Délmagyarország, 2009. május (99. évfolyam, 102-126. szám)
2009-05-13 / 111. szám
Szerda, 2009. május 13. Sport 115 MÉHES GÁBOR A dolgok közepébe vágva: Németh Bernadett újabb két évet aláírt a Szeviéphez. A válogatott hátvédhez hasonlóan a nemrégiben befejeződött, dicsőséges idény főhősei közül Olena Zserzserunova is a vezetők tenyerébe csapott, és a szerződéséből hátralévő egy évet a csapatkapitány, Fürész Emőke is biztosan kitölti. A tengely tehát adott, persze klasszis játékosokból sohasem elég, így a bajnoki címvédő Sopronból érkező, egyéves szerződést szignózott Horváth Zsuzsa mellett további két kosaras érkezése várható. Az új tréner, a Bencze Tamás vezette szakmai stáb egy hátvéd, valamint egy négyes poszton bevethető „magas ember" igazolását tervezi, ám egyelőre csupán annyi publikus, hogy az elképzelések nem kizárólag légiósok Szegedre csábításáról szólnak. Az elöljárók Szakács Ildikónak és Pusztai Sárának nem kínáltak újabb kontraktust, és bár a tárgyalások még folynak, az amerikai Michelle Maslowski távozása is borítékolható. A Szeviép Euroliga-szereplésével kapcsolatban továbbra sincs döntés, igaz, a kapkodást nem is indokolja semmi. Ami viszont máris örömteli tény: Donkó Orsolya, a csapat legutóbbi vezetőedzője a jövőben klubigazgatóként segíti a Szeviép irányítását. - Nagyon örülök, hogy sikerült Orsival megegyeznünk, hiszen a jelenlegi menedzsmentet már régen kinőttük - jelentette ki Domokos Mihály, a Szeviép-Szeged ügyvezetője. - Ahogyan erősödtünk, úgy gyarapodtak a kihívások, megnőtt az igény egy főállású munkatársra, és Orsinál alkalmasabb szerfiélyt el sem tudnék képzelni erre a posztra. Feladata az első csapat körüli ügyek intézése, valamint az utánpótlásunk szervezettségének fejlesztése lesz. Amenynyiben az igazolási terveink megvalósulnak, mind a játékoskeretet, mind a K&H énhitel ;naHs^ioiákarékossági megtakaiífással és az életbiztosítással kombinált ingananf hitelek esetében elengedjük az induló költ további részletek: www.enhitel.hu • áS! DONKÓ: ÖRÖMMEL. - Szerencsére a legutóbbi vizsgálataim már jobb eredményeket mutattak, dr. Sonkodi Sándor professzor úr azonban így sem engedte, hogy edzőként dolgozzak - mondta Donkó Orsolya. - Még az előző szezon hajrájában vetődött fel a gondolat, hogy szerepet kapnék a vezetésben, és hétfő este megállapodtunk. Örömmel és nagy-nagy ambícióval látok neki az új feladatnak. Póló délelőttől késő estig Ma mindhárom Csongrád megyei vízilabdacsapat vízbe száll. A Szentes női együttese Egerben, a Szentes férfi gárdája otthon, míg a Szeged Beton a fővárosban csatázik. MUNKATÁRSUNKTÓI Izgulniuk igazán a szentesi vízilabda-szurkolóknak kell. Mindkét együttesük fontos találkozót vív a mai napon. Eger-Szentes (kezdés: 11 óra) Az első meccsen meglepő vereséget szenvedett Tóth Gyula együttese a női OB I bronzérméért folytatott csatában. A Heves megyei csapat a két győzelemig tartó párharcban l:0-ra vezet, így a Kurca-partiak ma nem hibázhatnak. Egy biztos: nemcsak az Egerrel, hanem a szokatlan hétköznapi, korai kezdéssel (11 óra) is meg kell küzdenie a Szentesnek. Szentes-Szolnok (kezdés: 18 óra) Három fordulóval a vége előtt a sereghajtó pozícióban áll a Bodrogi Bau Szentes férfi vízilabdacsapata. Ma viszont Horváth Tamáséknak mindenképpen nyerniük kell, ha szeretnének jövőre is az OB I-ben szerepelni. Az biztos, hogy a szentesi szurkolók sokat segíthetnek a fontos győzelem megszerzésében. BVSC-Szeged (kezdés: 20 óra) Három meccs, három győzelem a szegedi férfi csapat mérlege az 5-8. helyért tartó rájátszásban. Ha a Tisza-partiak valós játéktudásukkal rukkolnak elő a fiatal BVSC ellen, akkor simán hozhatják a partit. Ha viszont könnyelműen veszik a találkozót, akkor bizony megizzadhatnak. Az esetleges Beton-győzelemmel már biztos az 5. hely, ez a pozíció az újabb LEN-kupa-indulást jelentené. r Szeged. Klauzál tér 5. Szeged. Széchenyi tör 9. Szeged. Kossuth L. sugárút 119. Hódmezővásárhely. Kossuth tör 5. 