Délmagyarország, 2009. május (99. évfolyam, 102-126. szám)
2009-05-11 / 109. szám
Péntek, 2009. május 8. Aktuális 15 CSENGŐ NÉLKÜL TEKERNEK A KERÉKPÁROSOK AZ ELTÉVEDT GYALOGOSOK KÖZÖTT SZEGEDEN tett kérdezni például vallási vagy szexuális beállítottságukból adódó nehézségeikről. - A melegek közötti házasságról és a párkapcsolatról kérdeztek bennünket - árulta el a 19 éves Mészáros Sándor. - A fiatalok körében nem olyan különös, ha valaki meleg. Az idősebbek meg inkább elfordítják a fejüket, és nem vesznek rólunk tudomást - tette hozzá a 20 éves Földi János, ök ketten fél éve vannak együtt. r ovábbi FOTÓK a témáról az interneten! | www.delmagyar.hu 9 A MOZGÁS ÖSSZEHOZ. A szegedi Esélyek Háza, a Szociális és Munkaügyi Minisztérium, valamint a Progress által szervezett program célja az esélyegyenlőség kommunikálása volt a közös mozgáson keresztül. A résztvevők a különböző mozgásformákkal ismerkedhettek meg - szórakoztató módon. BITÓ LÁSZLÓ RENDHAGYÓ KÖNYVBEMUTATÓJA A MÓRÁBAN Az SZTE Móra Ferenc Kollégiumában (Szeged, Közép fasor 31-33.) kedden Bitó László orvos, író Áldott vagy, Káin című új könyvét rendhagyó módon mutatják be. Először 17 órától Szörényi László irodalomtörténész beszélget a szerzővel a kötetről mint irodalomról, majd 19.15-től Gyenge Zoltán filozófus - mint filozófiát - ismerteti a könyvet eszmei szempontból, majd ő is beszélget Bitó Lászlóval. SZEGEDIEK AZ ÉSZTEKRŐL Észtországban is bemutatkozott a Szegedi Tudományegyetem oktatóinak részvételével márciusban elindított Pluralica című új művészeti folyóirat, amely tematikus tartalmával elsősorban a marginális helyzetben lévő témákra és kultúrákra hívja fel a figyelmet. A negyedéves periodika első dupla száma a Kortárs észt címet viselve napjaink észt irodalmába és képzőművészetébe enged betekintést. MFB A TEHETSÉGEKÉRT A Magyar Fejlesztési Bank ismét meghirdeti Mentor-ösztöndíjprogramját, több alprogrammal: biztosítja a felsőoktatási intézményekben tanuló nappali tagozatos hallgatók szakmai képzését (6-12 hónapos szakmai gyakorlattal), illetve az irodalomban, művészetekben, tudományokban kiemelkedően tehetséges hallgatók fejlődéséhez, szakmai terveik megvalósításához nyújt anyagi támogatást. Pályázati feltételek és a pályázati kiíráshoz tartozó űrlap az MFB Zrt. honlapján, a www.mfb.hu címen. Jelentkezési határidő: június 5. M0H0LY-NAGY0T KÖLCSÖNÖZ A MÚZEUM A német gyökerű Bauhaus építészeti és dizájnmozgalom idei, 90. évfordulóján, június 21-éig a türingiai Apolda emlékkiállítással tiszteleg. A Bauhaus iskola kiemelkedő magyar képviselőjének, Moholy-Nagy Lászlónak (1895-1946) 170 alkotását is bemutatják. A nemzetközi aukciókon legmagasabb árfolyamot elért magyar alkotó müveiből kettőt a szegedi Móra-múzeum is kölcsönzött Németországba. Juhász Gyula költő portréját és a Kézimunkázó nő című grafikát 32 millió forintra biztosították - tudtuk meg Szabó Tamás főrestaurátortól. Moholy-Nagy ifjúkorában 1917 és 1919 között Szegeden dolgozott, és itt rendezték első és egyetlen hazai önálló kiállítását. SZTE AZ OLIMPIKONOKÉRT Csatlakozott a Magyar Olimpiai Bizottság Életút Programjához a Szegedi Tlidományegyetem - a jelenleg is több olimpikonnal (Janics Natasa, Vajda Attila) büszkélkedő SZTE évente öt olimpiai kerettagot vagy olimpiai reménységet vesz fel költségtérítéses képzésre, fizetési kötelezettség nélkül. Többletpontokkal, egyéni tanulmányi renddel, kedvezményes nyelvtanulással, különórákkal