Délmagyarország, 2009. május (99. évfolyam, 102-126. szám)

2009-05-12 / 110. szám

161 Mozaik Kedd, 2009. május 12. A NAP SZÍNESE KALENDÁRIUM Változékonyabb idő ISTEN ÉLTESSE! PONGRÁC, GYÖNGY A Pongrác a görög-latin eredetű Pancratiusból szár­mazik, jelentése: minden­ható erő. A Gyöngy ma­gyar női név, jelentése: gyöngy. Ma ünnepel még: Gyöngyi, Johanna. EZT IRTUK 1 éve: 26 jegenyét vágtak ki a szegedi Vadaspark la­kóparknál, az épülő Tesco és Obi mögött, a favágókat a lakók állították meg. 5 éve: Szegeden plakátok­kal tiltakozik az MDF: ha­zahozná az Irakban szolgá­ló katonákat. 10 éve: Népszavazást kez­deményeznének a szülők, hogy ne zárják be a Cson­gor téri és a Gutenberg-is­kolát Szegeden. ORVOSMETEOROLÓGIA Nem bántanak idén a fagyosszentek KELTE: 05 óra 10 perc NYUGTA: 20 óra 11 perc KELTE: 23 óra kl perc NYUGTA: 06 óra 53 perc Fotó: Segesvári Csaba Egy frontálzóna határozza meg időjárásunkat, ezért a kevés napsütés mellett gyak­ran lesz erősen felhős az ég, több helyen lehetnek záporok, helyenként zivatarok. Szeged Hódmező­vásárhely Szentes Makó Csongrád Kistelek tCA-?> 27° Mórahalom 26° 27° Mindszent 26° 26° Békés­csaba 27° 26° Szolnok 26° 26° Kecskemét 25° 26° Orosháza 26° További kilátások Szerdán átmenetileg kissé csökken a felhőzet, mérsékelten meleg idő várható. Csü­törtöktől a délnyugat felől fölénk érkező egyre melegebb, ugyanakkor gyakran ned­ves levegő hatására újból előfordulnak záporok, zivatarok, ésegyre melegebb lesz TEGNAP 30,4 FOK VOLT - IDEÁLIS A SZÖKŐKÚT1 ROMANTIKÁHOZ Szerda Max:23° Mbi:13° Változó Csütörtök Max:22° Min:14 Zápor Péntek v ) A \ A \ A \ A \ Max:25° Mln:13° Zápor Max:28° Min:15 Zivatar Vízállás: A Tisza Szegednél 1A3 cm (hőfoka 17,A °C), Csongrádnál -29 cm, Mindszentnél 6k cm. A Maros Makónál A cm. Bezárták az anyóst Egy mellékhelyiségben felejtett örömanya okozott izgalmat egy szászországi esküvő nászné­pének a hétvégén. Az esketési szertartást a festői Voigts­berg-kastélyban tartották. A ce­remónia után a nő toalettre ment, eközben a többiek a park­ban gyűltek össze. Ekkor tűnt fel valakinek a hiányzó szülő. Szerencsétlen módon azonban ekkorra az anyakönyvvezető már bezárta az épületet, és eltá­vozott. Az örömanyát végül a polgármester riasztásával sza­badították ki a „várbörtönből". Front nincs, de a gyenge melegedés miatt fáradé­konyság jelentkezhet. UV-B SUGÁRZÁS Az UV-B sugárzás mérté­ke: 3,6, mérsékelt! Java­solt napozási idő 11 és 15 óra között 35 perc. A NAP VICCE A legbiztosabb jele annak, hogy intelligens élet létezik a Földön kívül, hogy még nem is próbáltak kapcsolat­ba lépni velünk. GONDA ZSUZSANNA Nem egészen egy fok hiányzott tegnap a meleg­rekordhoz. Az eddigi legforróbb szegedi május 11-ét 2003-ban mérték: 31,2 fokot. Tegnap „csak" 30,4 fok volt - ideális a szökőkúti romantikához. Szudár Béla, a szegedi meteorológiai állomás munkatársa elmondta: ma szinte lehetetlen, hogy megdőljön a szintén 2003-as a csúcs: 33,8 foknál kellene melegebbnek lenni az új rekord­hoz. Erre nincs esély, de azért egyáltalán nem kell félni a fagyosszentektől. Pongrác ma egyál­talán nem bánt, a tegnapihoz képest pár fokkal enyhébb, de még mindig nyárias idő várható. Szervác és Bonifác kicsit bekeményít: nappal 20 fok körül lesz a csúcshőmérséklet, ám hajnali fa­gyokra nincs esély. A népi bölcsesség arra int, hogy május 25-én, Orbán napján emiatt lehűlés várható, de tudo­mányos bizonyíték nincs az összefüggésre. Péntektől újra a kora nyarat idéző 25-27 fokot élvezhetjük, mintha direkt a hétvégi szabadtéri programokra rendelte volna Szeged. Kisebb zá­porokra lehet ugyan számítani, de komoly esőre nem. Mivel érdemleges csapadék az utóbbi más­fél hónapban nem volt, nem biztos, hogy ez ma­radéktalanul jó hír. H0R0SZK0P KOS (III. 21.