Délmagyarország, 2009. július (99. évfolyam, 152-178. szám)
2009-07-10 / 160. szám
2009. JÚLIUS 10., PÉNTEK SPORT KUTASI LÁSZLÓNAK FÁJ A SZÍVE A DIÓSGYŐRI ÉS A SZEGEDI FUTBALLÉRT Próbálja élvezni az életet Július 29-én ünnepli 60. születésnapját Kutasi László. Az egykori hatszoros válogatott futballistának manapság csak a tenisz és a kerékpározás jelenti a mozgást. opm—— SZEGED SZÉLPÁL LÁSZLÓ - Hogy van? Az udvariaskodás mellett azért is kérdezem ezt, mert az elmúlt években több súlyos műtéten is átesett. - Azt szoktam erre a kérdésre válaszolni, amin keresztülmentem, ahhoz képest viszonylag jól. Az utóbbi nyolc esztendőben öt operáción estem át. Azokkal nem tudok már mit csinálni, az viszont idegesít, hogy mostanában meg-megszédülök. Egy hétig vizsgáltak a klinikán, de nem találtak semmit. Hát ez van. - Sporttal vagy anélkül telnek a napjai? - A szívműtétem miatt parancsba kaptam az orvosoktól, hogy muszáj, kötelező mozognom. A tenisz örök szerelmem, hetente kétszer fogok ütőt a kezembe, csak az a baj, hogy már egyre kevesebb futással művelem a sportágat. Mit csináljak, nem bírják a térdeim... A másik mozgás a kerékpározás. Én tekerek, a kutyám meg fut mellettem. - Mondja meg őszintén, nem hiányzik a futball? - Jaj, dehogynem, majd megesz a fene. Csakhogy tudomásul kell venni, hogy az embernek vannak korlátjai. Már több mint három éve, hogy utoljára játszottam kispályás meccset... 2006. április 6-án operáltak porccal - csontig kikopott a tükörporc -, utána ugyan megpróbáltam megint labdába rúgni, de ez akkora fájdalommal járt, hogy eldöntöttem, kész, ennyi volt, lőttek a focinak. De még véletlenül sem akarom sajnáltatni magam, megpróbálom élvezni az élet szép oldalait. Ebben sokat segít háziorvosom, egykori csapattársam, Szeghalmi Zoli - nála jobb kezekben nem is lehetnék. - Aktív labdarúgóként a Diósgyőr színeiben érte el legnagyobb sikereit. Onnan lett hatszoros A és olimpiai válogatott, kétszer nyert MNK-t, és bajnoki bronzérmet is őriz vitrinjében. Mi a véleménye arról, hogy egykori, szeretett klubját immár sokadszorra fenyegeti az anyagi ellehetetlenülés veszélye? - A szívem szakad meg. Istenem, milyen sok felejthetetlen meccset játszottunk telt ház előtt! Sajnos tudomásul Edzőmeccsek Apatintól Podbrezováig A Szegedi Tekézők Egyesülete július 20-án kezdi meg a felkészülést a szeptemberben rajtoló férfi tekebajnokságra, a Szuperligára. SZEGED MUNKATÁRSUNKTÓL - Július 20-án lesz az első tréning, ekkor találkozik a csapat az újszegedi teke és bowlingcentrumban - kezdte a beszélgetést Karsai Ferenc, a Szegedi Tekézők Egyesületének elnöke. A bajnoki címvédő Tisza-parti együttes játékosai a nyári szünetben sem lógathatták a lábukat, az egykori váloKakuk marad, FOTÓ: FRANK YVETTE gatott tekés, Karsai Ferenc mindenki számára egyéni edzéstervet készített, így egyetlen versenyző sem érkezhet vissza „lepukkant" állapotban. - Az első két hétben itthon készülünk - folytatta a mondandóját a sportvezető -, majd augusztus második hétvégéjén a megerősödött Ferencváros ellen játszunk idegenben edzőmeccset. Ezután itthon is lesz egy felkészülési találkozónk, a hónap végén pedig előbb Podbrezovában, majd Apatinban szerepelünk világranglistás versenyen. A nyolcszoros magyar bajnok szegedi együttes a nyáron két játékost igazolt: Kovács Pétert (27) és Szél Tibort (39). Mindkét tekés