Délmagyarország, 2009. június (99. évfolyam, 127-151. szám)

2009-06-27 / 149. szám

Szombat, 2009. június 27. Szieszta 111 VOLT EGYSZER EGY FURCSA wm Mm 1 II Iíh Hf 9 m m%M S§ EFEeHliiii Éppen 20 évvel ezelőtt, 1989. június 27-én Alois Mock osztrák és Horn Gyula magyar külügyminiszter közösen vágta át a vasfüggönyt jelképező drótkerítést az osztrák-magyar határon. Egy évvel később, 1990 júliusában hivatalosan is megkezdték az - Európa megosztottságát szimbolizáló - berlini fal bontását. KUNSTÁB CSABA - Nem vagy más, csak egy újabb tégla a falban - hangzott el Berlinben 200 ezer ember előtt a jól ismert Pink Floyd-sláger 1990. július 21-én, azon a helyen, ahol a berlini fal állt, kettékolásként néhány kalandos napot töltöttek az NDK fővárosában. - Nagy volt a kavarodás. A 7 forintos NDK márkát egy az egyben váltották - a jóval drágább - NSZK márkára. Előbbit sehol nem lehetett kapni - emlékezett vissza Tamás, aki jelenleg Kisteleken él. Mindketten nagyon jól emlékeznek arra, hogy a Budapest-Berlin vonatjegyért oda-vissza összesen 600 forintot fizettek, míg a Szeged-Budapest távért 200 forintot kellet kiadniuk. Furcsa, hogy az NDK mennyire olcsó volt. 3 márkából (21 forint) úri módon meg lehetett ebédelni - mondta Tamás, aki hozzátette: örült, hogy még Áldozatok ás bűnösök Az NDK-ban 75 ezer polgárt vontak felelősségre kivándorlás kísérletének vádjával. 1961-től 1989-ig 268 megkísérelt menekülés közül 125 végződött halálesettel. Németország egységének helyreállítása után a falnál érvényben lévő tűzparancs kiadóit felelősségre vonták. A nevesebb keletnémet politikusok közül elítélték a felső vezetés több tagját, és bíróság elé állították az NDK Nemzeti Védelmi Tanácsának egykori tagjait, illetve a határőrség főparancsnokát. A falnál leadott halálos kimenetelű lövések ügyében 35 vádlottat mentett fel a bíróság. AA-en felfüggesztett börtönbüntetést, mígl1-en ténylegesen letöltendő börtönbüntetést kaptak. Brezsnyev és Honecker elhíresült csókja a berlini fal egy részletén megtapasztalhatta az endékás fílinget. Bár a sör és a virsli olcsó volt, az ott élőknek mindezért drágán kellett fizetniük - tette hozzá. - Akkoriban mindenki extázisban volt. Érezni lehetett azonban, hogy a 1990 júliusában véget ért egy korszak németek közül sokan el sem hiszik, hogy megváltozott körülöttük a világ - mondta a szegedi Dér Zoltán. Ekkoriban a magyarok közül is sokan látogattak ki Berlinbe. Mindenki látni akarta, hogyan bomlik apró darabokra a kommunizmus egyik szimbóluma, a berlini fal. - Mi az egyik legnevezetesebb kapunál, a Checkpoint Charlie-nál estünk neki a falnak egy kölcsönkalapáccsal. A mai napig őrzöm ezeket a betondarabkákat, hogy a gyerekeimnek mesélhessek erről a furcsa világról - magyarázta Zoltán. 