Délmagyarország, 2009. augusztus (99. évfolyam, 179-203. szám)

2009-08-29 / 202. szám

A DÉLMAGYARORSZÁG/DÉLVILÁG MELLÉKLETE » NAPRÓL NAPRA MINDIG MAS Hétfő Kalendárium, A hét témája Kedd Gyógy-ír Szerda Gasztrománia Csütörtök Bizalmasan Péntek Légy-Ott Szombat Hétköznap Humor és receptek NYUGTALAN BESZELGETES A NEMZET SZINESZEVEL, TORDY GEZAVAL Proletárok és arisztokraták a magyar színházakban „Azt kellene az egész elejére odaírni, így gondolta Tordy Géza 2009. nyár végén" ezt kéri, amikor mosolyogva búcsúzunk, jó ötletnek tűnik. Hiszen mindaz, amiről szót váltottunk, olyan esetleges, hangulatfüggő és mindenképpen terebélyes, szerteágazó. SZÍNHÁZ FÁBIÁN GYÖRGY (Lábunk előtt csodás panoráma, a Balatonon lassan sikló vitorlás hajók. Gondozott hegyoldal, amelyen egykor szőlő termett, távolabb kis medence. A nádtetős házikó egyszerű, kedves. Nyugalmat áraszt itt minden, kivéve Tordy Gézát. Pedig minden oka meglenne arra, hogy elégedett legyen, hogy a keserűség cseppjei ne fessenek borús kéket az egyébként világostürkizben pompázó égre. Díjai megszámlálhatatlanok, színészi kvalitásait nemrégiben ismerték el a szakma legnagyobbjai a Nemzet Színésze címmel. A nap ragyogóan süt, a vüág kerek, és mégis... A kérdés most csupán az, kell-e, vagy még inkább, mennyit lehet erről a bizonyos „mégis"-ről beszélni? Anélkül természetesen, hogy azok, akik elolvassák a Szegedtől Győrig az egész országban ismert színházi ember gondolatait, ne érezzék azt, Tordy Géza a rosszat veszi mostanában észre mindabból, ami körülötte, vele történik. Mert nevetünk is ott a kis kerti székeken, és koccintunk, és szemcsillogva emlegetünk daliás időket, meg folyókat és vízpartokat a Rábától egészen a szőke Tiszáig.) - Soha nem tudtam interjút adni. Elkalandozok. Próbáljon majd kordában tartani, hátha sikerül. - Induljunk el akkor a „kályhától", ami mostanában önnél az összes interjúban a Nemzet Színésze elismerés. Nyilván jólesett, amikor Raksányi Gellért helyére beválasztották maguk közé a hazai színjátszás nagyjai. - A társaság nagyszerű. Még a titulust is szeretem: a Nemzet Színésze. Ide tartozni csak mérhetetlen álszerénységgel mondhatnám, hogy nem szerez örömet. Ráadásnak ott van az is, hogy ezt a kollégák szavazták meg. Nyilván nem repült fel egyszerre a tizenegy kéz a magasba, nyilván volt ellenvetés, de ez akkor is egy választás volt, amiről egész biztosan tudhatja - ~ s mindenki, itt nem csal- -ám nak í| - A Nemzet Színésze w cím valóban nagyon jól 11!• NI v m cseng, de ha lenne ilyen, nem örült volna jobban a Nemzet Rendezője elismerésnek? - Elsősorban színész vagyok, de vagy húsz éve rendezek. így belátható, életem jelentős szakaszában rendező és színész is voltam. Istenigazából a két szakma nincs olyan messze egymástól, mint ahogyan ezt sokan szeretnék elkülöníteni. Sok az átjárhatóság. A dolgot csupán az nehezíti meg, hogy a színház proletárja a színész és az arisztokráciája - persze nagyon egyszerűsítem ezt - a rendező. A rendezőkből lesznek igazgatók, a rendezők parancsolnak, a rendezők a minden. Ám mindezek ellenére egyik szakmában sincs két egyforma ember, nincs két egyforma tehetség, két, szakmáját egyforma