Délmagyarország, 2009. június (99. évfolyam, 127-151. szám)

2009-06-05 / 130. szám

Csütörtök, 2009. június 4. Aktuális 13 EMELTSZINTŰ SZÓBELI ERFTTSEGIK: SZERDÁIG 1303 DIAK VIZSGÁZIK Sóhaj, energiaital és fizika könyv MOJZES PETRA BÁTRAN ÉS OKOSAN ÁLLTA A SARAT A HÁROMTAGÚ VIZSGABIZOTTSÁG ELŐTT •4 Folytatás az 1. oldalról - Meg kellett csinálnom egy kísérletet: egy vízkádban mértem meg az ekvi­potenciális vonalakat. Az elméleti fel­adatom pedig a Bohr-féle atommodell ismertetése volt. Szerintem jól sike­rült, de az eredményt majd csak a su­liban tudom meg, a középszintű szó­belim napján - foglalta össze a jelent és a jövőt Berta Ádám. Minden diák 30 percet kapott kí­sérletére, amelyet a háromfős vizs­gabizottság előtt kellett értékelni, majd megválaszolni az elméleti kér­déseket. Hiába szólították többször is a bizottság elé Nyilas Mihályt ­pakkot kaphatott, nem jött. Ment helyette Mojzes Petra, a folyosón pe­dig négy, Rodin Gondolkodójának pózában görnyedő fiatalember ma­radt. Elárulták: ilyenkor már csak a lexikális részt, a feltalálókat érde­mes átnézni. A kísérlet miatt kötele­ző volt elolvasni a baleset- és mun­Fotó: Frank Yvette kavédelmi rendszabályokról szóló tájékoztatót - erre az Oktatási Hiva­talt képviselő Farkas Zsuzsanna fi­gyelmeztette őket. Tőle tudjuk: Kecs­kemétről, Bajáról, Makóról, Vásár­helyről is érkeznek maturálók Sze­gedre a következő napokban. ELKÜLÖNÍTÉS, EVÉS-IVÁS. - Olyan osztályt Kell kijelölni az érettségizőknek, ahol elkülönülhetnek annyira, hogy nem zavarnak senkit, és őket sem zavarják. Biz­tosítani keli annak lehetőségét, hogy ihassanak, ehessenek. A vizsga nem kez­dődhet reggel 8 előtt, és 18 óráig be kell fejeződnie - sorolta a szabályokat Kiricsi Imréné, a Kőrösy József Közgazdasági Szakközépiskola igazgatója. Az intézmény­ben tegnap vendéglátó-ipari ismeretekből maturáltak. A vizsgabizottság 3 tagja Pécsről, Csongrádról és Szegedről érkezett. Akinek van ideje, menjen arra, és figyeljen, hátha megszólítja valaki vagy valami. GONDA ZSUZSANNA A könyv hangja „A könyv divat - mondta a tévé." így vicceskedett Lorelai Gilmore, a Szívek szállodája című sorozat szereplője az egyik epizódban. A poén évente egyszer, meg talán még karácsonykor komoly valóság: a könyv a könyvhéten tényleg divat. Még ha a kereskedőknek olyan is a kipa­kolás, mint - bocsánat a hasonlatért - birkának a birkanyíró verseny: sosincs jókor. Sem az eső, sem a hőség nem megfelelő a szabadtéri adásvételhez, ráadásul a könyvnek nem természetes közege a placc. A könyveknek könyvszagban, polcokon - előtte néhány fotel -, egymás társaságában jó. Ahol az em­ber meghallja a hangjukat, azt a han­• • Akinek van ideje, got, amellyel olvasót választanak. És m m menjen arra, és hogy nem én képzelődöm, hanem időnként tényleg a könyv dönt, arra Carlos Ruiz Zafón ötlete, az Elfeledett Könyvek Temetője is bizonyíték: a la­birintusban minden olvasó felfedez egy művet, de igazából fordítva tör­ténik, a kötet választ. Engem például Murakami Haruki Kafka a tenger­parton című regénye nézett ki magának, de emlékezetes volt a találko­zás Dávid Mitchell művével, a Szellemírókkal, és a Voltomiglannaí is, amit Nyerges András írt. A könyvhét és a kipakolás valakinek azonban mégis biztosan jó: a vevőnek. A Dugonics teret és a többi helyszínt nem nehéz útba ejteni, ha jókor jár a téren, találkozhat Podmaniczky Szilárddal, Darvasi Lászlóval, Kányádi Sándorral, Ungvári Tamással, a