Délmagyarország, 2009. június (99. évfolyam, 127-151. szám)
2009-06-24 / 146. szám
A világ ötödik leggazdagabb országa Magyarország I Kétezer éves hagyománya van a fürdőkultúrának a Kárpát-medencében. Gyógyvizekben Európában egyedülállóan gazdagok vagyunk, de a világban is az 5. hely a miénk. Lehetőségeinket felimerve egyfajta fürdőboomnak lehetünk tanúi térségünkben is. Aki csak teheti, élményfürdőben és wellness-szolgáltatásokban gondolkodik, nem csoda, hiszen erre a legnagyobb a kereslet mind a belföldi, mind a külföldi turisták körében. MUNKATÁRSUNKTÓL Amikor a Római Birodalom határa a Duna volt, a mai Dunántúlt Pannónia provinciának hívták, és a fővárosa a mai Budapest területén Aquincum volt (az aqua vizet jelent latinul). Eddig 21 ókori fürdőt fedeztek fel itt a régészek. A vízvezetékrendszer és a gazdag római polgárok villáiban feltárt mozaikdíszes fürdők is az itteni fürdőkultúra több mint 2000 éves hagyományaira emlékeztetnek. A XVI. században törökök foglalták el Magyarországot. Lehet, hogy a termálvízforrásokban kell keresnünk annak okát, hogy 150 évig itt maradtak?! Magyarország különösen gazdag gyógyvizekben, termál- és gyógyvízkészletei alapján Európa országai közül egyedülálló, a világon pedig az 5. helyet foglalja el, s már a második világháborút megelőző időben is nemzetközi hírűek voltak a kapcsolódó gyógyászati szolgáltatásai. Napjainkban valamiféle fürdőboom-nak lehetünk tanúi, ami mind a belföldi, mind a külföldi turizmusra is igen jótékony hatással van. A hagyományos strandélet biztosítása mellett élményfürdők és wellness-szolgáltatások emelik - televíziós nyelven fogalmazva - a magyar fürdőélet fényét Csongrád megyében is Gyógyvízben van az orvosság Az ország területén 135 elismert gyógyvíz (gyógyhatású termálvíz) tör a felszínre. A gyógyszolgáltatásokkal is rendelkező gyógyfürdők száma 35, és ezen kívül 30 további helyen található gyógyvízzel üzemelő fürdő. A kellemes kikapcsolódás és a test karbantartása mellett mozgásszervi problémákra, idült gyulladásos, nőgyógyászati panaszokra, keringési rendellenességekre légzőszervi megbetegedésekre, emésztőszervi bajok kúrálására is ajánlott. A vizek kémiai összetétele és gyógyhatása rendkívül változatos. Az egyes területek gyógyvizei nem teljesen egyformák, így más-más esetekben javasolják, illetve nem ajánlják. A magyarországi gyógyhatású ásványvizeket ivókúrákon fogyasztják, illetve palackozva kaphatók a gyógyszertárakban, ahol készséggel adnak felvilágosítást az adott víz összetételéről és hatásairól. Élményfürdők - helyben Térségünkben is nagy lépésekkel folynak a fürdőfejlesztések. Közép-Európa egyik legnagyobb gyógy-, wellnessés élményfürdője épül Szegeden - amit a delmagyar.hu-n meghirdetett névpályázaton a szegediek már el is neveztek Napfényfürdőnek. A hatmilliárdos komplexum alapterülete közel 3 hektár, a medencék vízfelülete 4400 négyzetméter, a fedett csúszdák 27 méter magasról indulnak egy 30 méter magas toronyból, a létesítmény befogadóképessége 3000 fő, a parkolók száma 300. Lesz 26 ágyas nappali kórház is. Az átadást karácsonyra ígérik a beruházók. Élményfürdőt terveznek Hódmezővásárhelyen is, a ••••hhi 2 milliárdos komplexumban lesz többek között gyógynövény-, illetve hang- és fényterápiás részleg, sima és thai masszázs, szolárium, kozmetika, pedikűr, manikűr, étterem, wellness- és drinkbár, valamint fitnesz- és konditerem. Ritkaságszámba fog menni a szauna, hiszen egyszerre kétszáz vendégnek jut benne hely. A makói fürdőben szintén nagy „élményugrásra" készülnek, a tervek szerint ősszel 3,5 milliárdos építkezés kezdődik. Országosan is kedvelt fürdőváros lett Mórahalom, ami a hagyományos vendégszeretet mellett a folyamatos, ötletgazdag fejlesztéseknek, az állandóan bővülő wellness jellegű, családbarát szolgáltatásoknak, egy szóval az itt szerezhető élményeknek köszönhető. Iparkodik Csongrád és Szentes is, ők is pályáznak, nyernek, és fejleszteni akarnak. A legújabb létesítmények közül sokan kedvelik a méreteiben kisebb algyői Borbála fürdőt. A nyári szezonban sokan veszik az irányt Sziksóstó felé, ahol mind a ruhás, mind a ruha nélküli fürdőzés szerelmesei ideális Úszás a kertben • Aki kertes házban lakik, a forró nyári napokon biztosan elképzelte