Délmagyarország, 2009. július (99. évfolyam, 152-178. szám)
2009-07-16 / 165. szám
1 Szöveg a falon: „Illúzió, amit látsz." A Reök-kávézó falán a következő szöveg olvasható: „Most illúzió, amit látsz, mint az egész élet. Ősszel már valóság lesz! Nem rajtunk múlt, hogy most ha betérsz, csak kávét és üdítőt kapsz, de mindent megteszünk, hogy őszre jól érezd magad a megvalósult új kávéházi étteremben." Augusztus elejére eldől, kell-e pontonhidat építeniük a szentesi katonáknak a Dunán, a Margit híd felújításának idejére. Ez a fővárosi önkormányzat döntésén múlik. A műszakiak már szinte hazajárnak a Dunára: 2004-ben gyaloghidat építettek, a tűzijátékok úszóműveit is ők állítják föl. SZENTES, BUDAPEST bakos andrás Az 1876-ban épített, és utoljára 1978-ban renovált Margit híd felújítását nem lehet tovább halasztani. Maga a munka nem bonyolult, augusztus 20-a után lezárnák ezt az útvonalat, csak villamosok, buszok kelhetnének át jövő szeptemberig. Sokkal nehezebb erre az időre megszervezni az autóközlekedést az egyébként is zsúfolt Budapesten. A fővárosi önkormányzat közlekedési ügyosztályán ideiglenes buszsávok, parkolók kialakítását tervezik, és felvetődött az ötlet, hogy árajánlatot kérnek a honvédségtől egy pontonhídra. A szentesi katonák építenék, akik 2004-ben, az uniós csatlakozás idején gyaloghidat működtettek, és a tűzijátékok megrendezésekor is segítettek már. Az ügyosztályon lapunk kérdésére azt mondták, augusztus elejére eldől a hivatalban, hogy igénybe veszik-e a katonák segítségét. A honvédség komolyan vette a felkérést: Nyers József ezredes, a szentesi II. Rákóczi Ferenc Műszaki Zászlóalj parancsnoka részt vett a keddi Duna-parti bejáráson. Azt mondta, a híd megépítése nem jelent gondot a szentesi katonáknak. 364 méter széles a Duna azon a helyen, ahol az ideiglenes átkelőre szükség lenne. Az üzemeltetéshez a váltásokkal együtt 480 katonára és napi 20 millió forintra lenne szükség. Ha van is ennyi pénze a fővárosnak erre, az üzemeltetéssel kapcsolatos nehézségeken mégis érdemes elgondolkodni - figyelmeztet a honvédség. A Margit hídon most naponta mintegy 56 ezer autó halad végig, azaz óránként több mint 2 ezer. Az ideiglenes hidat nappal lehetne használni, s egy óra alatt 600-800 autó kelhetne át rajta - de egyszerre csak egy irányban. Hosszan torlódnának a várakozó kocsik az alsó rakpartokon. Ha hajó jön, a hidat ki kell nyitni előtte, vissza kell zárni utána - ez kétórás művelet -, tavasszal a hordalék, télen a jégzajlás okozhat gondot, de az áradás vagy az apadás is megnehezíti a ráhajtást. A fővárosiakat élénken foglalkoztatja a téma. Az egyik rádióban a Közlekedéstudományi Intézet igazgatója, Vörös Attila azt mondta, ezeket a gondokat át lehet hidalni: ha két hidat állítanak fel, oda-vissza mehet a forgalom, és erre az időre hajózási zárlatot lehetne elrendelni a Dunán. 