etikával, erkölccsel, magasrendűen vagy vacakul, aljasul vagy igazul, hitványul vagy emberien művelő. Akad, aki azért lesz például színész, mert imád a színpadon lenni, imádja a tapsot. A hirtelen sikert, a taps hevében a függöny elé vágódást, az ovációt. Ez nem rossz. Közöttük is akad a nagyszerűektől a leghitványabb komédiásokig, bohócokig ripacs, minden. A lényeg, vannak, akik önmagukért állnak a színpadon és vannak, akiknek a színészet valamit mást jelent. Az élet megismerésének lehetőségét. Nekik, nekünk már nem az a célunk, hogy tapsos kimenetelünk legyen, hanem mélyebb, a világról, az emberről, az életről alkotott képzeteink bemutatása, átadása. Én elég hamar észrevettem magamban, valami mélyebben érdekel. - Az első rendezésére emlékszik? - Veszprémben történt. A véleüen sodort oda, meg kellett valakinek gyorsan rendezni egy zenés vígjátékot. Engem mindig érdekelt a színházcsinálás. Diákkoromtól előadások voltak körülöttem. De az csak kézi munka volt... semmi köze ahhoz, amiről az imént beszéltem. - Jó, de az a pillanat, amikor a színész rendezővé válik, mégiscsak valami katartikus... - Lehet, bár az elismerés a szakmától nem mindig jött meg. Szerencsémre hatalmas művészkollégák bűvkörében tölthettem színházi életemet. Ők nem a tapsot vágyták, adni akartak. Tőlük tanultam, a színész-rendező viszony olyan, mint egy házasság. Vagy egy jó szerelmi viszony, egy férfi-női találkozás. Manapság kevés az olyan rendező, akivel ezt a katartikus élményt át lehet élni. Természetesen nem akarok sírni. A hivatásos rendeI zők rettenetesen utálnak, irigykednek, J nem nézik meg a rendezéseimet, de én teszek rájuk. Természetesen tisztelet a kivételnek. Ők sokkal jóindulatúbbak és mérlegelőbbek, odafigyelőbbek egy ij úgymond botcsinálta színész-rendezővel. - Mi lehet ennek az oka? - Nem tudom. Sok az eszkimó és kevés a fóka. A színházi arisztokraták lehet, lenézik a színészeket, a színészből lett rendezőt. Pedig egy rendező mindig úgy kezdi, hogy színész akar lenni. Aligha találni száz színházi emberből hármat, aki azt mondja, hogy ő eleve rendező akart lenni. Mind színész akart lenni. Aztán ha nem ment, akkor rendező lett, ha az se sikerült, akkor dramaturg. Ha az se jött össze neki, akkor egyetemi tanár, ha már az se, újságíró és színikritikus. Hát aztán ezek az emberek teszik a mai magyar színházat tönkre. Egyébként nemcsak a magyar, a nemzetközi színházvilág is szörnyű állapotban van. Elfelejtenek emberben gondolkodni, csak a buta formákat majmolják a rendezők. - Gondolom, neveket nem mond se pró, se kontra... - Minek? Úgyis tudja mindenki, hogy ki az az öt ember, aki a kivétel. Az emberek egyébként menthetetlenek. - Gondolom, ez a megjegyzés nem csak a színházról szól. - Sajnos a világ általában haszonelvű. Ilyen a mi társadalmunk, amiért sikerült hősi erők latba vetésével megküzdenünk. Lepusztítottuk a kommunizmust, és most sikerült egy ennél galádabb világot létrehozni. Soha egy percig nem voltam párttag, a múlt rendszerben kifejezetten reakciósnak számítottam. De van bennem keserűség, mert hittem az emberi tehetségben, a képességek gazdagsága által irányított világban, társadalomban. Nem gondoltam, hogy ilyen büdös