Délmagyarország, 2009. augusztus (99. évfolyam, 179-203. szám)

2009-08-19 / 194. szám

2009. AUGUSZTUS 19., SZERDA MEGYEI TÜKÖR DNS-RÉGÉSZEK MUTATJÁK: MA 1 SZÁZALÉK BENNÜNK AZ URÁLI Kurdok, grúzok a honfoglalók családfáján törökökkel, az eszakke- mar csak mindössze 1 száza­let-oroszországi komikkal, a lékban található meg. A jelen­Földszintes paripák. A szegedi genetikusok feltérképezték az ősma­gyarok „terepjáróinak típusát". A lócsontvázakból nyert DNS-eket 79 lófaj 900 mintájával hasonlították össze. Kiderült, lovaiknak nincs egyenes ági leszármazottja. Rokonságot két strapabíró fajtával mutat­nak: a kárpátokbeli alacsony hucullal és a mai türkmenisztáni akhal te­ke fajtával, de az arab telivérek is távoli rokonaik. A középkorban ezek számítottak a lovak Rolls Royce-ának, mert nagyon kevés táplálékkal napi 120-130 kilométer megtételére voltak képesek. A honfoglaló magyarok család­fáján kevés, mindössze 16 szá­zalékban mutatható ki az uráli gyökér. Ezer év alatt pedig még sokkal jobban felhígult a „vér" - mutatták ki szegedi geneti­kusok. CSONGRÁD MEGYE DOMBAI TÜNDE Hét éven át kutatta a honfog­laló magyarok „családfáját" a Magyar Tudományos Akadé­mia Szegedi Biológiai Köz­pontjának Genetikai Intézete és fővárosi régészeti intézete. Nemrégiben közölték eredmé­nyeiket. Raskó István igazgató és csapata a legkorszerűbb DNS-elemzési módszereket vétette be, hogy minél alapo­sabban feltárja származásuk eredetét. Ehhez tíz honfogla­lás kori magyarországi teme­tőt vizsgáltak. 110 csontvázból 68 értékelhető DNS-mintát nyertek. Ezeket a testi örökítő­anyagokat hasonlították össze a számítógépes adatbázisban feldolgozott 73 európai és ázsiai népcsoport, valamint a mai magyar és székely népes­ség DNS-adataival. A származástani elemzé­sek azt mutatják, hogy őse­ink viszonylag kevesen ér­kezhettek a Kárpát-medencé­be - foglalta össze eredmé­nyeiket Raskó István. Mi a kevés? Egy arab kereskedő korabeli leírása 20 ezer lo­vast említ. A teljes létszámot a becslések 50 és 100 ezer fő közé teszik. Eleink állatállo­mánya ennek többszöröse le­„A jelenkori magyar és székely minták inkább az európai népekre jellemző genetikai képet mutatnak." hetett, mert a látszatra is ad­tak a harci taktikában: sok lóval vették körbe magukat a harcosok, hogy népesebb se­regnek tűnjenek. Az ezer évvel ezelőtti ma­gyar törzsek kevés alapítóra vezethetők vissza - derült ki a Raskó-csoport vizsgálataiból. 16 százalékban ázsiai eredet mutatható ki, ami az uráli származási helyükre utal. A csontokban 84 százaléknyi európai szálat találtak. Ez bi­zonyítja, hogy a honfoglalók vándorlásuk során szláv és tö­rök népekkel keveredtek. Az ezer évvel ezelőtti magyarság - amely az Alföldet benépesí­tette - DNS-kódja közeli ro­konságban áll a kurdokkal, grúziai észak-oszétokkal, az ukránokkal és az azerbajdzsá­ni azeriekkel. A mai magyarok a történelem során „hígul­tak": az ázsiai vonal jelenleg kori magyar és székely minták már távol állnak eleink DNS-kódjától, inkább az euró­pai népekre jellemző geneti­kai képet mutatnak. •mmmmmnmaammmommmmhhmmmk „Komoly arc" a REÖK-ben Modern, mégis érthető és szerethető kiállításokként értékelik a REÖK látogatói az aktuális három tárlatot, melyekre kisgye­rekeket, fiatalokat is szívesen hoznak. Valamelyikük bejegy­zéséből az is kiderül, hogy az egyik művész, Pauer Gyula bizony „komoly arc". SZEGED Augusztus 20-án is várja, egészen este nyolc óráig a látogatókat a REÖK három aktuális tárlata, a Csernus Tibor-, a Gyarmathy-Pau­er-kiállítás, valamint a Le­vendel-gyűjtemény. „Csodálatos az, ahogy a dr. Levendel László által ösz­szegyűjtött magyar festésze­ti remekek láttán többen ki­emelik az orvosok testet és lelket egyaránt gyógyítani kívánó igyekezetét. Modern művészeti cse­megét az átrium kínál a lá­togatóknak, ahol a XV. Sze­gedi Művésztelep alkotói Pauer Gyula művei a REÖK kiállítótermében. fényekkel és árnyékokkal bánik!" „Azt hittem, hogy fotókat látok. Kiváló a fény-árnyék hatás, az em­beri test ismerete." Ezek a leggyakrabban ismétlődő dicséretek, melyekkel Cser­nus Tibort elhalmozzák a vendégkönyvet aláíró láto­gatók. Ahogyan egyikük megfogalmazta: fantaszti­kus, hatalmas méretű fest­ményeiben azt lehet legin­kább szeretni, hogy „végre olyan mai és modern alko­tásokat látunk, amit ma­gyarázat nélkül is lehet él­vezni, érthető, valósághű". Egy látogató azt emelte ki, hogy a vele érkező kisgye­rekeket is lenyűgözte a gyűjtemény, melyen bibliai és párizsi témájú alkotáso­kat is megcsodálhattak. A fiatalok érdeklődését mutatja az a bejegyzés, mely szerint „Pauer komoly arc" - vagyis Pauer Gyula, aki szobrászművészként festményeivel mutatkozik be Szegeden, minden bi­zonnyal mesteri művész. Hasonló dicsérő szavakkal nyilatkoznak Gyarmathy Ti­hamér festőről is, akinek szobrait állították ki. A mutatják be műveiket. Az egyik különlegesség egy fa­kérgekből kirakott vadász­repülő, mely az emeleti hi­dakról nézve igazán látvá­nyos. Az átrium kiállítása ingyenes, a másik három tárlatot szabadtéris belépő­jeggyel lehet ingyen megte­kinteni - egyébként egyen­ként 600, együtt pedig 1500 forintba kerül a kulturális élmény. (X) Etisabeth-jegyek korlátozott számban Ezen a hétvégén ér véget az idei Szegedi Szabadtéri Játé­kok, méghozzá minden idők egyik legsikeresebb zenés színházi darabjával, az Elisa­beth-tel, melyet még három­szor láthat a közönség. A kettős szereposztással szín­re vitt musical bemutatóján állva tapsolt a közönség a legendának, melynek nép­szerűsége tizenhárom év után sem csökkent. Az Ope­rettszínház sztárjaival bemu­tatott előadásra jegyek már csupán rendkívül korlátozott számban kaphatók. tajekoztato TÖKÉLETES LÉGÁRAMLÁS ÉS LÉGÁTERES2TÉS A HÁTRÉSZBEN LEVŐ HÁLÓRÉSZNEK KÖSZÖNHETŐEN 7 GOLYÓSCSAPÁGYAS, TEUESEN