Délmagyarország, 2009. augusztus (99. évfolyam, 179-203. szám)
2009-08-11 / 187. szám
2009. AUGUSZTUS 11., KEDD AKTUALIS / / // RENDKÍVÜLI SZENÁTUSI ULEST TARTANAK A 300 AGYAS EPULET MUKODTETESEROL Vita a klinikai tömb körül s r működése » zett területn ni tilos! Ide, az új klinika mellé épül majd a még újabb klinikai tömb, amely 12 milliárdba kerül. Akadnak kétkedők. FOTÓ: SEGESVÁRI CSABA Miután több szenátor megkérdőjelezte az új klinikai tömb fenntarthatóságát, mára rendkívüli szenátusi ülést hívott össze az egyetem vezetése. A „félig nyertes" SZTE-nek jövő keddig kell beadnia részletes pályázatát a második körbe, különben elúszik a 12 milliárdos beruházás. SZEGED MUNKATÁRSUNKTÓL kai jár a közel 300 ágyas új egészségügyi komplexum működtetése. Többek között arra kíváncsiak, hogy a tömb 3 év múlva tervezett átadásakor mennyi lesz majd az épület rezsije, és azt ki tudja-e gazdálkodni az intézmény. Ez a témakör ugyanis része annak a részletes pályázati anyagnak, amivel az SZTE indulna a közel 100 milliárdos uniós tender második körében. Mint azt megírtuk, a szaktárca tavaly december végén bejelentette, hogy az SZTE sikerrel vette Az infrastruktúra-fejlesztés támogatása az egészségpólusokban című tender első pályázati körét, és uniós forrásból 11,1 milliárdot kaphat az új klinikai tömb felépítésére - ha határidőre kidolgozza a kivitelezés részletes terveit, amit újabb elbírálás követ. Rendkívüli ülést tart ma délelőtt a szegedi egyetem szenátusa, amelyen mindössze egy napirendi pontot vitatnak meg: a még ezután felépülő klinikai tömb fenntarthatóságát. Az universitas legfőbb döntéshozó szerve arra kérte Pál Attilát, a klinikai központ elnökét: pontos számadatokkal mutassa be, milyen kiadásokTervek. A tervek szerint az új klinikai tömb és a „régi" új klinika egybefüggő épületeiből jönne létre az úgynevezett magkórház, összesen több mint 700 ággyal. Itt működne a központi intenzív osztály, a központi diagnosztikai blokk, a központi műtőblokk és sterilizáló összesen 14 műtővel, illetve több kezelőlabor. Az új épülettömbben kardiológiai, invazív kardiológiai, általános belgyógyászati, hematológiai, általános, szív-, tüdő-, mellkas- és érsebészeti, transzplantációs és a szeptikus részlegen gyógyítanák a betegeket, akik többnyire kétágyas szobákba kerülnének. Az épületben működne 21 szakambulancia is. Az egyetem már korábban eredményt hirdetett az általa kiírt építészeti pályázaton: két fővárosi cég elképzeléseit találta legjobbnak a zsűri, őket kérték fel arra, hogy készítsék el a kivitelezés és működtetés részletes terveit. Az alagsorral és gépészettel együtt hétszintes épület részletes tervei el is készültek, azokat augusztus 18-áig kell benyújtania az SZTE-nek. A szenátorok egy része azonban kifogásolta a fenntarthatósággal kapcsolatos fejezetet - ezért hívták most össze a rendkívüli ülést. Úgy tudjuk, a szenátus ettől a beszámolótól teszi függővé, hogy rábólint-e a részletes pályázati tervek benyújtására - azaz támogatja-e az önerővel együtt összesen 12,3 milliárdos beruházás megvalósítását. / 00 KIPRÓBÁLTUK AZ UJ VÁSÁRHELYI TEHERMENTESÍTŐ UTAT Ötperces menetidőt lehet spórolni A menetidő több