Délmagyarország, 2009. július (99. évfolyam, 152-178. szám)
2009-07-23 / 171. szám
2009. JÚLIUS 23., CSÜTÖRTÖK AKTUALIS A LEGOLCSÓBB CIGIT KERESTÜK SZEGEDEN, DE A LEGDRÁGÁBBAT VETTÜK MEG 7 ezer forint - a semmiért SZEGED FOLYTATÁS AZ 1. OLDALRÓL A fekete pólós nő előre küldött, a Gábor Dénes középiskola elé, hogy ott bizniszeljünk, mert „itt mindent látnak a kamerák". Azért menjünk külön magyarázta -, mert együtt nagyon feltűnő lenne. Ott odaadom a pénzt, aztán hozzák a cigit - vázolta az üzlet forgatókönyvét. A helyszínen átadtam a pénzt. De nem 6, hanem 7 ezret - ugyanis nem volt ezresem. - Nem tudok visszaadni, Ősztől erősödhet a csempészet. Idén januártól július 20-áig összesen 33 ezer karton cigarettát foglalt le 160 millió forint értékben a VPOP Dél-alföldi Regionális Parancsnoksága (DARP) a szerb és román határszakaszokon. Tavaly ugyanebben az időszakban 50 ezer kartont állítottak meg ugyanitt, nagyjából 256 millió forint értékben. Némedi Varga Éva, a VPOP DARP szóvivője szerint a júliusi adóemelések csak szeptemberre lesznek érezhetők a csempészetben - nagyjából addigra fogynak ki a boltok és nagykereskedők régi áras raktárkészletei. Ennek ellenére kedden is találtak csempészcigit Nagylakon: két román autóbuszból került elő 200 karton, 1 millió forint értékű cigaretta. A Mars téri csarnokban és környékén zajló eseményeket innen követik. FOTÓ: SEGESVÁRI CSABA de nem baj. Nyugi, a jugó csaj majd hozza a visszajárót is mondta a nő, aki ezután instrukciókkal látott el. Az iskolaépület melletti barna kaput figyeljem, ott jön ki az ezüsttáskás „kolléganő", aki előbb elmegy a Gogol utcai lakásba felvenni az árut. Nem baj, hogy nincs nálam szatyor, azt is hoznak - ígérte. Közben elmondta, hogy a cigi „Jugóból" jön, mert Romániában 100 kilométert kell autózni ez első vámmentes boltig: nem éri meg onnan hozni a benzinköltség miatt. Miután felvetettem, hogy talán a barátaimat is érdekli az olcsó áru, megbeszéltük, hogy jövő szerdára összeszedem a rendelést. Ők ugyanis csak szerdán „dolgoznak", 9 és 10 óra között. Fáj a feje, meleg van, és cukorbeteg is - szabadkozott nem sokkal később amiatt, hogy mennie kell. De azért én várjak a megbeszélt helyen, 15 percen belül hozzák a cigimet. NEM ALUDT EL ÖRÖKRE A DÉLI AUTÓPÁLYA KONCEPCIÓJA Budapesten át vezető utak MAGYARORSZAG FOLYTATÁS AZ 1. OLDALRÓL Lehmann István, a Csongrád Megyei önkormányzat akkori elnöke is úgy véli, hogy jó ötlet volt a déli autópálya, kár, hogy nem valósult meg. A megye 2 millió forinttal szállt be az rt.-be. Lehmann szerint komoly tervezési munkálatok folytak. 1998-ban még egy török befektető is erősítette az rt.-t, de 2001-ben kilépett, és ezzel együtt a társaságot is felszámolták. Szegeden a 90-es években Sz. Lukács Imre újságíró szerkesztésében még időszakos kiadvány is megjelent Déli utakon címmel, amely az érdekelt önkormányzatokat látta el információkkal. A DAP Rt. 10 évig kísérletezett Magyarország leghoszszabb, több mint 700 kilométeres sztrádájának megépítésével. Mégsem sikerült megszerezni az engedélyeket, és nem sikerült előteremteni hozzá a pénzt sem. Mi volt a kudarc oka? A kormányok egyrészt fontosabbnak tartották a sugaras irányú sztrádák megépítését, másrészt az M5-ÖS példáján látszott, hogy a magántőkéből épülő sztráda a magas útdíj miatt elfogadhatatlan az autósok számára. Honnan hová? A déli autópálya Soprontól haladt volna dél felé Szombathely és Zalaegerszeg érintésével Nagykanizsáig, onnan tovább Kaposváron át Szekszárd felé. A tolnai megyeszékhely mellett híd vezetett volna át a Dunán, s még Szegedet is elérte, majd elhagyta volna egy új Tisza-híddal. Itt a 47-es főutat követve érintette volna Vásárhely térségét, majd Orosházát, Békéscsabát, legvégül Debrecent. A cívisváros és Nyíregyháza közé pedig gyorsforgalmi utat terveztek. Volt egy olyan terv is, hogy a Dunántúlon a nyomvonal jobban megközelíti a déli