Délmagyarország, 2009. június (99. évfolyam, 127-151. szám)
2009-06-30 / 151. szám
Szombat, 2009. június 27. Aktuális 15 KORHATÁR NÉLKÜL IGÉNYELHETŐ TEGNAPTÓL A SZEMÉLYI IGAZOLVÁNY Ujjlenyomatot kell adnunk az útlevélért •mhhhh .S&Eíse® A MUTATÓUJJRÓL DIGITÁLIS LENYOMAT KÉSZÜL - NEM LESZ TINTÁS AZ EMBER KEZE Egy uniós előírásnak megfelelően tegnaptól már csak az igénylő ujjlenyomatát is tartalmazó útlevél készül. Ehhez elég két ujj is, és közben még tintás sem lesz az ember keze. A személyi igazolvány sincs már korhatárhoz kötve: egy kínai kisfiú volt az egyik első igénylő a szegedi okmányirodán. TOMBÁCZ RÓBERT - Jó, a fotó megvan. Most tedd az ujjadat a leolvasóra - mondta a lefüggönyözött fülkében ülő Horváth Gergelynek az ügyintéző tegnap a szegedi okmányirodában. Pár másodperccel lcé• • Azt hallottam, # # az amerikaiak miatt kellett bevezetni, bár én biztosan nem utazom oda mostanában. Horváth Gergely sőbb a monitoron megjelent két mutatóujja digitábs lenyomata - és ehhez nem kellett tintapárnába nyomogatni, mint a rendőrségi rabosításnál. Gergelynek egy hete járt le az útlevele, tegnaptól pedig már csak olyan készül, amiben az igénylő ujjlenyomatát is rögzítik. - Kicsit meglepődtem, mert úgy tudtam, csak júliustól él ez a dolog. Azt hallottam, az amerikaiak miatt kellett bevezetni, bár én biztosan nem utazom oda mostanában magyarázta a fiatal srác, aki csak a közeli Zentára készül nyaralni. Közben az ügyintézőtől megtudtuk, hogy az útlevélben nem lesz látható az ujjlenyomat: azt csak az okmányban lévő chip rögzíti, és a határokon tudják majd leolvasni. - Reggel hallottuk a rádióban, hogy drágább lesz az útlevél, de ez az ujjlenyomatos változat akkor is jobb, mint a régi. A határon ki tudják szűrni a bűnözőket, és nehezebben is hamisítható - magyarázta a fülke előtt álló Körösi István, aki 16 éves fiát kísérte el. Krisztiánnak az ujjlenyomatos biometrikus útlevél lesz az első úti okmánya, ami neki is a nyaraláshoz kell. Egy másik asztalnál egy apukájával érkező kínai kisfiú várakozott. A Szegeden élő férfi azt mondta: ők nem útlevélért, hanem személyi igazolványért jöttek. A 12 éves Tan Wei Yong ugyanis üyet szeretne kapni - árulta el apukája -, hogy szeptemberben vagánykodhasson Fotó: Segesvári Csaba vele a suhban. Tegnaptól ugyanis már a születéstől kezdve lehet személyi igazolványt kérni, nem kell hozzá betölteni a 14-et. Kisebb kupaktanács gyűlt az asztal köré, hogy kaphat-e a kínai kisfiú személyit, de miután utánanéztek, kiderült: ennek nincs akadálya. A fiúcska boldogan távozott az okmányirodából. Ull NÉLKÜL GSAK 1 ÉVRE SZÓL. - A mutató- vagy a középső, esetleg a gyűrűsujjakról veszünk mintát attól függően, melyik van meg az Igénylőnek. Ha egyik sincs - mert ez Is előfordulhat -, csak egy évre kaphat, ideiglenes útlevelet. Ezért viszont csak 2500 forintot kell fizetni - mondta el Kaprinayné Rádi Gizella, az okmányiroda vezetője. Az 5 évig érvényes, ujjlenyomatot is tartalmazó biometrikus útlevél az eddigi 6000 helyett 7500 forintba, a 10 évig érvényes 10 helyett 14 ezer forintba kerül. 