Millenniumi tera­szán Vámos Miklóssal. A könyvhétre megjelennek regények, mesék, novellák és verseskötetek, jó esetben kedvezményt is adnak rájuk. És ha a könyvek hangját nem is olyan könnyű meghallani a standon, van segítség. Az eladó lehet a tolmács, a magyar hang, a szóvivő. Jósé Saramagót például két éve, könyvhéten ajánlotta egy kereske­dő. Megkérdezte, leiket olvasok szívesen, fejben kivonta, összeadta, met­szetett alkotott, és a kezembe adta a Halálszünetet. Lehet, hogy ezt kap­tam volna altkor is, ha a Harry Potter összest nevezem meg kedvenceim­ként - és ez nem ízléskritika, HP-t is olvastam -, de nem hinném, mert vi­szonylag jól célzott, a Nobel-díjas író több művét is megvettem azóta. Nagy találkozásokra tehát a Dugonics tér is alkalmas lehet, akinek van ideje, menjen arra, és figyeljen, hátha megszólítja valaki vagy valami. Meg egyébként is, néhány napig most divat a könyv - megírta az újság. Ma este: Orbán Viktor Szegeden, a Széchenyi téren MUNKATÁRSUNKTÓL Országjáró körútjának végén érkezik Szegedre Orbán Viktor, a Fidesz elnöke: ma 19 órakor mond beszédet a Széche­nyi téren. A Fidesz európai parlamenti választási nagygyűlésén felszólal a párt listavezetője, Schmitt Pál, valamint Kal­már Ferenc, a KDNP alelnöke, szegedi önkormányzati képviselő is. A pártel­nök Kecskemétről érkezik Szegedre. Mivel szombattól kampánycsend van, a Fidesz szegedi rendezvényéről lapunkban már nem tudunk beszá­molni, internetes oldalunkon, a www.deímagyar.hu-n viszont éjfélig megtalálják képes tudósításunkat. Indul a gyűjtés Larának MUNKATÁRSUNKTÓL Mától gyűjtjük az adományokat a szívátültetésen átesett szentesi Bóta Lara Szonja javára (képünkön). Az urnákat Szegeden a Szabadkai út 20. szám alatti sajtóházban és a Guten­berg utca 5. szám alatti ügyfélszolgá­latunkon, Makón a Szegedi utca 9-13. szám alatt, Vásárhelyen a Kinizsi ut­ca 27.-ben, míg Szentesen a Kossuth utca 8. szám alatti Délvilág-szerkesz­tőségben találják meg olvasóink. Mint megírtuk, a megye Tesco hiper­marketeiben is gyűjtjük majd a pénzt a másfél éves kislánynak és édesany­jának - az üzletekbe jövő hét hétfőn kerülnek ki a dobozok. Aki pedig postán szeretne adakozni, megteheti a Szegvár és Vidéke Takarékszövetke­zet Szegvár Egészségéért Közalapít­vány 57200062-10003468 számlaszá­mán. A közlemény rovatba kérjük, ír­ják be: Lara gyógyulásáért. HÁTRA- ÉS ELŐREPILIANTANAK AZ EURÓPAI PARLAMENTI VÁLASZTÁS ELŐTT A LISTAVEZETŐK Az EU-csatlakozástól az euró bevezetéséig Az Európai Parlament (EP) Magyaror­szágot is érintőeddigi döntései közül melyek a legfontosabbak? Mit szeret­ne elérni a következő EP-ciklusban? A vasárnapi európai parlamenti válasz­tások előtti körkérdésünkre a 8 párt­lista vezetője válaszol. MÁRTON GERGELY-ÚJSZÁSZI ILONA Fidesz-KDNP, Schmitt Pál: - A szol­gáltatási irányelv elfogadásával köny­nyebb munkát vállalni az EU-ban. Lé­nyeges volt a külföldi mobiltele­fon-használat (roaming) díjainak csökkentése is. Ezután a közös agrár­politikában érdekünk a támogatási rendszer jelenlegi, területalapú fenn­tartása. Közös európai energiapoliti­kát kell alkotni. Továbbá olyan euró­pai szabályokat, amelyek elősegítik a gazdasági növekedés beindulását. Jobbik, Morvái Krisztina: - A gyer­mekjátékok, játszóterek biztonságát szabályozó korábbi döntések fonto­sak, de az is, hogy szigorúbban szank­cionálják például a környezetszennye­ző bűncselekmények elkövetőit. A kö­vetkező EP-időszakban azért