Délmagyarország, 2009. április (99. évfolyam, 77-101. szám)

2009-04-03 / 79. szám

81 Megyei tükör Péntek, 2009. április 3. SS NEVEZETESSÉGEK. Középkori, a XIV. század és a XV. század vége között épült az algyői Szent Anna-temp­lom. Süli András (1897-1969) naiv festő képeit Budapesten, Amszter­damban is bemutatták - a nagy­község első díszpolgára szülőházá­nak helyét emléktábla mutatja. A természeti szépségek - például a Ti­sza, a hullámtéri erdő élővilága, a környező horgásztavak - is Algyőre vonzzák a vendégeket. 1 MEGYEJÁRÓ Algyőt az égő arany gyarapítja leegyezése nélkül csatolták Szeged­hez. Városrészként megtorpant fejlő­dése. Ezért tartották fontosnak az al­győiek, hogy a rendszerváltozással visszaszerezzék önállóságukat. - Több nünt tíz éve bizonyítja Algyő: önállóan létezni tudó település. Szeged és Hódmezővásárhely vonzásában is magára talált - hangsúlyozza Piri József polgármester. A faluházban a korábbi kettővel szemben húsz civüszervezet működik. A beruházások - a szennyvíz­csatorna-hálózattól kezdve a szüárd burkolatú utakon át egészen a fürdő és a bölcsőde építéséig - városias környeze­tet teremtettek. Nem csoda, hogy folya­matosan érkeznek a betelepülők: mos­tanában is mintegy hatvan építési telket kínálnak az „újgyevieknek". - Gyökeret vert itt az ipar. önállósodá­sunk óta is több mint 150 vállalkozás vi­rágzik - az egyszemélyestől kezdve az ipari parkba települt nagyobbakon át egészen az égő arannyal foglalkozó Mol Zrt. algyői üzeméig - adta a nagyközség gazdaságának keresztmetszetét a pol­gármester. A munkahelyek zömét is az olajtársaság, illetve az azokhoz kötődő vállalkozások biztosítják. A foglalkozta­tás itteni szintje a válságjelek ellenére sem csökken. A két megyei jogú nagy­várossal ugyanúgy együttműködnek, mint a szegedi kistérségbe tartozó fal­vakkal. Szerinte az Algyőt érintő progra­mokban - például a 47-es főút tervezett szélesítésében és megerősítésében, a nagyközség logisztikai helyzetének hasznosításában, a szénhidrogénva­gyon kitermelésében - nem egyetlen te­lepülésnek kellene szerepet vállalnia, hanem az egész kistérségnek. Természeti értékebe építi Algyő a jö­vőjét azzal is, hogy az itteni termálvizet hasznosítva fürdőt épített, aminek bőví­tését tervezi, hogy növelje turisztikai vonzerejét. A Tisza közelsége, a hor­gásztavak miatt is hangsúlyt helyez a környezetvédelemre. Oktatási intézmé­nyének ökoiskolai programja országo­san ismert, itt rendezték az első regioná­bs zölddiákparlamentet. A gyarapodó nagyközség első számú célja, hogy a kö­zeljövőben új iskolát építsen, mert itt bíznak a jövőben. Algyő 1996 óta bizonyítja: önállóan létezni tudó település. Piri József ! Pótszákes fórum Megyejáró körutunk legutóbbi állomásán, Algyőn a faluház klubtermében találkoztunk lapunk több mint hatvan olvasójával. A Délmagyarország és Délvilág fórumára olyan sokan kíváncsiak voltak, hogy a zsúfolásig megtelt terembe pótszékeket kellett vinni. A találkozót megtisztelte jelenlétével az önkormányzab testület kilenc tagja, a jegyző, a községháza több dolgozója, az óvoda és az iskola pedagógusai, diákok, de ősz hajú nyugdíjasok is. Őrfi Ferenc kiadványszerkesztő a nyomtatott és az online újságkészítés titkairól, a bulvár értékeiről beszélt, de korszerű nyomdánk lehetőségeit is méltatta. Az olvasók kérdéseire szerkesztőségünk két főmunkatársa, Újszászi Ilona és Bakos András válaszolt. A lapjaink megjelenését gondozó kiadó adománygyűjtő akcióit, játékait, az újság-előfizetőket és a hirdetőket kényeztető szolgáltatásokat Pintér Melinda pr-vezető mutatta be. TÖBB MINT HATVAN ALGYŐINEK BESZÉLT A LAPKÉSZÍTÉS TITKAIRÓL ŐRFI FERENC • A FALUHÁZ VONZÁSÁBAN ALAKUL KI ALGYŐ ÚJ KÖZPONTJA Fotók: Frank Yvette Fürdőjéért a vendégek, az eladó telkek és városias szolgáitatásai