Délmagyarország, 2009. július (99. évfolyam, 152-178. szám)

2009-07-18 / 167. szám

A DÉLMAGYARORSZÁG/DÉLVILÁG MELLÉKLETE i Krencsey Marianne: Sosem készültem színésznek Liliomfi szerelme itthon járt Gina Loltobrigidát és Sophia Lorent ünnepelte a világ, amikor az ötvenes évek bőséges magyar filmtermésében olyan szépség tűnt fel, mint Krencsey Marianne. Generációk nőttek fel A Tenkes kapitányán és a Liliomfin. Az Amerikában élő művésznő itthon járt. Élete fordulópontjairól mesélt. SZÍNÉSZET DOMBAI TÜNDE - Liliomfi? örültünk, hogy 5 hónap alatt értelmes, kedves tündérmese született abban a sötét korban. Az első filmem, egyszeriben sztár lettem; felis­mertek és megszólítottak az ut­cán. Nagy dolog a szeretet. Re­kordhosszú ideig telt házas mozikat vonzott - idézte fel Krencsey Marianne. Makk Károly 1954-es rendezéséhez fűződik első útja is, a cannes-i filmfesztiválra. A 78 éves szí­nésznő ezért is lepődött meg, hogy a Liliomfihoz képest bu­gyutácska A Tenkes kapitá­nyát máig rajongva emlegetik a nézők. Amikor 1963-ban Fejér Ta­más rendező megbízást kapott egy 13 részes gyerekfilmsoro­zatra, Örsi Ferenc mentette meg azzal, hogy kuruc-labanc kalandokról szóló regényét dolgozta át. Az ötletét szeren­csére elfogadták, nem kellett úttörőkről forgatni. Film vagy színpad? A filmet könnyebbnek éreztem, mert a hangom nem hallható túl jól színpadi térben, a filmben vi­szont segít a hangmérnök. Rá­adásul a film természetesen lé­pett az életembe, hiszen sosem készültem színésznek. Diplo­mát színházi rendezőként sze­reztem, amit sosem használ­tam - elevenítette fel élete fordulópontjait Krencsey Mari­anne. - Az igazán nagy vízválasz­tó 1966-ban következett be: döntenie kellett, hogy besúgó lesz vagy nem dolgozhat. Azt mondta, most is úrrá lesz rajta a jeges rémület, ha Aczél Györgyre és a*sokat sejtető be­szélgetésükre gondol. Elvették az útlevelét, és még aznap, amikor végre sikerült vissza­szerezni, elhagyta a férjével az országot. Nem volt nehéz lé­pés, mert elege lett a rendszer­ből. Négy hónapnyi európai bolyongás után New Yorkban telepedtek le, azóta is ott él­nek. Nagy törést jelentett Kren­csey Marianne életében, hogy nem játszott. Sokat sírt amiatt, pedig ahogy fogalmazott, nem akart nem professzionális kö­rülmények között magyarkod­ni. Végül háromévnyi nélkülö­zés után tengerentúli magyar színdarabokban is szerepet vállalt. Kenyérkereső munkája mel­lé az intellektuális életcélt az általa is alapított Fészek Klub­ban találta meg, amelyet 39 éven át szervezett, és ahol fő­ként versmondásban teljese­dett ki. 1989-ben lépte át újra a magyar határt. Két-három évente jár haza a férjével bará­taik meghívására. Krencsey Marianne azt mondta, nem vá­gyott rá, hogy visszatérjen a hazai színpadra. Megőrizte vi­szont minden fényképét és 4 ezer levelet, amit odakint ka­pott. 2001-ben írt, állított össze belőle könyvet 35 itthoni és 35 amerikai évéről Equinox cím­mel. CD M LO xCD V EPERJES KÁROLY BÁNSÁGI ILDIKÓ jp KONCZ GÁBOR ÖRÖKÖS tagok 2009-BEN A Nemzeti Színházban jú­nius 6-án gá­laműsor kere­tében köszön­tötték az újonnan meg­választott örökös tago­kat. Az idén is nyolc új taggal bővült a Hal­hatatlanok Társulata. A közönségsza­vazatok alap­ján a fenti szí­nészek mellett Mészöly Kata­lin és Tréfás György ének­művész. vala­mint Pártay Lilla és Lőcsei Jenő táncmű­vész viselheti az Örökös Tag címet. Hétfő Kalendárium, A hét témája Kedd Gyógy-ír Szerda Gasztrománia Csütörtök Bizalmasan Péntek Légy-Ott Hétköznap Humor és receptek A halhatatlanok sorába lépett Pécsi Ildikó A közönség szavazatai alapján egy hónapja beválasztották az örökös tagok sorába Pécsi Ildikót. A 69 éves színész-rendező egykor az ország egyik legismertebb művésze volt, nevét a legnagyobbak között említették. Interjúnkban a régmúlt nagyjairól és a mai celebvilágról, pályája illékonyságáról és maradandóságáról kérdeztük. Mindenhez a kulcs egyetlen szó: érték. ÖRÖKÖSTAGSÁG PAPÓS TAMÁS - Közel egy hónapja választották be a Halhatatlanok Társulatába és nyolcad­magával