Délmagyarország, 2009. május (99. évfolyam, 102-126. szám)
2009-05-14 / 112. szám
Csütörtök, 2009. május 14. Bizalmasan 19 EGY HŰRON PENDÜLNEK CATE BLANCHETT MA kO ÉVES JÓ TANÁCSOK ESKÜVŐ' ELŐTT • Kovács László, alias Stone és húga, Kovács Andi mindig számíthat egymásra FOTÓ: KARNOK CSABA Ma negyvenéves Cate Blanchett (képünkön), napjaink egyik legsokoldalúbb színésznője. A People magazin 1999-ben az ötven legszebb ember, a Time magazin 2007-ben a száz legbefolyásosabb személyiség közé választotta; tavaly csillagot kapott a Hírességek sétányán. MTI A színésznő Melbourne-ben született egy texasi tengerésztiszt és egy ausztrál tanárnő második gyermekeként. Hatévesen egy bűvész produkciójának hatására úgy döntött, ő is a pódiumon áll majd. Sokáig zongorázni tanult, a középiskolában a színjátszó kör vezetője volt. Egy egyiptomi utazása során szerepelt először (akkor még szigorúan pénzkereseti céllal, statisztaként) filmben. 1992-ben szerzett szülővárosában színi diplomát, és már ekkor záporoztak rá a hazai elismerések színpadi alakításaiért. A televízió képernyőjén 1989-ben tűnt fel egy kórházsorozat epizódszerepében. Első főszerepét a Játék és szenvedély (1997) című romantikus kosztümös filmben játszotta, ez idő tájt fellépett a híres londoni Old Vic színpadán is. A kiugrást az I. Erzsébet angol királynő ifjúkorát elbeszélő Ehzabeth hozta meg 1998-ban; a filmért Oscar-díjra jelölték. Blanchett máig az egyetlen színésznő, akit ugyanazért a szerepért másodszor is jelöltek a kitüntetésre, tíz évvel később játszotta el ismét a szűz királynőt az Ehzabeth: Az aranykor című folytatásban. A trilógia harmadik részét is vele tervezik, de ehhez újabb tíz évet kell várni, hogy elég idős legyen a szerephez. Még szélesebb közönséget hódított meg A gyűrűk ura-trilógiában Galadriel tündekirálynőként (a forgatás alatt viselt kis hegyes füleit azóta is bronzba foglalva őrzi). Karrierje eddigi csúcsára a Martin Scorsese által rendezett Aviatorban érkezett, 2004-ben Katharine Hepburn megformálásáért megkapta a legjobb mellékszereplőnek járó Oscar-díjat (ő az első, akit olyan alak megszemélyesítéséért tüntettek ki, aki maga is Oscar-díjas). Emlékezeteset nyújtott az Egy botrány részletei című drámában (újabb Oscar-jelölés), és a mexikói Inárritu által rendezett, különböző kultúrákban és helyszíneken játszódó Bábelben. Jim Jarmusch a Kávé és cigarettában azt kérte tőle, hogy legyen tíz percre önmaga, nemrégiben a Bob Dylan életei című filmben kiválóan személyesítette meg a rocklegendát. Tavaly e szerepéért és az Ehzabeth második részéért egyszerre két kategóriában - immár negyedszer és ötödször - jelölték Oscar-díjra. Legutóbb a Benjámin Button különös élete és a kevésbé fajsúlyos, ám annál szórakoztatóbb Indiana Jones és a lcristálykoponya királysága című filmben láthatta a közönség, hidegvérű és kegyetlen orosz kémnőként. Legfrissebb munkája, egy Robin Hood-feldolgozás jövőre kerül a mozikba. A People magazin 1999-ben az ötven legszebb ember, a Time magazin 2007-ben a száz legbefolyásosabb személyiség közé választotta; tavaly csillagot kapott a Hírességek sétányán. Blanchett divatos diéták helyett jógával és úszással tartja karban testét, magánéletét óvja a nyilvánosságtól, forgatókönyvíró férjével, akivel három kisfiút nevelnek, közös filmes cégük van. Kezdődik a ha'zassági szezon Németországban, és ezzel párhuzamosan növekszik a jó tanácsok száma is. Szakértők arra figyelmeztettek: még nem késő higgadtan végiggondolni a döntést, a vakító szerelem után gyorsan beköszönthet a kijózanodás. tett személyiség: örökmozgó, tele energiával, ötletekkel - kiforratlan 21 éves. Nagy különbség közöttünk, a rendhez való viszonyunk. A múltkor is szép „csendéletet" láttam a hugi szobájában: 19 csetres pohár a polcokon, vizes törölköző a földön. Én rosszul vagyok, ha egy szöszt meglátok - folytatta az énekesnő. Gyerekkorában nem is gondolta volna, hogy a húgával fog bulizni. Bár egy pályára kerültek, soha nem rivalizáltak, roppant tehetségesnek tartják egymást. Persze kiskorukban azért versengtek, melyikük énekel éppen anyunak és apunak. Tóthék együtt „csajoskodnak" Gabi a rockeresebb vonalat képviseli, amitől viszont nővérének feláll a hátán a szőr. Vera inkább az R'n'B-ért és Beyonce-ért rajong, de Alicia Keys is nagy kedvence. A különbözőségük azonban nem akadályozza őket a munkában: Gabi gyakori vendégfellépő Vera koncertjein. Most közös augusztusi Queen-estre készülnek. - Díva, egy érett, felnőtt nő, tyúkanyó típus. Sokat álmodozik, az autóban a lábát gyakran rajta felejti a gázpedálon - árulta el Gabi a nővéréről. Nagyon szeretik egymást, sokszor felhívják a másikat: „aludj nálam!". Olyankor „csajoskodnak", körmöt lakkoznak. Mindketten szeretik a szép ruhákat, és el is költik rá a pénzüket. A telepátia jól működik közöttük: általában egyszerre hívják egymást. Minden tesó megtépi egymást Testvére, Stone az egyik nap még a szegedi Tisza Gyöngyében volt kidobó, másnap azonban már énekelt. A hivatalos fellépők lemondták a műsort a diszkóban, helyettesítette a sztárokat. Hobbiként kezdte, és most is így tekint az éneklésre, annak ellenére, hogy neki saját CD-je is jelent meg 1993-ban. Jelenleg festőművész felesége, Sipos Judit, azaz Nono képeinek menedzselésével foglalkozik. Vele ellentétben húgának komoly tervei vannak: külföldi karriert latolgat. Andi a tánciskolát már csak a háttérből segíti, a hangjára koncentrál. Együtt még soha• Tóth Gabi és nővére, Tóth Vera szórakozni is együtt jár FOTÓ: DM/DV MTI Szerintük egyáltalán nem megalapozatlan és házasságellenes riogatásról van szó. Egy most nyilvánosságra hozott felmérésből ugyanis kitűnik, hogy tavaly májustól a házasságkötéseknek valóságos boomja volt az országban, azaz május és augusztus között összesen 370 ezer párt mondta ki a boldogító igent. Közben ugyanakkor fény derült arra is, hogy az utóbbi évek átlagát alapul véve a házasságok közül legkevesebb minden harmadik - legalábbis Németországban - válással végződik. Sőt tavaly ez az arány 38 százalékos volt. A Die Welt című napilap által megszólaltatott szakértők ebből kiindulva elővigyázatosságot, de leginkább házassági szerződést javasoltak. Szerintük egy ilyen szerződés nem romantikaromboló, sőt inkább a kölcsönös bizalom erősítésének irányában hat. A házasulok éppenséggel nagyfokú felelősségvállalásról tesznek tanúbizonyságot egymás iránt akkor, ha még a hűségeskü előtt bebiztosítják magukat - ületve a másikat - a jövőre, vagyis arra az esetre, ha a házasság zátonyra fut. Ezért a szerződés valójában egymás szeretetének és megbecsülésének kifejezője, „értékálló" akkor is, ha a szerelem vagy a szeretet elülan - tették hozzá. A német újságnak nyilatkozó szakér tők - foglalkozásukat tekintve jobbára ügyvédek - igyekeztek tanácsokat adni arra vonatkozóan is, hogy milyen esetekben van különösen szükség házassági szerződésre. Már egyáltalán nem a szupergazdagok azok, akiknek vagyonát védeni kell egy esetleges rossz házasságtól. Szerintük mindenekelőtt a nők szorulnak védelemre, akik a gyermeknevelés gondjait az esetek többségében a nyakukba veszik, és igen gyalc• Vigyázzunk, mit írunk alá! ran kényszerülnek állásuk feladására. Számukra a házasság felbomlása egzisztenciális kérdést