Délmagyarország, 2009. június (99. évfolyam, 127-151. szám)
2009-06-30 / 151. szám
Szombat, 2009. június 27. Aktuális 15 HAZAHOZZA AZ AKADÉMIA A FIATAL TEHETSÉGEKET Lendületben a kutatók Fiatal magyar kutatók visszacsábítása külföldről, illetve Itthon tartásuk a fő' célja a Magyar Tudományos Akadémia új programjának. A pályázat nyertesei közül ketten a Szegedi Tudományegyetem kutatói, ketten pedig a napfény városában szerezték diplomájukat. KISS GÁBOR GERGŐ A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) januárban hirdette meg Lendület elnevezésű programját, amelynek célja a külföldön dolgozó fiatal magyar kutatók hazacsábítása, illetve a szakemberek itthon tartása volt. A hat nyertes kutató közül négyen Szegedhez kötődnek, őket és kutatócsoportjukat 35-60 millió forinttal támogatják majd. A Szegedi Tudományegyetemen 1996-ban fizikusként végzett Kiss Lászlót még jelenlegi munkahelyén, Ausztráliában értük utol telefonon. - Hét éve foglalkozom a Sydney-i Egyetemen csillagászattal, ha évente egyszer haza tudtunk jutni a családdal, már boldog voltam. Anyagilag kicsit rosszabbul járok majd, de ha a munkámmal a magyarországi csillagászat hírnevét öregbíthetem, megéri - beszélt visszatérése okáról a 36 éves kutató. Kiss László októberben települ végleg haza, csoportjával - benne egy másik szegedi kutatóval - azt vizsgálja majd, hogy menynyire gyakoriak az univerzumban a földszerű bolygók, várható-e azokon földi típusú élet kialakulása. ITTHON MARADNAK. Buday László orvos-biológust és Papp Balázs rendszerbiológust itthon akarta •tartani az akadémia. Mindkét kutató az MTA Szegedi Biológiai Központjában dolgozik, Buday a sejtnövekedési faktorok jelátviteli pályáját kutatja majd a programban, míg Papp Balázs egy automatizált kutatóberendezés kifejlesztését szeretné elérni. - A feleségem maradt volna Sydney-ben, de a nagyobb gyerekünknek is jót tesz majd, ha hazamegyünk. Két éves kora ellenére még nem beszél, kicsit össze van zavarodva, hogy mi magyarul szólunk hozzá, körülötte pedig mindenki angolul beszél. Remélem, sikerrel járnak a kutatásaink, és az ötéves program letelte után újabb pályázati pénzeket nyerünk el. Bár Ausztráliában szebben ragyognak a csillagok, és az itteni állásom sem forgott veszélyben, hosszabb távra tervezek Magyarországon - mesélte Kiss László. Szintén Szegeden szerzett biológus diplomát Szabadics János, aki az amerikai Irvine-ban található Kaliforniai Egyetemről tér haza Budapestre, ahol olyan módszert dolgoz majd ki, ami újszerűen közelíti meg az idegsejtek vizsgálatát. Straub F. Brúnó örökösei: gimnazisták az SZBK-ban MUNKATÁRSUNKTÓL Negyven gimnazista ismerkedik két héten át az élettudományokkal az MTA Szegedi Biológiai Központban - tudtuk meg Vigh László akadémikustól. A szegedi kutatóbázist alapító Straub F. Brúnó emlékét ápoló Örökség Alapítvány kuratóriumi elnöke elmondta: a magánszemélyek adományainak és a Mecenatúra pályázati támogatásnak köszönhetően az idei a hatodik olyan kutató táboruk, ahova 25 magyarországi, 10 országhatáron túli magyar és 5 szegedi diák kap meghívást. Most nyolcvan jelentkező közül válogatták ki a legjobbakat. A délelőtti előadásokon neves kutatók az élettudományok olyan problémaköreit világítják meg a diákoknak, mint például a drogok mechanizmusa vagy a génmódosítás. A délutáni gyakorlatokon pedig ? diákok megismerkedhetnek a laboratóriumi műszerekkel, kísérleteket végezhetnek. - Gyermekorvosnak készülök, s az egyik korábbi táborba bejutó, ma már medikus ismerősömtől tudom, hogy ez a nyári program segítette őt később a laborgyakorlatokon - indokolja a mosonmagyaróvári gimnazista Sranger Angéla, miért jelentkezett. - Még nem döntöttem el, hogy orvos vagy kutató leszek - ismeri el Bánhegyi Viktor. A miskolci diák azt reméli, itteni tapasztalatai segítik abban is, hogy továbbtanuláskor válaszszon a debreceni és a szegedi egyetem között. Fotó: Miskolczi Róbert w a hétvégén kezdtek bontani a volt kendergyar egyik epületet Sajnálja a Fidesz a kendergyár épületét Tiltakozik a Fidesz és a Szögedi Védegylet a szegedi kendergyár épületének bontása ellen, amit a múlt hét végén kezdett meg a beruházó. GONPA ZSUZSANNA Az elmúlt hét végén elkezdték bontani a volt kendergyár egyik épületének tetőcserepeit. Az Első Magyar Kenderfonó Zrt. már márciusban elköltözött az épületből, a múzeum raktára februárban hagyta el az ingatlant. Az Árkád bevásárlóközpont a gyár helyén 2010 októberére készülhet el, a végső határidő 2011 tavasza. A Fidesz és a Szögedi Védegylet tegnap sajtótájékoztatót