határt Pécs környékén, és Barcsig eljutva fordul északra Zalaegerszegnek. Ami emlékeztet a DAP-ra Ha a DAP az eredeti tervek szerint megvalósult volna, akkor most magában foglalná a Kaposvárt északról elkerülő 610-es utat, az M9-es Szekszárdtól keletre eső részét az új Duna-híddal, valamint az M43-as Szegedet északról elkerülő, csaknem 3 kilométeres körívét. Mindhárom útszakasz a tervezett déli autópálya nyomvonalán fekszik. A déli autópálya ötletét mostanában a nyugati határszél megyéi élesztgetik, országgyűlési képviselők levélben keresték meg a miniszterelnököt és Szabó Pál korábbi közlekedési minisztert. Utóbbitól az a válasz érkezett, hogy - legkorábban a 2014 és 2020 közötti időszakban - előbb a Szombathely és Vasvár, majd a Vasvár-Zalaegerszeg, utána pedig a Zalaegerszeg-Nagykanizsa szakasz valósulhat meg. •••••••••••••••••• Nyolc körbála égett szét ALGYŐ. 8 körbála égett tegnap délután egy Algyő és Tápé közötti gabonatáblán. A tűz senkire és semmire nem jelentett veszélyt, a tűzoltók több mint két órán keresztül voltak a helyszínen. - Az oltás helyett inkább elégettük a bálákat, felügyelet mellett. Az égett szalmát nem lehet használni semmire, ez volt az olcsóbb és egyszerűbb megoldás - magyarázta Faragó Antal szolgálatparancsnok. A hadnagy elmondta, az égő báláktól körülbelül 500 méterre két helyen is égett az avar 3-4 hektáron, foltokban. A tüzet sikerült eloltani, így komolyabb veszélyt nem jelentett ez sem. A hőség miatt tűzgyújtási tilalom van. Ez azt jelenti, hogy erdőben, az erdő 200 méteres környezetében és közterületen tilos tüzet gyújtani. A tiltás a magánterületekre nem vonatkozik, Faragó Antal hadnagy azonban azt mondta: jobb, ha senki nem gyújt tüzet a kertben, mert a száraz időben egy kisebb szél hatására terjedhet a tűz, akár a szomszédos kertekbe is. A szárazfű- és az avarégetés sok gondot okoz nyáron. A negyedóra letelte után már kezdtem kicsit aggódni, de azért vártam tovább: hátha valami gond akadt menet közben. Végül 40 percnyi álldogálás után beláttam: átvertek, lemondhatok az olcsón kínált, mégis drágává vált cigiről. Visszamentem ugyan reklamálni a vécé elé, de ott már senki sem volt. Talán már éppen azt számolgatta a két nő valahol: mennyit is kerestek aznap a hiszékeny és mohó vevőiken. 1 milliót fizettek a hídjáró autósok SZEGED MUNKATÁRSUNKTÓL Majdnem egymillió forint bírságot szabtak ki szombat óta Szeged belvárosában azokra a szabálytalankodó autósokra, akik a forgalom elől lezárt Belvárosi hidat használják. Mint megírtuk, akadnak autósok, akik a felújítás alatt álló hídon továbbra is átkelnek, pedig azt egy hónapig csak a tömegközlekedési járművek, a gyalogosok és a kerékpárosok használhatják. Szenti Szabolcs, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője tegnap elmondta: a szinte folyamatos rendőri ellenőrzés mellett összesen 970 ezer forint helyszíni bírságot szabtak ki 116 autósra. A szabálysértés miatt a bírság három- és húszezer forint között változhat, de a rendőrség még hétfőn bejelentette, hogy a legsúlyosabb büntetést szabják ki a hídon átkelő autósokra. A legtöbb bírságot a lezárás első napján, szombaton osztották ki, de azóta is vannak próbálkozók. A Belvárosi híd elavult dilatációs elemeinek cseréjét célzó rekonstrukció szombaton kezdődött meg. Augusztus 1-jéig félpályás útzár mellett csak a tömegközlekedési és a megkülönböztető jelzéseket használó járművek mehetnek át, augusztus l-jétől 9-éig teljes lesz az útzár, a tömegközlekedést is a Bertalan hídra terelik. A sugarak közti átjárókért ÚJSZÁSZI ILONA ujszaszi.ilona@delmagyar.hu A kelet-nyugati átjárónak nyoma sincs a közlekedésfejlesztési programban - se vasúton, se közúton. Ezt panaszolta az egyik rádióban a műszaki egyetem út- és vasútépítési tanszékének docense. A szakma nagyon hiányolja a programból a közelmúltban megépült, a szekszárdi és Pentele-hídhoz csatlakozó autóút-hálózatot. Monarchiabeli