Délmagyarország, 2009. április (99. évfolyam, 77-101. szám)

2009-04-06 / 81. szám

161 Mozaik Szerda, 2009. április 8. A NAP SZÍNESE Pókerarcok az asztalnál i több mint180-an jelentkeztek a versenyre. pénteken már csak 90-en vághattak pókerarcot az ih-ban, 10-en vittek haza tárgynyereményeket BOBKÓANNA Fortuna pénteken a szegediekre mosolygott - leg­alábbis az a 18 nyertes biztosan így érezte, ami­kor átvette tárgynyereményét a szegedi IH Ren­dezvényközpontban szervezett jótékonysági pó­kerversenyen. A megmérettetésre összesen több mint 180-an jelentkeztek. A kétnapos előselejtező után a pénteki döntőig már csak 90-en jutottak el. Az a tíz pókerarc - köztük a legjobb, Vass Do­minika -, akinek legtöbbször volt royal flush-e, tárgynyereményeket kaptak: többek között kon­dibérletet, SZIN-belépőt, vagy vacsorautalványt kaptak. A győztes hazavihette a verseny hivata­los kupáját is. A rendezvény főtámogatójának, a Szerencsejáték Zrt.-nek köszönhetően pedig Fotó: Segesvári Csaba nyolc szegedi pókerarca változott hirtelen smi­le-fejhez hasonlóvá. Ugyanis ők is a között a 44 játékos között szerepeltek, akik visszaküldték nyeretlen pókersorsjegyüket. Az új sorsjegyet ta­valy novemberben dobták a piacra, a legszeren­csésebbek 10 millió forintot nyerhetnek vele. A nyeretlen jegyek beküldői közül ötödik alkalom­mal sorsoltak, most először Szegeden. Fortuna kegyeltjei pókerasztallal, zsetonkészlettel vagy más, a játékkal kapcsolatos tárggyal lettek gaz­dagabbak. A verseny igazi nyertese azonban a SZOTE Gyermekklinika Gyermek Művese Állomásért Alapítvány: a nevezésekből és a támogatóktól befolyt összeget a megsegítésükre fordítják. H0R0SZK0P KOS (III. 21.-IV. 20.): A kö­4^jrülmériyek elég nehezek le­hetnek. Komoly pénzügyi felelős­séggel járó feladatot kaphat. A problémákkal ideje szembenéznie! •M& BIKA (IV. 21.-V, 20.): A nap * fegy új lehetőséggel kopog­tathat. Ebből kifolyólag új dolgok, változások várhatnak önre. Aktív időszak a következő. flA IKREK (V. 21.—VI. 21.): Talán *inem is tudja, mennyire sze­reti önt ismerőse, szomszédja. Erre hamarosan rávilágíthat egy helyzet. Értékelje az emberek odaadását! RÁK (VI. 22.—VII. 22.): Ha olyasvalaki keresi telefonon, akivel ritkán találkozik, élvezetes beszélgetésben lehet része. Segítsé­get is kaphat. Jfcj OROSZIÁN (VII. 23.—VIII. rl 23.): Kissé csalódott lehet, ha az eddig jól bevált utat választja a jövőben is. Ha fejlődést tapasztal valamiben, ne akadályozza! A SZŰZ (VIII. 26.-IX. 23.): Elő— •kifordulhat, hogy új munka­helyén kezd a mai napon. Néhány nehézségbe ütközhet, melyeket könnyedén leküzdhet. MÉRLEG (IX. 26.-X. 23.): Wwl Boldog, kiegyensúlyozott, elégedett a Mérleg. Kedvét, hangu­latát a bolygóállás is pozitívan befo­lyásolja. ^ SKORPIÓ (X. 26.-XI. 22.): Fiatalabb ismerőséhez vagy rokonához legyen kedves, nagyvo­nalú! Lehet, hogy a mai napon kezd bele egy diétába. L NYILAS (XI. 23.