Délmagyarország, 2009. május (99. évfolyam, 102-126. szám)
2009-05-14 / 112. szám
Csütörtök, 2009. május 14. Bizalmasan 5 •+ Folytatás az 1. oldalról A tiltakozó két nő az egykori iskola szomszédságában lakik, a szegedi önkormányzattól elmondásuk szerint tavaly nyáron kapták meg az építési tervet, miszerint a mellettük lévő ingatlanba állami gondozott, 6 és 18 év közötti gyerekeket akarnak költöztetni. Ebben szó sem volt arról, hogy magatartási problémákkal küzdők is vannak a gyerekek között, ezért nem is éltünk panasszal a tervezett beruházás ellen. Amikor megtudtuk, hogy problémás gyerekekről van szó, rengeteg tápéi állított meg minket, hogy tiltakozásképpen kezdjünk aláírásgyűjtő akcióba mesélte Papp Andrea doktornő. Solymos László alpolgármester a költözést korábban azzal indokolta, hogy a Szőregi úti, 26 ezer négyzetméteres ingatlan főépületét már nem használják, mindössze a két melléképületben folyik a gondozás, amit 15 gyereknek nem ésszerű fenntartani. Az önkormányzat a tizenháromszor kisebb alapterületű új otthon költségein rengeteget spórolna. - Nem a gyerekek ellen vagyunk, csak azt szeretnénk, ami a tápéiaknak lenne jó. Ez pedig egy nyugdíjasotthon kialakítása lenne - magyarázta Papp Andrea, aki számít a körzet önkormányzati képviselőjének, Juhász Gyulának a segítségére. Solymos László alpolgármester a tiltakozással kapcsolatban elmondta, hogy a szomszédok nem éltek fellebbezéssel az építési eljárás közben. - A tavaly nyári jogerőre emelkedés után pályázaton sikerült pénzt szereznünk az egykori iskola átalakításához, majd a közbeszerzési pályázatot is kiírtuk. A munka heteken belül elkezdődik mondta az alpolgármester. Solymos László azt is megjegyezte, hogy az átalakításról már egy éve tárgyalt a közgyűlés. - A helyben lakók tájékoztatása a részönkormányzat és az azt vezető tápéi önkormányzati képviselő feladata lett volna. Eddig a Szőregi úton nem volt semmi probléma az állami gondozott fiúkkal - magyarázta. KÉPVISELI A TILTAKOZÓKAT. - A város nem kérdezte meg a részönkormányzatot, hogy mire lenne szükségük a tápéiaknak, akiknek nincs igényük egy nevelőotthonra. Azt nem tudom, hogy az aláírásgyűjtéssel mit tudnak majd elérni a városvezetésnél, pozitív példa azonban lebeghet előttük. Korábban megmentették a bezárástól a Honfoglalás utcában működő óvodát, illetve nem épül telefontorony a Búcsú téren sem. Az Árpád nevelőotthon ügyében még nem kerestek meg, de ha a kezembe adják az aláírásgyűjtő ívet, és közlik velem a lakosok álláspontját, azt kötelességem lesz képviselni a szegedi önkormányzatban - mondta Juhász Gyula (KDNP). Nem kérnek a tápéiak az Árpád nevelőotthonból A KÉT SZOMSZÉD, PAPP ANDREA ÉS FARKASNÉ SZELES GYÖNGYI KOORDINÁLJA AZ ALÁÍRÁSGYŰJTÉST Fotó: Segesvári Csaba SZEGEDI UTCAI PARÁDÉN A RED BULL SZÁGULDÓ CIRKUSZA Vettel az űj német csillag IDÉN, A CSAPAT ÖTÖDIK SZEZONJÁBAN A RED BULL KÖZEL KERÜLHET A TŰZHÖZ A Red Bull hétvégi utcai parádéján, Szegeden száguld a Forma-1-es autó. Bemutatjuk a csapatot. Dietrich Mateschitz a Forma-1-ben csapattulajdonosként fialtatja az energiaitalból befolyó eurókat. 2007-ben ismét motort cseréltek, a Renault szállította az erőforrást. A lassan örökös tagnak számító skót mellett az ausztrál Mark Webber körözhetett. Ez a szezon is a közepesek közé sorolható, a legnagyobb feltűnést lett fizetni a drukkereknek, a befolyt pénzt az istálló a Wings for life alapítványnak adományozta. A tavalyi szezonban többnyire szenvedtek a Renault motoros autók, viszont idén, a csapat ötödik szezonjáMUNKATÁRSAINKTÓL öt évvel ezelőtt, a 2004-es szezon végén a Ford úgy döntött, kiszáll a száguldó cirkuszból, és tokkal-vonóval eladta Forma-l-es csapatát, a Jaguar Racinget. Az istállót Dietrich Mateschitz, a Red Bull energiaital-gyártó vállalat tulajdonosa vásárolta meg. Az új gárda megszerezte a skót Dávid Coulthardot, a másik autót pedig a Jaguárhoz a 2004-es szezonra az energiaitalosok támogatásával érkezett osztrák Christian Klien vezethette, aki helyett négy futamon Vitantonio Liuzzi indult. A 2005-ös autó a leggyengébb Cosworth motorokat használta a szezon során, mégis sokszor pontszerző helyeken autóztak. Egy év múlva a Ferrari V8-as erőforrásai dohogtak a kasztni alatt. A csapatfelállás a szezon utolsó feléig változatlan maradt, az utolsó három versenyre azonban a vezetés megelégelte Klien gyenge teljesítményét, és helyére a tesztpilótát, Róbert Doornbost ültették. mégis újra a Red Bull szolgáltatta: a Brit Nagydíjon a csapat a szurkolók által beküldött képeket festette az autójára. A fotók beküldéséért 1 eurót kelban, a Red Bull közel kerülhet a tűzhöz: a Brawn GP legfőbb riváüsává nőtték ki magukat, és komolyan beleszólhatnak a világbajnokság alakulásába. remenyseg A 21 éves, német Sebastian Vettel a BMW Sauber Fl-es tesztpilótájaként 2006-ban a török nagydíjon debütált, ahol a legjobb edzésidőt futotta. A 2007-es szezon elején még szintén tesztpilóta volt, de csapattársa, Róbert Kubica súlyos balesete miatt az amerikai nagydíjon már ő indult, s 19 évesen ő lett a száguldó cirkusz legfiatalabb pontszerzője. 