Délmagyarország, 2009. június (99. évfolyam, 127-151. szám)

2009-06-24 / 146. szám

161 Kapcsolatok Szombat, 2009. június 398. Az ügyvéd válaszol Dr. Juhász György Kell-e fizetni illetéket? Tisztelt ügyvéd úr! Egy újonnan épülő társasházban szeretnék egy kis lakást vásárolni. A beruházó azt mondta, hogy mivel még csak a tervek vannak kész, az építkezés csak a nyár végén kezdődik, ezért nem a lakást, hanem csali a telekből egy részt fogok megvenni. Kérdésem az illetékkel kapcsolatos. Ügy tudtam, hogy a telekvásárlás ingyenes, ha arra la­kóházat építek. Viszont a lakás túlságosan kicsi, ezért mégis ki kell fi­zetnem a telek értékének a 10%-át illetékként. Ezt nem értem. Egy ki­sebb lakás után kell illetéket fizetni, egy nagyobb után nem? Egyéb­ként is úgy tudom, hogy az új lakás vásárlása illetékmentes. Kérem, szíveskedjen felvilágosítani, hogy is van ez pontosan. Tisztelt Olvasó! Úgy látom, két illetékmentes­ségre, illetve kedvezményre vo­natkozó szabály mosódik ösz­sze, illetve egy félreértésről van szó. Az illetékekről szóló 1990. évi XCID. törvény 26. § (1) f) pontja értelmében mentes a visszterhes vagyonátruházási il­leték alól a vállalkozó által érté­kesítés céljára újonnan épített, építtetett - ideértve az ingat­lan-nyilvántartásban nem lakó­ház vagy lakás megnevezéssel nyilvántartott és ténylegesen sem lakás céljára használt épü­let átalakításával, továbbá a la­kóépület bővítésével (pl. tető­tér-beépítéssel) létesített -, 15 millió forintot meg nem haladó forgalmi értékű új lakás tulaj­donjogának, ilyen lakás tulajdo­ni hányadának megvásárlása. Amennyiben az új lakás forgal­mi értéke 15 millió forintnál több, de nem haladja meg a 30 millió forintot, akkor csali a 15 miUió forint feletti rész után kell illetéket fizetni. Az ön esetében ugyanezen bekezdés a) pontját kell alkal­mazni, ami szerint illetékmentes a lakóház építésére alkalmas te­lektulajdonnak (tulajdoni há­nyadnak), valamint üyen ingatla­non alapított vagyoni értékű jog­nak a megszerzése, ha a vagyon­szerző az ingatlanon a szerződés illetékkiszabásra történő bemu­tatásától számított 4 éven belül lakóházat épít. Ez a korábban is létező kedvezmény 2008. január l-jétől azzal a feltétellel egészült ki, hogy a felépített lakóházban a lakás(ok) hasznos alapterüle­tének el kell érnie a településren­dezési tervben meghatározott maximális beépíthetőség leg­alább 10%-át. Ezzel a jogalkotó azt kívánta kiküszöbölni, hogy egy több hektár nagyságú teiek esetén az illetékmentességet eredményező beépítés megtör­ténjen egy 50 m2-es lakóház fel­építésével. Lényeges viszont, hogy az egyes lakásokat nem kü­lön-ldilön kell nézni, hanem azok területét össze kell adni. Ha tehát egy 5000 m2-es telekre akarunk építeni, a maximális beépíthető­ség 30%, akkor mindösszesen az 5000 m2 30%-ának a 10%-át, te­hát 150 m2-t kell beépíteni. Ami lehet egy családi ház, de lehet egy társasház is, ahol a lakások összalapterülete legalább 150 m2. Mint látható, ez egy igen könnyen teljesíthető kritérium. A félreértés abból adódhatott, hogy a lakások alapterületét egyen­ként vették figyelembe. De a jog­szabály helyes értelmezése ez, amit a 2008/95. adózási kérdés (PM Illetékek és