Délmagyarország, 2009. április (99. évfolyam, 77-101. szám)
2009-04-03 / 79. szám
Péntek, 2009. április 3. Sport 117 Szezoncsúccsal indult a rájátszás Fölényes sikerrel kezdte meg szereplését a bajnoki rájátszásban a Szeviép női kosárlabdacsapata. A szegediek a negyeddöntő első partiját 69-46-ra nyerték meg a vendég Zala Volánnal szemben, és 1-0-ra vezetnek a két győzelemig tartó párharcban. MÉHES GÁBOR - A rájátszás mérkőzésein a különbség másodlagos. Természetesen magabiztos győzelmet várok, de szeretném, ha a kulcsembereink spórolni tudnának az energiával a vasárnapi találkozóra - mondta a feldobás előtt Donkó Orsolya, a szegediek vezetőedzője. A magyarkupa-elődöntőben súlyos térdsérülést szenvedett Olga Dubrovina helyén Pusztai Sára kezdett, és a Szeviép úgy rajtolt, ahogyan az alapszakasz harmadik helyezett csapatának a hatodik ellen ülik. Két indításkosarat követően Fürész harmadszor is kihagyhatatlan helyzetbe hozta Maslowskit, majd ő maga fejezett be egy támadást, és Bencze Tamás 8-1-es áüásnál négy perc után időt kért. FINAL FOUR. A női kosárlabda Euroliga salamancai négyes döntőjének mai menetrendje, elődöntő: Szpartak Moszkva (orosz)-Jekatyerinburg (orosz) 18 óra, Salamanca (spanyol)-MKB-Euroleasing Sopron (magyar) 20.30. A meghatározó játékosok kímélésére vonatkozó gondolatok már az első negyed hajrájában valósággá váltak: a hazaiak az utolsó két percben a Pusztai, Laczi, Szakács, Russai, Zserzserunova ötössel ügyködtek a pályán. A Volán lassan, de biztosan magára talált, és mivel a Szeviép támadójátékát a második szakasz kezdetén tengernyi jóindulattal sem nevezhettük eredményesnek, a zalaiak hirtelen azon kapták magukat, hogy 18-16-ra felzárkóztak. Hangulatjavító gyanánt a következő küenc pont szegedi kézről süvített a gyűrűbe, és a féüdőben 33-21-re vezetett Donkó Orsolya együttese. A Szeviép utóbbi hetekben bemutatott, a „nagycsapatok" által is megemlegetett védekezésével Pungorék sem tudtak mit kezdeni, ráadásul a nagyszünet után a triplák is beestek Németh, Pusztai, majd Laczi talált be kintről -, így a 28. percben 54-25-nél a különbség a harmincas határt ostromolta, a legfontosabb kérdések ekkorra el is dőltek. Egy feladvány azért a negyedik negyedre is maradt: vajon javítanak-e szezoncsúcsot a kapott pontok tekintetében a Tisza-partiak? Javítottak. Az alapszakaszban a BEAC elleni vendégjátékot 48-cal zárták Fürészék, a Zala Volán ezúttal egy utolsó másodperces triplával csak 46-ig jutott. A párharc második összecsapását vasárnap 17 órától játsszák Zalaegerszegen. Donkó Orsolya: - Örülök annak, hogy mindenkit pályára küldhettem, és sérülés nélkül megúsztuk a meccset. r SZEVIÉP HUNGUEST HOTELS KÍGYÓ RvriKA^^^ © Autó ható megoldás LACZI (FEHÉRBEN) AZ EX-SZEGEDI PUNGOR ÉLETÉT KESERÍTI Fotó: Segesvári Csaba A mérkőzés jegyzőkönyve Szeviép-Szeged-Zala Volán 69-46 (16-10,17-11,21-7,15-18) Uniqa NB IA csoportos női kosárlabda-negyeddöntő, első mérkőzés, újszegedi sportcsarnok, 200 néző. Vezette: Ádám J., Király L. Szeviép: Pusztai 5/3, NÉMETH 5/3, FÜRÉSZ 14, MASL0WSK116, ZSERZSERUNOVA7. Csere: Szakács 4, LACZI 9/3, Russai, Vincze 6, Lengyel, Tóth C., Kováts 3. Edző: Donkó Orsolya. Zala Volán: Pungor, TAKÁCS 10, Rasheed 7/3, Varga Zs. 6, Johnson 3. Csere: Horváth Zsófia 4, Szalay 5, Szélesy 6, Ambrus, Hersics 5/3. Edző: Bencze Tamás. A két győzelemig tartó párharc állása: 1-0 a Szeviép javára. Ocskayra emlékeztek MUNKATÁRSUNKTÓL Tegnap késő este a svájci A csoportos világbajnokságra készülő magyar jégkorong-válogatott a finn csapattal játszott Budapesten barátságos meccset. A találkozó előtt visszavonultatták a tragikus hirtelenséggel elhunyt Ocskay Gábor 19-es mezét. A vendégek szereztek vezetés, de Fodor egyenlített. A nézők ekkor közel 10 ezer plüssállatot dobtak a pályára, amiket gyerekkórházak kapnak majd meg. Magyarország-Finnország 4-3 büntetőkkel 0-1, l-l, l-l, O-0,1-0). Kizárták BUDAPEST (MTI) A Nemzetközi Automobü-szövetség (FIA) illetékes testülete utólag kizárta a címvédő Lewis Hamiltont és csapatát, a McLaren-Mercedest a vasárnapi Forma-l-es Ausztrál Nagydíjról, mert szándékosan félrevezették a versenybírókat. Ezt az FIA közleményben jelentette be. A kizárás ténye mellett a szövetség jelezte, hogy az eredetileg harmadik helyen célba