Délmagyarország, 2009. június (99. évfolyam, 127-151. szám)
2009-06-17 / 140. szám
Ut | Sport Szerda, 2009. június 17. MEGHATÁROZÓ JÁTÉKOSOK TÁVOZTAK A VÁSÁRHELYBŐL Miért mentek el a HNKC-tól? Az ASA-Consolis-HNKC élvonalbeli női kézilabdacsapatából a bajnokság végén meghatározó játékosok, alapemberek távoztak. Felmerül a kérdés: miért? A válaszokból kiderül, a klub csökkentett költségvetése az oka a történéseknek. IMRE PÉTER Olga Nyikolajenko, Alzbeta Polláková, Lovász Zsuzsanna, Gerstmár Renáta, Jókai Nóra és Mucsi-Vörös Henrietta. Tekintélyes névsor. Mint már megírtuk, utóbbi lezárta profi karrierjét, a többiek másutt folytatják pályafutásukat. De miért távoztak? A pénz, újabb szakmai kihívás motiválta őket? Jókai Nóra öt évet húzott le a vásárhelyi együttesben, és egy év még a HNKC-hoz kötötte volna. Május közepén azonban a klub vezetői arról tájékoztatták, nem tudják számára megadni, biztosítani a szerződésben foglalt összeget: - Egy ideig ment a huzavona, az egyezkedés, de nem bírtunk megállapodni, ezért június l-jén magam kezdeményeztem a szerződés felbontását. A megváltozott feltételekkel, 30 százalékkal akarták csökkenteni a fizetésem, nem vállalhattam a folytatást. Szerettem volna maradni, de így nem láttam értelmét - árulta el Nóra. Az egykori válogatott jobbszélső, Lovász Zsuzsanna teljesen elzárkózott a nyilatkozattól, semmit sem akart mondani Vásárhelyről, távozásának okáról. A két és fél évig a HNKC-t erő: sítő irányító, Gerstmár Renáta készségesen felelt a kérdésekre: - Tavaly egy plusz egy évre köteleztem el magam, és a költségcsökkentés miatt nem ajánlottak új szerződést, vagyis nem lépett életbe a plusz egy esztendő. Nem volt választási lehetőségem, kész tények elé állítottak, ez április végén, május elején történt. Nehéz Gyászközlemények szívvel jöttem el, megszerettem a csapatot, a várost, sok barátra tettem szert. Szép emlékeket őrzök Vásárhelyről. Gery megerősítette azt az információnkat, hogy pályafutását az újonc Veszprémben folytatja, azt nem kommentálta, hogy az ASA-Consolis-ból Földes Kata és Alzbeta Polláková is újra csapattársa lesz. Utóbbit nem sikerült Szlovákiában utolérnünk, s így jártunk az ukrán válogatott jobbátlövővel, Olga Nyikolajenkóval is. Mindketten szülőhazájukban tartózkodnak. Olgáról, párjától Bessenyei Imrétől annyit megtudtunk: kedvesének lejárt 5 éves kontraktusa, de a ldub részéről nem éreztek komoly szándékot a hosszabbításra. Több csapat is megkereste, a Békéscsaba mellett a biztos anyagi háttér és a szakmai fejlődést jelentő EHF-kupa-szereplés szólt. CSÖKKENTETT KÖLTSÉGVETÉS. A szerződésbontásokat, valamint azt, hogy egyeseknek nem ajánlottak új megállapodást két tényező Indokolta - mondta Mucsl Tamás ügyvezető. Az egyik: nem érték el a célként kitűzött 5. helyezést, ezért a keret frissítése, fiatalítása mellett döntöttek. A másik: a költségvetés 10-15 százalékos, a pénzügyi és gazdasági világválság miatti kényszerű csökkenése, ami azt jelenti, a 2008/2009-es 80 millióhoz képest a következő szezonban 70-72 millió forintból gazdálkodhatnak. Ebből, ha „nadrágszQasan" is, de befejezhetik a bajnokságot. A klub a helyi önkormányzattól kapott 3 millió forinton kívül - egyedüli csapatként az NB l-ben - semmilyen központi támogatásban nem részesül, minden költségeta szponzorok állnak. A Pick Szeged a 3. BL-kalapban Miközben a Pick Szeged vezetősége továbbra is egyeztet a jövővel kapcsolatosan - egyelőre még edzőkérdésben sincs döntés -, az Európai Kézilabda-szövetség nyilvánosságra hozta a Bajnokok Ligája kiemelését. SÜU RÓBERT Tegnap is összeült a Pick Szeged vezetése. Az elnökség hosszasan egyeztetett, beszélt a jövőről, azonban semmilyen döntést nem hozott, így egyelőre továbbra sem lehet tudni, hogy marad-e