1961. augusztus 13-án szögesdróttal választották ketté Berlint: a keleti oldalon a szovjet, a nyugati felén pedig a francia, a brit, valamint az amerikai zóna volt. Hamarosan a szögesdrótot betonfal váltotta fel. A berlini fal a valaha létezett határok közül az egyik legszigorúbban őrzött volt. Nyugat- és Kelet-Berlint elválasztó határvonalat egy átlagos napon 2300 katona őrizte. Szinte lehetetlen volt átszökni. Voltak azonban, akik megpróbálták. A berlini Checkpoint Charlie Múzeumban például őriznek egy páncélozott Trabantot, amivel egy vakmerő sofőr egykor megpróbált áttörni Nyugatra - sikertelenül. - Munkatársaimmal, 1990. januárjában, az NDK-ba mentünk síelni. Mivel hó nem volt, ezért egy kirándulást szerveztünk Berlinbe - mondta Medgyesi László, akit megdöbbentett az endékás élet. - A szállodában a sört szinte becsületkasszára fizették az emberek. Az étteremben pedig meg sem néztük az étlapot, hanem a legdrágább fogást rendeltük, 8 márkáért tette hozzá. A makói nyugdíjas néhány faldarabot is hazahozott fiának, osztva egy várost, egy országot és egy kontinenst. A berlini fal - a hidegháború alatt - Európa megosztottságát jelképezte. Szél Tamás és Dér Zoltán 1990 júniusában látogatott el Berlinbe. KözépisEgy újabb tégla a falban, 1961-ben kezdődött... 11 Kukucska kelet és nyugat között Konstantinnak, aki elárulta: apja ajándéka nagyban meghatározta, hogy később történész lett. - A betondarabok mellett őrzök egy vécépapírcsíkot is. 1990 októberében, azon a napon, amikor bejelentették NémetorF0TÓK: DM/DV szág újraegyesítését, csak silány, keletnémet vécépapírt lehetett kapni a boltban - emlékezett vissza Konstantin, majd hozzátette: elraktam emlékbe és ráírtam, hogy „Az NDK utolsó ajándéka". » ... . Medgyesi Csanád a fal darabkáival Tárgyak bajnokságai Ki ne tudná, hogy a tárgyak is tartanak versenyeket, akár gazdáik, az emberek. Az emberek az emberekkel vetélkednek bizonyos szívbéli vagy anyagias ügyekben, a tárgyak pedig a tárgyakkal versenyeznek évezredek óta. Itt van például a szomorúságbajnokság. A tárgyak szomorúságát nem lehet összehasonlítani az emberek könnyűszövésü és mulandó bánatával, mert az sokkalta erősebb, sugárzóbb, egy tárgy szomorúsága többnyire jóvátehetetlen, feloldhatatlan. A lyukas zoknit hiába is foltozzák be, csak nevetségessé teszik, a többi zokni kacag és vihog rajta, ő meg olyan szomorú lesz, mint a piros orrú bohóc! Nagyon szomorúak tudnak lenni a rajzszögek, a gemkapcsok, az árválkodó, rágott végű ceruzák. Egy régi kabát molyrágta gallérjától megszakadhat az ember szíve. Vagy egy tegnapi újság az asztalon, hiszen szinte sír, halkan sírdogál, míg az a sok vidám, kellemes, barátságos hír is búslakodik a rosszul hajtogatott, megviselt oldalakon, hiába volt a tegnapi móka és kacagás, mára ez már semmi, elmúlt a hol és mikor, nincsen már miért és azért mert, a tegnapi újság nagyon, nagyon szomorú. Hanem aztán, évek múlva! Az újság megsárgul, repedezik, töredezik, feslik, hanem ám mégis olyan, de olyan büszke, mint egy győztes tábornok, aki úgy nyerte meg a csatát, hogy csupán csak a hadsegédje, az a kedves kisfiú szenvedett egy könnyű karcolást a szívén vagy a lelkén. A régi újságok büszkék, dölyfösek, és joggal azok. Szembeszálltak az idővel, a múlandósággal, és egyelőre ők győztek. Híreik nemesedtek, értek, és egyre érdekesebbek lettek. De még az időjárás-jelentések is milyen különlegesek, figyelemre méltók! Hm, ötven éve ilyenkor júniusban esett, hm. Tiszavirágzás