Önkormányzati Adók főosztálya 13746/1/2008. ­APEH Ügyfélkapcsolati és Tájé­koztatási főosztály 4007105937; AEÉ 2008/12.) szájbarágósán is megfogalmaz: „A mentesség feltétele ab­ban áll, hogy a lakóház építésére alkalmas telektulajdonon lakó­ház (vagyis kizárólag vagy túl­nyomó részben lakást tartalma­zó épület) épüljön, illetve, hogy a lakóházban található lakások hasznos alapterületének összege elérje a maximális beépíthető­ség 10%-át. Ez azt jelenti, hogy nem kell külön vizsgálni, hogy az egyes lakások hasznos alapte­rülete mekkora, hanem az össz­terület tekintetében kell teljesül­nie a feltételnek. Amikor a telek osztatlan közös tulajdonban van, a leendő lakástulajdonosok pedig az eszmei hányadok meg­szerzőiként külön-külön szer­ződnek az építtetésre, a feltétel teljesülését szintén a telek egész vonatkozásában kell vizsgálni, vagyis ha felépül a lakóház, ak­kor valamennyi tulajdonostárs mentesül az illetékfizetési kötele­zettsége alól, ha a fizetési meg­hagyás jogerőre emelkedése előtt kérte a mentesség alkalma­zását." Elvüeg az okiratszerkesztő kolléga a szerződéskötéskor fel­világosítást kell, hogy adjon az illetékszabályokról. Ha megkap­ják az illetékluszabó fizetési meghagyást, és azon más szere­pel, mint amire számítottak, ak­kor feltétlenül forduljanak szak­emberhez, mielőtt még az jog­erőssé válik. Fotókat várunk Hurrá, itt a nyár, elkezdődött a vakáció! Sokan ilyenkor útra kelnek, hogy kisebb-nagyobb kiránduláson, üdülésen pihen­jék ki fáradalmaikat. Várjuk ol­vasóink nyaralásról készített felvételeit a kapcsolatok@del­magyar.hu e-mail címre. Leve­lükben írják meg, hol készült a fénykép, ki, illetve mi látható rajta, és hogy ki készítette a felvételt. A legjobb nyári fotó­kat lapunk hasábjain közzé­tesszük. ESMIUTANAJARUNK PANASZÁNAK! 30/218-1111 OLVASÓINK FOTÓIBÓL ÖBÖL ZAKINTHOSNÁL • Csak hajóval lehet megközelíteni a csodálatosan fehér homokú, valószínűtlenül kék vizű kis öblöt. A Zakinthos szigetén levő Navagio-öblöt szépségén kívül az itt zátonyra futott csempészhajó tette ismertté - írta e-mailben olvasónk, aki megcsodálhatta ezt a különösen szép tájat. Fotó: Savanya Edina Városképi értékek védelmében Kedves ismerőseim az elmúlt hónapokban arra kértek, hogy írjak a Reök-palota előtti térség átrendezésével kapcsolatban. Azért nem tettem, mert abban reménykedtem, hogy a mai égető gazdasági helyzetben leg­alább a még eddig megkímélt városképi értékeinket békén hagyják. Meg hiábavalónak is vég eklektikus, a századelő sze­cessziós, a két világháború kö­zötti kései historizáló és a korai modern városképi értékek eszté­tikai hatásának érvényesítését tűzte lei célul. Nekünk ugyanis nincsenek szép panorámát biz­tosító magaslataink, mint a bu­dai Gellért-hegy vagy a miskolci Avas, nincsenek barokk házso­A HŐSÖK KAPUJA 1936-BAN VÁROSKAPUNAK ÉPÜLT Fotó: Frank Yvette tartottam az ellenkezést, ugyanis már megtapasztalhat­tuk, hogy általában néhány ún. „befolyásos" ember dönt mindannyiunk sorsáról, és akárhogy is kapálózunk, min­dig övék az utolsó szó. Mint Szeged történeti belváros közterület- és térfal-szabályozási programjának esztétikai oppo­nense (1997) örömmel üdvözöl­tem Kiss István városi főépítész