Délmagyarország, 2009. május (99. évfolyam, 102-126. szám)

2009-05-14 / 112. szám

Csütörtök, 2009. május 1A. Megyei tükör 17 MÁJUS 30-ÁN TIZENEGYEDIK ALKALOMMAL ADJÁK ÁT A KITÜNTETÉSEKET A SZINHAZBAN Az idei színiévad Dömötör-dQ jelöltjei Immár tizenegyedik alkalom­mal ítélik oda a szegedi szín­házi élet hagyományos kitün­tetéseit, a városi elismeréssé lett Dömötör-díjakat. A nagy­színházban a május 30-i gála­esten köszöntik a díjazottakat. Idén is a közönség szavazhat. MUNKATÁRSUNKTÓL A Szegedi Nemzeti Színházban folyó művészi alkotómunka elis­merésére, civil kezdeményezés­ként, 1999-ben alapították a Dö­mötör-díjat, ami 2006-ban beke­rült az önkormányzat hivatalos kitüntetései közé. Miközben vá­rosi díjjá lett, megőrizte hagyo­mányos, civil jellegét is azzal, hogy a különböző kategóriák­ban a szavazólapra kerülő há­rom-három jelölt közül a szegedi közönség dönthet arról, végül ki lesz a díjazott. Az elismerést gondozó Pálma Reklámstúdió vezetője, Elekes Zoltán elmond­ta: a május 30-i gálaműsornak a nagyszínház ad otthont. Az estet Juronics Tamás Kossuth-díjas táncművész, a színház művésze­ti igazgatója és Bodolay Géza, a prózai tagozat vezetője rendezi. A szavazólapokat a nagy­színházban és a kisszínházban, EGYKOR A JATE BÖLCSÉSZHALLGATÓJA VOLT Szerelmes virág - Lovász Irén énekel Szegeden végezte az egyete­met az egyik legismertebb magyar népdalénekes, Lovász Irén. Szerelmes virág című legújabb albumának lemez­bemutató koncertjét ma este tartják a Tisza-parti városban. A több díjjal elismert énekes­nő szerint sok fiatal ma ciki­nek érzi a népzenét. SZŰCS CSABA József Attilával egy napon, áp­rilis 11-én született Lovász Irén népdalénekes. E dátum jelentő­sége miatt a siófoki Perczel Mór Gimnázium angol tagozatáról 1984-ben a szegedi József Attila Tudományegyetemre (JATE) je­lentkezett. - Bölcsészhallgatóként min­den születésnapomon vittem virágot a költő szobrához. Ügy éreztem, valamiféle kapocs van közöttünk. Nagyon sajnál­tam, amikor megfosztották e névtől az egyetemet - mondta az ismert népdalénekesnő, aki­nek Szerelmes virág című leg­újabb albumának szegedi le­mezbemutató koncertjét ma es­te 7 órától hallgathatják meg az érdeklődők az IH Rendezvény­központban. - Legutóbb tavaly nyáron jártam a napfény váro­sában: a Dóm téren, egy kiállí­tásmegnyitón énekeltem. Izga­tottan várom a mostani fellé­pést, ugyanis amióta diplomás­ként elhagytam Szegedet, nem volt itt igazi koncertem. A több elismeréssel, köztük az idén Magyar Művészetért Díjjal kitüntetett énekesnő a szüleitől tanulta az első népda­lokat. A család mindennapjai­hoz ugyanis hozzátartozott a közös éneklés. Szegedi böl­csészhallgatóként indult első népdalgyűjtő útjaira, járt - töb­bek között - Romániában és Horvátországban is. Az éneklés mellett tudományos kutatóként dolgozik: a néprajztudomány kandidátusa. - Nagy hatással voltak rám a Szegeden töltött évek. A Mó­ra-kollégiumban laktam, ahol hihetetlen közösségi élet folyt, az első együttesem is az egye­temen alakult - folytatta az emlékezést Lovász Irén, a