már, amint saját kis medencéjében hűsöl. Az edenkert.hu-n jól használható medenceépítési trükköket találtunk: hová, miből, mennyiért. MUNKATÁRSUNKTÓL Milyen az ideális hely a kerti úszómedence számára? A kerti úszómedence lehetőleg a kert szélvédett, napos részére kerüljön. A fáktól, cserjéktől viszonylag távol legyen, mert a lehulló levelek szennyezik a vizet, terhelik a medence tisztítórendszerét, növelik a vegyszerfelhasználást. Ha a medence kissé kiemelkedik a kör&OL) Hódmezővásárhely, Szegedi út 26. Tel.: 62/239-155 »Mobil: 30/935 www.karoiyiker ll^^ómedence* ÉLVEZZE AZ OTTHONI, CSALÁDI STRANDOLÁS ÉLMÉNYÉT! ÚSZÓMEDENCÉK GYÁRTÁS KOMPLETT KIVITELEZÉSE AKÁR 1 HÉT ALATT, 15 ÉVES TAPASZTALATTAL Karbantartási anyagok, fedések, extrák, valamint szaunák, jakuzzik, kerti kiegészítők. nyezetéből, kevésbé gyűlik benne össze a szél hordaléka. A medencét vegye körül gyep vagy térburkolat. A burkolat kiválasztásánál figyeljünk a csúszásmentességre, hiszen a kifröccsenő víz miatt komoly balesetek is előfordulhatnak. Jó, ha a medence mellett lábmosó és kerti zuhany is van. így kevesebb szennyezőanyagot viszünk a vízbe, és a fürdőzés végeztével a vegyszeres vizet is leöblíthetjük magunkról. Mekkora legyen a medencénk? A méret meghatározásánál a pénztárcánk vastagsága mellett a használati cél a legfontosabb szempont. Pancsoláshoz elegendő a 4-5 méteres medenceméret, míg úszáshoz 7-8 méter hosszú medence ajánlott. A szélesség általában a hossz fele, minimum 3-3,5 méter. A10 méternél nagyobb fokozatosan növekvő, ez különösen kisgyermekek esetében ideális. Az 1,2-1,4 méteres mélység már tökéletesen megfelel úszáshoz is. A 30 köbméternél nagyobb térfogatú medence építése engedélyköteles. Ami a formát és a technikát illeti, tág tere van a választásnak. Lehet műanyag, fóliás vagy csempével burkolt strandolási lehetőséget talál- két kis focipályát is kialakínak. Az előbbin 30, illetve tottak. 18 méter hosszú csúszdát és GYARMATI DEZSŐ SPORTUSZODA I HÓDMEZŐVÁSÁRHELY • 15-től alacs vaiaszt 5 TANMEDENCE IS WJ1 - ' Tó' ' :.:~!r % 2009. június 15-től augusztus 31-ig érvényben lévő szezonális jegyáraink: Felnőttbelépő: ;3S 16 óra után: Diák-, gyermek-, nyugdíjasbelépő: Ft, 16 óra után: 45® Ft. 5 ÉVES KORIG INGYENES A BELÉPÉS. Családi belépő 3 főre: 1.600 Ft • 4 főre: 1.850 Ft. Parkolás 3 órahossz után egységesen: e§QPORTQKNAf KE0VE?MINYES BILÉPÉS1 LEHETC Hód-Fürdő Kft. 6800 Hódmezővásárhely, Ady E. u. 1. • Telefon/fax: 62/249-363. xwww.hodstrand.htf • hodstrand@hodstrand.hu. medencehossz többletköltsége nem arányos a használatiérték-növekedéssel. Az úszás "szerelmeseinek" inkább ellenáramoltató beépítése javasolt! A medence mélysége lehet betonmedence. Formája lehet szögletes, kör, ovális, vese, nyolcas, vagy szabálytalan alakú. Az ívelt kivitelezés drágább, de a látvány kárpótolhat a többletköltségekért! Milyen vízkezelést igényel? Vízkezelés alatt a vízforgatást, a víz szűrését, tisztítását értjük. A víz medencébe történő bevezetése, áramoltatása és elvezetése alapján alapvetően kétféle rendszert különböztetünk meg: feszített víztükör vagy fölözővel ellátott sülylyesztett víztükör. Mindkét rendszer lényege a víz fölözése, azaz a legfelső, egyértelműen legszennyezettebb vízréteg intenzív elvezetése a szűrőrendszerbe. Feszített víztükrű medencénél a medence teljes kerületén történik a vízelvétel, süllyesztett víztükör esetén a fölözőben, kb. 15-50 cm szélességben. Szokásos magánmedence méreteknél a szakemberek a süllyesztett, megoldást ajánlják, mert kivitelezése egyszerűbb, olcsóbb - és ez nem megy a minőség rovására! A medencéhez használatos szűrőberendezések között alkalmaznak kvarchomokszűrőket, az autók légszűrőihez hasonló papír- vagy műanyag betéttel felszerelt szűrőket, valamint szivacsbetétes szűrőket. A legáltalánosabban használt, a természet által is kipróbált szűrőanyag a kvarchomok. Milyen karbantartást igényel? A megfelelő vízminőség biztosításához nélkülözhetetlen a vegyszeres kezelés, különben a medence vize néhány héten belül bezöldül, használhatatlanná válik. A vegyszerezés feladatai a fertőtlenítés, az algamentesítés és a pH-érték. © FÜRDŐK ÉLMÉNYSZÁMBAN 2009. június 24. Szerkesztő: Őrfi Ferenc A DM és a DV kereskedelmi melléklete akás