Délmagyarország, 2009. augusztus (99. évfolyam, 179-203. szám)
2009-08-26 / 199. szám
SPORT 2009. AUGUSZTUS 26., SZERDA Szegediek a B döntőben POZNAN. A könnyűsúlyú egypárok között versenyző bajai Varga Tamás, megnyerve tegnapi reményfutamát, bejutott a középdöntőbe, azaz a legjobb 12 közé a poznani evezős világbajnokságon. A 2005-ben könnyűsúlyú kétpárban vbaranyérmes magyar - csakúgy, mint a vasárnapi előfutamban - ezúttal is remek teljesítményt nyújtott: fél távig a második helyen haladt, majd átvette a vezetést, és fokozatosan elhúzva ellenfeleitől magabiztosan győzött. Varga számára így pénteken már a fináléba, a hat közé kerülés lesz a tét. A Forrai Dávid sztrókolta, fiatal könynyűsúlyú nyolcasnak - amelyben két szegedi, Bakacsi Norbert és Lele Máté is helyet kapott - már nem ment ilyen jól a keddi reményfutamban: bár egy riválisát - az osztrákokat meg tudta előzni, negyedik helyével nem jutott a legjobbak közé, s a kilenc hajót felvonultató mezőnyben a B döntőben, azaz a 7-9. helyért folytathatja szombaton. A harmadik magyar egység, a Hajdú Zsuzsanna, AUiquander Anna könnyűsúlyú kétpár ma száll vízre a reményfutamban. FUTBALLHIREK Élen a Pusztamérges A megyei III. osztályú labdarúgó-bajnokság 2. fordulójának eredményei: HFC lll.-Bercsényi-Balástya II. 0-0, ÖttömösDomaszék 6-2, gólszerzők: Krisztin T. (4), Vásárhelyi, Horváth A., ill. Szekeres, Fülöp. Ruzsa-Pusztamérges 1-3, g.: Horváth I., ill. Kispál I. (2), Berkes. Földeák-IKV-Alsóváros 0-4, g.: Polyák (2). Farkas M„ Szepesi. Kiibekháza-Károlyi II.-Tiszasziget 0-2, g.: Sándor Ö., Kovács D. Csongrád ll.-Zákányszék 2-1, g.: Leirer, Muskó, ill. Csabai. A bajnokság állása 1 Pusztamérges 2 2 0 0 7-1 6 2. Csongrád II. 2 2 0 0 6-3 6 3 Balástya II. 2 1 1 0 2-1 4 4 Ottömös 1 1 0 0 62 3 5. IKV-Alsóváros 2 1 0 1 64 3 6 Károlyi ll.-T. 1 1 0 0 2-0 3 7. Zákányszék 2 1 0 1 3-2 3 8 Domaszék 2 1 0 1 4-7 3 9 HFC lll.-Bercs. 2 0 0 2 0-2 0 10 Rúzsa 2 0 0 2 2-5 0 11 Földeák 2 0 0 2 1-6 0 12 Kübekháza 2 0 0 2 06 0 Csengelei tízes A Legenda-kupa kétmegyés labdarúgótorna 2. fordulójának eredményei: Röszke II.—Gulyás csárda Szeged 1-5, Ambrózfalva-Tompa II. 1-3, Derekegyház-Mórahalom II. 3-2, Csengele-Maroslele 10-1, Gyenes Kft. Szegvár-Cartel Balástya 4-2, Ásotthalom-Ferencszállás 3-0. Három meccset elhalasztottak. A bajnotoáf MUna 1 Csengele 2 2 0 0 15-2 6 2. Gulyás csárda 2 2 0 0 9-2 6 3 Tompa II. 2 2 0 0 8 4 6 4 Pitvaros 1 1 0 0 7-1 3 5 Asotthalom II. 1 1 0 0 3-0 3 5. Bütyök csárda 1 1 0 0 30 3 7 Sándorfalva II. 1 1 0 0 4-2 3 8 Gyenes Kft. 2 1 0 1 4-3 3 9 Röszke II. 2 1 0 1 4-5 3 10 Derekegyház 2 1 0 1 3-5 3 11 Maroslele 2 1 0 1 210 3 12. Mórahalom II. 1 0 0 1 2 3 0 13. Batota 1 0 0 1 3-5 0 14 Pázsit-UTC II. 1 0 0 1 2-4 0 15 Ópusztaszer 1 0 0 1 14 0 16 CartelBalástya 2 0 0 2 2-7 0 17 Ferencszállás 2 0 0 2 18 0 18 Ambrózfalva 2 0 0 2 2-10 0 Optimista kvintett. A Szeged Beton VE új szerzeményei, állnak (balról): dr. Molnár Tamás és Andrei Busila, ülnek: Vindisch Ferenc, Somogyi Balázs, Ágner Zoltán. FOTÓ: SCHMIDT ANDREA Elődöntőt ígér az új ötösfogat Tegnap délután a Virág cukrászda teraszán bemutatták a Szeged Beton LEN-kupagyőztes férfi vízilabdacsapatának új szerzeményeit: dr. Molnár Tamást, Vindisch Ferencet, Ágner Zoltánt, Somogyi Balázst és a román Andrei Busilát. Az újak megegyeztek abban, hogy szeretnének emlékezetes idényt produkálni. SZEGED SÜLI RÓBERT - Izgalommal várom a kezdést - kezdte a tegnap délutáni sajtótájékoztatót Körtvélyessy Péter, a Szeged Beton férfi vízilabdacsapatának elnöke. - Kíváncsi vagyok, milyen csapatunk lesz. Sokan féltettek bennünket, amikor meghatározó játékosok igazoltak el tőlünk. Sikerült azonban Varga Tamást, Weszelovszky Lászlót, Milos és Mihajlo Koroliját, Vojszlav Vejzagicsot, Éles Vilmost és Molnár Pétert olyan játékosokkal pótolni, akik nagy erősítésnek számítanak, nemzetközi szinten is jegyzett vízilabdások. Komoly erőpróba előtt áll a csapatunk, a magyar bajnokság és kupa mellett a LEN-kupában és a szuperkupában is helyt kell állnunk. Az öt új fiú pedig nem más, mint a háromszoros olimpiai bajnok dr. Molnár Tamás, a magyar válogatott Vindisch Ferenc, a román válogatott Andrei Busila, az egykori junior vb-gólkirály, Somogyi Balázs és az egykor már Szegeden is pólózó Ágner Zoltán. - Nem tudom elmondani kapcsolódott a beszélgetésbe a Szeged Beton klasszisa, Molnár „Papesz" -, hogy milyen jó érzés visszatérni szülővárosomba. Az egész család, a feleségem és az ikreim nagyon élvezik az itteni életet. MilyeKeüenek a bértetek. Juhász György, a Szeged Beton VE szakosztály-igazgatója elmondta, a LEN-kupa-győzelem hatalmas lökést adott a sportágnak Szegeden. Olyan érdeklődés van a meccsek iránt, hogy a klub történetében először árulnak majd bérletet, amelyet a szeptember 18-án és 19-én megrendezendő szegedi nemzetközi vízilabdatorna (Szeged Beton, Honvéd, Eger, Cattaro, Vojvodina lehet az indulók között) idején kezdenének árusítani. nek az edzések? Ezt is nagyon élvezem, Zoli bácsi változatos tréningeket vezényel, olyan új dózist kaptam eddig, ami még nagyobb munkára ösztönöz. - Nem vagyok vándortípus - vette át a szót Vindisch -, de két hét szegedi tartózkodás után ki merem jelenteni: jól döntöttem, amikor elfogadtam a Szeged hívását. Erős csapatunk lesz, gyors játékra leszünk képesek, és döntőbe várom az új csapatomat. - Otthon büszkék rám folytatta a beszélgetést Busila -, Romániában is tudják a vízilabdát szeretők, hogy a Szeged LEN-kupa-győztes csapat. Mivel játszottam Olaszországban, így a taljánoknál játszó magyarokat is felhívtam, informálódtam új csapatomról. Jók leszünk. SZOMBATON A PICK SZEGED-MKB VESZPRÉM SZUPERKUPA-MECCSEL KEZDŐDIK A SZEZON Presztízscsata Kecskeméten Szombaton 18 órakor Kecskeméten első alkalommal rendezik meg a Budapest Bank férfi kézilabda szuperkupát. A díszes serlegért a két ősi rivális, a Pick Szeged és az MKB Veszprém csatázik. Tegnap délelőtt a fővárosban tartották az esemény sajtótájékoztatóját. BUDAPEST, SZEGED MUNKATÁRSUNKTÓL - Kicsit utazom, mert már hiányzik! - szólt viccesen Vladan Matics tegnap reggel Szegeden, a Kölcsey utcában Dobozi Ivánhoz, a Pick Szeged férfi kézilabdacsapatának technikai vezetőjéhez. Mint arról beszámoltunk lapunk hasábjain, a szegedi együttes több ezer kilométert utazott az elmúlt napokban. Matics mester most még 350-et hozzápakolt, hiszen a Budapest Bank. férfi kézilabda szuperkupa döntőjének sajtótájékoztatóját a fővárosban, a SYMA-csarnokban tartották. Hogy bonyolítsuk a helyzetet, a keddi összejövetel Budapesten volt, de az eseményt szombaton Kecskeméten rendezik, méghozzá a közelmúltban felújított helyi sportcsarnokban. A két résztvevő pedig nem más, mint a két ősi rivális, az MKB Veszprém és a Pick Szeged. Igaz, idén mindent bezsebelt a Mocsai-csapat, azonban