há­romgyermekes édesanya. - A magyar népzenének mindig lesz közönsége, bár nagy az ellenerő. Folyik a butítás, sok fiatal ma cikinek érzi a népi muzsikát, és csak fanyalog, ha meghallja. Ehhez hozzájá­rult a népszerű rádiók zenei kínálata is. VILÁGFÁTÓL INDULT. Lovász Irén első albuma 1995-ben Világfa címmel jelent meg. Több lemeze után a leg­újabb a tavaly megjelent Szerelmes virág. Erre az al­bumra a reneszánsz kort idéző táncok, korabeli vi­rágénekek és népdalok alapján készített mai fel­dolgozások, átiratok, szer­zemények kerültek. valamint a jegyirodában elhe­lyezett urnákba május 24-éig lehet bedobni. Ugyaneddig az időpontig az interneten is lehet szavazni a www.domotor­dij.designer.hu webcímen. A legjobb háttérmunkás címet a szegedi társulat tagjai, dolgo­zói titkos szavazással adomá­nyozzák, a fődíjat, azaz az élet­műdíjat egy társadalmi kuratóri­um ítéli oda. A díj - amit a gálán minden győztes átvehet - Bán­völgyi László szobrászművész Szent Demetert jobbjában lán­dzsával, baljában a róla elneve­zett szegedi Dömötör-toronnyal ábrázoló bronzból készült kis­plasztikája. A 2008/2009-es évad je­löltjei: Legjobb férfi színészi alakí­tás: Barnák László (Balta a fej­be); Borovics Tamás (Tévedé­sek komédiája); Horváth Illés (Mandragóra). Legjobb női színészi alakí­tás: Erdélyi Tímea (Tévedések komédiája); Fekete Gizi (Mand­ragóra); Gubík Ági (Balta a fej­be). Legjobb operaénekes: Cseh Antal (Figaro házassága); Kele­men Zoltán (Adriana Lecouv­reur); László Boldizsár (Adria­na Lecouvreur). Legjobb opera-énekesnő: Érsek Dóra (Adriana Lecouv­reur); Kónya Krisztina (Figaro házassága); Vajda Júlia (Figaro házassága). Legjobb táncos: Czár Ger­gely (A katona története); Pál­mán Kitti (A csodálatos man­darin); Szarvas Krisztina (Csip­kerózsika). Legjobb rendező: Bodolay Géza (Tévedések komédiája); Juronics Tamás (Csipkerózsi­ka); Szabó Máté (Mandragóra). Legjobb díszlettervező: Ken­taur (Csipkerózsika); Khell Csörsz (Mandragóra); Molnár Zsuzsa (Adriana Lecouvreur). Legjobb jelmeztervező: Cse­lényi Nóra (Királyasszony lo­vagja); Földi Andrea (Kalózka­land); Kovalcsik Anikó (A dió­törő). Legjobb férfi mellékszerep­lő: Gábor Géza (Figaro házas­sága); Jakab Tamás (Királyasz­szony lovagja); Pataki Ferenc (Balta a fejbe). Legjobb női mellékszereplő: Borsos Bea (Királyasszony lo vagja); Sallai Nóra (Mandragó­ra); Szonda Éva (Kalózkaland). NAGY HATÁSSAL VOLTAK RÁ A SZEGEDEN TÖLTÖTT ÉVEK Fotó: DM/DV Értekesítés kizárólag háztartási mennyiségben A palackok nem betétdíjasok. Az ár mindennemű adót magában foglal A termékek dekor illusztrációk csupán elkészítési ill. tálalási javaslatként szolgálnak Ugyanazt aterméket eltérő csomagolásban is áruljuk, de egy adott termekt lásban értékesítünk. A termekek műszakilag ill. külsőleg eltérhetnek a fotón látottaktól, az esetleges helyesírási ill. nyomdahibakért nem tud * Kérjük vegye figyelembe, hogy allandó árukészletünkkel ellentétben ezen termékek csak korlátozott számban állnak rendelkezésre Ezek a Amennyiben gondos tervezésünk ellenére bizonyos termékek a