Délmagyarország, 2009. augusztus (99. évfolyam, 179-203. szám)
2009-08-11 / 187. szám
SPORT 19 A SZEGED POLOSA, AGNER ZOLTÁN ZSÚFOLT EV ELŐTT Esküvő után gyermekvárás Ágner Zoltán (30) négy esztendőt követően tért vissza a Szeged Beton férfi pólócsapatába. A balkezes vízilabdás a hét végén házasodik, novemberben apa lesz, de a sportsikerekben sem szeretne lemaradni. SZEGED SZÉLPÁL LÁSZLÓ Ágner Zoltánnak nem ismeretlen az újszegedi sportuszoda légköre. Egyrészt ellenfélként is jó pár meccsen vízbe ugrott •ott már, másrészt a Szeged Beton játékosaként a 2004/2005-ös évadban tagja volt a bajnoki bronzérmes együttesnek. - Nagy sikert értünk el, ami elsősorban annak volt köszönhető, hogy egységes volt a gárda, mentálisan erősek voltunk. Nem volt klikkesedés a csapaton belül, egyfelé toltuk a szekeret, egymásért is hajtottunk. BRONZ UTÁN TÁVOZÁS. A legutóbbi legnagyobb bajnoki sikert követően Ágner mégis megvált a klubtól. Elmondása szerint nem önszántából... - Az akkori edzőm, Gyöngyösi András nem találta megfelelőnek a teljesítményemet. Pedig úgy terveztem, az egyéves szerződésem után szívesen hosszabbítanék, de hát ez nem így alakult. „Tojással" voltak néha szakmai szóváltásaink, akadtak olyan dolgok, Kováts Nóra és Ágner Zoltán a bajnoki szezon végére tartogatja a nagy lagzit. FOTÓ: MISKOLCZI RÓBERT amit ő, voltak olyanok, amit én láttam másképpen. Úgyhogy elváltak útjaink, amitől én egyáltalán nem repestem, de mivel profi vagyok, jobb híján tudomásul vettem a döntést. A nagy terveket szövögető Pécs gárdájába igazolt, ahol meghatározó játékossá nőtte ki magát. - Én is úgy éreztem, hogy jobban megy a póló, mint Szegeden, de ebbe belejátszott az Szombaton kimondják a boldogító igent. Ágner Zoltán két éve talált rá élete párjára, a Szeviép-Szeged és a Pécs egykori kosarasára, Kováts Nórára. - Nóri eddig a menyasszonyom volt, szombattól viszont már a feleségem lesz - mondta büszkén Zoli. - Most még csak szűk családi körben mondjuk ki a boldogító igent, de jövőre, a bajnokságot követően tartunk templomi esküvőt, és akkor lesz a lakodalom is. Novemberben pedig már szülők is leszünk, akkor jön a világra szerelmünk gyümölcse, Bendegúz. Hát csoda, ha annyira izgatott vagyok? is, hogy a fájós vállamat megműttettem, ami szerencsére remekül sikerült. Egyre jobb, gólerősebb lettem, és nem tagadom, egy pici elégtételt is éreztem akkor, amikor a Szeged ellen jól ment. Dac nem munkált bennem, egyszerűen csak jó akartam lenni. PÉNZ NÉLKÜL NEM MEGY. Sike rült bizonyítania, máskülönben augusztus 4-től nem Kásás Zoltán foglalkozásain szenvedne. - Azt gondolom, hatalmas megtiszteltetés egy LEN-kupát nyert gárdába igazolni, de ehhez némi szerencse és véletlen is szükségeltetett - vallotta be a balkezes szélső. - Jól éreztem én magam Pécsett is, csakhogy volt csapatomnál komoly anyagi problémák jelentkeztek. Hogy mást ne mondjak, több hónapja nem kaptam pénzt. ígérgetéseket annál többet, de mint tudjuk, abból aztán végképp nem lehet megélni. El akartam menni pénzt keresni külföldre, csakhogy májusban megtudtam, hogy szerelmem, Nóri novemberben egy kisbabával ajándékoz majd meg. A külföldi légióskodás így kútba esett, itthon akartam csapatot keresni. LEHMANN SEGÍTSÉGE. Talált, méghozzá egy kiválót, anyagilag az egyik legstabilabbat, olyat, amelynél az adott szónak rangja van, ahol fel sem merülhet a játékosban, hogy átverik. - Lehmann Pistával már régóta jó viszonyt ápolunk, a vele történt beszélgetéskor tudIgor Kos a Pickben A Pick Szeged vezetői tegnap megegyeztek Igor Kossal, így a 40-szeres horvát válogatott kézilabdázó 2010. június 30-áig a Tisza-partiakat erősíti. Az átlövő a Kecskeméten megnyert felkészülési mérkőzésen még nem lépett pályára. KECSKEMÉT MUNKATÁRSUNKTÓL Igor Kos a kecskeméti edzőmeccs előtt elvégezte a bemelegítő gyakorlatokat a Pick Szeged játékosaival, majd leült a kispadra, és onnan szemlélte az eseményeket. A 31 éves horvát Lele: tizes. FOTÓ: SEGESVÁRI CSABA átlövő - aki