2009. JÚLIUS 16., CSÜTÖRTÖK (\)o$\ Illuziq mw Utó, Ősszel wdottG icsz! ftem rajluhk foult. Kogm mon fa bclcrucsak IóiéJ áudilöf kaPiz DEMII\DEM (DCGLÜZÜNK K°GH OARC |ól érezd flUGad a rocGualóMJ úl kMhazeiieremberd AKTUALIS BELEHALT SERULESEIBE A 68 EVES PANNIKA, AKIT MINDENKI SZERETETT AZ OLAJBANYASZ TEREN Fékezés nélkül ütötték el a kerekes székes nőt Pót Margit hidat építenek a szentesiek, ha kell lé haladt, amikor elütötte az elektromos kerekes székével haladó özvegyasszonyt, aki a zebrától néhány méterre próbált meg átkelni az úttesten. - Hallottam egy csattanást, kinéztem az ablakon, megláttam anyukám kerekes székét, üresen. Rohantam ki az utcára. Ott feküdt a földön, méterekre a széktől és a behorpadt motorháztetejű autótól. Még pislogott, beszéltem hozzá, rám nézett. Aztán elhomályosult a tekintete. A mentősök „30 éve lakunk itt, mindig ezen az útvonalon közlekedett." Németh Anna Kerekes székkel próbált átkelni az úton Németh Lajosné kedd este a szegedi Olajbányász téren, amikor egy Suzuki fékezés nélkül elütötte. A 68 éves nő a kórházban meghalt. Tegnap mécseseket gyújtottak a mindenki által szeretett Pannika emlékére. SZEGED R. TÓTH GÁBOR itt, mindig ezen az útvonalon közlekedett - mesélte Németh Anna. Pannika a zebrától jó 10 méterre tudott csak átkelni az úton, mert a zebra cukrászda felőli oldalán nem volt rámpa, ott nem tudott közlekedni. Odébb, a cukrászda előtt alakítottak ki rámpát - a kukáknak. - A baleset pontos körülményeit a Szegedi Rendőrkapitányság igazságügyi szakértő Valóság és illúzió az új kávézóban. FOTÓ: SCHMIDT ANDREA Újabb fordulat a Reökkávézó ügyében SZEGED FOLYTATÁS AZ ^OLDALRÓL Május végén Pintér Ferenc, a szegedi közgyűlés jogi bizottságának elnöke azt mondta lapunknak, hogy „saját halálos ítéletét írja alá a vállalkozó, ha nem nyitja meg július 3-áig a Reök-kávézót, mivel minden addigi elmaradt bérleti díját kártalanítás és kártérítési kötelezettség nélkül ki kell fizetnie. Szerződésbontó feltétel, ha nem nyit ki." Július 3-án ideiglenes működési engedéllyel, szűkített nyitvatartási időben és választékkal - délután 2-től este 8 óráig kínálnak kávét és üdítőt - megnyitott a Reök-kávézó. Elekes Zoltán, a Mediterrán projektfelelőse - aki nem azonos a Pálma Reklámstúdiót vezető Elekes Zoltánnal - akkor lapunknak azt hangsúlyozta: ezzel teljesítették szerződéses kötelezettségüket. Hozzátette: folytatják a felújítási munkálatokat, és várhatóan ősszel az éttermi részt is megnyitják. A kávézó falán azért jelezték egy kiírással, hogy amit most lát az ember, az illúzió. - Ez komolytalan! Vicc, ahogy a kávézót üzemeltetik, ami inkább vegyesboltra hasonlít - nyilatkozta tegnap lapunknak Pintér Ferenc. A szocialista politikus által vezetett jogi bizottság keddi állásfoglalása szerint hiába nyitotta meg a bérlő július 3-án a kávézót, nem teljesítette szerződéses kötelezettségét. - A vállalkozónak nincs építési engedélye és kiviteli terve. Kitelepülési engedéllyel a Sárkány Pub kezdett el üzemelni a Reök-kávézóban - mondta Pintér Ferenc. A jogi bizottság a városi cégek 10 millió forintos értékhatárt meghaladó szerződéses ügyleteit csak véleményezi, a jóváhagyás a pénzügyi bizottság feladatköre. Vagyis: még a Virág András vezette pénzügyi bizottságnak is állást kell foglalnia az ügyben. Tegnap szerettük volna megtudni, mikor ül össze a pénzügyi bizottság, de nem értük utol az elnököt. Pintér szerint per lesz az ügyből, ami hónapokig, évekig eltarthat. Most megint ott állunk - fogalmazott -, hogy nulláról kezdjük az egészet. Megkerestük Elekes Zoltánt is, aki nem kívánta kommentálni a jogi bizottság döntését. „Mély fájdalommal tudatjuk, hogy kedves szomszédunk, Németh Lajosné Pannika tragikus hirtelenséggel elhunyt. Temetésére a lakóközösség gyűjtést