—XII. 21.): (Rájöhet, hogy valaki a kör­nyezetében felettébb önző. Keserű lehet a felismerés, de ehhez kell tartania magát. £ BAK (XII. 22.-1.20.): Megle­ipően gyors változáson mehet át a Bak. Sokat tanulhat önmagáról és az életről. A mai nap nem az ön­sajnálat napja, hanem a fejlődésé. ^ VÍZÖNTŐ (I. 21.-II. 20.): A pénzügyek dominálhatnak. Előfordulhat, hogy aggódik anyagi helyzete alakulása miatt. Nézzen szembe a dolgokkal! HALAK (II. 21.—III. 20.): Ter­iveit ma könnyedén kivitelez­heti. A kedvező bolygóállás és a Ha­lak türelme kiváló párosítás. Min­den a legnagyobb rendben lehet. MMMMMBMMKHMI Szeged, Dugonics u. 37. (Brüsszeli krt.— Lengyel u. között) Tel.: 20/240-7187 Nyitva: h.-p.: 9-17, szo.: 9-12 www.erdelybutorhaz.hu Húsvéti ÉTKEZŐ VÁSÁR! Április 15-ig, ill. a készlet erejéig! nagy választék masszív konstrukciók tölgy-, bükk-, cseresznye­és fenyőfából többfajta stílusban és színben asztalok többfokozatú, nagyméretű bővíthetőséggel kényelmes székekkel hozzá illő tálalókkal, komódokkal tavalyi árak, további engedmények akár AZONNAL ELVIHETŐK Kétmillió forint Tony Blair percdíja | 1 / V 4 ÍJÉR —WIÍ^' .. J. A világ leg­drágább szó­noka Tony Blair (56) volt brit kormány­fő, aki egyik legutóbbi előadásáért percen­ként kétmillió forintnak megfe­lelő összeget kasszírozott. A The Sunday Times című vezető vasárnapi brit lap be­számolója szerint a miniszter­elnöki tisztségéből csaknem két éve menesztett Blair a kü­lönböző rendezvényeken az­óta elmondott beszédeivel már több mint 15 millió fontot (ötmilliárd forintot) keresett. Az újság megírja, hogy a brit politikus például a múlt hó­nap végén egy félórás előadá­sért - amelyet a manilai egye­temen tartott - 200 ezer eurót (60 millió forintot) kapott. Rá­adásul ugyanaznap volt még egy hasonló fellépése az egyik manilai luxusszállodá­ban. A konzervatív lap nem min­den irónia nélkül idéz néhány elemet a százezrekért mért be­szédekből. Blair megállapította egyebek mellett például, hogy „a politika fontos dolog, de sok minden, ami jelenleg zajlik, nem túl felemelő". Kifejtette lí>váb vallás erőt aanar.^ használhatják filosz' detekhez is". KELTE: 06 óra 12 perc " NYUGTA: 19 óra 21 perc Jj^ KELTE: 15 óra 55 perc ^J NYUGTA: 04 óra 37 perc ISTEN ELTESSE! VILMOS, BÍBORKA A Vilmos a germán erede­tű Wilhelm latinosított formája. Jelentése: akarat, védősisak. A Bíborka régi magyar női név. A bíbor közszó jelentése az Ár­pád-korban: „finom len­szövet". Ma ünnepel még: Dénes, Taksony. EZT IRTUK 1 éve: Az országban Hód­mezővásárhelyen a legelé­gedettebbek a kerékpáro­sok egy rádiós szavazás szerint. 5 éve: Bezáratták Szente­sen a Hungerit mintabolt­ját, mert nem tartották be a hűtési előírásokat. 10 éve: Több mint 120 mil­lió forint értékű heroint foglaltak le a vámosok húsvét első napján. ORVOSMETEOROLÓGIA Front nincs felettünk. A kellemes hőmérsékletű, országszerte napos idő­ben érdemes minél több időt a szabadban tölteni. LOTTÓSZÁMOK ÖTÖS LOTTÓ 7,11,15, 66,79 • Joker: 570221 HATOS LOTTÓ 16,17,19, 20, 34, 35 A NAP VICCE - Jean, miért tette az újságo­kat a hűtőbe? - Hogy a hírek frissek ma­radjanak, uram! Enyhe, tavaszi idő Készítette Tűlnyomóan napos, enyhe, igazi tavaszi idő válható A délután néhol erőtelesebben növekvő gomolylelhőkből csak elvétve alakulhat ki jelentéktelen zápor. 