volt, hm, hm. Száz éve ilyenkor nagykabátban dideregtek az emberek, hm, hm! Na és egy cipő bánata?! Egy félretaposott, kopott orrú, itt-ott szakadó és feslő cipő, amelyben annyit lótottak-futottak, amelyben annyi országos politikai, szerelmi vagy financiális ügyet csodásan elintéztek, most már a kutyának sem kell. Azaz dehogynem! A kutyának hogyne kellene, néha fel is kapja, elrohan vele, és a kisajátítja. Ott rágja az óljában. S ha megpróbálod visszavenni, leharapja az ujjad, amivel pedig annyit cirógattad, vakartad a hasát! A cipő, amelyben tegnapelőtt még táncoltak, mára legfeljebb arra jó, hogy a sáros kertben, a paprikapalánták és krumplihalmok között tébláboljanak vele! A tárgyak szomorúságbajnokságában rendre előkelő helyen szerepel a szemüvegtok, a régi bőrtárca, a papírvágó olló, a régi kulcs, kulcscsomó, amelyről már régen nem tudjuk, miféle ajtókat zártak és nyitottak, kik éltek, lélegeztek, sírtak és nevettek az ajtók mögött! A kiselejtezett telefonok, a korszerűtlen citromfacsaró csak szipog, szipog a spájzban, a legrégebbi körtebefőttek, nem is, nem is, inkább a legrégebbi paradicsomkonzervek mögött! Egyszer ugyanaz a régi meghívó kétszer is megnyerte a szomorúságbajnokságot egymás után, ez pedig nagyon ritka dolog. Azért megmondták neki, mi lehet a magyarázat. Egyszerű, mint a délutáni halál. Mert egy régi meghívó éppen olyan, mint valami sírkő, élt, meghalt, nincsen már. Jaj, de nagyon szomorú! Hú, a rossz esernyők, a szekrények mélyére űzött szalmakalapok, az ilyen-olyan kiskabátok, nagykabátok, pantallók, az életből kikopott ingek, zakók szomorúságos hadserege. Veszekedés, viszály leginkább a fiókokban tör ki a tárgyak között. Ott aztán, amikor az ember nem látja, egymásnak esnek, ütik és verik, gúnyolják és sértegetik a másikat! A rajzszögek szurkálódnalc, a gemkapcsok összeszorítanak, a hegyezők nyomnak, a fontos fotók egymásra gyűrődnek, az emlékül meghagyott színházjegyek sikoltoznak! De sokszor akadnak vidám pillanatok is. Turkál, keresgél a kislány gyermek a lakásban, és előhoz mindenféle régi holmit, drága kacatot, hajcsatot, csontnyeles fésűt, púderes dobozt, nagymama csodagyűszűjét, a gombos dobozkát, illetve azokat a színes Duna-kavicsokat is, amiket a piszok nagypapa attól a piszok szeretőjétől - egy csámpás, bandzsi és korlátolt zongoratanárnő volt - kapott hatvan éve, és persze akkor térden állva ígérte, hogy eldobálja mindet, de a piszok nagypapa hazudott, mert azóta is őrizte, rejtegette őket. Előhozza a kislány a színházi távcsövet, a legyezőt, a százéves hangversenybérletet, a fakó sárga villamosjegyet, a lóversenyjegyet. És a tárgyak boldogok, boldogok! Újra élnek. Újra bál van, újra élet van, újra zene szól, és ők hangoskodnak, kiabálnak, és egymást licitálják túl a fantasztikus boldogságversenyen. Csak nagymama ül a karosszékben, néz maga elé, motyog. Jaj, te piszok nagypapa, hol vagy te már! Miért nem vagy itt, te piszok nagypapa. És a szemüvegnyergen, mint valami ékszer, felvillan egy könnycsepp, és a tárgyakra szól, hé, hó, halkabban, vidám barátaim, itt valaki nagyon hiányzik mostan!