ért, ám utólag a 12. pozícióba sorolt Jarno Thilli (Toyota) visszakapta a pályán elért eredményét. Ti-ulli 25 másodperces büntetésének ügyét csütörtök reggel kezdték újratárgyalni Melbourne-ben, ahol a három versenyellenőrből álló bizottság meghallgatta a Hamilton és a csapata közötti beszélgetéseket, s ez alapján döntött a súlyos büntetésről. Vasárnap a viadal után nem sokkal sorolták vissza az olasz püótát, mert akkor előzte meg a brit vüágbajnokot, amikor a biztonsági autó a pályán volt. Thilli és csapata először fellebbezni akart, mert a versenyző állítása szerint Hamüton olyan helyzetbe hozta, melyben nem tudott mást tenni, mint elmenni mellette. SZEGEDISZABADTERI.hu július 3. - augusztus 22. iWÍ1» LLT y • V • < I rmCIGANYSZERELEM operett július 3.. 4 10.. 11 ISTVÁN, A KIRÁLY rockopera SZERELEMTANC balett est is 17.,18 ELISABETH musical tüéifMik 1 Ifi • .21. TÜRANDOT ü szegedi szabadtéri SOLYOMPECSENYE Jegyértékesítés: fi^KÁMFRbN) REÖK. arttT ftfiSgg Égáz-Dégáz FÖLDGÁZELOSZTÓ Gor -sn•ez Az Égáz-Dégáz Földgázelosztó Zrt. szegedi munkahelyre GÁZHÁLÓZATI MÉRNÖKÖT keres. Munkaköri feladatok: • gázelosztó hálózatok kapacitásvizsgálata hálózatszimulációs programmal • tanulmánytervek készítése településekre, településrészekre, egyes fogyasztók elláthatóságára • gazdaságossági és hozammutatók számítása • műszaki feltételek meghatározása új gázigénylők földgázfogyasztásba történő bekapcsolási folyamatában • kapacitásbiztosítási nyilatkozatok kiadása • csatlakozási díj megkötésére vonatkozó megállapodások előkészítése A munkakör betöltéséhez szükséges feltételek: • felsőfokú gázmérnöki vagy épületgépész-mérnöki végzettség • hasonló területen szerzett gyakorlat előnyt jelent • angol- vagy francianyelv-ismeret • professzionális számítástechnikai ismeret, SAP-ismeret előny • pontosság, precizitás • magas fokú terhelhetőség • B kategóriás gépjármű-vezetői engedély • alkalmazás esetén erkölcsi bizonyítvány Jelentkezését-fényképes szakmai önéletrajzát bizonyítványainak másolatával - 2009. április 9-ig várjuk az alábbi címre: Égáz-Dégáz Zrt. Emberi Erőforrás Igazgatóság 6724 Szeged, Pulz u. 44. vagy a hr@egaz-degaz.hu e-mail címre. K&H A K&H Bank dél-magyarországi lakossági régiójának hódmezővásárhelyi bankfiókja keres szenior banki tanácsadó (befektetési területre) munkatársat, feladatok: • a fiók értékesítési tevékenységének koordinálása, irányítása (kis- és középvállalkozói területen), • lakossági banki termékek értékesítése, értékesítés tervezése, • proaktív értékesítési feladatok ellátása, • ügyfél-akvirálás, kiemelt ügyfelek kezelése, • banki termékekkel kapcsolatos szakmai tanácsadás, • befektetési tanácsadó munkatársak szakmai és értékesítési tevékenységének koordinálása, • folyamatos kapcsolattartás az ügyfelekkel, • ügyfél-reklamációk kezelése. elvárások: • felsőfokú szakirányú végzettség, • legalább 3 éves pénzintézeti gyakorlat befektetési területen, • vezetői tapasztalat, • dinamizmus, ügyfél-orientáltság, • rugalmasság, • koordinációs készség, • kreativitás, • jó kommunikációs és problémamegoldó képesség, • döntési készség, • udvariasság, csapatszellem, • stressztűrő képesség, • megbízhatóság, precizitás. Munkatársainknak versenyképes jövedelmet, vonzó juttatási csomagot, fejlődési lehetőséget és kiváló munkakörülményeket biztosítunk. A szakmai önéletrajzokat 2009. április 9-ig „Szenior befektetési tanácsadó Hódmezővásárhely" jeligére várjuk az alábbi címre: K&H Bank, Humánpolitika igazgatóság, 1851 Budapest, e-mail: allas@kh.hu (4S) m Ingyen autómosás! A MAGYAR AUTÓKLUB SZEGED MŰSZAKI ÁLLOMÁSÁN A SIKERES MŰSZAKI VIZSGA MELLÉ KÜLSÓ MOSÁST ADUNK AJÁNDÉKBA! Címünk: Szeged, Kossuth L. sgt. 114. Telefon: 62/474-874 Az akció csak személygépjárművekre vonatkozik. Részletekről érdeklődjön műszaki állomásunkon. Akció időtartama: 2009. április 6-10-ig Hatékony kukorica gyomirtás vetés után, kelés előtt WJ Merliri* flei0cj Új antidótumával még szelektívebb! > hosszú hatástartam > 3-4 hét szárazságtűrés > újra aktiválódás > széles hatásspektrum > kiemelkedő hatékonyság: disznóparéj, libatop, köles, stb. ellen >10 éve bizonyít > javasolt dózis: Merlin flexx 0,4 liter/ha + Guardian Max 1 liter/ha További információ: Égető István 06 20 519 2745 Bayer CropScience 082622900