KIHÚZHATÓ FIÓK KIVEHETŐ TALPBETÉTTEL a sarok mag assag folé nyúló frottír bélés megak atlalvozza a zokni elcsúszását a turacipoben HORDTÁSKÁVAL és tisztitókenoovel /darab 12 990 Női vagy férfi túrakabát 2 az 1-ben* légáteresztő és vízálló, levehető viharkapucni női méret: 36 -1*2 férfi méret: 48-54 Profi szerszámoskocsi* • kiváló minőségiparíésotthoni használatra • anyag: hidegen hengerelt acél • 4 görgő (2 irányítókerék és egy kézifék} • menetfogantyúval • méret: 68,8 x 45,8 x 87.2 cm •súly: 61.5 kg ' „gj 12990 Ft/db 49 990 49 990 Ft/db /darab SSI 5 499 Ft/db Túrahátizsák* • 3 különböző modell: 451,401 vagy 351 • ergonómikusan kialakított vállpánt 3D-hálóval • kopásálló külső anyag Gyermek túracipő* • strapabíró bőr felsőrész beépített víz­ésszélálló, légáteresztő lex-membránnal tarlatom nélkül U 999 civné Női vagy férfi túranadrág' női méret: 38-46 férfi méret: 48-56 Cipőpolc* • 3 szintes, helytakarékosan használható • robusztus, ütésálló műanyagból • szerszám nélkül összeszerelhető • méret: kb. 53 x 36,5 x 47,5 cm (széxméxma) 4999 rt/db traveiier Távcső zoom-funkcióval* • 1. modell: 8 - 24-szeres nagyi 50mm-es objektív vagy • 2. modell: 10 - 30-szorosnaa 60 mrn-es objektív crvne Női vagy férfi túrazokni* méret: 35-46 2999 999 Fi/pár KOYAt jfé, CLA5S Női vagy férfi cipő* valódi bőrből készült felsőrész, textil belső bélés bőr peremmel, textil talpbetét. TR-talp méret: 37 - 45 Laposüveg-készlet, 7 részes* kiváló minőségű nemesacélból (18/8) • 1 laposüveg (kb. 210 ml). /darab 599#^d» 1 fekete műt tárolótáska /készlet lgaft twmtmd 6 «9 Ft/pár /darab Zselés talpbetét* különböző típusok /darab Multifunkciós kés vagy kemping evőeszköz* • kemping evőeszköz: 6 funkcióval vagy Ip • multifunkciós kés: 17 funkcióval /tubus 999 Ft/db /csomag 3 499 Ft/db LED homloklámpa* • sokoldalúan használható • szabályozható világítási szög • elemekkel, valamint tépőzárral a sisakhoz történő rögzítéshez 3 986.67/Z 990 Ft/l Cipőápolók* 75 ml/100 mIAubus 799 Ft/csomag jJÜR' iásban értékesítünk. A termékek müsí'akiiag ill kütsóley eltérhetnek a fotón látottaktól, a/ esetleges helyesírási ill nyomdahibákéit nem tudunk felelősséyet vállalni ALDI 1 www.aldi-hungary.hu Ajka • Baja • Balatonlelte • Bonyhád • Budakeszi • Budaörs • Budapest, X. ker. • Budapest, XVI. ker. • Cegléd • Dalsas • Debrecen 2x Dunatöldvár • Dunaharaszti • Dunaújváros • Esztergom • írd • Fór • Gárdony • Gyula • Hajdúböszörmény • Hajdúszoboszló Halásztelek • Hatvan • Hódmezővásárhely • Jászberény • Kalocsa • Karcag • Kazincbarcika • Keszthely • Kiskunhalas Kisvárda • Miskolc > Mohács • Mosonmagyaróvár • Nyíregyháza 3x • Paks • pápa • Rács • Piliscsaba « siklós « siófok Szeged • Szemes • Székesfehérvár • Szombathely 2x • Törökbálim • Veszprém 2x • Zalaegerszeg Nyári nyitva tartás: 06.01-től - 08 31-ig Balatonlelle, Gárdony; Keszthely, Siófok

Next

/
Thumbnails
Contents