18 év alattiaknak és 70 év fölöttieknek ugyanez 1500, Illetve 2500 forint. Az irodavezető hozzátette: az új útlevelek mellett lejáratukig a régi bordó és kék útlevelek is érvényesek. Szörényi is védi a körképet Szörényi Levente is tagja lett a Feszty-körkép Alapítvány új kuratóriumának. Az István, a király zeneszerzője azt mondta, a nemzeti emlékparkot tovább kell fejleszteni, mert ez a munka is hozzájárul a Kárpát-medencében élő magyarság felemelkedéséhez. BAKOS ANDRÁS Újjászervezte a megyei önkormányzat az 1990 óta működő Feszty-körkép Alapítványt, amely Feszty Árpád művének helyreálhtására és bemutatására jött létre, most pedig a mű állagának védelme a feladata, a parkot működtető kht.-val együtt. A kuratóriumban dolgozott Trogmayer Ottó régész, a Móra Ferenc Múzeum nyugalmazott igazgatója, Bereczky Loránd, a Magyar Nemzeti Galéria igazgatója, Ördögné Kotogány Ilona az Erste Bank megbízásából, Szabó G. László látta el az adminisztratív teendőket. Miután ez a kuratórium 2008. január elsején lemondott, újat kellett választani. Az új, ötfős testület elnöke Zombori István megyei múzeumigazgató, tagjai: Zakar Péter, a megyei közgyűlés alelnöke, Újvári Gábor történész, Szörényi Levente zeneszerző, és a kulturábs tárca képviseletében Nagy László Gábor. Az új kuratórium ülésén szóba került, hogy az alapítvány munkáját többféle módon is népszerűsíteni fogják, létrehoznak egy önálló internetes oldalt. A megye azzal is felhívja a figyelmet a Feszty-körképre, hogy Szörényi Leventét, az Illés és a Fonográf együttes tagját, több rockopera zeneszerzőjét is meghívta a kuratóriumba. Szörényi sok szállal kötődüc a Nem sok az évi 240 millió, főleg úgy nem, hogy 28-an pályázták meg a lehetőséget. SULYOK ERZSÉBET Agyvisszaszívás Klebelsberg kultuszminiszter úr pontosan tudta, hogy a nemcsak területileg megcsonkított, hanem minden tekintetben megszegényült országnak csak egyetlen húzóágazata maradt. Bocsánat az újabb keletű divatszóért - húzóágazat -, a jelentése a lényeg, akkor is, ma is ugyanannak a bajnak a megoldási kísérlete: orvosság a szegénység ellen. Akkor is válság volt, most is az van. Akkor is reménytelenebb helyzetben volt Magyarország, mint számos európai társa, most is. A szellemi erőkben lehetett bízni, szülte kizárólagosan. Klebelsberg hazahívta Szent-Györgyi Albertet • • Nem sok az évi tudiuk> le« szegedi működésének ff ...., f... csúcspontja. Most az Akadémia deb9 9 240 milllO, TOleg receni illetőségű elnöke, Pálinkás József irányításával azt kezdeményezte a nagytiszteletü tudós társaság, hogy adjanak pénzt azoknak a 45 év alatti, nagyreményű kutatóknak, akik hazajönnének külföldről, illetve azoknak, akik itthon maradnának, mintegy cserébe a támogatásért. Mert - a pénz révén is - látnak reményt, hogy itthon is elérhetik a vágyott nemzetközi karriert. Eredményesek lehetnek a határok nélküli tudományosságban. Nem sok az évi 240 millió, főleg úgy nem, hogy 28-an pályázták meg a lehetőséget. Hatan nyertek, köztük négyen is szegedi kötődésűek, ketten kifejezetten a mi városunkban alapítanak majd saját kutatócsoportot, és arra szerződnek, hogy az öt évig kapott támogatást igencsak megszolgálva szakmájuk világélvonalához sorolnak. Még az is lehet, hogy köztük van egy leendő Nobel-díjas. De ha a tudomány nem ismer határokat, globális, akár a fölmeiegedés, akkor mi a jelentősége, hogy a tudós melyik országban dolgozik? Rávághatnánk könnyelműen, hogy