Délmagyarország, 2009. július (99. évfolyam, 152-178. szám)

2009-07-20 / 168. szám

2009. JÚLIUS 20., HÉTFŐ SPORT 19 Nem bírt a Makó a Szabadkígyóssal A MAGYAR VERSENYZŐ KET KATEGORIABAN IS PONTOT SZERZETT AZ IDÉN Talmácsi meccsben volt Három héttel a bajnoki rajt előtt megkezdték a Csongrád megyei NB-s csapatok az edző­meccsek lejátszását. Meglepe­tésre a Makó csak döntetlent ért el, viszont a Tisza Volán SC és a HFC simán nyert. MAKÓ, SZEGED, VÁSÁRHELY MUNKATÁRSUNKTÓL Augusztus 8-án Cegléden lép pályára az NB II Keleti csoport legutóbbi bronzérmese, a Ma­kó FC. A zöld-sárgák sikercsa­patából eddig két játékos tá­vozott: Gévay az élvonalbeli Paksban folytatja pályafutá­sát, míg Podonyi alsóbb osztá­lyú osztrák csapatnál próbál szerencsét. Azonban rajtuk kí­vül is akadtak bőven hiány­zók az első, Szabadkígyós el­leni felkészülési találkozón. Volt, aki még nyaral, volt, aki sérült, de voltak olyanok is, aki munkahelyi elfoglaltsá­guk miatt nem lehettek társa­ik között. Hiába, a Makó FC amatőr csapat. A Békés me­gyei I. osztályban vitézkedő Szabadkígyós az első félidő­ben két kontraakciót is góllal fejezett be, a hátrányt aztán a szünet után már csak egalizál­ni tudták Magyarék. A Kolozs­vári-legénység legközelebb szerdán 18 órakor lép pályára, amikor is az NB III Alföld cso­port negyedikjét, az Algyőt fo­gadja az Erdei Ferenc téri sporttelepen. A két harmadosztályú me­gyei csapatnak, a Tisza Volán SC-nek és a Hódmezővásárhe­lyi FC-nek (utóbbi csak 55 per­ces meccset játszott, mert a já­tékvezetők villámlás miatt fél­beszakították a találkozót) nem okozott problémát érvé­nyesíteni a papírformát ala­csonyabb osztályban szereplő vetélytársával szemben. A szegediek kedden 18 órától a Mórahalom együttesét látják vendégül, míg a vásárhelyiek szerdán 18.30-kor az NB Il-es Békéscsaba vendégeként fut­balloznak. A Szuperkupa is a Lokié SIÓFOK. Gyenge színvonalú ta­lálkozón a bajnok Debrecen nyerte a labdarúgó Szuperku­pát, miután Siófokon 1-0-ra le­győzte a kupagyőztes Budapest Honvédot. A cívisvárosiak sike­rét növeli, hogy tartalékjait ját­szatva hódították el a serleget. Herczeg András klubmenedzser ugyanis a szerdai Bajnokok Li­gája-selejtező svédországi visz­szavágóra (a Loki Debrecenben 2-0-ra győzte le a Kalmart) gon­dolva, a megálmodott kezdő­csapatából egyetlen játékosát sem engedte pályára. A találko­zó egyetlen gólját Szilágyi Péter szerezte. Negyedik sikerével a debreceni együttes beérte a Fe­rencvárost az összesített győ­zelmi rangsor élén. Debrecen-Honvéd 1~0 (0-0) Labdarúgó Szuperkupa, Sió­fok, 1500 néző. Gólszerző: Szilágyi (84.). Kiállítva: Benjámin (76. ­Honvéd). Sidi Péter aranyat lőtt az eszéki Eb-n Sidi Péter aranyérmet szerzett a kisöbű sportpuska 3*40 lö­véses számában az Eszéken zajló sportlövő Európa-bajnok­ságon. BUDAPEST, ESZÉK MTI Sidi Péter 1269,7 körös telje­sítménnyel aranyérmet szer­zett vasárnap a kisöbű sport­puska 3*40 lövéses összetett számában az Eszéken zajló sportlövő Európa-bajnoksá­gon. A magyar csapat tájé­koztatása szerint a komáromi sportoló 1170 körrel a máso­dik helyen zárta az alapver­senyt, majd a döntőben 99,7 körrel a mezőny legjobbja lett. A második helyen az osztrák Thomas Farnik, a harmadikon a német Julián Justus végzett. - Szeles, nehéz verseny volt, végig nagyon komoly koncentrációra volt szükség - mondta el az MTI-nek Sidi, a szám 2002-es vb-győztese. - Nagyon jól kezdtem az alapversenyt, a fekvő rész­ben a 40 lövés során mind­össze egyetlen 9-est lőttem, ezután pedig állóban és tér­delőben is tartottam magam. A döntőben pedig sikerült a