segíti a sportolók felkészülését, rendelkezésükre bocsátja sportlétesítményeit és kollégiumi férőhelyeit. Próbára tettük az egyensúlyunkat, megmérték a vérnyomásunkat, láttuk, hogy a modern tánc a mozgássérülteknek is megy, és írtunk Braille-táblára. Esélyegyenlőségi programot szerveztek szombaton az újszegedi Partfürdő területén, ahol a mozgás mindenkit „összehozott". csörgőlabdát kellett egy léc alatt átgurítaniuk, miközben arra ügyeltek, hogy ne kapjanak gólt. De nemcsak az egészségesek tehették próbára ügyességüket: a sérültek is ismerkedtek a számunkra hétköznapi sportokkal. Többek között modern és néptáncot tanultak, kipróbálták a pilatest és a jógát. Az egészségügyi sátorban pedig testzsírt és vérnyomást mértek. - Örülök, hogy nálunk vannak a legtöbben. Leszólítom az embereket, mert sokan nem mernek idejönni a sátorhoz, csak messziről nézik, mit csinálunk. De tudom, hogy mindenki kíváncsi a saját adataira - mosolygott Gáti Lászlóné, miközben ráállított engem is a mérlegre. Kicsit távolabb az egyensúlyunkat tehettük próbára, és beiratkoztunk az „élő könyvtárba". Itt a témában érintett személyeket leheSÓLYOM UTCAI DIÁKOKNAK MUZSIKÁLTAK • Családi napot tartottak szombaton Szegeden, a speciális gondozást igénylő gyerekeket oktató Sólyom utcai iskolában, ahol a Király-König Péter Zeneiskola tehetséges ifjú muzsikusai és tanárai játszottak a diákoknak. A Szegedi Soroptimist Klub támogatásával az Orgonapont Egyesület és a Guiro Ütőegyüttes tagjai jókedvre derítették a gyerekeket. Égető Mária, a dóm orgonistája (képünkön) a hangszerek királynőjét is bemutatta a diákoknak, akik ki is próbálhatták az iskola udvarára telepített mobil orgonát. Fotó: dm/dv KOVÁCS KRISZTA - Az emelkedő volt a legnehezebb mutatott a rámpára a 13 éves Király Bence. Testvére, a 9 éves Király Csaba a kanyarodással küszködött: beakadt a kerekes szék kereke, és csak segítséggel tudta bevenni a kanyart. Az akadálypálya végén kiszálltak a kerekes székből, és a két lábukon mentek tovább, hogy kipróbáljanak mást is - egészségesen. Ingyenes esélyegyenlőségi programot szerveztek szombaton a Partfürdő területén, ahol az egészségesek is megtapasztalhatták, hogy milyen sérültként mozogni. A kerekes székes akadálypályán kívül volt ülőröplabda és vakpingpong is. - Jól kell hallani, és akkor nem olyan nehéz - magyarázta a 10 éves Mlinaric Martin, aki a nővérével asztaliteniszezett: bekötötték a szemüket, és egy Szabálytalanul az utcákon KÁOSZ A JÁRDÁN: BICIKLISEK A GYALOGOSSÁVBAN, GYALOGOSOK A KERÉKPÁRSÁVBAN Sem a közlekedési szabályokkal, sem egymással nem törődnek a biciklisek és a gyalogosok - tapasztaltuk a hétvégén Szegeden. A kerékpárosok többsége átteker a zebrán, nem csenget, ha gyalogost lát - gyakran nincs is mivel. A bicikliúton sétálgató gyalogosok pedig méltatlankodnak, ha rájuk szólnak. TOMBÁCZ RÓBERT Mikor eljön a tavasz, kirajzanak a biciklisek Szegeden is - és egyre több konfliktus alakul ki köztük és a gyalogosok között. Szombat délelőtt még negyed órát sem kellett várni a József Attila sugárút és a Budapesti körút kereszteződésében lévő zebránál ahhoz, hogy balesetveszélyes helyzeteket lássunk. Nyugodt elégedettséggel kezdtek áttekerni a zebra közepén a bringások, amint zöldre váltott a lámpa. A gyalogosok a zebra szélén a bicikliseknek felfestett - de azóta már eléggé megkopott - sávba szorultak, a bringások gyakorlatilag kisajátították a