Délmagyarország, 2009. augusztus (99. évfolyam, 179-203. szám)
2009-08-24 / 197. szám
5 2009. AUGUSZTUS 24., HÉTFŐ Tiltanák a cigizést a peronokon is Januártól tiltanák a dohányzást a vasútállomások peronján is. A szigorítás ellenére is rá fognak gyújtani - vélik a vásárhelyiek. A vonatok többségén már most sem lehet cigizni, nincs dohányzó vagon. HÓDMEZŐVÁSÁRHELY MUNKATÁRSUNKTÓL Eldobott csikkeket látni mindenfelé a népkerti vasúti megállóhely peronján. Hiába szereltek fel a korlátra több cigarettatartót, sokan mégis a földre dobják az elfüstölt cigit. Januártól mindez változhat, ha a parlament végre elfogadja a nemdohányzók védelméről szóló törvény módosítását, amely szerint már a vasútállomásokon sem lehetne rágyújtani. - így is, úgy is rá fognak gyújtani a vonatra várakozók - vélte a vásárhelyi Népkertnél egy férfi, aki azt kérte, ne írjuk le a nevét. Szerinte nem lesz hatása a tiltásnak, sőt úgy gondolja: ez sértené a szabadságjogait. A közelben várakozó 19 éves Bot Zoltán elárulta: három éve dohányzik, csak elvétve, leginkább társaságban gyújt rá. Nem hiszi, hogy a tiltás hatására kevesebben cigiznek majd. Azzal viszont egyetért, hogy az állomásokon csak a kijelölt helyeken lehessen rágyújtani. Az Orosházára igyekvő Gonda Dominika elmondta: nem dohányzik, és nagyon zavarja a füst. Sajnos a dohányosok többsége egyáltalán nem törődik azzal, hol gyújt rá. Ugyanakkor a szigorítás sem hozna nagy változást - vélte a 20 éves lány. Időközben egy szerelvény is befutott az állomásra. A vonatról leszálló jegyvizsgáló is cigiszünetet tartott. A fiatal nő - szintén azt kérte, ne írjuk le a nevét - nem hallott a szigorításról. Viszont elmondta: a Vásárhelyről induló vagy az azt érintő vonatokon mintegy két éve nem lehet dohányozni. Ennek oka egyszerű: nincs dohányzó vagon. Kiderült: még ez sem zavar minden utast. Előfordul, hogy a tiltás ellenére is rágyújtanak a vonaton, és el is dobják a csikket. Bot Zoltán a vásárhelyi vasútállomáson. A fiatalember szerint többen a szigorítás után is rá fognak gyújtani. fotó: tésik attila Kétórás várakozás és határsértők SZEGED, RÖSZKE. Kétórás várakozás alakult ki vasárnap a röszkei határátkelőhely belépő oldalán a Nyugat-Európába visszatérő vendégmunkások miatt - tájékoztatta lapunkat Pál János, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője. A torlódás estig tartott. A rendőrség a magyar és szerb állampolgároknak a tiszaszigeti határátkelőhelyet javasolta, illetve a folyamatosan, minden állampolgár számára használható tompáit. Kezdetben mindkét helyen várakozásmentesen lehetett belépni Magyarországra, de délutánra Tiszaszigetnél is kétórás várakozás alakult ki. Tegnap hajnalban a Szegedi Határrendészeti Kirendeltség járőrei 4 határsértőt tartóztattak fel, akik illegálisan szerettek volna bejutni hazánkba. A 3 koszovói és 1 szerb állampolgár az éjszaka folyamán Röszke külterületén két csoportban lépte át az államhatárt a jobb élet reményében. Ügyükben idegenrendészeti eljárás indult. Móra Ferenc Felnőttoktatási Szakközépiskola Kétéves nappali rendszerű ol családi pótlék, egészségügyi biztosítási jogviszony. • Két-, három-, négyéves stl és levele ol heti 3 és 2 alkalom, utazási kedvezmény, oktatócsomagok. A jelentkezési lap letölthető a honlapról: www.mffsz.hu Szeged, Kálvária sgt. 84. (Szeged-Móravárosi Szakközépiskola épületében) Tel.: 62/551-548 _ Oláh Dezsőt többmilliós kár érte a tűz miatt. fotók: karnok csaba Percek alatt leégett a Jobb mint Otthon Kisvendéglő SZEGED FOLYTATÁS AZ 1. OLDALRÓL A kisvendéglő téglaépületéhez tartozó faszerkezetes, mintegy 120 négyzetméteres teraszt addigra elborították a lángnyelvek, amelyek az erős szél miatt nagyon gyorsan terjedtek. A tűzoltók az épület mindhárom oldalát vízsugárral lőtték, de így is majd egy óráig tartott, míg legyőzték a tüzet. Az oltás során egy tűzoltó megsérült. Megsemmisült a rendezvénykönyv. A Jobb mint Otthon Kisvendéglőben a napokban lakodalmat tartottak volna, és nagyobb társaságok is előre bejelentkeztek. Mivel a tűzben a rendezvénykönyv is elégett, Oláh Dezső, az étterem bérlője arra kéri a megrendelőket, hogy jelentkezzenek nála. Annak ellenére, hogy a vendéglő még jó néhány hétig zárva tart, a pecásokat keddtől újra fogadják a Lencsés horgásztónál. A lángok megperzselték az étterem mellett álló terasz kerítését és a stég tetejét. A tűz akkora hőt fejtett ki, hogy az udvaron lógó kalitkába zárt kismadár elpusztult. A faszerkezetes kiszolgálóhelyiséget pillanatok alatt „felfalták" a lángnyelvek. A kőépület egy része is totálkáros lett. Szerkezetét balesetveszélyesnek nyilvánították. Ottjártunkkor az étterem munkatársai mentették, ami még menthető. Az épület alsó szintjén azonban szinte minden porig égett. Megolvadt hűtők, koromfekete üvegszilánkok hevertek szerteszét. - Huszonöt éve vezetem a Kiskőrössy Halászcsárdát. 