az előző idényt a spanyol Leónnál töltötte - az első félidőben nem lehetett elégedett új társai produkciójával, a hibáik sorozatát ugyanis a Kecskemét gólokkal büntette, és harminc perc elteltével 18-13-ra vezetett Skaliczki László együttese. A második játékrészre viszont mintha kicserélték volna a szegedieket: a védekezés mellett a kapusok és az átlövők teljesítménye is feljavult, és a Pick remek hajrával fordított. - A délelőtti konditermi munka látszott az első félidei játékunkon - értékelt Vladan Matics vezetőedző. - A szünet után már az igazi Pick Szeged volt a pályán, és a 3-2-1-es védekezésünk sokkal hatékonyabbnak bizonyult, mint a hatosfal. Jó jel, hogy az erős Kecskemét vendégeként fordítani tudtunk, és a második félidőt 19-12-re megnyertük. Örülök Igor Kos szerződtetésének. Hasznos tagja lesz a csapatnak, aki remekül védekezik, erős, gyors, és tökéletesen beleillik az általam elképzelt új stílusba. Ami tény: türelmesnek kell lennünk a beépítésével. Eredmény: Kecskemét-Pick Szeged 30-34 (18-13). A Pick gólszerzői: Lele 10 (3), Ghionea 7, Krivokapics 6, Zubai 3, Herbert, Katzirz, Andjelkovics 2-2, Zvizej, Oszmajics 1-1. MA ES HOLNAP IS PALYARA LEPNEK KOROKNAIEK HNKC-edzőmeccsek HÓDMEZŐVÁSÁRHELY MUNKATÁRSUNKTÓL Az ASA-Consolis-HNKC NB Ies női kézilabdacsapata eddig két előkészületi mérkőzést játszott: hazai pályán 29-25-re kikapott a Békéscsabától, idegenben viszont 34-31-es győzelmet aratott a Kiskunhalas ellen. Ma 18 és holnap 10 órakor újabb két találkozó következik: Koroknaiék az újonc, a Nyíradony helyén, jogán induló Siófok KC-t fogadják a hódmezővásárhelyi Balogh Imsi Sportközpontban. Farkas József vezetőedző már számíthat az elmúlt héten a válogatott keretekkel készülő Sopronyira, Királyra és Kudorra, ők a Balaton-parti együttes ellen debütálnak a vásárhelyi közönség előtt. A vendégek soraiban is láthatunk majd ismerősöket, egykori HNKC játékosokat Nagy, Scholtz és Szepesi személyében. A fentieken kívül is mozgalmas hete lesz a vásárhelyi kézilabdásoknak. Csütörtökön ifjúsági, pénteken serdülő emléktornát rendeznek mindkettő délelőtt 9 órakor kezdődik - a Balogh Imsi Sportközpontban, míg szombaton a felnőttek Kiskunhalason szerepelnek az I. Kis-Itália pizzéria-kupán, a házigazdák és a Debrecen társaságában. Totónyeremények BUDAPEST. A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 32. fogadási heti totó és góltotó nyereményei a jövedelemadó levonása után a következők: Totó: 13 plusz egy találatos szelvény nem volt. 13 találatos szelvény 2 darab, rfyéréményük egyenként 1 /millió 194 ezer 525 forint. 12 találatos szelvény 79 darab, nyereményük egyenként 22 ezer 680 forint. 11 találatos szelvény 1221 darab, nyereményük egyenként 1465 forint. 10 találatos szelvény 7904 darab, nyereményük egyenként 380 forint. 5 találatos •2) sz^vértyTt^m Volt. 4 találatos szelvény 1 darab, nyereménye 70 ezer 495 forint. A helyes tipposzlop: 2, 1, 1; • X, X, 2; X, X, 1; 2,1, X, 1; X. Kétszeres bajnok Ágner Zoltán 1978. október 10-én született Budapesten. A balkezes jobbszélső az Újpest utánpótlás csapataiban kezdett el pólózni - még csak 16 éves volt, amikor már néhány meccs erejéig a lilák bajnokságot nyert felnőtt gárdájában is szerephez jutott. Innen az ELTE-BEAC együttesébe vezetett az útja, majd lehúzott egy évadot a Vasasban, négyet pedig az Egerben. A Szeged Beton VE-be 2004 nyarán érkezett, innen egy idény után a Pécsbe távozott, ahonnan négy idényt követően most visszatért a Csongrád megyei székhely csapatába. A legnagyobb sikerei között kell említeni az Újpesttel és az izraeli ASA Tel-Aviwal nyert bajnoki címét (1994,2004), a Szegeddel szerzett bronzérmét (2005). tam meg, hogy a Beton a szerb Vejzagics helyére egy gólerős balkezest keres. Mondtam is neki viccesen, amúgy én ráérek... Természetesen nagyon szerettem volna újra felhúzni a Szeged sapkáját, de ehhez kellett Pista is, aki beszélt Kásás Zoltán edzővel, ő pedig Körtvélyessy Péter elnök úrral. Felvették