Délmagyarország, 2009. április (99. évfolyam, 77-101. szám)

2009-04-10 / 85. szám

| Sport Péntek, 2009. április 10. PÁLYÁN A MÁSODIK VONAL SZTE-SZEDEÁK. Az NB IB csoportos fér­fi kosárlabda-bajnokság középházi rá­játszásában az SZTE-Szedeák egy hete 11 pontos előnyt szerzett (87-76) az él­vonalban vitézkedő Pécs fiókcsapata­ként számon tartott Kozármisleny vendégeként. Bonifert Domonkos együttese tehát kedvező helyzetben várhatja a szombaton 18 órakor az új­szegedi sportcsarnokban kezdődő visszavágót, amelyet a diákok és a nyugdíjasok ingyen nézhetnek meg. Bonifert Domonkos (vezetőedző): - Nem altatott el bennünket az első mérkőzés eredménye, úgy készül­tünk, mintha ez az egy meccs dönte­ne a második fordulóba jutásról. A térdsérüléssel bajlódó Nyilas István és Simándi Árpád játéka is kérdéses, de bízom abban, hogy mindketten felépülnek, és ismét jó játékkal tud­juk kiszolgálni nagyszerű közönsé­günket. UNIVERSITAS SZEGED. A szegedi együt­tes lesz a házigazdája az OB I/B-s női vízilabda-bajnokság szombati fordu­lójának, amely délelőtt 10 órától a Kecskemét-Bánki VE összecsapással kezdődik. A százszázalékos teljesít­ménnyel a tabella élén álló Universi­tas Szeged 12.30-kor a második he­lyezett Bánki VE-vel, míg 15 órától a sereghajtó Hódmezővásárhelyi VSC-vel mérkőzik a SZUE-ban. A ta­lálkozókat a szurkolók ingyen tekint­hetik meg. Varga Árpád (klubigazgató): - A hazai fordulón Arkosy Lilla is rendel­kezésünkre áll, vele még tovább erő­södött a keretünk. Szeretnénk veret­lenül megnyerni a bajnokságot, így természetesen mindkét mérkőzésen jó játékot és magabiztos győzelmet várok a lányoktól. BERTÓK SC SZENTES. Az OB I/B-s férfi vízilabda-bajnokságban a szentesiek az YBL Water Polo Club csapatát fo­gadják. A mérkőzés szombaton 14 órakor kezdődik a Ligeti uszodában. Dr. Bertók Gyula (játékos-edző): - Hajrá, Kovács néni! Ez a régi vicc jut eszembe az előttünk álló találko­zó esélyeiről. A vendégek toronyma­gasan vezetik a bajnokságot, mi pe­dig sereghajtók vagyunk. Továbbra is sok a sérült játékosunk, ám ennek ellenére igyekszünk nagy csatára késztetni a fővárosiakat, és minél szorosabb eredményt elérni. MAKÓ KC. Az NB I/B-s férfi kézilab­da-bajnokságban a Makó KC szom­baton 17 órakor Nyíregyházán ven­dégszerepel. Ördögh József (vezetőedző): - Mér­kőzés életre-halálra. Ez a Nyíregyhá­za már messze nem az a csapat, amelyik az első osztályban szere­pelt, a klub tehetséges helyi fiatalok­ra épít. Igaz, a közelmúltban leiga­zolták Lencsés kapust, akivel bizto­san sokat erősödtek. Számunkra rendkívül fontos lenne, hogy idegen­ben is nyerni tudjunk, és úgy gondo­lom, erre meg is van minden esé­lyünk. VLADAN MATICS ES A GRAVIROZAS A kupa már Szegedre tartott J í a 9fl Egy hét múlva, április 18-án és 19-én rendezik meg a Budapest Bank férfi kézilabda magyar kupa négyes dön­tőjét. A Final Four helyszíne Buda­pesten, a SYMA-csarnok lesz. A cím­védő Pick Szeged a Gyöngyössel, az MKB Veszprém az FTC-vel csatázik a fináléba kerülésért. SÜLI RÓBERT Tegnap délelőtt a SYMA-csarnokban tartotta sajtótájékoztatóját a Budapest Bank férfi kézilabda magyar kupa szer­vezőbizottsága. Most írhatnánk egy szokásos beszámolót arról, hogy a négy résztvevő, a címvédő Pick Szeged, elődöntőbeü ellenfele, a Gyöngyös, a másik párban harcoló MKB Veszprém és a jövőre nézve nagy terveket szövö­gető Ferencváros mit vár a budapesti négyes döntőtől, ehelyett azonban in­kább az eseményen tapasztalt sztorikat osztjuk meg