Vladan Matics a padon, vagy esetleg új edzője lesz a kétszeres magyar bajnoknak. Mikorra várható ebben az ügyben lépés? Akár két hétig is eltarthat az egyeztetés, hiszen nemcsak a trénerről, hanem a csapattal kapcsolatos dolgokról - a gazdasági válság a Pick Szeged büdzséjében is jelentkezik - is egyeztetnek. Az EHF (Európai Kézüabda-szövetség) nyilvánosságra hozta az új BL-lebonyolítási rendet. A selejtezők után lesz még egy igen érdekes négyes torna is: egyetlen szabadkártyáért a spanyol Leon, a német Lemgo (Mocsai, Ilyés játszik itt), a szlovén Celje és a svájci Schaffhaussen küzd a 4. kalapba kerülésért - négy hatos csoportot alakítanak ki. A Pick Szeged (11. kiemelt volt) a 3. kalapba került, ahová a spanyol Barcelonát (Nagy László együttese), a német Hamburgot és a francia Chamberyt sorolták be, így ezt a hármast biztos elkerüli a Szeged. Egy biztos, hogy kőkemény ellenfelek várnak majd a Tisza-partiakra. Létrejöhet egy Ciudad, Zagreb, Pick, Löwen, Zürich, Kielce csoport, amiből az első négy jut tovább a 16 közé. Ez lenne a „halálcsoport", nézzünk egy olyat is, ami kedvező lenne: Medvegyi, Velenje, Pick, FCK Handbold, Constanta, Partizan: ebből talán könnyebben tovább lehetne lépni. ÍM GHI0NEA A ZAGREB ELLEN AKÁR ÚJBÓL JÁTSZHAT A BL-BEN Fotó: Schmidt Andrea A csoportmeccsek szeptember 30-án kezdődnek, és március 10-én fejeződnék be. Üj lesz az is, hogy négyes döntőt rendeznek, a Final Four helyszíne Köln lesz, méghozzá május 29-én és 30-án. Nézzük a beosztást, 1. kalap: Ciudad Real (spanyol), Kiel (német), MKB Veszprém, Medvegyi (ukrán). 2. kalap: Montpellier (francia), Zagreb (horvát), Kolding (dán), Velenje (szlovén). 3. kalap: Barcelona (spanyol), Hamburg (német), PICK SZEGED, Chambery (francia). 4. kalap: Handbold (dán), Valladolid (spanyol), Löwen (német), szabadkártyás csapat. 5. kalap: Zürich (svájci), Szarajevó (bosnyák), Constatanta (román), Alingsas (svéd). 6. kalap: a selejtezők - Zaporizsje (ukrán), Presov (szlovák), Fyllingen (norvég), Szkopje (macedón), Kielce (lengyel), Bregenz (osztrák), PAOK (görög), Minszk (fehérorosz), Partizan (szerb), Porto (portugál), Strovolos (ciprusi), Besiktas (török), Podgorica (montenegrói) - négy győztese. &¡&¡mm!fmmmím GYÁSZHÍR HÓDMEZŐVÁSÁRHELY GYÁSZHÍR Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett édesapánk, VASS SÁNDOR mindszenti lakos 65 éves korában elhunyt. Temetése 2009. június 19-én 12 órakor lesz a mindszenti temetőben. 83829733 Gyermekei ,,Nem volt nagy és kiváló, csak szív, a mi szívünkhöz közel álló." Mély fájdalommal tudatjuk, hogy drága szerettünk, ID. OROVECZ GÉZA Hódmezővásárhely, Juhász Gyula u. 17. szám alatti lakos 88 éves korában elhunyt. Temetése 2009. június 22-én 14.30 órakor lesz a római katolikus temetőben. Gyászoló családja 83829747 Mély fájdalommal tudatjuk, hogy drága szerettünk, FORGÓ ZOLTÁN Hódmezővásárhely, Vörösmarty u. 37. szám alatti lakos 2009. június 15-én,-57 éves korában elhunyt. Temetése 2009. június 17-én 9 órakor lesz a vásárhelyi Dllinkatemetőben. Gyászoló Édesanyja 83829687 es a CSalad „A búcsú, mit nem mondtál ki nekünk, elmaradt. Elmentél tőlünk hirtelen, de gondolatunkban és szívünkben örökké velünk maradsz." Mély fájdalommal tudatjuk, hogy drága szerettünk, KALMÁR JÓZSEF ATTILA (ATA) volt Szék, majd Botond utcai lakos 43 éves korában rövid, súlyos betegség után elhunyt. Temetése június 19-én 14.30 órakor lesz a katolikus temetőben. A gyászoló család Fájó szívvel tudatjuk, hogy ID. NAGYGYÖRGY JÁNOS Tanya 1472. szám alatti lakos életének 87. évében, rövid szenvedés után elhunyt. Temetése 2009. június 18-án 15 órakor lesz a vásárhelyi Oillnka-temetőben. 