. A koponyaalapi törést szenvedett férfit a kiérkező mentők újraélesztették, majd mentőhelikopterrel kórházba szállították, (mti) * A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a szeptember 7-i kenószámok: 5, 7,19, 20, 24, 25, 27, 28, 30, 36, 43, 50, 53, 54, 56. 58,60, 63, 70, 80. Elégedett hazánkkal az IMF BUDAPEST. Elégedett Magyarország makrogazdasági és pénzügypolitikájával az IMF, amely 2010. október 5-ig meghosszabbította a lehívható készenléti hitel lejáratát, tekintettel a választásokra és az új kormány hivatalba lépésére. Az elemzők szerint Németország kilátásai pozitívak a közeljövőre nézve és a nagy amerikai ipari vállalatok is optimistábbak. A Budapesten másfél hete vizsgálódó IMF-szakértők egyetértettek abban, hogy Magyarország gazdasági kilátásai stabilizálódtak, így nem változtak sem a bruttó hazai termékre (GDP), sem az inflációra vonatkozó előrejelzések - közölte Oszkó Péter pénzügyminiszter az IMF-EU delegációjával közösen tartott budapesti sajtótájékoztatón, (mti) KÜLFÖLD Szerb miniszter Mladicról BELGRÁD. A jövőben csak arról kap tájékoztatást a szerbiai közvélemény, ha végre sikerül kézre keríteni a háborús bűnökkel vádolt Ratko Mladic boszniai szerb extábornokot - közölte hétfőn a hágai Nemzetközi Törvényszékkel való együttműködésért felelős szerb kormányhivatal vezetője. „Próbálunk véget vetni annak a gyakorlatnak, hogy minden egyes műveletről tájékoztatást adunk, függetlenül attóL sikeres volt-e vagy sem. Mostantól nem fogunk közölni semmilyen részletet Mladic hollétéről vagy a letartóztatására tett kísédetekrőt" - szögezte le Rasim Ljajic. Carter: A palesztinok fontolgatják... WASHINGTON. Az önálló palesztin állam létrehozásának egy helyben topogása miatt csalódott palesztin vezetők „komolyan fontolgatják" annak lehetőségét, hogy egy államon belül rendeznék az izraeli-palesztin konfliktust - írta Jimmy Carter volt amerikai elnök egy amerikai lapban megjelent cikkében. Carter, aki az elmúlt tizenhat hónapban négyszer járt a Közel-Keleten, a The Washington Postban közölt írásában megjegyezte: számos palesztin véli úgy, hogy kudarcot vallhatnak Barack Obama jelenlegi amerikai elnöknek az Izrael mellett békében élő, önálló palesztin állam megteremtését célzó erőfeszítései. Izrael: több mint négyszáz új lakás JERUZSÁLEM. Ehud Barak izraeli védelmi miniszter 455 új lakás felépítését engedélyezte a megszállt Ciszjordániában lévő zsidó telepeken és Kelet-Jeruzsálemben, ami ellentmondásos módon elvezethet a zsidó telepek bővítésének befagyasztását célzó amerikai követelés teljesítéséhez. Barak hivatala hétfőn közleményben tudatta, hogy a miniszter 366 új lakás építését engedélyezte, röviddel később azonban módosította a dokumentumot, 455-re növelve a jóváhagyott építési engedélyek számát. Ezek jegyzékéből kiderült, hogy az új lakásokat olyan megszállt palesztin területeken húznák feL amelyeket Izrael a palesztinokkal kötendő bármilyen békeszerződésben meg akar tartani magának. Támadják a területi autonómiát BUKAREST. A szélsőséges román politikusokon kívül mérsékeltnek tartott közéleti személyiségek is „törvénytelennek", „megengedhetetlennek" minősítették hét végi nyilatkozataikban a romániai magyar szervezetek által követelt székelyföldi területi autonómiát. Román körökben szinte egyöntetű ellenkezést váltott ki mind az RMDSZ és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács pénteki csíkszeredai, mind a Székely Nemzeti Tanács és a Magyar Polgári Párt szombati székelyudvarhetyi székely önkormányzati nagygyűlése. Különösen ez utóbbi keltett felháborodást a székely jelképek elfogadásával. Gheorghe Funar, a PRM főtitkára népszavazást javasolt a székelyföldi önrendelkezésrőL A kormánykoalíció soraiból is etitélő hangok hallatszottak, (mti) Főszerkesztő: SZETEY ANDRÁS • Főszerkesztő-helyettes: SULYOK ERZSÉBET, KUNSTÁR CSABA (online) • Vezető szerkesztő: V. FEKETE SÁNDOR • Kiadványszerkesztő: ŐRFI FERENC • Mellékletszerkesztő: LÉVAY GIZELLA • Szerkesztők: GARAI SZAKÁCS LÁSZLÓ, HEGEDŰS SZABOLCS, KOVÁCS ANDRÁS • Képszerkesztő: JACOB GÁBOR • Rovatvezetők: SCHMIDT ANDREA (fotó), SÜLI RÓBERT (sport) • Délvilág részlegvezető: SZABÓ C. SZILÁRD (Csongrád, Makó, Szentes), SZÖGI ANDREA (Hódmezővásárhely) Kiadó és szerkesztőség: 6729 Szeged, Szabadkai út 20 Levélcím: 6740 Szeged, Pf.: 153. Telefon: 62/567-888. Titkárság: 62/567-800. Fax: 62/567-881 Sportrovat: 62/567-808. Interneteim: www.delmagyar.hu • E-mail: szerkesztoseg@delmagyar hu 6800 Hódmezővásárhely. Kinizsi u. 27 Tel./fax: 62/241-905 Hirdetési teL/fax: 62/242-419. 6900 Makó, Szegedi u. 9-13. Tel.: 62/213-391, hirdetésfelvétel és előfizetés: Tel./fax: 62/213-198. 6600 Szentes, Kossuth u. 8. Tel.: 63/401-024. TeL/fax: 63/314-838. KIADJA ÉS ELŐFIZETÉSBEN TERJESZTI A DELMAGYARORSZÁG KIADÓ • Kiadóigazgató: KÓTI ZOLTÁN Kiadói titkárság: 62/567-870. • Hirdetésfelvétel: 6720 Szeged, Gutenberg u. 5. Tel.: 62/567-835. Fax: 62/567-885. • Nyomdavezető: BATA RÓBERT. Nyomás: 6729 Szeged, Szabadkai út 20. Telefon: 62/567-867. • Terjesztési vezető: OLÁH ÉVA. Terjesztés: 62/567-864. Előfizetés: 80/821-821 (ingyen hívható). Példányszámunkat a Matesz hitelesíti. Előfizetési díj egy hónapra 1900 Ft (Délmagyarország), 1800 Ft (Délvilág) • Árus terjesztés: Lapker Zrt. és Délmagyarország Kiadó • ISSN 0133-025X (Délmagyarország), ISSN 1416-0099 (Délvilág) • A Délmagyarország Kiadó a Lapcom Kft. tagja. Ügyvezető igazgató: SZAMMER ISTVÁN.