az mégsem lehet, hogy az MKB önmaga ellen játsszon meccset. - Évek óta szerettük volna valamilyen eseménnyel elindítani a szezont, így kapóra jött az ötlet, hogy legyen szuperkupa. Csak reménykedni tudok, hogy a két csapat remek meccset vív majd egymással - kezdte a sajtótájékoztatót a férfiliga elnöke, Kővári Árpád. Gyorsan kiderült, a két rivális továbbra is nagy barátságban van, hiszen a két klub közösen szervezi a Bács megyei székhelyen megtartandó eseményt. A díszes, közel félméteres serleget pedig a Pick készíttette, és Rea Attila hrmenedzser jóvoltából a helyszínen be is mutatta. A döntő két résztvevője külföldi túrákról tért. haza, veszprémi oldalon mindenki egészséges, míg szegedi oldalon többen - Liszkai, Katzirz, Kos, Zvizej - is sérüléssel bajlódnak. Szerencsére az új horvát szerzeményen kívül nagy valószínűséggel mindenki pályára tud majd lépni.' - A Veszprém jó csapat, mi viszont új útra léptünk, a 16-os keretben kilenc magyar játékos van, akik közül többen a jövő reménységei. Szeretnénk jó meccset játszani, megnehezíteni a Veszprém dolgát, amelynek azt kívánom, jusson a BL-ben a legjobb négy közé. Jó csapat az MKB, remek játékosokkal, biztos, gazdag anyagi háttérrel nyilatkozta a sajtó munkatársainak Vladan Matics, a Pick Szeged vezetőedzője. A veszprémi oldal nem volt ennyire erős: Mocsai Lajos vezetőedző és a magyar férfi válogatott első számú kapitányjelöltje, a Veszprém másodedzője, Csoknyai István is kihagyta a budapesti eseményt, a bajnoki- és kupacímvédőt Horváth Csaba szakosztályigazgató képviselte... Vladan Matics jó meccsre számít a Veszprém ellen, FOTÓ: SCHMIDT ANDREA - Hogy melyik sport nyer otthon? A vízilabda, ez nem kérdés! - jött sorrendben negyediknek Ágner, akinek kedvese, Kováts Nóra a Szeviép és Pécs kosarasa volt, illetve apósa, dr. Kováts Gábor az NB I-ben is futballozott. - öt éve játszottam már Szegeden, a város csak szépült, a csapat viszont rendesen átalakult. Nem vitás, a négybe várom a Betont a bajnokságban és a kupában is. - Azért érzem magamon zárta a beszélgetést a szentesi születésű Somogyi -, hogy lassan három hete alapozó munkát végzünk, így a mostani időszakban kicsit fáradtabbak vagyunk. Izgalommal várom a szegedi bemutatkozást, főként az első meccset nevelőegyesületem, a Szentes ellen. Végre siker SCHWEDT/ODER. Idén a németországi Schwedt/Oder adott otthont az évenként megrendezendő Brandenburg-Csongrád megye/Szeged nemzetközi ifjúsági súlyemelő csapattalálkozónak. Ez már a 32. volt a sorban, és a délterületi együttes (Magda Attila, Oláh Norbert, Kozma Dávid, Csató István, Oláh Balázs, Tölli László, Gábor Róbert, Rácz Eszter) legyőzte a vendéglátókat, így szépített a már lebonyolított találkozók összeredményét figyelembe véve. A magyar csapat mindegyik tagja derekasan küzdött és helytállt, átlag fölötti csapatteljesítményt nyújtott. A súlycsoport nélküli abszolút versenyben Tölli első, Gábor harmadik, Oláh N. pedig ötödik helyen végzett. Eredmények: Brandenburg-Csongrád megye/Szeged 1881,19:2056,47 Sinclairpont. A vendégek egyéni teljesítményei, nők, +75 kg: Rácz E. 103 kg (45, 58). Férfiak, 69 kg: Magda A. 195 kg (85, 110), Oláh N. 207 kg (92,115); 77 kg: Kozma D. 217 kg (97, 120); 85 kg: Csató I. 218 kg (100, 118); 94 kg: Oláh B. 210 kg (95,115); +105 kg: Tölli L. 282 kg (125, 157), Gábor R. 300 kg (125, 175). Felkészítők: Horváth Attila, Oláh Imre.