Délmagyarország, 2009. július (99. évfolyam, 152-178. szám)

2009-07-24 / 172. szám

13 Ponthatárok a Szegedi Tudományegyetemen CSONGRÁD MEGYE. A felsőoktatási intézmények tegnap este műszaki informatikai mérnökasszisztens felsőfokú szakképzéséhez, gyakorlatilag betöltötték, míg a mesterképzés 21 ezer 700-as keretére nyilvánosságra hozták felvételi ponthatáraikat a www.felvi.hu A jogászoknak Debrecenben és Pécsett 408, Szegeden 409, az 11 ezer hallgatót vettek fel. A legtöbben a turizmus és vendéglátás, oldalon. Lapurfkban a Szegedi Tudományegyetem valamennyi ELTE-n 426 pontot kellett szerezniük. Az orvosoknál a Semmelweis a gazdálkodás és menedzsment, illetve a mérnök informatikus karának és szakjának nappali tagozaton megállapított pontszámát Egyetemen 437, Szegeden és Pécsett 421, Debrecenben 420 volt a képzést célozták meg. A vidéki egyetemek közül az SZTE-re közöljük. Táblázatunk első száma az államilag finanszírozott, a ponthatár. A gazdálkodás és menedzsment szakon Szegeden 402, jelentkeztek a legtöbben: 17 ezer 619-en. A felvételi pontszámot a második a költségtérítéses képzésekre szükséges pontokat jelöli, a Corvinuson 454 pont szükségeltetett. Egyébként a legmagasabb tavaly debütált 400+80 pontos rendszerben számították ki. Ám a Az alapképzésen túl az osztatlan, illetve a felsőfokú szakképzések pontszám 469 volt, ennyivel lehettek a jelentkezők hallgatók a bejutáshoz sehol sem kellett a maximális pontot elérni. Aki most is megtalálhatók: előbbieket o, utóbbiakat f betűvel tüntettük fel. Budapesti Corvinus Egyetem nemzetközi gazdálkodás szakán. Idén nem került be egyik megjelölt helyre sem, vagy idén még sehova Kihúztuk azokat a képzéseket, amelyek nem indulnak. Az SZTE-n összesen 127 ezer 500-an akartak bejutni valamelyik felsőoktatási sem jelentkezett, bízhat a pótfelvételiben: a jelentkezési lapot az a legtöbb pontot a bölcsészkar pszichológia szakához kellett intézménybe, első körben mintegy 94 ezren nyertek felvételt. Az általános szabályok szerint augusztus 10-éig kell benyújtani. Bővebb begyűjteni: 440-et; a legkevesebbet, 154-et a pedagógusképző kar államilag finanszírozott alapképzés 56 ezres keretszámát információk a www.felvi.hu-n. szak államilag finan­szírozott költség­térítéses ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR nemzetközi tanulmányok 432 190 politológia 418 198 jogász (o) 409 175 jogi asszisztens (f) 277 ­ÁLTALÁNOS ORVOSTUDOMÁNYI KAR általános orvos (o) 421 362 BÖLCSÉSZETTUDOMÁNYI KAR anglisztika 349 200 germanisztika-német szakirány 350 200 informatikus könyvtáros 319 238 keleti nyelvek és kultúrák­altajisztika szakirány 429 200 kommunikáció és médiatudomány 413 320 magyar 354 HHMMHI 200 néprajz 367 200 ókori nyelvek és kuttúrák-klasszika­filológia szakirány 431 nBMi 180 pedagógia 337 200 pszichológia 440 421 romanisztika-francia szakirány 350 179 romanisztika-olasz szakirány 350 HHMHI 180 romanisztika-spanyol szakirány 350 180 szabad bölcsészet 388 182 szlavisztika-bolgár szakirány 350 279 szlavisztika-cseh szakirány 347 180 szlavisztika-orosz szakirány 350 200 szlavisztika-szerb nemzetiségi szakirány 350 ­szlavisztika-szerb szakirány 350 200 szlavisztika-ukrán szakirány shskíü ­szociológia 399 180 történelem 367 180 történelem-régészet szakirány 385 384 EGÉSZSÉGTUDOMÁNYI ÉS SZOCIÁLIS KÉPZÉSI KAR ápolás és betegellátás-ápoló szakirány 306 ­ápolás és betegellátás­gyógytornász szakirány. 