nagy erősítés lehet, előbbi a Kunfehértó játékosa volt, míg utóbbi a csapat vb-n aranyérmet szerző szerb nemzeti együttes meghatározó tekése volt. - Egyedül Lampert Péter ment el tőlünk. A nagy rivális Zalaegerszegnél nagy változások nem történtek, a Kunfehértó viszont teljesen szétesett, a bajnokságban az utánpótláscsapat szerepel majd. Szerettük volna tőlük megszerezni a világ legjobb tekését, Zavarkó Vilmost, de a szlovák Podbrezova olyan fizetést ajánlott neki, amivel nem lehetett felvenni a versenyt. A világ három legjobban fizetett játékosa között van most már Zavarkó. A már említett Fradi és a Szolnok erősített jól, így biztosan izgalmas bajnokság elé nézünk. Az első meccsünket szeptember első hetében vívjuk a Szuperligában, ekkor kell jó formába lendülnünk. Kutasinak örök szerelme a tenisz. FOTÓ: FRANK YVETTE kell venni, csak ott lehet fellendülésre számítani, ahol van tőke. Diósgyőrben nincs. Nagy a szegénység arrafelé, de nem csak ez a baj. Az utóbbi jó tíz évben nem sikerült olyan tulajdonost, vezetőt találni, aki a szívén viselte volna a klub, a csapat sorsát. Ez azért szomorú, mert ha valahol van igény a jó futballra, ha valahol imádják az emberek a labdarúgást, akkor az Diósgyőr. Nem akarok okoskodni, már régen elkerültem onnan, csak hallomásból ismerem az ottani viszonyokat. Mindenesetre elkeserítők azok a hírek, amelyek eljutottak hozzám. - A régi csapattársakkal tartja a kapcsolatot? - Természetesen, sokat beszélünk telefonon, jeles eseménykor mindig felköszöntjük egymást. Az sem kizárt, hogy a közelgő 60. születésnapomon Salamon Józsi, Veréb Gyuri és Oláh Feri is meglátogat. - A szive javulását a szegedi foci sem nagyon szolgálja. Ezért nem látni a meccseken? - Hébe-hóba azért kinézek, de sok örömet nem lelek benne. Futni, harcolni ezek a gyerekek is tudnak, csakhogy a passzokkal, a labdalevétellel bizony hadilábon állnak. Tisztelet a kivételnek, kénytelen vagyok azt feltételezni, hogy rossz az utánpótlás-nevelésünk. Egyedül az akadémiai képzésben látom a kiutat. Persze az sem mindegy, hogy ott ki, mennyire felkészült szakember oktatja a srácokat. GELLERT TI: A FIATALOK REMEKELTEK A VIDEKBAJNOKSAGON Barzó Susányi nyomdokain Barzó Lilla és Bíró André vidékbajnoki címet szerzett a GTI-nek. FOTÓK: FRANK YVETTE, SEGESVÁRI CSABA Ismét kitett magáért a Gellért Tenisziskola utánpótláscsapata a vidékbajnokságon. Különösen Barzó Lilla remekelt, aki három aranyérmet is begyűjtött. szeged süli róbert Nem vitás, Susányi Zsófiára, a Gellért Tenisziskola FED-kupa-válogatott teniszezőjére a szegedi klub minden tagja büszke, az utánpótlás játékosok felnéznek rá. Egy biztos, a GTI-s fiatalok is jó úton járnak, hogy ők is hasonlóan-jó: eredményeket érjenek el, mint Susányi Zsófi. - Remekül zártuk a balatonboglári vidékbajnokságot - kezdte az értékelést Hajnal István vezetőedző -, négy aranyérmet szereztünk. Különösen a 13 éves Barzó Lilla szerepelt figyelemreméltóan, a 14 évesek között három elsőséget ért el. Főként az egyéni aranyérme fénylik szépen, a fináléban azt a páros partnerét verte meg döntő szettben 7:6-ra, akivel a duók küzdelmében első lett. Izgalmas döntőt vívott Koleszár Zsófi ellen. Csapatban is elsők lettünk a leány 14 éves korosztályban, a Barzó, Fábián Luca, Pálinkás Eszter alkotta együttes állhatott fel a dobogó'. legfelső fokára. A fiúknál Bíró