mint felét megtakarítottuk azzal, hogy a 47-es főútról a maroslelei útig tartó távot a múlt héten átadott tehermentesítőn tettük meg Hódmezővásárhelyen. HÓDMEZŐVÁSÁRHELY KOROM ANDRÁS A reggeli csúcsforgalomban teszteltük Vásárhely múlt pénteken átadott tehermentesítő útját, amely a laktanya előtti körforgalmat köti össze az ipari parkkal. A Kaszap utca felől érkeztünk a 47-eshez, hogy az új szakaszon haladjunk tovább. A szabályokat betartva hajtottunk, amikor az 50-es sebességkorlátozó táblát 70-es váltotta, mi is gyorsítottunk. Szemközt is szép számmal jöttek (a 3,5 kilométer alatt összesen 23 személy- és teherautóval találkoztunk), senki sem próbált előzgetni, és a mögöttünk lévők sem akartak letolni az útról. Pedig két rövid szakaszon csak 30-cal lehetett menni. Itt az útpadka mellett még tartott valamilyen munka. Az új utat a forgalom ellenére is valamivel kevesebb mint 3 perc alatt tettük meg. Visszafelé már a megszokott, a városon átvezető legrövidebb útvonalon haladtunk. A Síp utcán át értünk a városba, ahol már a második utcánál nagyot kellett fékeznünk, a Makairól ugyanis egy öreg A reggeli forgalomban is csak 3 perc az út. FOTÓ: TÉSIK ATTILA Erre folytatódik az elkerülő is Errefelé halad majd a várost délről elkerülő út is, ha elkészül. Egy tavaly megjelent Vásárhely-térkép szerint ez a lelei úti csomóponttól leágazva a volt Hódgép-telep és a Dilinka temető közt halad, hogy a 47-est a Hódmezőgazda Zrt. kiállítóterülete mellett érje el. Ford vágott elénk, amely aztán 30-cal battyogott el a Csomorkányi utca kereszteződéséig. Itt hosszabban kellett várnunk. A Majolikagyárnál aztán ismét álltunk, a Bajcsy utca felől érkező autók miatt nem tudtunk a vasúti aluljáró felé fordulni. Amikor viszont sikerült, jól haladtunk egészen a Bagolyvárig. Itt 13 autó várt, hogy besoroljon a körforgalomba. Miután végre sorra kerültünk, gyorsan elhaladtunk az üzletközpontok előtt, és a Kaszap utcai vasúti aluljárón átgurulva megérkeztünk eredeti kiinduló helyünkre, a laktanya előtti körforgalomhoz. Visszafelé is körülbelül 3,5 kilométert kellett megtennünk, de ez kétszer annyi időnkbe, 8 percünkbe került. Halálúton, hazafelé 99 Megkockáztatta az előzést, és öt ember meghalt, négyen ártatlanul. FEKETE KLÁRA fekete.klara@delmagyar.hu Amíg az M5-öst át nem adták, a régi európai főközlekedési utat nevezte mindenki halálútnak. Ott dübörgött Szeged és Budapest között déli irányból Nyugat-Európa felé haladva és visszafelé az egész Balkán, bennünket is beleértve. A forgalom nemcsak dübörgött, hanem a hajmeresztő előzések és az eszeveszett gyorsaság miatt súlyos balesetek sorozatát követelte. Az M5-öst 2005 végén átadták. 2006 elején azonban Románia uniós tag lett, így a keleti szomszéd felé tartó forgalom megháromszorozódott, halálúttá a 43-as út változott, itt, a közvetlen közelünkben. S hiába épül már az M43-as is, az átadásig még párszor beleremeg az emberek gyomra abba, hogy Makóra kell utazniuk. 