83829766 gyaszol° család MEGEMLÉKEZÉS .Mély fájdalommal tudatom, hogy KOROM GÁBOR Mindszent, Móricz Zsigmond u. 60. szám alatti lakos 84 éves korában elhunyt. Temetése június 19-én 10 órakor lesz a mindszenti temetőben. 83829772 Gyászoló család Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szerettünk, SZATMÁRI FERENC Hajnal utcai lakos 47 éves korában elhunyt. Temetése 2009. június 19-én 13 órakor lesz a katolikus temetőben. Gyászoló család 83829779 „Számunkra Te sosem leszel halott, örökké élni fogsz, mint a csillagok." Nem múló fájdalommal emlékezünk szerettünk, NAGY ATTILA halálának 7. évfordulóján. Szerető családja SZENTES GYÁSZHÍR MEGEMLEKEZES fr^IsSfe, " de nagy szeretettel fr^SzJ ^ ' emlékezünk f j fth ( PAPDI BEÁTA, % •T» l 4 m a legdrágább Kincsünk elvesztésének 10. évfordulóján. Szülei és Testvére % •T» l 4 83728288 ii Fájó szívvel tudatjuk, hogy drága szerettünk, ÖZV. VASS JÓZSEFNÉ KOZÁK ERZSÉBET ROZÁLIA Szentes, Kiss E. u. 14. szám alatti lakos, 76 éves korában elhunyt. Temetése június 18-án, csütörtökön, 10 órakor lesz a Szeder-temető ravatalozójából. Gyászoló családja 83829768 KÖZHASZNÚ JELENTÉS Í»ÉI Al FŐI Dl A OARFÜ Dél-alföldi Regionális Fejlesztési 7 régió Ügynökség Kht. 2008. évi működéséről 1. DARFÜ Dél-alföldi Regionális Fejlesztési Ügynökség Kht. Adószám: 18461376-2-06 Cégjegyzékszám: 06-14-000041 Az üzleti év mérlegfordulónapja: 2008.12.31. 2. A DARFÜ Kht. közhasznú tevékenységének összes bevétele 2008. évben 1.230.944 E Ft-ot tett ki. A közhasznú célú működésre kapott támogatások és azok felhasználása az alábbiak szerint alakult 2008-ban: a társaságot 7.000 E Ft mértékű támogatásban részesítette az alapító, a Dél-alföldi Regionális Fejlesztési Tanács. Az államháztartás alrendszereitől kapott támogatás és annak projektekre történő felhasználása 671.494 E Ft-ot tett ki. A helyi önkormányzatoktól kapott és felhasznált támogatások összege 80.199 E Ft volt. A pályázati úton elnyert támogatások és azok felhasználásának értéke 44.565 E Ft volt a tárgyévben. A DARFÜ Kht. megkötött szerződések alapján végzett közhasznú tevékenységei (pl.: DA0P KSZ, RIP KSZ) után 409.062 E Ft összegű, nem támogatás jellegű bevételt realizált és használt fel 2008. évben. Ezen túlmenően egyéb közhasznú tevékenység címén 18.624 E Ft bevételt realizált a tárgyidőszakban. 3. Eredmény alakulása 2008. évben: Közhasznú tevékenységből származó összes bevétel: 1.230.944 E Ft Közhasznú tevékenység ráfordításai: 1.209.864 E Ft Közhasznú tevékenység eredménye: 21.080 E Ft Vállalkozási tevékenység bevétele: 857 E Ft Vállalkozási tevékenység ráfordításai: 891E Ft Vállalkozási tevékenység eredménye: -34 E Ft Tárgyévi mérleg szerinti eredmény: 21.046 E Ft 4. A közhasznú tevékenységről szóló rövid tartalmú beszámoló: A Dél-alföldi Regionális Fejlesztési Ügynökség Kht. 2008. évben három főbb területen fejtette kl közhasznú tevékenységét: a) Programmenedzselési, pályázatkezelési program feladatainak végrehajtása. b) Stratégiai tervezés, projektek készítésének elősegítése, program feladatainak végrehajtása. c) Regionális projektek megvalósítási feladatainak elvégzése. 5. Kimutatás a társaság vagyonának alakulásáról: FORRÁSOK (PASSZÍVÁK) Adatok ezer Ft-ban Elózó év Tárgyév D. Saját tőke 72.611 • 93.656 1. Jegyzett tőke 6.000 6.000 III. Tőketartalék 0 0 IV. Eredménytartalék 31.356 66.610 V. Lekötött tartalék 0 0 VI. Értékelési tartalék 0 0 VII. Mérleg szerinti eredmény összesen 35.255 21.046 Tárgyévi eredmény közhasznú tevékenységből 34.786 21.080 Tárgyévi eredmény vállalkozási tevékenységből 469 -34 E. Céltartalék 0 0 F. Kötelezettségek 592.132 744.244 1. Hátra sorolt kötelezettségek 0 0 II. Hosszú lejáratú kötelezettségek 0 2.170 III. Rövid lejáratú kötelezettségek 592.132 742.074 G. Passzív időbeli elhatárolások 109.121 227.791 Források (passzívák) összesen 773.864 1.065.691