nem várt magas kereslet következtében már az értékesítés első napján elfő I ALDI www.aldi-hungary.hu U9 Ajka • Baja • Balatonlelle • Bonyhád • Budakeszi • Budaörs • Budapest, X. ker. • Budapest, XVI. ker. • Cegléd • Dabas • Debrecen 2x Dunaföldvár • ujl Dunaharasztí, Jedlik Ányos u. 1. • Dunaújváros • Esztergom • Fót • Gárdony • Gyula • Hajdúböszörmény Halásztelek • Hatvan • Hódmezővásárhely • Jászberény • Kalocsa • Karcag Kazincbarcika • Keszthely • Kiskunhalas • Kisvárda Miskolc • Mohács • Mosonmagyaróvár • Nyíregyháza 3x • Pápa • Pécs • Piliscsaba • Siklós • Siófok • Szeged • Szentes • Székesfehérvár Szombathely 2x • Törökbálint • Veszprém 2x ALDI tájékoztató KIEGESZITO SZETT SEGÍTSÉGÉVEI RÁDIÓS IDŐJÁRÁS ÁLLOMÁSSÁ ALAKÍTHATÓ: ÚSZÓMEDENCE­MONITORRAL ÉS NÖVÉNYÉRZÉKELŐVEL 1 \J V óiban vas,J | _ y-,iáiia xi ALPI hetente m HAMIUKY KET OLDALÁN KÜLÖNBÖZŐ MINTÁVAL, CIPZÁRRAL HERCEGNŐK. VERDÁK VAGY SPONGYA BOB crané Futballkapu gyakorlófallal* kapu: • robusztus fémváza 12 cm • csomózott háló erós poliészterből • méret: 240x170 x 85 cm ^(szé x ma x mé) £. gyakorlófal: £ ' strapabíró f* poliészterből • 2 megerősített . / áSMyuk ­• méret: ^J 224x154.5 cm | J|r fszéxma) j W ' Digitális időjárás állomás* • időjárás állomás: számos hasznos funkció • kiegészítő szett: 3 növényérzékelő és 1 külső érzékelő 7999 Ft/db/szett tiNTEX JSrMrJrÁyMiW Kör alakú medence* 49 990 Ft/szett • kb. 13 9601 űrtartalom 80 %-os (eltöltés mellett • 3 400 l/óra teljesítményű szűröpumpa • belépést segítő létrával, fedőponyvával, felületi szövettel é| javítófóliával • méret: magasság: kb. 107 cm. 0 kb. 488 cm • súly: kb. 50 kg ,.-t ... elemekkel együtt Lányka fürdőruha liwwdb/gamltúni vagy bikini / vagy tankini* és 20 % elasztán-lycra j H kevertszálas Invista ÍK anyagból, különböző ^^^^Es és minták, klórálló. 50+ JV-védelem ._. méret: 98-164 Férfi nyári póló* számos divatos megoldással | méret: M-XL crané Női vagy férfi neoprénruha, 3 mm* női méret: 36 - 42. i H férfi méret- ", jíM 48 - 54 ./la impjdjmpj i Kisgyermek szett, 3 részes* 100% pamut, póló és nadrág hozzá illő sapkával vagy kalappal méret: 62 -104 M.űa?y„ag hintázó figura* csiga vagy kutya, a játék öröme a házban és a házon kívül, lemosható, a csiga mérete: kb. 83 x 50 x 46 cm. a kutya mérete: kb. 75 x 50 x 40 cm súly: csak kb. 1.3 kg crune 1299 Ft/db Férfi strandrövidnadrág* szennyeződés- és víztaszító, számos divatos megoldással méret: S-XL 2 499 Ft/szett 6 999 Ft/db tiliwy- / SPONGYA BOB Gyermek gurulós bőrönd szett, 3 részes* 3 különböző mintával £ • cipózsák * • gurulós -- ' utazóból önd és .•-héttRák motíon Női fürdőruha vagy bikini* + méret: 38-44 kosár: B - C | 1799 Ft/db/gamitúra MY BATH STYLE Strand­törülköző, velúr hatású* méret: kb. 100x180 cm 5 999 Ft/szett Iintex SaMÉr Ülő vagy 5999Ft/db kétszemélyes pihenőmatrac' ülő pihenőmatrac: • méret: 180x135 cm vagy kétszemélyes pihenőmatrac: • méret: 188x152 cm r 5 999 Ft/garnitúra Gyermek ágynemű* tiszta pamutból, különböző motívumok takaró: 140 x 200 cm. párna: 70 x 90 cm

Next

/
Thumbnails
Contents