2007 júliusában a Toro Rosso csapatához szerződött, 2008-ban megnyerte az olasz. nagydíj hatalmas esőzéssel kísért időmérő edzését. Ezzel ő lett a sportág történetének legfiatalabb pole pozíciót elérő versenyzője. Végül a versenyt is megnyerte, ezzel a Formula-1 történetének legfiatalabb futamgyőztese is ő lett, 21 évesen. A Red Buli-istállóhoz idén szerződött. Eddigi mérlege - az idei kínai nagydíjon elért első helyével - 2 győzelem és 2 dobogós hely. MEGNYÍLT A SZABAD STRAND Megnyílt tegnap a szegedi szabad strand. A negyvenöt méteres tiszai strandot az önkormányzat a Partfürdön alakította ki. A mederkotrás, a homokos plázs kialakítása, a tereprendezés, a vizesblokkok rekonstrukciója, a járdák, a sportpályák kialakítása és az üzemeltetés mintegy 30 millió forintos beruházást jelentett a városnak. Belépőt egyetlen alkalommal kell majd fizetni a nyár folyamán, a Szegedi Ifjúsági Napok idején. SEMJÉN ZSOLT DOROZSMÁN Semjén Zsolt, a KDNP elnöke lesz Nógrádi Zoltán országgyűlési képviselő vendége Dorozsmán, a Petőfi Sándor Művelődési Házban ma 18 órakor. A beszélgetés témája: aktuálpolitikai kérdések az európai parlamenti választások tükrében. KONFERENCIA A VÉDELEMRŐL Védelem 2009 címmel rendez konferenciát a Szeged Biztonságpolitikai Központ hazánk válságkezelő és védelmi igazgatási rendszere, helye és szerepe a NATO és az EU rendszerében témakörben ma a Tisza Szállóban. 10 éves NATO és 5 éves európai uniós tag ságunk, valamint a biztonságpolitikai központ alapításának 10. évfordulójához kapcsolódódik rendezvény. 13 MÁSODPERC ALATT KELL MEGTENN111 MÉTERT - RÖVID HOSSZABBÍTÁST SZERETNÉNEK Nagy szegedi gyalogosvágta a Radnótinál •4 Folytatás az 1. oldalról Ifj. Nagy Gábor szerint nem szerencsés, hogy a gyalogátkelőhely zöldje éppen csak megjelenik, máris villogni kezd, mert ugyan a KRESZ szempontjából így is korrekt, pszichológiailag nem éppen gyalogosbarát. Bár a számláló 5 másodpercet mutat a gyalogosok átkeléskor, mi 7 másodpercet mértünk, amihez még hozzájön a 6 másodperces villogó zöld. Ennyi idő alatt kellene átérniük a zebrán az idősebbeknek és a babakocsis kismamáknak is. Többek szerint ez még akkor is lehetetlen, ha a startvonalra állnak, és a startpisztoly eldördülésére, vagyis a zöldre várnak. Ifj. Nagy Gábor - aki korábban lapunk hasábjain olvasói levélben is megírta véleményét a fenti problémáról - azonban számol is. Szerinte a lámpaprogram írója ismerte a szabályt, azt, hogy a gyalogos 1 másodperc alatt körülbelül 1 métert tud megtenni. Vagyis az általunk mért 13 másodperc alatt átér a 11 méter széles úttesten. Ugyanakkor a szakértő szerint a közlekedésmérnökök sem ártatlanok, hiszen ugyanez a Ián a Felső Tisza part és a rakpart felé közlekedőktől kellene valamennyi időt lecsípni, mert a belváros felé vélhetően szándékosan kisebb kapacitást biztosítanak a közlekedésmérnökök. SEREGE: KAPTUNK JELZÉSEKET. - Tudunk a problémáról, mi is kaptunk jelzéseket a rövid gyalogos zöldről. Egy fontos, a témát is érintő közbeszerzési eljárás lezárulta után, heteken belül megvizsgáljuk a polgármesteri hivatal városüzemeltetési irodájával, mit lehet tenni az ügyben - mondta Serege János. A Szegedi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft. városüzemeltetési részlegvezetőjétől megtudtuk, hogy minden csomópontnak van egy általában 96 másodperces ciklusa. Ennyi idő alatt kerül a rendszer ugyanabba az állapotba. Ezt az időmennyiséget kell felosztani az autósok és gyalogosok között. Egy biztos: csak valakinek a rovására lehet változtatni a fázisokon. vita már többször fellángolt. Már a visszaszámláló telepítésekor, évekkel ezelőtt téma volt a gyalogosok zöldje. Ügy véli, néhány másodperces hosszabbítás nem akasztaná meg nagyon az autós forgalmat. TaSPRINTEREK A STARTVONALNÁL. MINDENKINEK SZEDNIE KELL A LÁBÁT A RADNÓTIGIMNÁZIUM ELŐTTI ZEBRÁN, HOGY ÁTÉRJEN A TÚLOLDALRA Fotó: Segesvári Csaba