jelenthet, amit egy konkrét, mindenre kiterjedő szerződéssel jobb megelőzni. Azután ajánlatos a házassági szerződés akkor, ha a felek között nagy a jövedelemkülönbség, sőt akkor is, ha hasonlóan nagy - vagy még nagyobb - a korkülönbség. Továbbá megfontolandó a szerződéskötés, ha az egyik partner - többnyire a nő - kifejezetten a háztartásnak, illetve a családnak szenteli magát. Az illetékesek itt kimondatlanul utaltak arra is, hogy ilyen esetekben a másik számára nagyobb a házasságon kívüli „csábítás". A felmérések szerint a házasságok száma ugyan fellendül - különösen májustól - Németországban, a házassági szerződéstől azonban a legtöbben még mindig húzódoznak. „Szeretjük egymást, nincs szükség semmilyen szerződésre" - hangzüc általában az ezzel kapcsolatos vélemény, sőt sok házasuló még beszélni sem kíván a témáról. Azután pedig kiderülhet, hogy már késő. A testvéri kapcsolat az egyik legszorosabb, de nagyon törékeny is. A családi minta felnőtt korban is meghatározza a vérségen alapuló viszonyt. Egy szegedi testvérpárt, Kovács Andreát, az Andy Dance School alapítóját és bátyját, Kovács Lászlót, alias Stone-t kérdeztük. Mindketten a vendéglátásban énekelnek, mégis külön utakon járnak, csakúgy, minta Megasztár tehetségkutató műsorból ismert Tóth testvérek. KANCSÁR TÍMEA Jóban-rosszban kitart mellettünk, mint egy jó házastárs. Alázatra képes, megvan benne a kompromiszszumkészség, megbízható, de mindemellett tiszteletben tartja a magánszféránkat - sorolták a megkérdezettek a jó testvér ismérveit. Egyet mindannyian lényegesnek tartottak: a neveltetés később is kihat a kapcsolatra. Olyan testvérpárokkal beszélgettünk, akiket egy pályára - az éneklés világába - sodort az élet, mégsem járnak közös utakon. - Emlékszem, ha öt pár zoknidat kimostam, 20 forintot fizettél érte - mesélt az egykori munkamegosztásról Kovács Andi, a szegedi Andy Dance School névadója. - Mert utáltam a nejlont. De a portörlés már csak 10 forintot ért. Azért jól jött az a kis zsebpénz, nem? Utólag is köszi, hugi, hogy falaztál, amikor iskola helyett udvarolni mentem a strandra - idézte fel a kedves emlékeket Andi bátyja, Kovács László, alias Stone. - Miben különbözünk? Talán én érzékenyebb vagyok, és persze nem egy 110 kilós kopasz férfi - viccelődött Andi, mikor afelől érdeklődtünk, miben más, mint a testvére, aki hozzá hasonlóan az éneklésre tette fel az életét. A 41 éves tánciskola-tulajdonos 1989-ben a Szeged bárban énekelt először örökzöld retro slágereket. Bejárta az ország nagy bárjait, Izraelben, Svájcban és Olaszországban is dolgozott. 12 évvel ezelőtt kezdett el táncolni, Zoltán Erikáék franchise-szerü tánciskola-hálózatának szegedi vezetője lett. sem dolgoztak, mindig máshoCTv hozta az élet. Persze a szakmán belüli egészséges rivalizálás közöttük is megvan. Stone hozzáfűzte: gyeA LÁTSZAT NÉHA CSAL. Kovács Andi legjobb barátnőjével, Kovács Évával, a szegedi SZ0TE Fitnesz vezetőedzőjével és a városi fogyiverseny szervezőjével számos rendezvényen énekel duettet. Éva mindig is sok időt töltött a testvérpárral, ráadásul a vezetéknevük is azonos, ezért többen azt gondolják Szegeden, Kovács Éva is Stone húga. rekkorban minden tesó megtépi egymást. Ezt a gondolatot a Tóth lányok is megerősítették. A Megasztár 1 tehetségkutató verseny győztese, a 24 éves Tóth Vera és húga, a Megasztár 2-ből ismert Tóth Gabi - most készíti a második nagylemezét -, ha veszekedtek is kicsi korukban, a bunyó után mindig a zene és a bohóckodás hozta őket össze. Soha nem rivalizáltak - Gabi egy komika. A Mónika-show összes részét kiparodizálja, ha kell mesélte Tóth Vera. - A húgom össze-