velem a kapcsolatot, tudtomra hozták, hogy az elmúlt években nyújtott teljesítményemet meggyőzőnek találták, de rendkívül korrektül, őszintén elmondták azt is, az újpesti Létay az első számú kiszemelt. Boldog voltam, amikor megtudtam, hogy végül mégis én lettem a „befutó". Hatalmas bennem a győzni akarás, a bizonyítás, és látva a többieket, ezek a tulajdonságok keretünk összes játékosánál megfigyelhetők. Ebből pedig kizárólag csupa jó dolog sülhet ki... Az észtek ellen Szolnokon Ma 18 órától Szolnokon Észtország ellen vív Eb-pótselejtezőt az A-divízióban maradásért küzdő magyar férfi kosárlabda-válogatott. SZOLNOK MUNKATÁRSUNKTÓL Rendkívül fontos mérkőzés vár a magyar férfi kosárlabda-válogatottra ma este hat órától Szolnokon. Az Eb-pótselejtező-csoportban egy győzelemmel és egy vereséggel álló együttesnek mindenképpen nyernie kell a vendég észtek ellen, hogy reális esélye maradjon az európai A-divízióban maradásra. - Azért választottuk keleti bázisként Szolnokot, mert szép emlékeink vannak a tavalyi, olaszok elleni találkozóról, amelyen a helyi nézősereg szinte hatodik emberként hajtotta a válogatottat - mondta Mészáros Lajos, a válogatott szakmai igazgatója, hozzátéve, reméli, hogy megtelik a csarnok, és a buzdításra ezúttal sem lesz majd panasz. Az első meccsén a vendég ukrán csapat ellen fölényes győzelmet aratott, míg Csehországban, szombaton hatpontos vereséget szenvedett válogatott az észtek elleni találkozó után pénteken Kijevben vendégszerepel. - Nagyon kiegyenlített a küzdelem, amit bizonyít, hogy a csoport négy résztvevőjének. egyaránt egy győzelme és egy veresége varr. Az A-divízióban maradásért minden hazai mecscsünket meg kell nyerni, és egyszer idegenben is győznünk kellene - mondta Mészáros Lajos. A ma 18 órakor kezdődő mérkőzésre a belépés ingyenes, a nézők érkezési sorrendben foglalhatják el helyeiket. Janics-Storcz csata Storcz Botond szövetségi kapitány világbajnokságon Dartmouth-ban vezeti először a magyar kajak-kenu válogatottat. Azon a pályán, amelyen 1997-ben három vb-aranyat nyert. A 34 éves szakember tegnap délután a magyar válogatott második delegációját várta a reptéren, amikor megcsörrent a telefonja. DARTMOUTH, SZEGED MÉHES GÁBOR - Nosztalgiázik? - Csak módjával, de nem tagadom, eszembe jutottak a 97-es élmények. Különösen, amikor vízre szálltam. Janics Natasa délelőtt kihívott egy 100 méteres csatára. A lovagiasság jegyében csak annyit árulok el, hogy óriási volt a verseny kettőnk között. - Ezen a pályán nem lehetett kihagyni a kajakozást? - Ez független a helyszíntől. Ha tehetem, minden reggel letudom a szokásos penzumot. A versenyzők akkor még alszanak. - A kapitányt a feszültség nem hagyja pihenni? - Szó sincs róla, nem vagyok nagy alvó. Egyébként is optimistán várom a világbajnokság kezdetét. - Az elődje, Angyal Zoltán is Dartmouth-han debütált. Nem rossz előjel. Kerti parti Vajda nélkül - Mindenki egészséges, jó a hangulat - mondta a helyszínen tartózkodó Petrovics Kálmán, a Démász-Szeged VE igazgatója. Anikó Dunford, klubunk kiemelt támogatója, a Chesterton képviselője kerti partin vendégül látta a szegedieket és közvetlen társaikat a közeli Waveriey-ben lévő tóparti háznál. Az összejövetelről Vajda Attila és Vécsi Viktor igazoltan hiányzott, mivel a tréner még a hétvégén is kemény edzéseket vezényelt olimpiai bajnokunknak. - Ha jól emlékszem, akkor nyolc aranyéremmel zártunk. Én most öttel is elégedett lennék, de nem zárom ki, hogy ennél többet is nyerhetünk. Egyben van a csapat, mindenki elvégezte a szükséges munkát. Ami pedig a 97-es válogatottat illeti, mára csupán négyen maradtunk hírmondónak: Kovács Kati, Kammerer Zoli, Sári Nándor és jómagam. Tizenkét év már-már őskornak számít a sportban. - Úgy hírük, Vajda Attilának nehezebben ment az átállás. Mi hír a szegedi olimpiai bajnokról? - Vécsi Viktor rendkívül pozitívan nyilatkozott Attila formájáról, és az edző nem szokott a levegőbe beszélni. Engem maximálisan megnyugtatott.