23° Mórahalom 23° R 3 ffN, 23° Mindszent 23° 23° 24° GN, 23° Szolnok 0 24° 0 23° Kecskemét GS, 23° 23° Orosháza ^ 23° Szeged Hódmező­vásárhely Szentes Makó Csongrád Kistelek További kilátások Nagyobb változást hozó trónt továbbra sem várható, folytatódik az átlagosnál 6 - 7 tokkal enyhébb idő. Sok napsütésre számíthatunk, az időnként erősebben megnövekvő felhőzetből legfeljebb eleinte alakulhat ki néhol jelentéktelen zápor Kedd Szerda Csütörtök C> r-s o Max:23 Min:10° Zápor Max:23° Min:10 Változó Max:23° Mín:ll' Napos Péntek 0 Max:23 MKI:IR Napos Vízállás: A Tisza Szegednél 650 cm (hőfoka 10,0 °C), Csongrádnál 636 cm, Mindszentnél 669 cm. A Maros Makónál 208 cm. Babacsere 125 mülió forintnyi kártérítést kapott három nő - kettő közü­lük egypetéjű iker - Lengyelor­szágban, mert születésüket kö­vetően elcserélte őket egy var­sói kórház. Csak 17 éves korukra derült ki, és akkor is csak véletlenül, hogy az egyik ikret tévedésből elcserélték egy másik lányká­val. A hiba nem tünt fel, az ik­rek szülei azt hitték, kétpetéjü­ek lánykáik. A NAPOS OLDALRÓL • Balogh Renáta a szegedi Gábor Dénes Gimnázi­umban tanul. A 20 éves szépség a Miss Alpok Adria Bács-Kiskun me­gyei döntőben és a Miss Alpok Adria Csongrád megyei döntőben kü­I. szegedi boszorkányfesztivál éjkirálynő-választásán pe­yezett lett. Fotó: Németh Norbert További FOTÓK a témáról az intamatenil www.delmagyar.hu Madonna fellebbez Fellebbezést nyújtott be Ma­donna (képünkön a malawi kisfiúval) a malawi legfelsőbb bíróság döntése ellen, amely elutasította újabb örökbefoga­dási kérelmét, majd vasárnap magánrepülőgépen távozott az afrikai országból. A malawi biztonsági erők eltorlaszolták a lilongwei repülőtérhez vezető utat azután, hogy az ötvenéves Madonna konvoja megérkezett a légikikötőbe, megakadályoz­va, hogy az újságírók filmez­hessék, kérdéseikkel megroha­mozzák az amerikai szuper­sztárt. Alan Chinula, Madonna ügy­védje közölte, benyújtották a fellebbezést, ám az énekesnő­nek nem kell személyesen megjelennie a bíróság előtt. Az ügyet tárgyaló Esimine Chom­bo bírónő elutasítása indoklá­sában a hírességek örökbefoga­dásai ellen emelt szót, mivel szerinte az adoptálások gyerek­kereskedelemhez vezethetnek. - Ha bárki idejöhetne, és gyor­san megszervezhetne egy örök­befogadást, az talán pont azok­ra a gyerekekre nézve járna ne­gatív következményekkel, aki­ket a törvény meg akar védeni - mondta a bírónő. Madonna 2006-ban már ma­gához vett, majd 2008-ban hi­vatalosan is adoptált egy mala­wi gyermeket, a jelenleg 4 éves Dávidét. Az énekesnő most egy 3 éves kislányt, Chifundo „Mercy" Jamest szeretné magá­hoz venni.

Next

/
Thumbnails
Contents