harcolok, hogy a magyar föld magyar kézben maradjon 2011 után is, a magyar gaz­dák ugyanannyi támogatást kapjanak, mint az Unió más országaiban élők. Lehet Más a Politika - Humanista Párt, Szabó Tímea: - Az eddigiek közül a schengeni bővítést emelném lei, illetve az agrártámogatásokat, továbbá a vegy­szerek, adalékanyagok használatának szigorítását. Én a szociáhs vívmányok megőrzésére törekednék, illetve hogy a hazai árut részesítsék előnyhen, továb­bá meghosszabbítanám a termőföldek eladására vonatkozó moratóriumot. MCF Roma Összefogás Párt, Kis Zsolt: - A legfontosabb az EP tavaly január 31-i állásfoglalása a romák helyzetével kapcsolatos európai stra­tégiáról. El akarjuk érni, hogy a ci­gány közösségekre szánt források el is jussanak hozzájuk! Az EP-ben sürget­nénk a roma gyermekek integrálását, a felnőttképzést, az új munkahelyek teremtését, a földprogramok indítását, az értékesítési láncok kialakítását. MDF, Bokros Lajos: - Örvendetes, hogy felvettek minket az EU-ba, hogy megítélték számunkra ugyanazokat a támogatásokat, amelyeket a többi tag­állam is megkapott. A közös költség­vetési, illetve agrárpolitika korrekció­S Szavazólapok ás voksok Június 7-én, vasárnap választjuk meg az Európai Parlament Magyarországot képviselő 22 tagját. Ahogy Frank Yvette fotóján is látható, megérkeztek a helyi választási irodákba a szavazólapokat tartalmazó szállítódobozok - jelentette be Kovalcsik Andrea. A területi választási iroda vezetője, megyei főjegyző tegnapi sajtótájékoztatóján meg is mutatta a szavazólapot. Elmondta: aki vasárnap Magyarországon tartózkodik, de nem a lakóhelyén szeretne szavazni, igazolást kérhet az ottani választási iroda vezetőjétől - legkésőbb ma 16 óráig. Fontos tudni, hogy június 7-én voksolni csak érvényes személyazonossági és lakcímkártya bemutatása után lehet. Érvényesen szavazni pedigtollal.az egyik körbe tett egymást metszőkét vonallal lehet. A szavazólapon található nyolc pártlista közül csak egyre voksolhat a választópolgár, így küldhet képviselőt az Európai Parlamentbe. jávai a versenyképesség javításáért te­hetünk. A közös energiapolitika kiala­kítása pedig az orosz gázfüggőség csökkentése és a globális felmelege­dés megállítása érdekében fontos. MSZP, Göncz Kinga: - Elértük, hogy 2007-től Magyarország 7200 mil­liárd forintnyi támogatást kapjon. Ki­magasló, hogy az Európai Innovációs és Technológiai Intézet Budapestre ke­rült. Csatlakozhattunk a schengeni övezethez, így 25 államba utazhatunk szabadon. Az új ciklusban célunk a munkahelyek megtartása, munka­helyteremtés, és a válság elleni haté­kony küzdelem, a társadalmi szohda­ritás erősítése. Munkáspárt, Thürmer Gyula: - A teljes foglalkoztatásról szóló döntést Lisszabonban meghozták, de nem tartják be. A képviselők számát csök­kentették, ami gyarmattá tette Ma­gyarországot. Az új ciklusban a nem­zetek feletti brüsszeli irányítás helyett a nemzetek egyenrangú szövetségévé tennénk az EU-t. A magyar föld védel­mében újra kell tárgyalni hazánk csat­lakozási szerződését. SZDSZ, Szent-Iványi István: - A hétéves költségvetés elfogadásával 25 milliárd eurós támogatásban részesül Magyarország. A szolgáltatási irányelv megkönnyíti a magyar kis- és közép­vállalkozások Unión belüli munkavál­lalását. Előrelépés a schengeni hatá­rok bevezetése. A 2014-2020-as költ­ségvetés elfogadása, a közös európai energiapolitika és az euró bevezetésé­nek támogatását tervezem.

Next

/
Thumbnails
Contents