355 208 egészségügyi gondozás és prevenció-védőnő szakirány 297 ­szociális munka 301 167 FOGORVOSTUDOMÁNYI KAR fogorvos (o) 428 294 GAZDASÁGTUDOMÁNYI KAR gazdálkodási és menedzsment 402 396 kereskedelem és marketing 415 371 pénzügy és számvitel 396 376 banki szakügyintéző (f) 326 302 kis- és középvállalkozási menedzser (f) 306 282 pénzügyi szakügyintéző (0 296 357 számviteli szakügyintéző (f) 266 ­GYÓGYSZERÉSZTUDOMÁNYI KAR gyógyszerész (o) 405 219 JUHÁSZ GYULA PEDAGÓGUSKÉPZŐ KAR andragógia 368 180 ének-zene 380 220 germanisztika-német nemzetiségi szakirány -­szak államilag finan­szírozott költség­térítéses gyógypedagógia 348 238 képi ábrázolás 400 218 óvodapedagógus 277 ­rekreációszervezés és • egészségfejlesztés 344 194 romanisztika-román nemzetiségi szakirány 280 ­szlavisztika-szlovák nemzetiségi szakirány 350 ­szociálpedagógia 319 281 tanító 236 202 tanító-német nemzetiségi szakirány 238 ­tanító-román nemzetiségi szakirány -­tanító-szlovák nemzetiségi szakirány ­­társadalmi tanulmányok 308 201 testnevelő-edző 344 176 általános rendszergazda (f) 297 202 csecsemő- és gyermeknevelő­gondozó (f) 240 238 energetikai mérnökasszisztens (f) 212 ­gazdálkodási menedzserasszisztens (f) 204 ­gazdasági idegen nyelvű menedzser (f) 248 ­gépipari mérnökasszisztens (f) -­hálózati informatikus (f) 248 ! 236 hulladékgazdálkodási technológus (0 347 339 idegenforgalmi szakmenedzser (f) 348 mmm 345 idegennyelvi kommunikátor (f) ­ifjúságsegítő (0 290 ­informatikai statisztikus és gazdasági tervező (f) 216 ­intézményi kommunikátor (f) 364 ­képzési szakasszisztens (f) ­­közösségi-civil szervező (f) ggggga ­külgazdasági üzletkötő (f) 354 400 mechatronikai mérnökasszisztens (f) -­médiatechnológus asszisztens (f) 315 ­mezőgazdasági menedzserasszisztens (f) 166 ­műszaki informatikai mérnökasszisztens (f) 154 ­sajtótechnikus (f) 190 422 sportkommunikátor (f) 326 ­titkárságvezető (f) 204 ­vendéglátó szakmenedzser (f) 313 306 villamosmérnök-asszisztens (f) 190 ­web-programozó (f) 322 278 MEZŐGAZDASÁGI KAR mezőgazdasági mérnöki 264 160 vadgazda mérnöki 298 160 vadgazdálkodási technológus (f) 190 ­MÉRNÖKI KAR élelmiszer-mérnöki 330 187 gazdasági és vidékfejlesztési agrármérnöki 324 175 mezőgazdasági és élelmiszeripari gépészmérnöki 243 161 műszaki menedzser 278 215 szak államilag finan­szírozott költség­térítéses TERMÉSZETTUDOMÁNYI ÉS INFORMATIKAI KAR anyagmérnöki 198 ­biológia 230 299 biomérnöki 279 ­fizika 182 195 földrajz 291 435 földtudományi 232 229 gazdaságinformatikus 283 368 kémia 169 169 környezetmérnöki 279 186 környezettan 170 187 matematika 182 184 mérnök informatikus 256 351 programtervező informatikus 277 292 ZENEMŰVÉSZETI KAR előadó-művészet-klasszikus csembaló szakirány ­­előadó-művészet-klasszikus ének szakirány 386 375 előadó-művészet-klasszikus fagott szakirány 400 ­előadó-művészet-klasszikus furulya szakirány ­­előadó-művészet-klasszikus fuvola szakirány 393 ­szak államilag finan­szírozott költség­térítéses előadó-művészet-klasszikus gitár szakirány 398 430 előadó-művészet-klasszikus gordon szakirány -­előadó-művészet-klasszikus gordonka szakirány -­előadó-művészet-klasszikus hárfa szakirány -­előadó-művészet-klasszikus harsona szakirány 396 ­előadó-művészet-klasszikus hegedű szakirány 386 ­előadó-művészet-klasszikus klarinét szakirány 407 ­előadó-művészet-klasszikus kürt szakirány ­előadó-művészet-klasszikus mélyhegedű szakirány 423 ­előadó-művészet-klasszikus oboa szakirány 400 ­előadó-művészet-klasszikus orgona szakirány 380 ­előadó-művészet-klasszikus trombita szakirány 398 ­előadó-művészet-klasszikus tuba szakirány 398 ­előadó-művészet-klasszikus ütőhangszer szakirány 398 előadó-művészet-klasszikus zongora szakirány 364 ­CIBEZZ ES TIED A VILÁG! CIBEZZ SZÁMLACSOMAG Gondtalan pénzügyek, gondtalan diákévek • Számtalan díjmentes banki szolgáltatás, CIBEZZ Megtakarítási Program magas kamattal (EBKM: 1,03%—9,13%) • Most ajándék mobilfeltöltéssel vagy online könywásárlási utalvánnyal (1800 forint értékbenjl • Díjmentes CIB Internetbank • Kultiprogram - ajándék belépőjegyek* moziba, színházba, koncertre! EBKM: 0,20% •Jegyek a készlet erejéig A Kultiprogram részleteiről az alábbi oldaton tájékozódhatsz: www cib.hu/kuttiprogram Jelen hirdetés nem minősül ajánlattételnek, célja a figyelem felkeltése. CIB BANKFIÓKOK: Szeged, Kiss Menyhért u. 1. (06 62) 425-425 Szeged, Széchenyi tér 2/A (06 62) 551 -575 Szeged, Mérey u. 6/C (06 62) 554-910 |nm| CIB BANK 6öyüét, ajöirSnSÍ. CIBEZZ szAmlacbomab . intim '

Next

/
Thumbnails
Contents