semmi. Csakhogy amíg az országok elválnak egymástól, még az egyesült Európában is, addig igenis van tétje: hol a működési hely. Közeli példával: a szegedi egyetem valószínűleg nem lenne számon tartott intézmény a világ legjobbjai között, ha Szent-Györgyi nem itt fedezi föl a C-vitamint. Halkan hozzáteszem, talán egyáltalán nem lenne Szegeden egyetem. Ma éjjel: áfaátállítás MUNKATÁRSUNKTÓL 8-10 ezer forintba kerül, és másfél óráig tart egy pénztárgép átállítása Pásztor András szegedi pénztárgépszervizében. Tegnap csak előkészülni volt szabad hozzá. Gépet átállítani csak ma, záróra után lehet a törvényeknek megfelelően. Ezért nagy rohamra, sorállásra ma délutántól számít a cégvezető. Maga a szerelés negyedórás művelet, a sok adminisztráció viszont még egy jó órát igénybe vesz. Mindenkinek kell gépet állítani, de akinek áfatartalmat nem jelez a nyugtája, az ráér augusztus végéig. Akinek viszont részletezi a blokkja az áfát, az nem használhatja, amíg nem állíttatta be. Az áfaváltozások miatt a Tesco nonstop nyitva tartó hipermarketjei ma 23 órától holnap reggel 6 óráig bezárnak. Közleményük szerint, noha felkészültek, a több tízezer terméket forgalmazó hipermarketben az átállás több órát vesz igénybe. A szegedi Zrínyi utcai éjjel-nappali kisboltban négy pénztárgép dolgozik felváltva ma éjszakától, hogy egyet a műszerész átállíthasson. Darázs Árpád tulajdonos emiatt nem tervez bezárást, fennakadásra sem számít. w . *, Fuzáriumos lisztet es tésztát vontak ki a forgalomból MUNKATÁRSUNKTÓL Fuzáriumtoxinból a határérték kétszeresét mutatták ki a laborvizsgálatok abban az egy kilogrammos sima durumlisztben, amit a bajai Diamant International malom vizsgáltatott be jelentette be tegnap Deák Ferenc, az agrárminisztérium főosztályvezetője. Beszámoltunk mi is több sajtóhír kapcsán, hogy elkülönítették a bajai gabonafeldolgozóban azt a 227 tonna gabonát, amelyik ilyen gombaméreggel, dezoxinivalenollal szennyezett. A szakember szerint ez az a fajtája a penészgomba mérgének, amelyből ha valaki nagy mennyiséget és folyamatosan eszik, akkor hányással, hasmenéssel járó megbetegedést válthat ki. A fertőzött gabonából a közlemény szerint Romániába és Horvátországba is jutott, ám idehaza is felhasználtak belőle. Emiatt a Cerbona tegnap azonnali hatállyal visszahívta a 2011. május 13. és 2011. június 18. közötti minőségmegőrzési idejű félkilós Durillo és ömlesztett Durum száraztésztáit. Az érintett termékeket a vásárlás helyén visszavásárolják. megyéhez, István, a király című rockoperája idén látható a Szegedi Szabadtéri Játékokon. - Nem halmozom az ilyen szolgálatokat, de úgy gondoltam, hogy az általam képviselt világnézettel és a magyar sorskérdésekkel kapcsolatos, a színpadi műveimben is megjelenő állásfoglalással harmonizál, ha azok mellé állok, akik egy ilyen híres képzőművészeti alkotás megmaradásáért küzdenek. A zeneszerző úgy látja, a magyarságot föl kell emelni, ez pedig elsősorban erkijlcsi, lelki és szellemi szempontból fontos feladat: - Az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark megmentése és további fejlesztése is hozzájárul ahhoz, hogy a Kárpát-medencében minőségi magyarság éljen. SZÖRÉNYI LEVENTE IS RÉSZT VESZ AZ ALAPÍTVÁNY MUNKÁJÁBAN Fotó: Karnok Csaba