gyalogátkelőhelyet. A KRESZ szerint zebrán egyébként is csak tolni lehetne a keFotó: Karnok Csaba rékpárt, de nem úgy tűnt, hogy ez bármelyiküket is érdekelte volna. Néhány perccel később egy kisiskolásokból álló, nagyjából húszfős bringáscsapat érkezett a gyalogátkelőhöz egy felnőtt kíséretében. Saját testi épségükre ügyelve mindegyikük láthatósági mellényt és sisakot viselt. Ahogy azonban zöldet jelzett a lámpa, egy töA nem tudás nem mentesít - A KRESZ minden közlekedőre vonatkozik, függetlenül attól, hogy tisztában van-e a szabályaival vagy sem. A szabályok nem ismerete nem mentesít a megsértésük miatti szankciók alól - magyarázta a biciklisek és gyalogosok által elkövetett szabálysértések kapcsán Tuczakov Szilvána. A CSMRFK sajtóreferense hozzátette: ha észreveszik a gyalogosok és kétkerekűek szabályszegéseit, többnyire figyelmeztetik az elkövetőt. Helyszíni bírsággal vagy szabálysértési feljelentéssel csak súlyosabb esetekben élnek. megként tekertek át a zebra közepén felnőtt kísérőjüket követve. A gyalogosok közben dohogtak és szitkozódtak. - Nagyon bosszantó! Legutóbb ugyanitt hátulról elsodorták a szatyromat, amiben eltört egy üveg ajándékba szánt bor. Mire utána szóltam a fiatalembernek, már messze járt - mesélte a zebra „túlpartján" a közelben lakó Tóthné Szabó Magdolna. Szerinte a biciklisek többsége nem figyel a gyalogosokra, mert - mint mondta „erősnek érzik magukat". A Csillag tér felé haladva viszont a gyalogosok nemtörődömségéről is meggyőződhettünk: egy fiatal nő például a bicikliúton sétálgatva út SMS-t. A kikövezett úton kerekezök többször rácsöngettek - már akinek volt mivel - vagy rákiabáltak, múe a nő méltatlankodva szitkozódott. Utána lesétált az útról. - Ritkán látok itt gyalogost, de azért előfordul. Inkább ott van gond, ahol a járdára megosztva festik fel a gyalogos- és a kerékpársávot. Fel vannak háborodva, amikor rájuk csengetek, pedig nekik is jobb, ha időben meghallják, hogy jövök - magyarázta a kislányával tekerő Kovács Géza. Persze nem minden kerékpáros csenget vagy dudál. A Stefánián általunk látott kerekezök közül legalábbis nyolc közül csak háromnak volt csengője. Pedig ez mindkét félnek jobb lenne, itt ugyanis a biciklisávon ugyanúgy sétálgatnak gyalogosok, mint az úttesten. A járdát viszont alig használja valaki. - Minek tegyek fel csengőt? Ha csengetek, azért szidnak a gyalogosok, ha meg nem csengetek, azért - magyarázta a leintett Szarka Péter, miért nincs a biciklijén csengő. Azt mondta, inkább kerülgeti őket, amiatt még sosem „szóltak be" neki. EJ BAKOS ANDRÁS Rossz vicc FESZTIVÁL A TISZA PÁRTJÁN - AKIRŐL TÖBBET TUDUNK, JOBBAN MEGERTJUK Vakpingpong és jóga - mindenkinek „Kis ország megszállókra vár." Ezzel a jelmondattal hirdetett a minap vitaestet Magyarország „negatív karrierjéről" az arnyekkormany.net nevű ökopolitikai műhely az interneten. A mottót a szervezők a lett parlament előtt tüntető tömegtől kölcsönözték; ott hangzott el, milyen jó lenne, ha Svédország most megint leigázná Lettországot. A keserűség szülte tréfa azonban nálunk nem sül el. Mert mi vajon melyik megszállónkat sirhatnánk vissza, akár viccből is? Egy meghívóból így lesz kordokumentum: kiderül majd belőle, hogy ez idő tájt már a saját bajunkon sem tudtunk viccelődni, és föl sem merült, hogy ennyi idegen hatalom után egyszer az egészséges önbizalom is megszállhatna minket. JÓ HALLÁSSAL MÉG VAKON IS LEHET PINGPONGOZNI Fotó: Segesvári Csaba