az olvasókkal. A Pick vezetése, Lele Ambrus és a tréner Vladan Matics időben érkezett Budapestre, jóformán egyszerre top­pant be a szövetségi kapitánnyal, Haj­dú Jánossal és a nagy rivális, a Veszp­rém mesterével, Mocsai Lajossal. A három szakember egy asztalhoz ült a teraszon, közösen kávézott. Hajdú volt a kezdeményező, hazánk legsikeresebb edzőjével, Mocsaival többször is poénkodott. „Nehogy úgy járjatok a Fradival, mint egykor a Tro­mossal, aminek én voltam a trénere. A kilencvenes években legyőztünk benneteket!" Mocsai csak mosolygott. Majd kérdezett: „Minden rendben, Matke? Tényleg, mi újság Kővári Árpi­val? Tíz éve hívott Szegedre edzőnek, régen beszélgettem vele." A szegedi tréner pedig elmondta, SZÉP EMLEK. OSZMAJICS KEZEBEN A MAGYAR KUPA, AMIT A PICK SZERETNE VISSZAHOZNI SZEGEDRE Fotó: Schmidt Andrea hogy a héten elbeszélgetett a játéko­sokkal, úgy érzi, sikerült összekapnia a csapatot, a játékosok újból harap­nak, és Puljezevics kisebb kézsérülé­sét leszámítva mindenki egészséges. Kővári, a Pick elnökségi tagja néhány pillanat múlva be is futott, üdvözölte Mocsait, így diskurálhattak. „Perge - Dejan Perics, a szerk. - nagy segítségem! Cozma halála után kitalál­ta, hogy mivel egy születésnapot sem ünneplünk meg közösen, mindenki kapjon egy festményt, amit az ünne­pelt választ ki. ö maga szerezte be az alkotásokat Szlovéniában, amit min­denki nagy becsben tart" - folytatta mondandóját Mocsai. Matics gyorsan válaszolt: „Perge már a válogatottban is ilyen volt. Ha mindenki olyan men­talitással rendelkezett volna, mint ő, több sikert ért volna el az egykori jugo­szláv kézilabda, vele együtt én is." A sajtóbeszélgetésen érdekes módon Vladan Maücs a magyar kupa mellé ke­rült az asztalnál, centikről szuggerálhatta a serleget. Mocsai ismét a tőle megszo­kott profizmussal nyilatkozott, elmond­ta, hogy Zsarko Sesum valószínűleg visszatér. Amikor Matics kezébe vette a mikrofont, megsimogatta a kupát. „Lá­tom, az a sorrend az elmúlt időszakban, hogy Veszprém, Szeged, Veszprém, Sze­ged. Most tehát a Veszprémnek kellene következnie a győztesek sorában. Mi vi­szont szeretnénk ezt megszakítani, újból a Pick nevét a serlegre gravíroztatni." I OTTFELEJTETT SERLEG. Nem sokon múlott, hogy a serleg már csütör­tök délután visszakerüljön Szeged­re. Mivel a szervezők hosszasan egyeztettek a rendezéssel kapcso­latosan, a serleg ott maradt az asz­tal mellett. „Ezt akkor hazavisz­szük?" - kérdezte Rea Attila mar­ketinges. Már éppen az ajtóban járt a díszes trófea, harminc méter­re a szegediek autójától, amikor az egyik szervező hölgy futva érkezett vissza. „Jaj, ezt itt hagytuk!" Vla­dan Matics csak mosolygott: „Jó, egy hétig maradhat, utána viszont szeretnénk hazavinni!" Gyógyulnak MUNKATÁRSUNKTÓL DESIRE ALMIND ÉS VADKERTI ATTILA THÉKESNÉ CINIKE GYÓGYTORNÁJÁN Fotó: Frank Yvette Desire Almind, a Szeviép-Szeged női kosárlabdacsapatának amerikai légi­ósa (Varga Endre professzor végezte el a beavatkozást) és Vadkerti Attila, a Pick Szeged férfi kézilabdacsapatá­nak kapitánya (Török László adjunk­tus operálta meg) a közelmúltban térdműtéten esett át. Mindkét sporto­ló Thékesné Cinike gyógytornájára jár, erősíti a lábait. - Jól viselkednek - mondta Szeged ismert gyógytornásza -, nagyon szorgalmasak. Az első hat hétben erősítő feladatok szerepelnek a reha­bilitáció programjában. Attilának már kivették a varratokat a térdéből, ö hamarosan a vízben folytatja majd a munkát. Mindketten tisztában van­nak