a - például a rácsos mintázatú hálózattal szembeni - sugaras közlekedésszerkezet. Az akkori stratégiai döntés súlyát növelte Trianon, mert a békediktátummal a Budapestet ellenpontozó nagyvárosok az országhatáron kívül rekedtek. A főváros túlsúlya persze nem csak a közlekedők kínja. Olyan ötletek temetője is Budapest és 99 Átkeresztelve fölbukkannak a DAP-szakaszokhoz hasonlító autópálya-darabok. e vízfej növelésében érdekelt lobbi, mint a főváros kikapcsolását célzó déli autópályáé. Álom maradt a Soprontól induló, Szegedet érintő és Nyíregyházáig nyújtózó gyorsforgalmi ív. Szó szerint alulról, merthogy civil kezdeményezésként is született a déli autópálya. Hivatkoztak Vásárhelyi Boldizsár 1941-es térképére. Ezen a magyar automobilút hálózatot alkotó, Budapestnél találkozó sugárutakat átjárókkal kapcsolta össze - a mai déli országhatár környékét is érintő ívvé. De hiába lobbizott a déli autópályáért a megépülésében érdekelt legalább 120 önkormányzat, és 10 megye egész képviselői és közlekedési szakembergárdája - az ötletet nem támogatta a nagypolitika. Olyan forgalmi adatokra hivatkoztak a döntéshozók, amelyek alapján elsőbbséget kapott minden más gyorsforgalmi útirány. Közben milliárdokat kell költeni a sztrádákon kívüli, elaggott és agyonhasznált utak toldozgatására-foldozgatására is. Átkeresztelve - például M47 és M9 néven - azért fölbukkannak a közlekedésfejlesztési koncepciókban a DAP-szakaszokhoz nagyon hasonlító autópálya-darabok. Ezek megépítése a Szeged-központú dél-alföldi régió elemi gazdasági érdeke - lenne. Az M47-es Orosháza irányába keletre, az M9-es Kaposvár felé nyugatra és délre nyitna gyorsan elérhető kaput. Az M5-ös, az M43-as elkészülte után talán minden korábbinál jobban bízhatunk megépítésükben. Erre történelmi esélyt ad az unió, az új költségvetési szakaszban ide irányítható euró milliárdok. Zalában szorgalmazzák már az M9-es sztrádát. Melléjük kellene állni, érvelni és lobbizni - Csongrádban is a sugarak közti átjárókért. Melegrekord várható Tegnap 35 fok volt, ma 37 is lehet. Megdőlhet az országos és a helyi melegrekord is. Igyunk, igyunk, igyunk. SZEGED MUNKATÁRSUNKTÓL Továbbra is érvényben van a július 15-én elrendelt 2. fokozatú hőségriasztás Szegeden, amit akkor vezetnek be, ha a napi középhőmérséklet három egymást követő napon meghaladja a 25 fokot. A következő fokozat a 3., ehhez 27 fok fölött Nem javasolt a túlhűlés Az ÁNTSZ szerint ha a külső hőmérséklet 35-39 Celsius-fok közötti, az ideális belső hőmérséklet 28 fok körül van, tehát nem javasolt a túlzott légkondicionálás. A ventilátort csak rövid ideig használjuk, mivel kiszárítja a szervezetet. kell lennie a napi átlaghőmérsékletnek. Elképzelhető, hogy a napokban erre is sor kerül bár függ attól is, hogy mennyire hűl le éjszaka a levegő. Tegnap 35 fok volt Szegeden, ezzel nem dőlt rekord, 2007. július 22-én ugyanis 39 fokot mértek. Ma azonban van esély új csúcsra: 36-37 fok várható. A helyi rekord eddig 37 fok, ezt 1987-ben mérték Szentesen. Az országos legmelegebb július 23-a Kiskunfélegyházán volt 1988-ban: 38,2 fok. Ennél is lehet melegebb ma az országban, tehát akár az országos csúcs is megdőlhet. Az ÁNTSZ a honlapján azt javasolja, hogy hőhullám idején a kánikula okozta rosszullét, szédülés, ájulás elkerülése érdekében ne várjuk meg, amíg szomjasak leszünk. Már a nyelv, a száj kiszáradásának kellemetlen érzete előtt igyunk valamilyen folyadékot. Ponthatárok: ma este MAGYARORSZÁG. Ma este hozzák nyilvánosságra az idei felsőoktatási felvételi ponthatárokat, ekkor dől el a mintegy 127 ezer 500 felvételiző sorsa. A ponthatárok elsőként a www.felvi.hu portálon jelennek meg, várhatóan este 8 körül. Holnapi lapszámunkban olvashatók lesznek a Szegedi Tudományegyetem szakjainak ponthatárai. Azok a jelentkezők, akik engedélyt adtak erre, számukat megadták, a vonalhúzás estéjén SMS-ben is értesítést kapnak.