-IV. 20.): Új em­berekkel találkozhat, akikkel élvezetesen elbeszélgethet. Ezek az emberek a további napokban is szerepelhetnek életében. QV OROSZLÁN (VII. 23.-VIII. 23.): Irreális érzéseit ne táp­lálja! Járjon végre a földön. Ha va­lamihez foggal-körömmel ragasz­kodik, irritálhatja vele rokonait. NYILAS (XI. 23.—XII. 21.): Esetlegesen rossz szokásaitól ideje megszabadulnia. Különben veszélyes helyzeteket szülhet visel­kedése. www.delmagyar.hu A KÉP NEM ILLUSZTRÁCIÓ! Ezüst szinü tetösinek Sötétített hátsó ablakok Ezüst színű kilincsek Panoráma üvegtető Nissan connect ­színes, érintőképernyős integrált navigációs rendszer, tolatókamerával 18" könnyűfém keréktárcsák, "",<•»*,•. 215/55 R18 méretű • T~ gumiabroncsokkal QASHQAI l-WAY limitált széria ráadás HOVANY-csomaggal* már 5.290.000 Ft-tól * BIKA (IV. 21.-V. 20.): A nap (számos, előre nem látható kellemes és kellemetlen meglepe­tést tartogathat. A váratlan esemé­nyek napja a mai. SZŰZ (VIII. 24.-IX. 23.): Cse­•*|lekedjen legjobb belátása szerint! Ne bántson meg senkit! Napja könnyedén indulhat, ám ké­sőbb gondok üthetik fel a fejüket. BAK (XII. 22.-1. 20.): Ha ro­konával kapcsolatos ügyet értékel, tegye azt objektíven! Ne ra­gadják magukkal esetlegesen heves érzelmei. IKREK (V. 21.-VI. 21.): A ve­ízetésnek nem kedvez a boly­góállás, legyen nagyon óvatos! Ha megoldható, hagyja, hogy más ül­jön a volán mögé. Óvja egészségét! MÉRLEG (IX. 2U.-X. 23.): iValakiről, akivel általában ritkán beszél, kiderül, hogy érdekes társaság. Ha új emberrel találkozik, ez életre szóló emlék lehet. VÍZÖNTŐ (I. 21.-II. 20.): Ki­: valóan érezheti magát, telje­sítménye az egekbe szökhet. Köny­nyen és gyorsan elvégzi, amire ké­rik. RÁK (VI. 22.-VII. 22.): Te­5 gyen meg mindent munkája megkönnyítése érdekében! Fiata­labb ismerőse társaságát felettébb élvezheti. SKORPIÓ (X. 24.—XI. 22.): (Mondandójával könnyen megbánthat másokat. Rossz han­gulatának oka egy esetleges beteg­ség is lehet. « HALAK (II. 21.-III. 20.): A ! bolygóállás kedvez az üzleti ügyeknek, a kapcsolatoknak, a partnerségnek. Valószínűleg a nap­ja nagy részét ezek intézésével tölti. HOVANY . Szeged, Berlini krt. 4/9. Tel: 62/559-520 Y SHIFT th-.vfy—. •-> . Jl Az ajánlat 2009. május 1-töl május 31-ig vagy a készlet erejeig érvényes. "Kizárólag hitelre történő VcLpi.lás esetei- A fáj/l wz • tatás nem teljes körű. részletek markakereskedésünkben. A Qastiqai l-WAY indulóára 1.6 benzines mode-'it fi ;el-»| tüntetett bruttó ár az általános forgalmi ado és regisztrációs dij változása esetén módosulhat. Vegyes átlagfogyasztás: X 5,4-8,4 1/100 km, C02-kibocsátás 145-208 g/km. WA A NAPOS OLDALRÓL - A szolnoki származású, 25 éves Bánrévi Lili modellkedik. Két gyermekét neveli, au­gusztusban házasodik össze élete szerelmével. Szabadidejében olvas, jógázik, fest. Mindig lehet rá számí­tani. Kedvenc idézete: „Nem aranyból, nem kőből, nem erőből, nem ösztönből, valahol a szívemben majd Új templom épül". Fotó: RáaZoltán frovábbi FOTOK a témáról az interneten! Beperelték Pamelát Beperelték a Dallas egykori bájos sztárját, a Pamela Ewin­got alakító Victoria Princi­palt (képünkön a Bobbyt ala­kító Patrick Duffyval), mert állítólag fegyvert fogott bejá­rónőjére. Az 59 éves színész­nő azérlkapott dührohamot, ^í^Y^názvezetőnője, Mari­'pféí'Binegas túl hosszú sétára vitte a kutyát. Banegas azt I mondta: azért tartott sokáig a séta, mert meg kellett várni, amíg a kutyus elvégzi a dol­gát. Principal a választ nem fogadta el, és kirúgta a nőt. Amikor Banegas kérte az utol­só fizetését, Principal felment az emeletre, és egy fegyverrel jött vissza, amit ráfogott a házvezetőnőre, és kérte, hogy távozzon. Banegas ezek után beperelte a Dallas egykori sztárját.

Next

/
Thumbnails
Contents