lényegre tapintó tanulmányát, amely elsősorban a 19. század­PROGRAMPONT • NAPI SZ0LGALTATÓ ÉS KULTURÁLIS PROGRAM AJ AN LÓ MOZI SZEGED BELVÁROSI MOZI ZSIGMOND VILMOS TEREM 16,18óra: Utazása Föld középpontja felé - 3D. Színes, feliratos amerikai-kanadai kalandfilm, 20 óra: Terminátor - A megváltás. Színes, m. b. amerikai-német­angol film. BALÁZS BÉLA TEREM 16 óra: A szabadság útjai. Színes, feliratos amerikai film, 18.15,20.30 óra: Vakság. Színes, feliratos kanadai-brazil-japán film. CSÖKE JÓZSEF TEREM 16.15,20.95 óra: Control. Fekete-fehér, feliratos angol-amerikai életrajzi film, 18.30 óra: Jumurta. Színes, feliratos török-görög film. GRAND CAFÉ 19 óra: Berlin Calling. Színes, feliratos német film, 21 óra: Téli utazás. Színes, feliratos orosz film. PLAZA CINEMA CITY Transformers: A bukottak bosszúja (m.b.): 13,19.30,16,17.30,19,20.30 óra. Másnaposok (feliratos): 19.30, 16.30,18.30,20.30 óra. Az utolsó ház balra (feliratos): 13.30, 15.95,18,20.15 óra. Nász-ajánlat (m. b.): 13.15,15.30, 17.95,20 óra. Rockhajó (feliratos): 19.30 óra. Képlet (feliratos): 13.15,15.30,18, 20.15 óra. Megint 17 (m.b.): 13,17.15 óra. Terminátor - Megváltás (m. b.): 15, 17.30,20 óra. Éjszaka a múzeumban 2. (feliratos): 15.15,19.30 óra. Angyalok és démonok (m. b.): 17, 19.95 óra. HÓDMEZŐVÁSÁRHELY DON PEDRO PIZZÉRIA (Tóalj u. 17.) 19 óra: Szíven szúrt ország. KÖZÉLET SZEGED A Közéleti Kávéház rendezvénye A SZEGEDI ZSIDÓ HITKÖZSÉG DÍSZTERMÉBEN (Gutenberg u.20.) 17 óra: Ószövetség-Újszövetség. Vendég: Markovlcs Zsolt főrabbi. Házigazda: Szalay István. A DIÓFA ÉTTEREM TERASZÁN górt ASZTALFOGLALÁS: (62)4121ff Goiy Pince & Terasz, 67a3 Szeged, Liszt u. 9. AHOL A TÁLALÁSBAN FENSÉGES RÁADÁS VAN1 rokkal szegélyezett, intim hangu­latú girbegurba utcáink, mint Sopronnak vagy Egernek, de sokhelyütt teljes stüusegységben megmaradt palotasoraink, im­pozáns középületeink, templo­maink, igényesen parkosított, ér­tékes szobrokkal díszített tereink - s nem utolsósorban városunk folyóparti fekvése - jelentős ide­genforgalmi vonzerőt képvisel­nek. Ennek megfelelően legfőbb feladatunk tereink, utcáink ere­deti tágas térhatásának, térbeü 17 óra: A Magyarok (civil) Szövetségének jövőt alakító beszélgetése, 18 óra: Nemzeti Klub - Karácsony Sándor: A magyarság küldetése. A rendezvények szervezője és műsorvezetője: Bene Gábor. A MÓRA UTCAI FIÓKKÖNYVTÁRBAN (Móra u. 21.) 19-16 óra: Festés temperával Szécsi Istvánná könyvtáros vezetésével. A TARJÁNI FIÓKKÖNYVTÁRBAN 10-12 óra: Ceruzatartó henger készítése Kabódi Edit könyvtáros vezetésével. A HELLER ÖDÖN MŰVELŐDÉSI HÁZ UDVARÁN (Budai Nagy Antal u. 20-22.) 20 óra: Tűz című előadás. Vendégek: Födi Ágnes, Zsirmik István és Szögi Tibor. Beszélgetőtárs: Barkós Bea tűzzománcművész. egységének visszaállítása, a tér­hatást zavaró elemek eltávolítá­sa. Az 1960-as, 1970-es évek ma­gamutogató, jellegtelen épületei­nek városképromboló hatása mellett legnagyobb problémát az eredetileg gondosan ápolt, több­nyire alacsony növényzetű par­kok elburjánzó bokrai, rendszer­telenül álló, hatalmas fái és a sok érzéketlenül elhelyezett ká­belköteg, villanyoszlop jelente­nek, amelyek több fontos város­képi értékünket, műemlékünket