miatt a be­települők kedvelik Algyőt. Az itt talált kőolaj miatt meg országszerte ismerik az ősi halászfaluból lett ipari központot, az 1996 óta ismét önálló nagyköz­ség nevét. Algyőn vendégeskedtünk - folytatva lapunk megyejáró sorozatát. ÚJSZÁSZI ILONA Ezeréves településnek tartja magát Al­győ - neve az 1138-ban íródott dömösi prépostság adománylevelében szere­pel először. A Tisza-parti halászfalut ipari központtá növelte a múlt század hatvanas éveiben itt talált kőolaj és földgáz. A falut 1973-ban a helyiek be­PÁLYÁZATI HIRDETMÉNY IKV ZRT* iwcm >4wii»ő ti vacvomcazdAimodó zn. pályázatot hirdet egyetemi, főiskolai hallgatók részére 3 üres, önkormányzati tulajdonban álló garzonlakás bérbeadására. Szeged, Tápai u. 5. Lakások Alapterület Komfortfokozat Helyiségek Óvadék összege Tetőtér 2. 27 m2 összkomfortos 1 szoba, étkező, konyha, fürdőszoba WC-vel, előszoba 151 875 Ft Tetőtér 7. 27 m2 összkomfortos 1 szoba, étkező, konyha, fürdőszoba WC-vel, előszoba 151 875 Ft Tetőtér 11. 27 m2 összkomfortos 1 szoba, étkező, konyha, fürdőszoba WC-vel, előszoba 151 875 Ft A lakások bemutatásának időpontja: 2009. április 2. napján 10.00-11.00 óráig és 15.00-16.00 óráig 2009. április 3. napján 10.00-11.00 óráig 2009. április 6-7. napjain 10.00-11.00 óráig és 15.00-16.00 óráig I.) Pályázati feltételek Lakásbérleti szerződéskötésre irányuló pályázatot az az egyetemi, főiskolai hallgató nyújthat be, aki: a) Szegeden felsőoktatási intézmény nappali tagozatos hallgatója, és b) házas- vagy élettársi kapcsolatban él, és c) a jogszabályban foglalt feltételek alapján az elhelyezésből nem kizárt, és d) 35. életévet nem töltötte be, és e) a pályázati feltételeket elfogadja. II.) A bérleti szerződés a hallgatói jogviszony időtartamára, de legfeljebb 5 éves határozott idő­tartamra szól. A bérleti jogviszony meghosszabbítására nincs lehetőség, a bérleti jogviszony megszűnését követően a bérlő elhelyezéséről saját maga köteles gondoskodni. III.) A pályázat benyújtásához szükséges dokumentációt 1500 Ft ellenében 2009. április 2. napjától 2009. május 4. napjáig lehet megvenni az IKV Zrt. ügyfélszolgálatán (Szeged, Dáni u. 14-16.). A pályázati dokumentáció tartalmazza a pályázati kiírást, a pályázati lapot, az előzetes értékelési szem­pontokat, a jövedelemigazoláshoz, a hallgatói jogviszony fennállásának igazolásához és a megha­talmazáshoz szükséges nyomtatványt. A fenti helyen és a Szegedi Tudományegyetem honlapján (www.u-szeged.hu), valamint a polgármesteri hivatal ügyfélszolgálatán (Szeged, Széchenyi tér 11.) tekinthető meg a részletes pályázati kiírás. A pályázatokat 2009. május 4. napjáig lehet benyújtani a Szegedi Tudományegyetem Hallgatói Szol­gáltatói Irodájában (József Attila Tanulmányi és Információs Központ, 6722 Szeged, Ady tér 10., tel.: 62/544-861; 62/544-862; 62/544-863; 62/544-864.) IV.) Eredményhirdetés: 2009. június 12. napján, 10.00 órakor az IKV Zrt. (Szeged, Dáni u. 14-16.) épületében lesz, melyre külön meghívót nem küldünk. A pályázati tárgyaláson a pályázónak személyesen kell megjelennie érvényes személyi igazolvánnyal, illetve akadályoztatása esetén szabályos meg­hatalmazással lehet képviselni. A meg nem jelenés a pályázat visszavonását jelenti. Interneteim: www.ikv.hu E-mail: ikv@ikv.hu Egy mosollyal több íz és Hagyomány 35 napig érlelt trappista sajt Kapható a sajtpultban. Pápai Hús Hagyományos érlelésű füstölt, kötözött sonka Kapható a csemege pultban. Kinder Schokobons 125 g, 2792 Ft/kg Univer Ecetes torma csemege, csípős 190 g, 974 Ft/kg íz és Hagyomány Medvehagyma 150 g-os kiszerelés 2193 Ft/kg Kapható a zöldség osztályon. További húsvéti ajánlatainkat keresse a 2009.04.02-11. között érvényes akciós katalógusunkban. Az akció a készlet erejéig érvényes.

Next

/
Thumbnails
Contents