106 62) 551 424 Kistelek. Kossuth L. utca 6-8. (06 62) 598 600 (06 62) 560 200 Mindszent. Köztársaság lár 6. (06 62) 527 040 (0662)592780 Makő. Széchenyi tár 13-15 10662)511 240 (06 62) 535 670 -> K&H TeleCenter (06 1/20/30/70) 335 3355 A WWW.kh.hu bank@kh.hu a KBC csoport tagja gyors ügyek sávja -> hiteltanácsadás befektetéstervezés biztosítások Jelen hirdetés nem minősül ajánlattételnek. Az akcié pontos teltételeiről és részleteiről érdeklődjön a bankfiókjainkban vagy a www.kh.hu internetes oldalon. A kondíciók módosításának jogát a Bank fenntartja. A termék részletes leírását és feltételeit a vonatkozó szerződés. Általános szerződési feltételek, a K&H Bank Üzletszabályzata, valamint az aktuális hirdetmény tartalmazza, melyek megtekinthetők a bankfiókokban és a www.kh.hu Internetes oldalon. Nem akciós THM: 822% -18,82% A THM értékek a 2009. március 23-án érvényes Hirdetmény alapján kerültek meghatározásra DONKÓ ORSOLYA A JÖVŐBEN KLUBIGAZGATÓKÉNT SEGÍTI A SZEVI ÉP-SZEG ED IRÁNYÍTÁSÁT Euroliga -130 millió forintból? a reszletek most is alacsonyan vannak Körvonalazódnak a 2009-2010-es idényre vonatkozó elképzelések a Szeviép-Szeged női kosárlabdacsapatánál. A bajnokságban második helyen végzett együttes kulcsjátékosai meghosszabbították szerződésüket, miközben a távozó és az érkező „rovatba" is három-három név kerülhet. Az Euroliga-indulásról legkésőbbjúnius elejéig dönt a vezetés, az viszont már eldőlt, hogy a jövőben Donkó Orsolya klubigazgatóként tevékenykedik. HORVÁTH ZSUZSA (5) ÉS NÉMETH BERNADETT (6) LEGKÖZELEBB MÁR CSAPATTÁRSKÉNTTALÁLKOZIK. AZ ÚJ KLUBIGAZGATÓ, DONKÓ ORSOLYA MOZDULATA REMÉLHETŐLEG AZT JELZI, A CSAPAT MÉG ENNÉL IS FELJEBB KAPASZKODHAT Fotók: Schmidt Andrea, Karnok Csaba csapat mellett dolgozó stábot tekintve kellően erősek lehetünk ahhoz, hogy érdemes legyen megkeresni az Euroliga-induláshoz szükséges anyagi forrásokat. Jancsó János, a MiZo Pécs ügyvezetője a napokban úgy nyilatkozott: a Pécs az Euroliga legkisebb költségvetésű klubja. A baranyaiak nagyjából 200-230 millió forintból gazdálkodnak, mi pedig úgy gondoljuk, az eddigi 85 milliós büdzsét megtoldva, 130 millió forintból is nekivágnánk a sorozatnak. Természetesen nem szeretnénk, ha a támogatóinknak túl nagy áldozatot kellene hozni, igyekszünk az ésszerűség határain belül megoldani a kérdést. Beszéljenek inkább a tények! milliárd forint a kis- és középvállalkozások megerősítésére, a munkahelyek megőrzésére. BOIE A ^IRZERBOIE N/lVCS XlóT. KONKRÉT PÁLYÁZATI LEHETŐSÉGEK: H ÚMFT infovonal: 06 40 638 638 nfu©nfu. gav.hu • www.nfu.hu FEJLESZTÉSI TERV Zl POROTHERM KEDVEZMÉNYEK A WIENERBERGER FÖDÉM - SPÓROLJON AZ ÖTÖDÉN! Wienerberger Építkezzen kerámia alapanyagú Porotherm födémmel ,« és spórolja meg minden ötödik béléselem árát! Akció: £ ? 2009. május 4. és május 31. között Használjon a helyiség ötödik felületén is Porotherm rendszert és élvezze a kerámia nyújtotta egészséges lakóklimát! Részletek: www.wienerbérger.hu... Tel.: (1)464 7040, info@wienertterger.hú k Minden akciós vásárló „Te fogsz benne élni" DVD-t kap ajándékba.