szervez, a portán elhelyezett gyűjtődobozban hagyott pénzből virágot vesz" ezek a mondatok olvashatók a szegedi Olajbányász tér legnagyobb paneljének egyik lépcsőházában, amely előtt meszsziről látható a fekete zászló. Tragikus baleset történt kedd este a Csorba utca Olajbányász téri szakaszán: kórházba szállítását követően belehalt súlyos sérüléseibe a 68 éves Németh Lajosné, akit egy piros Suzuki Swift ütött el. Az autó a József Attila sugárút fe„Nem vagyok biztonságban a kerekes székben" Tóth Margit, a Mozgáskorlátozottak Csongrád Megyei Egyesületének elnöke elárulta: 3500 tagot számlálnak, Szegeden 800-at, de becslések szerint a lakosság 6 százaléka - megyénkben tehát több mint 25 ezer ember - küzd valamilyen fogyatékossággal. Szegeden nagyjából 600-an közlekednek kerekes székkel. - Bár az utóbbi években javul a helyzet, csak részben akadálymentesek a járdák. A város egészen nehezen járható kerekes székkel - Mórahalom kivételével ez minden megyei városra igaz. Viszont az is fontos lenne, hogy a kerekes székesek pontosan ismerjék a KRESZ-t, ezeket akár külön tanfolyamokon sajátíthatnák el - fogalmazott. - Nem vagyok biztonságban, ha kerekes székkel közlekedek, akadályba ütközök a kereszteződéseknél, zebráknál - ahol az autós inkább gyorsít, ha meglát, csak ne kelljen megvárnia, míg átkelek - panaszolta Fekete Albertné, a Szegedi Mozgássérültek Alternatív Egyesületének elnöke. elmondták: kevés a remény, koponyaalapi törése, bordatörése van az édesanyámnak. Néhány órával később meghalt a kórházban - elevenítette fel a kedd este történteket megrendülve Anna néni egyik lánya, Németh Mária. A tér egyik fájának tövében kis mécseseket, friss kardvirágot hagytak az itt élők és a hozzátartozók. Lányai, Mária és Anna, valamint egyik unokája, Hegedűs Anita tegnap délután sokadszorra gyújtotta meg az emlékezés mécseseit. 5 gyermeke, 11 unokája és 3 dédunokája siratja a mindenki által jó kedélyűnek, vidámnak ismert Pannikát, akit az egész környék szeretett. Mindig derűs volt, pedig 6 éves kora óta betegeskedett, akkor kapott gerincvelő-gyulladást, lábait érszűkület miatt 7 éve levágták. - A Makkosházi kőrútnál lakott a barátnője, nála volt kedd este. Gyümölcsöt hozott az unokáinak. 30 éve lakunk Árván maradt a kerekes szék is. FOTÓ: RENDŐRSÉG y wwabolwmawwwiw'w.imi.iimi Mécseseket gyújtottak Pannika emlékére. Lánya, Mária virágot vitt a baleset helyszínére. FOTÓ: SCHMIDT ANDREA bevonásával vizsgálja. Az autó vezetője ellen büntetőeljárás indult - tájékoztatott Szenti Szabolcs rendőrhadnagy, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője. A rendőrök megállapították: a Suzuki 30 kilométeres óránkénti sebességgel haladt, s fékezés nélkül ütötte el a mozgáskorlátozott asszonyt. - Állítólag a hátul ülő 2 gyerekére szólt rá az autót vezető nő, aki szintén a környéken lakik. Azt mondta nekünk: egy pillanatra fordult hátra, hozzájuk beszélt. Ha jól tudom, 3 gyermeket nevel egyedül. Mindannyian sokkot kaptak a történtek miatt. Többször elmondta: nagyon sajnálja mondta Anita, az unoka, aki szerint gyorsabban jöhetett az autó: nagymamája biztonsági öve hiába volt bekötve, mégis kirepült a székből. - A játszótér is tele volt gyerekekkel, miért kell így hajtani itt? Miért nincs egy fekvőrendőr az úton, hogy védje a gyalogosokat? kérdezte megtörten.