1989 óta kilencszer öntötte el a víz az éttermet, de mindig sikerült előre összepakolnunk, és harminc nappal az ár elvonulta után általában meg tudtam nyitni. A vízre felkészültem, a tűzre nem - mondta megtörten Oláh Dezső, akitől megtudtuk: kára többmilliós, de van biztosítása. A kárfelmérők ma délelőtt nézik át az épületet. A vendéglátós bizakodó: azt mondta, újraépíti Gerenda esett a tűzoltóra az éttermet, s ha minden jól alakul, talán már két hónap múlva újra kinyithatnak. - Az égő épület mellett álltam, amikor rám esett egy gerenda. Két kollégám rögtön odaugrott segíteni, mert beszorultam alá. Nagy nehezen kiszabadítottam magamat. Megütöttem a térdemet, és megégett a lábszáram - mondta el lapunknak Oltványi István (képünkön). A 31 éves tűzoltó zászlóst a mentők a helyszínen ellátták, majd a traumatológiára szállították. Innen került át a bőrgyógyászati klinikára, ahol tegnap mi is meglátogattuk. A fiatalember másodfokú égési sérüléseket szenvedett, a lábán kívül a bal kezén három ujjperce is megsérült. Oltványi István elmondta: kilenc éve dolgozik tűzoltóként, eddig nem volt balesete. Tegnap még bent tartották a klinikán. Ma várhatóan hazaengedik, két hét alatt teljesen felépülhet. ü"" rf* FOTÓK j tíminM www.delmagyar.hu NEM CSAK AZ AUTÓSISKOLÁKON MÚLIK, HOGY SOK A BALESET Jogosít a jogsi, de mire? Az elmúlt hetek balesetei azzal szembesítenek: kaotikus állapotok uralkodnak a vezetőképzésben - és káosz van a közlekedők fejében is. SZEGED LÉNÁRT ÁDÁM A közlekedés a társadalom állapotát tükrözi, a balesetek gyakorisága pedig azt jelzi, hogy valami nagyon nincs rendben. Udvariasság, előzékenység, tolerancia - ezek nagyon ritkák napjaink közlekedésében. - Amikor én tanultam vezetni, azt mondta az oktató, menjen a többi után, csinálja azt, amit ők. Ma azt mondjuk, csak azt ne csináld, amit a többség. A gyakorlatban kettévált az oktatás és az élet, jóllehet valahol a kettő között volna az igazság panaszolja Hell Antalné, a szegedi Golf Autósiskola vezetője. A hivatalos, közlekedési hatóság által kiadott tankönyv még a Zsigulinál és a Ladánál tart. Vizsgakérdés, hogy hideg motor indításánál hogyan kell szabályozni a keverék dúsítását, de a mai injektoros motorokban már automata szívató van. Hibája a rendszernek, hogy vizsgaközpontú, a szituációfüggő közlekedés pedig túlszabályozott. Lehet vizsgára felkészíteni, de lehetne tanítani a KRESZ-t is. Lehet hibapontok alapján buktatni, de lehetne összességében értékelni a vezetést. A szerencse, a vizsgabiztos, az Ha az út nem elég széles. Számos lehetőség közül választhatnak a fővárosi motorosok, ha csiszolni szeretnének a tudásukon. A Honda Motorkerékpár Vezetéstechnikai Oktatás az egyik legkiforrottabb elméleti és képzési rendszer - sajnos Csongrád megyében nem érhető el. Az egymásra épülő szinteknek köszönhetően minden jelentkező az alapoktól kezdve sajátíthatja el vagy frissítheti fel motoros ismereteit. A kétnapos tréningek szintenként 45 ezer forintba kerülnek. útvonal és a forgalom forgandó - a bukás viszont állandó. - A balesetek többnyire nem abból adódnak, hogy a járművezetők nem tudják a KRESZ-t, és nem is abból, hogy nem tudják az autót kezelni, hanem abból, hogy nem ismerik a szabálykövető magatartást. Azt kellene tudomásul venni, hogy a szabályok minket védenek vélekedik Hell Antalné. - A KRESZ-ben nagyon sok dupla védelem van! Például ha a gyalogos át akar menni a zebrán, meg kell győződnie az áthaladás veszélytelenségéről, az autósnak pedig át kell engednie a gyalogost a zebrán. A baleset elkerüléséhez a két feltétel közül csupán az egyiknek kellene teljesülnie - folytatja az oktató. Ami azonban mérsékelten vonatkozik az autósokra, az a motorosokra fokozottan igaz: a vezetéstechnikai továbbképzések életeket menthetnének.