legjobb eredményt elérnem a mezőnyből. Ebben a számban Jákó Csaba a 46. (1145 kör), Ve­res Ádám pedig az 54. (1138) helyen végzett. Sidi Péter a harmadik felnőtt magyar érmet szerezte meg az eszéki kontinensviada­lon, korábban Gerebics Ro­land - az olimpia műsorán szintén szereplő - dupla trap számban, míg Tasi Ta­más a futócéllövők 50 m-es 40 vegyes számában lett harmadik. A női sportpisztolyosok 30+30 lövéses versenyében a remélttől kicsit elmaradtak a magyarok, közülük Eiselt Ju­dit végzett a legjobb helyen, ő 573 körrel 22. lett. Sike Renáta (569) a 34., az olimpikon Csonka Zsófia pedig (559) a 48. pozícióban zárt. A számot a bolgár Marija Grozdeva nyerte. Makó FC-Szabadkígyós 2-2 (0-2). Makó, Erdei Ferenc sporttelep, 50 néző. Vezette: Adelhardt. Makó: Czirbus (Fazekas) - Kulacsik, Magyar, Szamosszegi, Puskás - Csa­mangó (Kószó), Varga R. (Nagy A.), N'Galle (Bress), Bány (Nagy N.) - Török Á„ Hadár. Edző: Kolozsvári Já­nos. A makói gólszerzők: Szamosszegi, Kószó. Tisza Volán SC-Tiszasziget 10-0 (5-0). Szeged, Felső Ti­sza parti stadion, 30 néző. Ve­zette: Bánóczki. TVSC (I. fél­idő): Dongó (Czirják) - Mé­száros, Vida, Boldizsár, Szabó A. - Mórocz, Dargó - Baji R., Huszárik, Pálfi - Szabó T. II. félidő: Czirják (Reguli) - Bar­na D., Boldizsár (Baji Sz.), Grünwald, Garamvölgyi ­Szilágyi, Szlobodnyik - Nagy Á., Orosz, Bárdosi - Kazi. Edző: Buchholcz Gábor. Ti­szasziget: Flórián - Kovács, Kószó, Szűcs G., Borbás - Ve­res, Ács, Nagy, Szűcs T., Tóth - Illés. Játszottak még: Szán­tai, Czibere, Bakri, Dicső, Bar­tyik. Edző: Koczkás Zoltán. Gólszerzők: Baji R., Nagy Á. (3-3), Szabó T., Pálfi, Kazi, Orosz. HFC-Kiszombor 4-1 (3-1). Vásárhely, 50 néző. Vezette: Kérdő és Sipos. HFC: Sós ­Szűcs R., Antal K., Huszár, Mucsi - Varga M., Vér (Szecs­kó), Sipos (Szabó I.), Marton (Antal S.) - Kökény (Tóth L.), Czibere A. (Papp Z.). Edző: Kandó Róbert. Kiszombor: Csizmadia - Horváth K., Be­csei, Kalmár, Moha - Tézsla, Papp Z., Kovács A., Horváth I. - Debreceni (Molnár), Hor­váth L. Edző: Lehota István. Gólszerzők: Marton (2), Vér, Szűcs (11-esből), ill. Horváth László. Csongrád-Orosházi Rákóczi 5-3 (2-1). A hazai gólszerzők: Lekrinszki, Boldizsár, Bórák, Polyák (2). Owen győztes góllal debütált Michael Owen, a Manchester Uni­ted új igazolása győztes góllal mutatkozott be új csapatában. FIFA MUNKATÁRSUNKTÓL A 2-2-es állásnál csereként pá­lyára lépő Michael Owen győz­tes góllal mutatkozott be a Manchester Unitedben a malaj­ziai ligaválogatott elleni edző­mérkőzésen. A Cristiano Ronal­do távozása után első meccsét játszó angol bajnok a 85. perc­ben harcolta ki a győzelmet. Ke­vesebb sikerrel zárta a hétvégét a másik manchesteri klub: a City a dél-afrikai Orlando Pira­tes ellen szenvedett kétgólos vereséget. A zakó ellenére is örülhettek a drukkerek, mivel a csapat 25 millió fontért öt évre leigazolta a togói Emmanuel Adebayort az Arsenaltól. A magyar vonatkozású meccseken Király Gábor győ­zelemmel mutatkozott be új állomáshelyén, az 1860 Mün­chenben, míg Priskin Tamás a Watford, Dzsudzsák Balázs pedig a PSV sikeréből vette ki góllal a részét. Eredmények: Malajzia­Manchester United (angol) 2-3, Owen góllal mutatkozott be az MU-ban. FOTÓ: MTI Orlando Pirates (dél-afrikai)- (német)-Bayern München (né­Manchester City (angol) 2-0, met) 1-0, Lyon (francia)-Lens Barnet (angol)-Arsenal (angol) (francia) 2-2, PSV (holland)-Si­2-2, Southampton (angol)-Ajax vasspor (török) 3-0, Wealdstone (holland) 1-4, 1860 ^pnKhén (angol) 0-3, (német)-Aberdeen ,-fskót)'L I-Ö, •' FC ' Pórto (portugál)-Monaco Schalke 04 (német)-VfB