azzal, hogy hosszú felépülés vár rájuk, türelmesnek kell lenniük. Azért a labda rendszeresen előkerül, igaz, most erősítésre használjuk, és nem kosár-, illetve gólszerzésre. PROGRAMPONT • NAPI SZOLGÁLTATÓ ÉS KULTURÁLIS PROGRAMAJÁNLÓ SZÍNHÁZ SZEGED NEMZETI SZÍNHÁZ 19 óra: Királyasszony lovagja - romantikus dráma. Makó Lajos-bérlet. KISSZÍNHÁZ 19 óra: Csipkerózsika - kortárs balett. Bérletszünet. KÖVÉR BÉLA BÁBSZÍNHÁZ 14.30 óra: Gólyakalifa. Bérletszünet. MOZI SZEGED BELVÁROSI MOZI ZSIGMOND VILMOS TEREM 10,14,16,20 óra: Szörnyek az űrlények ellen - 3D. Színes, m. b. amerikai animációs film, 18,22 óra: Coraline és a titkos ajtó ­3D. Színes, m. b. amerikai animációs film. BALÁZS BÉLA TEREM 16 óra: A költészet napja alkalmából: Juhász Gyula szerelmei. Színes magyar film, 18.15 óra: Milk. Színes, feliratos amerikai életrajzi film. 20.30 óra: Együtt. Színes, feliratos svéd-dán vígjáték, CSÖKE JÓZSEF TEREM 16.15,20.45 óra: Papírrepülők. Színes magyar film, 18.30 óra: El Greco. Színes, görög-spanyol-magyar életrajzi film. GRAND CAFÉ 19 óra: Lorna csendje. Színes, feliratos belga-angol-francia-olasz film, 21 óra: Hou-Ha (FR) koncert. PLAZA CINEMA CITY Egy boltkóros naplója (m. b.): 13.15, 15.30,17.45,20,22.15 óra. Halálos iram (feliratos): 14.15,16.15, 18.15,20.15,22.15 óra. Dragonball-evolúció (m. b.): 14.30, 16.30,18.30,20.30,22.30 óra. Szörnyek az űrlények ellen - 3D (m. b.): 14,16,18,20,22 óra. Szörnyek az űrlények ellen (m. b.): 13,15,17 óra. Boszorkány-hegy (m'. b.): 14.30 16.30,18.30,20.30,22.30 óra. A túlvilág szülötte (feliratos): 19.30, 21.30 óra. Elrabolva (feliratos): 15.15,19.45 óra. Marley meg én (m. b.): 13.30,15.45, 18,20.15,22.30 óra. Gettómilliomos (feliratos): 11.30, 20.15 óra. <5 Ő « V ASZTALFOGLACAS (62)422 157 Góiy Pince & Terasz, 67253 Szeged, Liszt u. 9. AHOL A TÁLALÁSBAN FENSÉGES RÁADÁS VANI Nem kellesz eléggé (m. b.): 17.15, 21.45 óra. Made in Hungária (m. b.): 13 óra. HÓDMEZŐVÁSÁRHELY 17.45 óra: Csajok háborúja. Színes, m. b. amerikai vígjáték, 20 óra: Elcserélt életek. Színes, feliratos amerikai film. SZENTES 17.30 óra: A rózsaszín párduc 2. Színes, m. b. amerikai vígjáték, 20 óra: Frost/ Nixon. Színes, feliratos amerikai-angol-francia filmdráma. KÖZÉLET SZEGED A Közéleti Kávéház rendezvénye AZ SZTE GYÓGYSZERÉSZTUDOMÁNYI KARON (Eötvös u. 6.) 18 óra: Napszakok (Éjféltől éjfélig) ­verses zenés összeállítás. Közreműködik: Kakuszi Zoltán, Lincoln Telma, Spitzer Jenő, Szeles Tímea. Videoprojektoros kivetítés a zeneművekről. Házigazda: Varga Ferenc. A TABÁN UTCAI ÁLTALÁNOS ISKOLÁBAN 18 óra: Gongfürdő. ALGYŐ A FALUHÁZBAN 19 óra: Algyői karaoke-verseny második elődöntője. HÓDMEZŐVÁSÁRHELY A PETŐFI MŰVELŐDÉSI HÁZBAN 18 óra: 400 kilométer 100 nap alatt az Atlanti-óceánig - Kinyó Zsolt úti beszámolója és könyvbemutatója. KONCERT, BULI SZEGED A GARABONCZIÁS BOROZÓBAN Wemsical szülinap (hip-hop). AZ M-KLUBBAN (Roosevelt tér 5.) Slágerdiszkó, kívánságpéntek. A JAZZ KOCSMÁBAN (Kálmány Lajos u. 14.) The Ruby Suns (NZ), előzenekar: Skallander(NZ). A PORT ROYAL ÉTTEREMBEN 21 óra: Nemzeti est japán ételekkel és zenével. A FÉSZEK KLUBBAN (Brüsszeli krt. 22.) 22 óra: Beat-Skola. DJ's: RCH, Masa, Chriss P. A FÉSZEK 2-BEN (Közép kikötő sori., régi Tisza Gyöngye) 21 óra: Sense ofSilence, Pornography zenekarok koncertje.' KIÁLLÍTÁS A BIBLIOTÉKÁBAN (Kálvária sgt. 12.) megnyílt Csonki Zoltán Tanzániában élek című fotókiállítása, melyet Papdi Attila nyit meg.

Next

/
Thumbnails
Contents