25 kilométeren át nemcsak a saját fejükkel kell gondolkodniuk két kamion közé beékelődve, hanem azokéval is, akik szembe jönnek. Kitalálni azt, hogy kiugranak-e kanyarban, záróvonalnál, vagy beletörődnek a lassú cammogásba. Általában nem törődnek bele: akárcsak a régi 5-ös úton, most a 43-ason érzik azt a hazafelé tartó vagy viszsza, ideiglenes otthonuk felé igyekvő vendégmunkások, hogy még mindig csak félúton vannak, és jobban rá kéne lépni a gázpedálra. Félúton, kialvatlanul, elcsigázva hoznak rossz döntéseket a volánnál ülők, mint ahogy a tegnapi sofőr is. Megkockáztatta az előzést, és öt ember meghalt, négyen ártatlanul. Amit tett, megbocsáthatatlan. Ha vele szemben nem egy kamion jön, hanem egy személygépkocsi, az abban utazók sem élik túl a balesetet. Miért pont Magyarország van tele halálutakkal, amelyek mentén fekete, ember formájú bádogalakok figyel-' meztetik az autóst, hogy őt is hazavárták? Egyesek szerint túl enyhék a szankciók a gyorshajtókkal szemben: a rendőr például kiszabhat helyszíni bírságot, tehet feljelentést, de a külföldi állampolgár útlevelét, jogosítványát - törvényeink értelmében - nem veheti el. A nálunk száguldozó, baleseteket okozó románok állítólag odahaza szelíd bárányokká változnak, olyannyira nagy a rendőri szigor visszatartó ereje. Egyáltalán nem arról van persze szó, hogy ki milyen nációhoz tartozik. Magyar sofőrök hibájából is van elég baj. És mivel az utak a közlekedők nemzetközi terepei, gyakran előfordul, hogy a vétkes magyar sofőr ártatlan áldozata külföldi - mondjuk román. AUTÓVAL ISZKOLT EL A RENDOROK ELOL Hamis húszezressel akart fizetni a nő Eliszkolt a rendőrök elől az a negyven év körüli, nagy karika fülbevalót viselő nő, aki tegnap kora délután minden bizonnyal hamis húszezressel fizetett a szegedi Glattfelder téri vegyesboltban. SZEGED BOBKÓ ANNA Minden bizonnyal hamis húszezressel fizetett egy nő tegnap kora délután a szegedi Glattfelder téri vegyesboltban. Egyik kollégánk éppen a helyszínen járt, amikor az eset történt. Amikor az üzlethelyiségbe lépett, a negyven év körüli, nagy, karika fülbe99 Az eladó követte, de már nem érte utol, mert a nő gyorsan beszállt türkizkék színű kisautójába, és elhajtott. valót viselő nő az eladóra várt, aki hosszú percekig maradt hátul a raktárban. A vevők türelmetlenkedtek, egyikük ki is fordult a boltból, és elment. Amikor a kiszolgáló végre visszatért a kasszához, közölte az asszonnyal: gyanús a húszezres, amivel fizetni akart, ezért értesítette a rendőrséget. Jó lenne, ha együtt megvárnák az érkezésüket. Az asszony azonban a hír hallatán sarkon fordult, és kiviharzott a boltból. Az eladó követte, de már nem érte utol, mert a nő gyorsan beszállt türkizkék színű kisautójába, és elhajtott. Kollégánk feljegyezte a gépjármű rendszámának első két betűjét: LZ. Megvártuk, amíg a járőrök a helyszínre érnek. Közben az eladónőt arról faggattuk, miről vette észre, hogy hamis a húszezres. A bolt alkalmazottja azonban nem állt szóba velünk. A rendőrök - amíg az eladónővel beszéltek - magukra zárták a bolt ajtaját, ahova több vevő is próbált bejutni - hiába. Tuczakov Szilvána, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense érdeklődésünkre elmondta: a bankjegyet lefoglalták, a Magyar Nemzeti Bank illetékes hatósága fogja megvizsgálni. Az ügyben eljárás indult hamis pénz forgalomba hozatala bűncselekmény gyanúja alapján.