André ért fel a csúcsra, egyéniben a 14 évesek között lett vidékbajnok, párosban pedig ezüstérmes. Csapatban a 16 éves leányok harmadikok lettek, Bohács Gerda és Zsódi Annamária alkotta az együttest, és a 16 éves fiúk - Bíró Andréval és Juhász Gergővel a csapatban - szintén a dobogó harmadik fokára állhattak fel. Továbbra is edzésben maradunk, több verseny vár ránk. Az OB l-es férfi felnőttcsapat a felső házas rájátszásba került, éppen szombaton vívjuk utolsó mecscsünket, a Gellért Szabadidőközpontban 11 órakor fogadjuk az MTK-t. Ha a Naturtex-GTI nyer, a szegediekből álló csapattal megszerezhetjük a bronzérmet, ami nem lenne kis dolog. HÓDMEZŐVÁSÁRHELY. A dél alföldi strandröplabda-bajnokság szanazugi fordulója elmarad ugyan, mégsem maradnak játék nélkül a résztvevők. Tátrai Sándornak és Páder Balázsnak köszönhetően a viadalt (holnap a férfi párosok, vasárnap a női és a vegyes párosok küzdenek) a hódmezővásárhelyi Strandfürdőben bonyolítják le. A versennyel kapcsolatosan érdeklődni, jelentkezni és nevezni a szervezőknél (tel.: 20/917-3050, 70/978-7638) lehet, utóbbi a viadal előtt legkésőbb negyedórával a helyszínen is megtehető. A bajnoki forduló mindkét nap reggel 9 órakor kezdődik. Jubileumi Marika-kupa SZEGED. Szombaton negyvenedik alkalommal rendezik meg a szegedi Szabadság téri játéktéren a Marika-kupa négycsapatos nagypályás futballtornát. A viadal kitalálója, Tóth „Pipu" István 1969-ben hozta létre a viadalt. - Hú de rég volt már az, de ezzel együtt örök, kitörölhetetlen emlék - nosztalgiázott az ötletgazda. - Akkor még én is futballoztam, és nem kis örömömre csapatom, az IKV nyerte az első Marika-kupát. Azóta sem hagytam ki egyetlen viadalt sem, csak éppen 1973-tól immár vezetőként vagyok jelen ezeken a nyári eseményeken. A program, 9 óra: Pusztamérges (megyei III. o.)-IKV-Alsóváros (megyei III. o.); 11: Mórahalom (megyei I. o.)-UTC (megyei II. o.); 15: a két vesztes a 3. helyért játszik; 17: a két győztes a fináléban csap össze. Tündöklő' utánpótlás JÁSZBERÉNY, Sikert sikerre halmoztak a szegedi klubcsapatok versenyzői a 2009-es magyar görkorcsolya utánpótlás-bajnokságon. A csapatversenyben a Tornádó Team Szeged végzett az élen, a KDE Szeged a negyedik legjobb gárdának bizonyult. Juniorok: Férfi: A: 2. Dékány (Tornádó Team Szeged); 4. Fürtön (KDE Szeged). B: 3. Fürtön (Tornádó). C: 1. Hülber; 3. Forrai; 4. Kovács (Tornádó). E: 3. Szögi; 7. Iványi; 8. Rácz (Tornádó); 4. Kmetykó (KDE). Női: B: 1. Monostori; 4. Sebők; 5. Török (Tornádó); 3. Svitelij (KDE). C: 1. Sántha (Tornádó); 6. Zsemberi (KDE). D: 1. Sebők; 2. Gardi; 3. Sóti; 4. Kopilovic (Tornádó). E: 2. Tisóczky; 4. Herbacsek (KDE); 3. Foresnyi; 5. Hunyadi; 6. Molnár (Tornádó). F: 1. Sajgó; 2. Újvári; 3. Stájer (Tornádó). Váltók: Férfi: A-B: 2. Dékány, Fürtön (Tornádó). C-D: 1. Hülber, Rácz, Forrai (Tornádó). E-F: 2. Szögi, Iványi, Farkas (Tornádó). Női: A-B: 1. Monostori, Sebők, Török (Tornádó); 3. Svitelj, Zsemberi (KDE). C-D: 1. Sántha, Gardi, Sebők (Tornádó). E-F: 1. Herbacsek, Tisóczky (KDE); 2. Hunyadi, Horesnyi, Molnár (Tornádó). Amatőrök: Férfi: F: 3. Savanya; 5. Szögi (Tornádó); 6. Kármán; 8. Retkes (KDE). E/2: 5. Hunyadi (Tornádó). C: 3. Nacsa; 4. Újvári (Tornádó); 5. Szabó (KDE). A: 1. Zsemberi (KDE). Senior: 1. Kmetykó; 2. Fürtön; 3. Szabó (KDE). Női: F: 5. Fürtön (KDE). C: 4. Orosz KDE).