függönyöznek el csaknem telje­sen (Kass-szálló, Püspöld palota, Kálvin téri református templom, Gróf-palota, Honvéd téri lakta­nya, zsinagóga stb.). Belváro­sunk az elmúlt 50 évben sajnos egyáltalán nem előnyére válto­zott. Ennek bizonyságául kérem megtekinteni az 1950-es évek szegedi képeslapjait. Például a Hősök kapuja 1936-ban városka­punak épült, amely alatt az állo­más felől érkező vendég az első szép városképi élményben ré­szesült: az egyetemi-egyházi épületsorral, mögötte a Fogadal­mi templom tornyaival, a püspö­ld palota tengelyében emelkedő Rákóczi lovas szoborral. Tessék összevetni a jelenlegi lesújtó lát­vánnyal: vüágos, áttekinthető térszerkezet és ápolt parkmezők helyett lebetonozott, ül. gyalog­átcsapásoklcal tarkított, letapo­sott füves felületek és városképi értékeket eltakaró, ápolatlan fa­csoportok fogadják a turistát. Ugyanez jellemzi a Dugonics te­ret is, ahol az igénytelen környe­zet negatív hatására legtöbb em­bertársunk egyszerűen arra megy, amerre lát. 1997-ben még reméltem, hogy véleményemmel én is te­vékenyen hozzájárulhatok a belváros megszépítéséhez, de e pozitív változás eddig csupán a Kárász utcát és a Klauzál teret érintette. A legnagyobb csaló­dást az Anna-kút terecslcéjének rendezése váltotta ki belőlem, ahová az általam javasolt ere­deti - vízöntő lányt ábrázoló ­kútépítmény (1888) helyett egy oda nem illő, költséges kompo­zíció került. A további város,­szépítést sem a 3. honvéd hu­szárezred lovas szobrának kör­nyezetével kellett volna folytat­nunk, a másfél évtizede újra­öntött szobor „restaurálásá­val", ahol a mű a legoptimáli­sabb helyen, a jogi kar épületé­nek fókuszában áll, ahol még megvan az eredeti öntöttvas korlát, s amelynek parkja még nincs letaposva, hanem pl. az Aradi vértanúk terét, a Dugo­nics teret, a szerb templom környezetét kellene rendbe hoznunk. Vagy állítsuk helyre az eredeti épülethomlokzatok gazdagabb ornamentikáját, a jogtudományi kar palotájának sarokkupoláját, korrigáljuk a 60-as évek silány emeletráépí­téseit, s - akár parkőrrel is ­oldjuk meg a gyerekmászóká­vá degradálódott Széchenyi té­ri szobrok és tiszafák védelmét stb. Dr. Somorjai Ferenc, Szeged UTANAJARTUNK 0LVAS0NK PANASZANAK Vár utcai tábla Szegedi olvasónk, Dobszai Mátyás arra hívta fel a figyel­met: a Vár utcában kiraktak egy Behajtani tilos! táblát, ami túl magasan van, és a fák lombja is eltakarja. A rendőrök viszont büntetnek. Nem lehetne látható módon kihelyezni azt a táblát? • A szegedi Vár utcában egyálta­lán nincsenek fák, hívta fel a fi­gyelmet Vaskeba György, a szegedi Városüzemeltetési Iroda környe­zetgazdálkodási és közműosztá­lyának vezetője. Az olvasó a Vár és a Deák Ferenc utca sarkán álló táb­lára gondolhatott, ami viszont nem Behajtani tilos! tábla, hanem azt jelzi, hogy mindkét irányban tilos a gépjárműforgalom. Ezen tábla jól látható a Vár utca autóút­járól. Ám lehetséges, hogy belóg elé egy fa ága, ezért a táblát a jobb láthatóság kedvéért alacsonyabbra fogják helyezni - de csak annyira, hogy a gyalogosokat még ne za­varja. A KAPCSOLATOK OLDALON KIZÁRÓLAG NÉVVEL VAGY TELEFONSZÁMMAL VÁIJLALT VÉLEMÉNYEKET, PANASZOKAT TUDUNK MEGJELENTETNI.

Next

/
Thumbnails
Contents