urambátyámhelyzet alakulhat ki. Nincs az a Móricz Zsigmond, aki le tudná hűen írni ezt a kort, ami most van. Pocsék világ, amiben most élünk. - Szomorú ettől? - Igazán szomorú. Nem látom a reményt, hogy megváltozzon a helyzet. Az emberi természet rettenetesen gyarló. Feltehetően a sok megalázkodás, amin például a magyar nép végigment az elmúlt száz-százhúsz évben, most érezteti a hatását. - De hát itt a színház! Azt mondják, hogy felvidíthat, példát adhat, közhangulatot is formálhat. Ebben a reményvesztett világban nem segíthet? - Nem.- Egy színdarab nem tud tükröt tartani nekünk? Hé, emberek, riadjatok meg, ilyenek vagytok? - Nem. Ezt csak nagy társadalmakban lehet. Nagy társadalmakban, ha vannak nagy színházak, akkor. De nálunk nincs nagy társadalom, se nagy színházak. Néha megnézek agyondicsért előadásokat, de jószerével azt látom, meztelenkedés, közösülés a színpadon, trágárság. Csak a forma, a forma, a forma tartalom nélkül. - Nyilván a pályája elején még nem teljesen így gondolkodott. - Más idők voltak. 1956-ban nem indult főiskolai évfolyam. Semmi köze nem volt ennek a forradalomhoz, de nem indult. Én mindenáron színész akartam lenni. Versényi Idánál tanultam. Olyan csoporttársakkal, mint Latinovits Zoli és Hofl Géza, a korkülönbség miatt is én csak a kicsi voltam mellettük. Színész akartam lenni, csak erről tudtam beszélni. Az utcánkban lakott egy színész, Turgonyi Pál, ő rám szólt, ne nyavalyogj annyit, a Zách János most indít színházat Kaposváron, keresd meg! Nagy nehezen beimádkoztam magam Kaposvárra. Meghallgatott. Csodálkoztam, mert csak nem akart véget érni a találkozó. Még egy, aztán még egy vers, próza. Végül döntött: elvisz Budapestről segédszínésznek. Augusztus után már utaztam is. Óriási szerencsém volt. Dr. Németh Antalnak, aki tíz évig volt a Nemzeti Színház igazgatója, pont akkor bocsátott meg a rendszer. Igaz, nem volt semmi bűne, de ez akkoriban nem számított, tíz évre simán eltiltották a rendezéstől. Kaposváron kapott lehetőséget. Naná, hogy kíváncsi volt rá az egész szakma. Mivel engem is beválogatott a darabjába, akik jöttek, megnéztek engem is. Máriássy Félix az ott nyújtott teljesítményem alapján elhívott filmezni. Beindult a színészi pálya. Nagy kérdés volt ezután, menjek-e főiskolára, ahova a szerepeim alapján tárt karokkal vártak. Vagy engedjek Versényi Ida meghívásának, aki Szegedre került operarendezőnek? Azt mondta nekem: fenének kell a főiskola, gyere a Tiszához! Mentem. Játszottam, és közben filmeztem. Egyik film jött a másik után. Két évet voltam a Tisza partján, olyan színészekkel játszhattam, tanulhattam tőlük, mint Kátay Endre, Kaló Flórián, Dómján Edit, Lehoczky Zsuzsa, Miklós Klára, Lontai Margit, Kovács János, Laki Jóska, Iván Margit. A város is tüneményes volt, a színház is. Azóta is megejt az a város, nagyon szeretem. Lehet, azért is, mert vizmániás vagyok. ANIM2XT SZlMSZU 9$ Avar István (2001-től) Berek Kati (2000-től) Bodrogi Gyula (2007-től) Garas Dezső (2000-től) Kállai Ferenc (2000-től) Király Levente (2006-tól) Komlós Juci (2002-től) Máthé Erzsi (2000-től) Psota Irén (2000-től) Szabó Gyula (2006-tól) Tordy Géza (2008-től) Törőcsik Mari (2000-től)