Stutt- (francia) 3-0, Seattle Sounders gart (német) 0-1, Hamburger SV (amerikai)-Chelsea (angol) 0-2. A világ sok szép táján rendez­nek MotoGP-versenyeket, a ke­let-németországi Sachsen tar­tomány nem tartozik közéjük. Ezen a hétvégén a Trabantok és MZ motorok egykori szüle­tési helyén rendezték a gyorsa­ságimotoros-világbajnokság soron következő futamát, ahol Talmácsi Gábor a MotoGP-ben megszerezte első pontját. Egy dolog biztos, ezen a környéken még mindig divat a bundesli­ga-frizura. SACHSENRING TAMÁS ÁKOS TUDÓSÍTÁSA Az időjárás is főszerepet ját­szott ezen a hétvégén. A har­minc fokos kánikula és a viha­ros eső váltogatta egymást. Szombaton a nyolcszázas ka­tegória időmérő edzésén még ömlött az eső, fél órával ké­sőbb a 250-eseknél pedig nem esett. így fordulhatott elő, hogy a negyedlitereseknél az első rajtkockát megszerző Si­moncelli az idejével az első sorból indult volna a Mo­toGP-ben. Vasárnapra felhős, de száraz időre ébredt a moto­ros mezőny. Talmácsi Gábor a reggeli bemelegítő edzésen jól teljesített, a tizenötödik helyet szerezte meg, másfél másodperccel a legjobb időt futó Pedrosa mögött. A pici Már Talmácsinak (41) is van pontja a király kategóriában. FOTÓ: DM/DV időkülönbségek érdekes ver­senyt sejtettek. Talmácsi Gá­bor a tizenhatodik rajtkocká­Eredmények. Gyorsaságimotoros-vb, német nagydíj 125 kcm: 1. Julián Simon (spanyol, Aprilia) 39:57,337 perc, 2. Sergio Gadea (spanyol, Ap­rilia) 9,415 mp hátrány, 3. Joan Olive (spanyol, Derbi) 17,559 mp h. A vb-pontverseny állása (16-ból 8 futam után): 1. Simon 129 pont, 2. Gadea 104, 3. Bradley Smith (brit, Aprilia) 98,5 ponttal. 250 kcm: 1. Marco Simoncelli (olasz, Gilera) 27:11,034 perc, 2. Alex Debon (spanyol, Aprilia) 0,479 mp h., 3. Alvaro Bautista (spanyol, Aprilia) 0,528 mp h„ 18. Tóth Imre (Aprilia, Team Tóth) egy kör hátrány. A vb-pontverseny állása (16-ból 8 futam után): 1. Aojama Hirosi (japán, Honda) 134 pont, 2. Bautista 124, 3. Hector Barbera (spanyol, Aprilia) 106,20. Tóth Imre 12 ponttal. MotoGP: 1. Valentino Rossi (olasz, Yamaha 41:21.769 perc, 2. Jorge Lorenzo (spanyol, Yamaha) 0,099 mp hátrány, 3. Dani Pedrosa (spanyol, Honda) 2,899 mp h„ 15. Talmácsi Gábor (Honda) 1 kör hátrány. A vb-pontverseny állása (17-ből 9 futam után): 1. Rossi 176 pont, 2. Lorenzo 162, 3. Casey Stoner (ausztrál, Du­cati) 148,... 19. Talmácsi Gábor 1 ponttal. ból vághatott neki a har­minckörös versenynek. Jól rajtolt a magyar versenyző, három helyezést előre lépett, majd körökön át Canepával és Vermeulennel harcolt. A többiek elléptek Talmától, aki küzdött a motorral, hogy utolérje őket. Végül Talmá­csi Gábor a tizenötödik he­lyen zárt, ami azt jelenti, hogy megszerezte élete első pontját a legnagyobbak kö­zött. Talmácsi Gábor az első magyar versenyző, aki a nyolcszázas MotoGP kategó­riában pontot szerzett. Juhos Árpád 1972-ben a király kate­góriában kilencedik lett a .Kelet-német Nagydíjon ugyanitt a Sachsenringen, ő volt Talmácsi előtt az utolsó magyar pontszerző. Talma hosszú idő óta az egyetlen motoros, aki ugyanazon év­ben pontot szerzett a 250-es és a MotoGP kategóriában is. - Boldog vagyok, hogy si­került pontot szereznem a Mo­toGP kategóriában, ez fan­tasztikus dolog. Dolgoznunk kell még a mérnökökkel, mert szeretnék még jobban „meccsben lenni" a többiek­kel, hiszen érzem magamban ehhez az erőt. A motor most ennyire képes, de remek csa­pat dolgozik körülöttem, akik még versenyképesebbé vará­zsolják a Hondámat. Akár már a következő angol viadalra is - mondta a magyar Mo­toGP-pontszerző, Talmácsi Gábor.

Next

/
Thumbnails
Contents