tartott az ingatlan előtt, a bontás ellen tiltakoztak. Gyimesi László, a Fidesz szegedi elnöke közölte: a városvezetők hibáztak, amikor úgy adtak engedélyt a bontásra, hogy nem biztosították a több mint százéves, ipartörténeti jelentőségű gyárépület túlélését. „Szeged értékeinek megsemmisítését a Fidesz nem támogatja". Annak érdekében, hogy megmaradjon az ingatlan ipari-műemléki jellege, A fontos műemléki elemeket megtartják Gyalay-Korpos Gyula, az ECE ügyvezetője elmondta: a bevásárlóközpont tervei többéves egyeztetés nyomán készültek el. Lapunkban korábban megírtuk: a tervezők az egykori kenderfonógyár műemléki szempontból fontos elemeit megtartották - eleget téve a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal elvárásának. A téglahomlokzat értékes részei megmaradnak, felújítva visszaköszönnek majd a bevásárlóközpont falairól. Ez egyébként feltétele is volt az építkezésnek: a szegedi közgyűlés így hagyta jóvá. Az új épület előtt egy, a régi öntöttvas oszlopokból formált művészi alkotás áll majd, amelyet versenyen választanak ki. Néhány, a kenderfonóban használtgépet pedig kiállítanak a vásárlótérben. Az Árkád Londoni körútra néző homlokzatáról tervpályázaton döntöttek, a fő szempont az volt, mennyire illeszkedik a bevásárlóközpont a városi környezetbe, és milyen igényes építészeti megoldásokat alkalmaznak az építészek. Gyalay-Korpos Gyula hozzátette: nem zárkóznak el, a szegedi civileknek több időpontot is javasoltak a találkozásra, ami nem az ő hibájukból hiúsult meg. a Szögedi Védegylet hónapokkal ezelőtt felvette a kapcsolatot az a beruházó ECE Projektmanagement Budapest Kft.-vei. A sajtótájékoztatón elmondták: a cég vezetésétől ígéreteket kaptak a megbeszélésekre, de ezekre nem került sor, az épület bontása azonban elkezdődött - közölte Szabó László fideszes önkormányzati képviselő, a Szögedi Védegylet elnöke. A képviselők azt szeretnék, hogy a cég úgy járjon el Szegeden, ahogy Braunschweigben vagy Brnóban tette, ahol az épített örökség értékeit megőrizte a bevásárlóközpont. A braunschweigi áruházhoz például az eredeti tervek alapján újjáépítették egy D. világháborúban lebombázott épület homlokzatát. HÓDI LAJOS KÉT ÉVET DOLGOZOTT NYUGDÍJ MELLETT Molnár Tamas a szegedi temetők uj vezetője Hivatalosan ma dolgozik utoljára a Szegedi Testamentum Temetkezési Kft. igazgatójaként Hódi Lajos. 13 év után adja át a stafétát egy évre kinevezett utódjának, Molnár Tamásnak. POMBAI TÜNDE . A pénteki közgyűlés jóváhagyta Molnár Tamás kinevezését egy évre a Szegedi Testamentum Temetkezési Kft. ügyvezető igazgatójaként. Tegnap jelentették be a dolgozóknak hivatalo• • Kihívás a négy 7 7 temetővel rendelkező' társaság irányítása. Molnár Tamás san a vezetőváltást, elkezdődött az átadás-átvétel, az új igazgató bejárta a, temetőket. Kérdésünkre Molnár Tamás elmondta: halottat nem most lát először, a halált az élet részének tekinti. Hódi Lajos a teljes egészében önkormányzati tulajdonú céget megalakulása óta, vagyis 13 éve irányította. 63 békés átmenet: hódi lajos, a távozó és molnár tamás, az új ügyvezető Fotó: Schmidt Andrea esztendős, két éve már nyugdíj mellett dolgozott. - Soknak találtam a feladatot, emiatt kértem felmentésemet árulta el a mostani váltás okairól. A negyedmilliárd forint éves forgalmú cég élére pályázatot írt ki az önkormányzat. A bírálóbizottság Molnár Tamás kinevezése mellett döntött. Elődjének nem volt beleszólása. Most segít felvenni a fonalat az új igazgatónak, hogy napokon belül félreálljon. Nem szakad el teljesen a temetkezéstől; az önkormányzati minisztérium szakértőjeként dolgozik tovább. A pécsi születésű Molnár Tamás 46 éves, elvált menedzser mérnök, közgazdász. Elődjéhez hasonlóan a környezetgazdálkodásról váltott: a Szegedi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft. hulladékgazdálkodási részlegét vezette egy évig. Előtte az egyetemen, korábban egy kereskedelmi cég vezetőjeként dolgozott, de volt adóhivatali főrevizor és pénzügyi cégmenedzser is. Hódi Lajoshoz hasonlóan nyomdai gyakorlata is van, leghosszabban, 9 évig nyomdát vezetett. - Kihívás a négy temetővel rendelkező társaság irányítása. Az utóbbi 6 évhez hasonlóan önálló gazdálkodásra törekszem, városi támogatás nélkül. Ehhez a bevételt kell növelni, vagyis a hamvasztási szolgáltatást kell erősíteni, miközben szigorúan ügyelek a sírkertek fenntartására - mondta Molnár Tamás az elképzeléseiről. Hozzátette: a 49 főállású dolgozóból nem tervez leépítést, sőt úgy látja, a jelenlegi 19 közcélú munkatárssal együtt feszített tempó vár rájuk.