ítélték oda az örökös tagságot. Mint közismert, ezt az elismerést a kö­zönség szavazatai alapján adják oda. Van ennek valami külön jelentősége az ön számára? - Természetesen van. Ha sarkítunk, szeren­99 Képzeljük el, hogy egy neves rendező most azt mondja nekem, játsszam el ilyen idősen Júliát egy hozzám hasonló korú Rómeó oldalán, és ezért nem fognak kiröhögni. Ha ő hisz benne, akkor valószínűleg én is elhiszem. Pécsi Ildikó csém volt, hogy sokféle komoly szerepet játszhattam, és így eltérő ízlésű és gondol­kodású emberhez szólhattam. Édesanyám azt mondta, hogy minél híresebb leszek, annál inkább közvetlennek, kedvesnek és megértőnek kell lennem. A közönség min­dig érezhette, hogy mennyire szeretem őket: ha bárhol találkoztunk, nagy örömet szerzett. Évekkel ezelőtt egyéni képviselő­ként délutánonként fogadóórákat tartot­tam, többször éjfélkor indultam haza, mert addig beszélgettem az emberekkel. Mosta­nában viszont önálló, sanzonos, dráma­részletekkel tűzdelt esteket tartok. Ezek az alkalmak is kiválóak a találkozásra. - Készítettek egy szimbolikus lábnyo­mot az Örökös tagság emlékére. Nagyon illékony a színészi pálya, az ilyen gesz­tusok is segitik, hogy a művész nyomot hagyjon a színházi életben. És még szá­mos más eszközzeL.. - A technika jóvoltából egy színésznek is megadatik, hogy megmaradjon egy-egy alakítása. Nekünk könnyebb, rólam is sok filmanyag maradt meg. Ez egyrészt nagy öröm, másrészt viszont hatalmas felelős­ség. A korábbi színészgenerációk játszhattak filmekben, így nehezebben ma­radtak fenn, kevesebb dologra emlék­szünk velük kapcsolatban. Holott ha talmas értékeket képviseltek. - Ön milyen értékeket képvi­sel? - Sokfélét. Fiatalkoromban Pécsre kerültem, ahol szeren­csémre szakmailag minden­evővé váltam. A balett, az opera is vonzott, a kabarék által belekóstolhattam a könnyű műfajokba is. Emel­lett pedig veretes, klasszikus szerepekben bizonyíthat­tam. - Milyen rangjuk van ezeknek a műfajoknak a mai világban? Van erre még igény? - Hogyne lenne. Gyáva­ság, hogy nem tűzik mű­sorra a televíziók. Ha azt mondanám valakinek, hogy készítsünk ver­ses mementókat és pénzügyi támogatást is szerzek hozzá, akkor esetleg a hajnali órák­ban nézhetné meg az, aki ébren van. - Mi történt? - Megváltozott a világ. Csak az üzlet szá­mít: az igazi értékeket hordozó produkciók egyszerűen rétegműsorokká váltak. Ha ugyanolyan időpontban és rendszeresség­gel sugároznák őket, mint manapság a bűn­ügyi sorozatokat, akkor is a tévé elé ülné­nek az emberek. - Ön korának meghatározó művésze volt, manapság azonban többnyire celebekkel találko­zunk. Mit gondol ró­luk? - Ironikusan mondva: bolondok lennének, ha nem élnének a helyzetükkel. Képzel­jük el, hogy egy neves rendező most azt mondja nekem, játsz­szam el ilyen idősen Jú­liát egy hozzám hasonló korú Rómeó ol­dalán, és ezért fognak kiröhögni. Ha ő hisz benne, akkor valószínűleg én is elhiszem. Ha az embert szuggerálják, és jót is tudnak tenni vele, ak­kor ez teljesen természetes. Persze ami mögött nincs munka és komoly tartalom, azt előbb-utóbb elfelejtik. - Milyennek találja a mai magyar szín­házi életet? - Fantasztikus tehetségű emberek dolgoz­nak a szakmánkban. Sajnos a színházak, ahol telt házas előadások mennek, nem kapnak elég médiafigyelmet, pedig az a ke­vés műsor, amely ezzel foglalkozik, jó né­zettséggel bír. - Nemrég önről is cikkeztek a bulvármé­diában: a gazdasági válság a családját is érinti, és lehetséges, hogy a férjével épí­tett házuktól meg kell válniuk... - A házon kívül semmi más igazi értékünk nincs. Sok emlékem fűződik hozzá, amitől nehezen válnék meg. Belehalnék, ha el kel­lene költöznöm. Egyetértek azokkal, akik ki­mennek külföldre egy jó állásért, de én már a koromnál fogva ezt nem tehetem. Nekem ez a ház az életem, és a kertje is, melynek mániákus gondozása tart életben. - Mivel foglalkozik még szabad­idejében? - Sokat olvasok, és emellett minden héten egy magazin­nak írok nagy­mama témá­ban cikke­ket, amit nagyon élvezek.

Next

/
Thumbnails
Contents